Esztergom és Vidéke, 1998

1998-07-09 / 26-27. szám

10 NŐI Szeszély 1998. július 9. Az esztergomi nő - 100 évvel ezelőtt „Az ész képzésének minden hátránya nélkül, nemesen és gyöngéden érzővé tették ezt a szívet, amely a nő tevékenységének gyújtópontját képezi, hatásának összes titkát rejtegeti" - mondta dr. Walther Gyula az esztergomi vízivárosi nőnevelő intézet tevékenységéről 1898 nyarán. Döntsék el kedves hölgytársaim és uraim, hogy ma is igaz-e ez a megállapítás, tartalmazza-e a lényeget. Vagy esetleg a szellemi erényeketjobban ki lehetne emelni? Érdekes kaland beleképzelni magunkat a 100 évvel ezelőtti nők életébe, akik bálokon vettek részt, jótékonysági rendezvényeket tartottak, nagy háztartást vezettek. Pillantsunk bele az Esztergom és Vidéke 100 évvel ezelőtti számaiba! Vajon hogy jelenik meg a nő külsőleg és lelki tulajdonságaival? Az Évszak című divatlap-ismertetésből ízelítőt kaphatunk, milyen is volt a hölgyek divatos viselete 1898 tavaszán-nyarán. Említést tesznek tavaszi sétaöltözékről, hullámos galérral és rátoldott ujjal, ugyanilyen öltözékről zsákkabáttal, hosszú köpenyről sokrétű gallérral. Azt hiszem, a fiatalabb nemzedéknek nem könnyű elképzelni, hogy is nézhettek ki ezek a ruhák. Az ifjú lányoknak például lovagló ruhát javasolnak, vagy mellényrésszel vagy hosszú lebenyű derékkal. Új sportot is űztek akkoriban az esztergomi lakosok, hölgyek és urak egyaránt. „Este a sötétség beálltával egyszerre benépesül a Széchenyi tér köröndje, s egymás után jelennek meg a páciensek, és megkezdődik a körbefutás, amely az imbolygó lámpákkal igen csinos látvány, van is elég néző mindig, különösen a gyöngébb nemből." Mindjárt kiderül azonban, hogy nem minden nő csak külső szemlélő, s tulajdonképpen nem is futásról van szó, ugyanis így folytatódik - egy kicsit bizalmas stílusban - a beszámoló: „Hölgyek is erősen kezdenek érdeklődni a divatos sport iránt, sőt ha valaki nagyon korán fel tud kelni, s kisétál a szigetre, ott egy nagyon szép asszonyt láthat, aki már pompásan kormányozza a repülő vasparipát." Nem tudni, hogyan reagált az illető hölgy a lefülelésre és a dicséretre. De azt biztosan állíthatjuk, hogy a korabeli divatlap gondolt az újdonságra: bemutatnak néhány kerékpározó öltözetet. Hogy aztán mennyire voltak kényelmesek ezek az öltözékek biciklizés közben, ne firtassuk. Az Esztergom és Vidéke tárcája a női pszichikum és egészség összefüggéseivel is foglalkozott „Ideges leányokról" címmel. Ha nem komoly az idegesség, a fejfájás, szédülés, alvászavar, bátran férjhez mehet a lány - javasolja a cikk írója. Sőt még az ideges hölgyek pozitívumait is ecseteli: „Az ilyen ideges hölgyeknek rendkívül finom, előkelő az ízlésük, amit mások észre sem vesznek, azt ők már meglátják. Akad köztük akárhány olyan, aki elmésségével, logikájával és finom tapitatával bámulatba ejti környezetét, s amit idegességével néha elront, azt jóvá teszi egyéb lelki tulajdonságaival." Reméljük, ez a gondolatsor jó reklámnak bizonyult annak idején a kedélybeli zavarokkal küszködő, de férjhez menni szándékozó ifjú hölgyek számára. Térjünk vissza újból az írásom elején emlegetett dr. Walther Gyula szavaihoz. Hogy látta ő a nőnevelő intézetből kikerülő gyengébb nem képviselőit? Költői megfogalmazása ellenére - úgy érzem - nem rejtette véka alá, hogy szerinte hol van a nő helye. „Míg a nö hivatasához hűen az marad, aminek maradnia kell, míg a családi szentély őre, a családi erények apostola, a serdülő nemzedék első nevelője, a gyermekek őrangyala lesz, mindaddig szelíd kormányának varázsa, áldásos tevékenységnek záloga azon lelki cselekmény arányában fog növekedni vagy csökkeni, amelyet élte legszebb éveiben szakképzett és buzgó vezetés mellett elsajátítania, maradandó tulajdonául megszereznie sikerült." Hölgyeim, ha valaki időközben - e bonyolult körmondatot olvasva - elveszítette volna a fonalat, hogy milyen történelmi időszakban is járunk, megint közlöm, hogy a sorok 1898-ból származnak. Szendi Ágnes DIANA-közöttünk AREUMATOLOGUS (Folytatás az előző oldalról!) onkológiai szűrést. -A csontritkulásos betegek hogyan kerülnek Önhöz gondozásra? - Ha a családorvosban felvetődik az oszteoporózis gyanúja, akkor elküldi a beteget csontsűrűség vizsgálatra. Amennyiben igazolt csontritkulása van, eldöntjük, hogy mit lehet adni, mert ez attól is függ, hogy hány százalékos a ritkulás, és bizonyos betegségek ki is zárják a csontritkulás gyógyszereit. Hormonterápiát sem mindenkinél lehet alkalmazni. Van, akinek havonta kell jönni, de háromhavi adagot is ki lehet írni, évente pedig kontrollálni kell a terápia eredIWMmffipKIS ményességét. Nagyon nagy javulás azért nem várható, ha valakinek néhány tizeddel jobb az eredménye, vagy stagnál, az már elfogadható. De aki semmiféle gyógyszert nem szed, mert nem figyelt oda, egy-két év távlatából elég nagy százalékos romlást látunk. Gyakorlatilag, ha megállítjuk ezt a folyamatot, akkor már elégedettek lehetünk. Ezért kell minél előbb részt venni a szűrésen. - Ilyen magas gyógyszerárak mellett mire számíthat a beteg, akinek folyamatosan kell gyógyszert szedni? - Ha valaki csontsűrűségvizsgálattal igazolja a betegségét, akkor a társadalombiztosítás 90 százalékkal támogatja a terápiát. így viszonylag nem túl nagy költséggel meg lehet előzni, hogy az állapota tovább romoljon. (Folytatjuk) Ezt a cikket a szerkesztőség kérésére írom. Beszámolómat a márciusi számban közölt riport folytatásának szánom, mert nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, s bárkit untatni. Az azóta eltelt időszakban a következőket sikerült összegyűjtenem: 66 féle magyar újság 420 cikkét, 16 ország 68 lapjának 152 írását, néhány videókazettát, televíziós és rádiós felvételt, 14 könyvet, bélyegeket, naptárakat képeslapokat londoni emlékhelyekről, rengeteg fotót, sőt az internetről is néhány oldalnyi anyagot. Számomra legkedvesebbek a nagyatádi menekülttáborban készült fotók. Az eddig publikálatlan képekből most szeretnék Önöknek is bemutatni egyet. E felvételeket a tábor egykori igazgatója, Horváth Lajos w bocsátotta a rendelkezésemre. O volt az első ember, aki egyáltalán fogadott az ügyben, és beszámolt személyes élményeiről, a hercegnővel való találkázosáról. Elmondása szerint egyrészt valóban egy rendkívül megnyerő, végtelenül kedves, szimpatikus nőnek ismerte meg. Más részről viszont tapasztalható volt az a makacsság is, melyet a királyi családban is tanúsított a merev, protokolláris szabályok ellen. Ugyanis több ízben fölrúgta a forgatókönyvben számára előírtakat. Például jócskán túllépte a megszabott időtartamot, amelyet a gyermekek között tölthetett. A tervezett útvonalon is változtatott, mikor egyszer csak váratlanul a tábor konyhája felé vette útját. Utána természetesen megkapta a testőrétől a magáét, amit szó nélkül tűrt. Egy másik érdekesség az a maximális védelem s a biztonsági intézkedések sokasága, mely ottlétét végigkísérte. Nem volt szabad például elfogadnia senkitől semmilyen ajándékot. A gyerekektől kapott virágcsokrot is azonnal kikapták a kezéből. Még Nagyatád százlaját sem adhatta át emlékül a város polgármestere. (Nagy ellentmondás és igazságtalanság a sorstól, hogy annyira óvták a szegény menekültek között, akik olyan örömmel és szeretettel várták... amikor pedig igazán védelemre lett volna szüksége, senki sem volt, aki vigyázzon az életére.) Időközben szülőfalumban, ahol eredetileg a kiállítást terveztem, az ígért segítségből semmi sem lett. Az önkormányzat Kulturális Bizottsága visszavonta a korábban beígért, jelképes -15 ezer forintnyi - hozzájárulást is azzal az indokkal, hogy nincs az ügynek helyi aktualitása. Az anyaggyűjtés során különben olyan országos propagandája lett e tervezett rendezvénynek - köszönhetően a sajtónak és a rádiónak -, hogy végül is jócskán túlnőtte egy falusi művelődési ház kereteit. Szinte az utolsó percben és egészen véletlenül érkezett egy budapesti újságírónő segítsége, akik a gyűjteményemnek igazán impozáns és méltó helyet talált: a XŰ. kerületi, volt MOM Szakasits Árpád Művelődési Központban. Bérleti díja viszont jutányosán is elég magas, ráadásul a helységen kívül mást nem tudnak biztosítani. Rám maradt tehát a rendezés minden gondja: a meglévő anyag előkészítése, elrendezése, védelme, a meghívók, plakátok ügye, a megnyitó megrendezése, a sajtó, a protokoll, a külföldi és magyar meghívottak fogadása, vendégül látása, stb. Mindezt abszolútjáratlanul, szerény óvónői fizetésem terhére. Tehát óriási ellentét feszül a hírverés és várakozás, valamint a lehetőségeim között. Támogatót pedig a mai napig nem sikerült találnom. Ezért is szeretném végül megragadni az újság adta lehetőséget, s tisztelettel kérni mindazokat a kedves olvasókat, akik célommal azonosulni tudnak, a lehetőségeik vagy kapcsolataik által bármilyen formában (szaktudással, ötlettel, munkával, anyaggal, stb.) segíteni tudnak, jelentkezzenek a szerkesztőség címén vagy az alábbi telefon- és faxszámon: 33/312-218. Félek, hogy ekkora kihívásnak én egyedül nem fogok tudni úgy megfeleni, ahogyan szeretném, s ahogy a Hercegnő személye megérdemelné. Szíves segítségükért cserébe a cégeknek természetesen országos reklámlehetőségeket tudok biztosítani mind a budapesti, mind az esetleges vidéki rendezvényeken. (Ez utóbbiakra már néhány helyről jelezték az igényüket.) További információkkal mindenkinek készséggel állok rendelkezésére a fent közölt telefonszámon. Segítségüket előre is köszönöm: Karikásné Jónyer Tünde