Esztergom és Vidéke, 1998

1998-04-09 / 14-15. szám

ws* EMLÉK-MÜ-HELY • VÁROS-VILÁG mm A medikus vendégünk: DR. NÉMETH ANDRÁS orvos, író TL^tdiS 5-2ÚfL vzolosrl eí/ e-SiteJioj^vu^ űiUw^^^'t. A Vi^ötfc, ^te/t/^eszo^ t

í A/t^Sur&.U-t

1

1 - -fekau.2^ • •• IvaInt^S, ~ A mű a Magyar Rádió Anno című pályázatán kiemelt elismerésben részesült, 1996-ban a Kossuth-adón folytatásos rádiójáték-változatát sugározták. A köte

t egy II. éves medikus emberpróbáló egy esztendejéről szól. A 21 éves „újszögedi" orvostanhallgató pár hónapos katonai orvossegéd-képzés után 1944. október 8-án, nem sokkal a közeledő front előtt, elindul a Dunántúlra. Csapattestét, a Szegedi Magyar Királyi V. sz. Honvéd Helyőrségi Kórházat keresi, hogy a falragaszok „nyílt parancsa" szerint szolgálattételre jelentkezzék. Végül is Esztergomban talál rájuk, a ferencrcndiek gimnáziumában. S voltaképp innen, ebben az órában kezdődik meg az a „tétova esztendő", amely képtelen helyzetei, katonai szervezetlensége és bizonytalanságai közepette — ösztönös módon — sorsfordító döntésekre készteti a fiatal egyetemi hallgatót. Németh András Tétova esztendő HifWtá KáRyvtoarfA. BuitffU . \ i • A oí-okuciM-etvIwm-^-ule^LX. oWiei-uíMXt: + te e-'t /xe!rx.Le~t-eA •fcö'z.&tiuJc . - A urCidy MaflflOMMflMoaaoooaoflaaoaoooflft^^ Az önkéntes nővér (...) Én korábban végeztem ugyan egy házi betegápolási tanfolymot - ám ez itt most más volt... Dorog felől akkor már iszonyú harcok zaja közeledett, s a súlyos sebesülteket nem győzték behordani az egészségügyi katonák. Mi pedig kötöztünk, kötöztünk és kötöztünk, három éjszaka, szinte alvás, evés nélkül egyvégtében. Legszörnyűbb talán az volt, amikor valahol a környéken bevetették a Szent László páncélgránátos hadosztály egységeit, csupa fiatalt S nemsokára, csaknem egyszerre, behoztak 80-100 alig 16-20 éves korú fiatalt, szinte gyereket... Nem egy ott halt meg a szemünk előtt kötözés vagy elsősegély közben. Az a kevés kötszer pedig egyre fogyott, s kevés volt a víz is. A vízvezeték befagyott, az udvaron levő egyetlen nyomós kútból hordtuk. Az ágytálakat hóval tisztítottuk... Olykor haza-hazajárva, ha átmenetileg csitult a harcok ereje, az otthoni lepedőkből tépést csináltunk, pótolni az elhasznált gézt. Szinte nem is voltunk magunknál, csak kötöztünk, egész nap. Egy hét után már a lábunkon se tudtunk megállni a kimerültségtől. Akkor egy pap átment az Irgalmas Nővérekhez. Néhányan tőlük is jöttek, így akkortól már csak minden második napon kerültünk éjszakai szolgálatba. Amikor Vízkereszt napján visszatértek a németek, ők sok mindennel fölszerelték a kórházat. Addigra viszont újabb szenvedés sújtotta a szenvedőket; a sebesültek behurcolták a tetveket, s a férgek bemásztak a kötések alá is. (...) Ahogy visszaemlékszem, elég sok volt a halottak száma is; a hullákat egy bolthajtásos alagsori részben tárolták, amíg folytak a harcok. - El tudták temetni őket? - Február elején már igen, akkor már idő is jutott rá. A két medikus és Faragó páter teherautóra rakták és a közeli Szentgyörgymezőre szállították a megfagyott emberi tetemeket. Valószínűleg tömegsírba... Erről Németh Bandi nem ír a könyvében, de mi tudjuk, hogy életveszélyben temettek, mert a Duna túlsó partjáról lőttek rájuk. A helyet is megnéztük, és alighanem máig is egyedül mi tudjuk, hol ez a tömegsír. Körülbelül nyolcvanan lehetnek alatta, de lehet, hogy százan. Minden fórumot megjártunk, próbáltuk elérni, hogy valami jelet, emlékkövet állítsanak, hiszen ennyi legalább megjárna az ő emléküknek is - mindhiába... Ez a közönyösség fáj, hiszen mi közelről láttuk, mennyit szenvedtek. És mennyire szerettek volna élni... (...) - Mi lett a hadikórház kis kollektívájával? - Németh Bandiról tudja, orvos lett, Szegeden él. Kovács Pista hazament Újvidékre, úgy tudjuk, néhány éve meghalt... Röntgenorvos volt. Dr. Faragó László atyát, aki jezsuita volt, Szegeden 3 évre ítélték a Rákosi-rezsim idején. Mi hárman, egykori vöröskeresztes önkéntes nővérek, férjhez mentünk, dolgoztunk, neveltük a gyerekeinket. Ma is itt élünk mindhárman, Esztergomban. (.Részlet az Emberi méltóságot!... című kötetből. Interjúk, riportok és pályaképek a Magyar Vöröskereszt múltjából és jelenéből. Bp. 1995.) Folytattuk a kötözést. Már majdnem a végén jártunk, amikor a szolgálatvezető tiszthelyettes megállt az ajtóban, és beszólt: - Tizedes úr! Doktor úr! Az alezredes úr parancsát adom át: menjen le a tornaterembe, és ellenőrizze az öt kikötött hohvéd egészségi állapotát. - Miii? A kurva életbe! Még a végén kivégzőszakaszba is beosztanak. Mit csináltak a szerencsétlenek?- kérdeztem a parancshozót. - Csomagolás címén beszabadultak az élelmiszerraktárba, és hullarészegre itták magukat szolgálat alatt. Ezért rendelte el az alezredes úr a kikötésüket. (A kikötés a legszigorúbb fizikai büntetés volt a honvédségnél, amolyan k. u. k.-örökség. A katonának hátul összekötözték a csuklóját, és háttal fához kötve ezzel a kötéllel addig húzták föl a karjainál fogva, míg éppen csak a lábujjai vagy a bakancsnak az orra érte a talajt. Általában egy-két órás volt a büntetés. A legtöbbje öt-tíz perc múlva elveszítette az eszméletét, ilyenkor fellocsolták, amire többször is sor került. Kegyetlen büntetés ... A szolgálati szabályzat előírta az orvos jelenlétét, nyilván azért, mert volt, aki belehalt a procedúrába.) - Nem találtak más orvost, pont egy medikusra bízzák ezt is! - Mindenki el van foglalva a készülődéssel - halkította le a hangját a szolgálatvezető. Átrohantam a szomszédos épületben lévő tornaterembe. A bordásfalon lógtak a szerencsétlenek. Mondtam a végrehajtó és ellenőrző szakaszvezetőnek, hogy ezek mind az újszegedi „haverjaim", lazítsa meg a köteleket, és engedje őket a talpukra. - Doktor úr, és ha ellenőriznek, én is a falra kerülök. - Nincs itt a kutya sem, aki ellenőrizze, egyébként magamra vállalom, hogy az egészségi állapotuk miatt nem voltak most alkalmasak a kikötésre. - Ha a doktor úr vállalja? Megvártam, amíg talpra állította a fiúkat, és rohantam vissza a kötözőbe. .NiúocIsJw. st. A^e-ci:ícur Q&O&cxjí ,,-tc" fr&ftalizl<A j — á-s tóe WeJÍ

; Wo^vj ^ oxrsza.'LrcriAMcbó 'icjzlldd.z Ve-'iotr-fce-Ce-Uv 5c sejtre.t: <rzltc,&.-Z.3L As-e-Szi, ort^o5<.- auA^-tZc^ tcsztes Se'g faA.eua.cs-A. sze/2.Cn,t. A betegek, akik a közelünkben voltak, hallhatták a beszélgetést, de már észrevehették a készülődést, és a nyugtalanság rájuk is átterjedt. - Doktor úr! Velünk mi lesz? Orvos nélkül maradunk? Nem messze feküdt a kérdezőtől a tetanuszos beteg, aki már legalább két hetet megélt, ritkultak a görcsei, de azért nagyon lepusztult állapotban volt. Felénk fordult, kissé fölemelkedett, és a könyökére támaszkodva vinnyogta: - Doktor úúrr - közben vicsorított -, ne ha-hagyjanak itt minket - ismét vicsorított, és visszaesett az ágyára. - Maradjanak velünk, doktor úr, elpusztulunk orvos nélkül - mondta egy másik beteg. Ránéztem Pistára, aki csak pislogott a nagy, kék szemével, nem szólt semmit. Végigtekintettem a kórtermen. Azok a betegek, akik bírtak, fölültek az ágyon, és kérdőn néztek ránk. A barátom felé fordultam, aki csak tovább pislogott, és megvonta kérdően a vállait. Elindultam, és megálltam a kórterem közepén, a sebesültek némán követtek a tekintetükkel. - Mi maradunk, biztosak lehetnek benne ... A szavaimat néma csönd után olyan reakció követte, amelyet leírni sem lehet igazán szépen, és úgysem hinné el senki, csak a szemtanú. Volt, aki sírt, köszönő szavakat hallottam kifelé siettemben innen-onnan, volt, aki imádkozott, és volt, aki énekelt. Pislának megragadtam a karját, és gyorsan elhagytuk a betegszobát. - Te meg sem kérdezed, hogy én mit akarok, s csak úgy a nevemben is nyilatkozol, meggondoltad, mit vállalsz? - mondta elég éles hangon. - Itt nincs meggondolnivaló, itt mindenki a bőrét félti. Én is, te is, de nekünk nincs feleségünk, gyerekeink. Áh , nem papolok neked, maradok és kész! - Közben hősnek érzed magad - vágta vissza. - Hát ide figyelj, te azt csinálsz, amit akarsz, elmehetsz a többiekkel! - Jól van na, ne izgassa föl magát, parancsnok úr. .. i' A sebesültek ellátására kirendelem í Németh András karpaszományos tizedest, j orvostanhallgatót, az Esztergomban vissza! maradó 5. helyőrségi kórház részlegének ! j parancsnokaként és beosztottját. Kovács I István karpaszományos honvédet, orvosI tanhallgatót. Faragó László tábori lelkész főhadnagy urat pedig az adminisztráció vezetésével bízom meg. A kórház pecsétjének használati jogával élhet..