Esztergom és Vidéke, 1998

1998-12-24 / 51-52. szám

Esztergom és Vidéke i fLV^Ue^iYMZy ^ Aj­& 1 fin* Sst wt zr Tamási Péter képverse: ELMÚLT A NYAR í <1/ Kaposi Antal: Osz a Kis-Dunán Esztergom megye követei 1848/49-ben Esztergom vármegye utolsó rendi országgyűlési követei, Reviczky Pál és Jagasics Sándor 1848 május elsején tartott vármegyei közgyűlésen tették utolsó jelentésüket, mely után a közgyűlés bizottságot választott Huszár Zsigmond másodalispán elnökletével az első magyarországi népképvise­leti követválasztás munkálatainak lebonyolítására. Az 1848.V. tc. szerint elrendelt képviselőválasztások során a vármegyét bárom részére osztot­ták: Esztergom szabad királyi városi, táti és párkányi (Dunán inneni, illetve túli) választókerületekre. Az 1848 júniusi heves választási küzdel­mekben Esztergom szabad királyi városban Besze János, a párkányi kerületben Vargha Benedek járási főszolgabíró, míg a tátiban Zsitvay József nyergesújfalui hentesmester kerekedett felül, s így vármegyénk első népképviseleti követeiként - a haza szolgálatában - vettek részt a szabadságharc alatt az országgyűlés munkájában. Jelen írásunkban a két vármegyei képviselőnkre emlékezünk, egyben tisztelegvén valamennyi 48-as népképviselő emléke előtt. Zsitvay József 1807. október 10-én született a Hont vármegyei Szob községben. Ap­ja Zsitvay Antal, édesanyja Burger Franciaska. Családjáról, életútjának bizonyos szakaszairól meglehetősen keveset tudunk. 1817 és 1822 között az Esztergomi Szentbenedekrendi Gimnáziumban kiváló előmenetelű tanulóként öt évet elvégzett, mely idő alatt szüleivel Zebegényben éltek. Később (nem tudni, pontosan mikor) Esztergom vármegyében, Nyergesúj­falu községben telepedett le, ahol 1830. február 30-án házasságot kötött Szaibert (Szeibert) Annával. 1832 és 1845 között hét gyermekük született, akik közül 3 gyermeket néhány na­pos, illetve hónapos korukban elvesz­tettek. Az Esztergom vármegyei közgyű­lés előtt 1835-ben kérte adómentessé­gének elismerését nemességére való tekintettel. Nyergesújfalun, mint job­bágytelken ülő nemes, mészárosmes­terként tevékenykedett 1848-ig, ami­kor június 20-án a táti kerületben or­szággyűlési képviselővé választották. Ellenfele, Huszár Zsigmond másod­alispán óvást nyújtott be Zsitvay meg­választása ellen, arra hivatkozva, hogy vérontás elkerülése miatt kény­szerült visszalépni a képviselőjelölt­ségtől. Zsitvay állítólag azzal izgatott Huszár ellen, hogy ő a robotot és a tizedet vissza fogja állítani. A képvi­selőház 1848. július 7-én igazolta mandátumát, mivel az ellene felho­zott vádat nem találták bizo­nyítottnak. 1849 áprilisában hagyta el elősször az akkor már 10 hónapja ülé­sező országgyűlést, mert családjáról­négy hónapja (mióta az ellenség meg­szállta Esztergom vármegyét) semmit 19$& decenrfcer 24. Szentessy László: TÉL az Ertl pártiakat elűzték a szavazás helyszínéről, akik emiatt szava­zataikat nem adhatták le. Aképviselő­ház 1861. május 14-én éppen emiatt Zsitvay József mandátumát megsem­misítette, azonban nem sokkal később újraválasztották. 1865. november 21-én ugyanazon kerületben ellenfele, Reviczky Pál visszalépése után újra megválasztot­ták országgyűlési képviselőnek. Re­viczky jelöltségéről történt lemondá­sát azzal indokolta, hogy Zsitvay em­berei már a választások előtt tíz nap­pal megkezdték a másik fél híveit megfélemlíteni. Otthonaikat kőzá­porral támadták meg, őket pedig agyonveréssel és javaik felgyújtásá­val fenyegették. Ezt követően még két alkalommal, 1872-1875 és 1875-1878 között volt lakókörzetének országgyűlési képvi­selője. Utolsó éveiben ismét Nyerge­sújfalura tért vissza, ahol nehéz anya­gi gondokkal küszködött. Életének 85. évében, 1892. február 28-án Nyergesújfalun hunyt el. Vargha Benedek 1807. július 15-én született Német­szőgyénben, Esztergom vármegyei nemesi családban. Felmenői 1609. december 12-én kaptak nemesi ki­váltságlevelet II. Mátyástól, amit 1610 húsvét utáni első, Ersekújvárott tartott vármegyei közgyűlésen hirdet­tek ki. Családja 1774-ben alperesként egy Komárom vármegyei illetőségű, Vargha János nevezetű személlyel szemben nemességi perben állott. Az Esztergom vármegyei Törvény­szék előtt a per el is dőlt (1775-ben) az alperesek nemességének elismeré­sével, ellenben a helytartó Tanács csak 1845-ben mondta ki, ekkor már Vargha Benedek László és testvére Boldizsár kétségbevonhatatlan ne­mességét. Apja, Vargha László csaknem 40 évig szolgálta a vármegyét esküdt­ként, al-, majd főszolgabíróként 1816 és 1822 között az Esztergomi Szentbenedekrendi Gimnázium tanu­lója, melynek befejeztét követően a Győri Királyi Akadémián folytatott jogi tanulmányokat. 1826 körül került a vármegyéhez, ahol apja nyomdoka­in járva gyorsan ívelt felfelé pályája. Kezdetben (kb. 1 évig) kanceltista­ként tevékenykedett, amikor 1827­ben, a vármegye támogatását élvezve sem tudott. A szabadságharc végén Komáromba menekült, ahol Klapka századossá nevezte ki a 203. honvéd­zászlóaljhoz, melynek köszönhetően sikerült megmenekülnie a megtorlás­tól. Ezután visszatért Nyergesújfalura, ahol mészárosmesterként élt, majd 1852 decemberében egy peres ügy­ben felperesként már mint mészáros­mester és kovácsműhely birtokosa szerepelt. 1861. március 14-én a táti kerületben ismét országgyűlési kép­viselővé választották, azonban ellen­fele, Ertl Károly panaszt nyújtott be a képviselőházhoz hívei súlyos bántal­mazására hivatkozva. Az ügy kivizs­gálására kiküldött Szaplonczay Jó­zsefnek pártatlan tanúra nem sikerült találnia, ellenben az egyértelműen megállapítható volt, hogy a választás alkalmával két véres verekedés is tör­tént, mely során a szavazóállvány is összedőlt, a két tábor törött bútorok­kal, hasított fadarabokkal esett egy­másnak. Azt, hogy melyik fél volt az összecsapás kezdeményezője, nem sikerült megállapítani, mindenesetre a Magyar Királyi Testőrséghez jelent­kezett. Próbálkozása nem járt siker­rel, így, folytatva tisztviselői hivatá­sát, 1828-ban már mint esküdt szol­gálta a vármegyét. 1832 februárjában elődjének elhalálozása következté­ben második aljegyzőnek nevezték ki. Ugyanezen év júniusában tartott tisztújító közgyűlésen az esztergomi járásban alszolgabíróvá választották. 1840-ben a párkányi járás főszolgabí­rájává lépett elő, mely tisztről 1848 júniusában a párkányi választókerü­letben országgyűlési képviselővé tör­tént megválasztásakor mondott le. Palóczy Tamás az 1848. június 24-i vármegyei közgyűlésen a választás­nál történt erőszak alkalmazásával és hivatali visszaéléssel vádolta meg, mely ügyben 375 aláírással petíciót nyújtottak be az országgyűlés igazoló bizottsága elé. A vád szerint a válasz­tók erkölcsileg kényszerítve voltak a megválasztásra, csakhogy megszaba­dulhassanak tőle, aki eleve hirdette, hogy lemond a főszolgabíróságról, ha megválasztják képviselőnek. A man­dátumát a képviselőház 1848. július 14-én igazolta. A szabadságharc leverése után, a haditörvényszéki eljárást követően, 1850. július 31-én amnesztiában ré­szesült. Ezután németszőgyéni birto­kán visszavonultan élt, gazdálkodás­sal foglalkozott egészen 1866-ig, amikor újra a vármegye szolgálatába lépett, mint első alispán. 1869-ben működése elismeréséül az uralkodó királyi tanácsosi címmel tüntette ki. Az alispáni hivatalt 1871-ig viselte, amikor érdemei elismerése mellett közfelkiáltással állandó választmányi taggá választották, majd 1872-ben a fegyelmi választmány elnöke lett. Aktív pályafutása ezzel befejeződött. Az élete hátralevő részében újra visszavonultan élt, ezúttal Eszter­gomban. Németszőgyéni birtokát is eladta, mégpedig oly módon, hogy a vevő köteles volt élete végéig 3600 forint évi járadékot, s halála esetén örököseinek további 8000 forintot fi­zetni. Életének 89. évében, 1896. má­jus 22-én Esztergomban hunyt el. Családja nem lévén, vagyonát távo­labbi rokonai örökölték, ezenkívül végrendeletében számos jótékony adományt tett. Gróf Károly

Next

/
Thumbnails
Contents