Esztergom és Vidéke, 1997

1997-12-11 / 50. szám

1997. november 13. Esztergom és Vidéke Onagy Zoltán Nap. 43. Hetesfogat 1. Kézrátét. - Olvasom:,.Közéleti méltóságának súlya hozzájárulhat-e ahhoz, hogy bekövetkezzenek a magyar egészségügyben a szükséges vál­tozások?" Ha az embernek fáj a háta, foga, gyomorsüllyedése van, netán meszesedik, szeretne bízni abban, hogy egy közéleti méltóság kézrátétellel megoldja legalább a helyi kórház mizériáit. Egészséges esztergomi, aki még luí/.za, ha lóg is a bele, nem a szegénységtől fél, az köszöni, megvan, nem a tolvajtól, köszöni, az is megvolt, nem a politikusok bejelentette gazdasági kivirágzástól, köszöni, túlélte, hanem attól, történik valami, baleset, vírus, ami Kökény (és Keller) elvtársak ispotályai valamelyikébe kényszeríti. Ekkor volna szükséges az. a bizonyos méltóságos kézrátétel, amely ne. a reménytelen egészségügyet gyógyítsa, „Kelj Jel és járj!", hanem az adott, kórházba kerüléstől rettegő fickót. 2. Duna-gate. - Azt mondja egy ifjú asszony, kedvesen, mosolyogva, bizakodón: Ebbe most már biztosan belebuknak. Egy kedves, mosolygó, szép ifiasszony a szívéből, a vágyaiból szól, ha megszólal. Arra még nem gondol, ha a férjét elhajtja, akit maga választott, önállóan, büszkén, szere­lemmel, de aki megcsalta, aki hazudott, hogy mit talál, ha lecserélte. Miféle férjet a mostani, a „belebukott" helyett. 3. Szoci kérdés. - Megmondaná, volt-e legszebb gyári napja? Mintha a hetvenes években élnénk. Kenyér 3.60, cukor 9.60, tej 3 forint. Matiné­jegy 1.50. A DL riportere derűt, napfényt kíván sugárzani a kedves olva­sóba, rákérdez a munkásosztályra, aki felel. 4. Hús. - Az átkosban a Rió kávéház mellett állt az Áll ami Húsbolt, ahol a kényszervágott állatok leértékelt húsát vásárolhatta meg az, aki erre kényszerült. Lehet, hogy nem ismerem a várost, lehet, nem vettem észre, megbújt valamelyik külterületen, ezért kérdezem: Hol van most? Vagy ha nincs, mi van akkor? Nincs sérült, beteg kényszervágott állat a piacgazda­ságban? Vagy a többi mellett lóg a kampókon, azonos áron? 5. Rongyos. - Öröm látni, hogy Szekeres frakcióvezető eredményesen fogyókúrázik, speciális étrend, tenisz, úszás, kerékpár, közben arra is szorít időt, hogy megmentse Magyarországot. Illetőleg annyit mentsen rajta, amennyit érdemel. Hallottunk olyan szocialista véleményt, hogy az ország nem is érdemel ilyen tapasztalatú, tudású, érvényességűpártot. Ebben lehet valami. A háládatlanság turáni jellemünkből fakad. És talán abból, hogy az ország legjobban prosperáló boltjai a Turkálók. Két turkálás közt nem kimondott szeretettel gondol a rongyosbolt turkálója az ő intenzíven fo­gyókúrázó meginentőjére. 6. Sértett. - Laczkó Mihály (MLSZ) sértett ember. Megsértette őtet a kormány, aki kézi vezérléssel akarná irányítani (akitől a pénzt kapja utazásaira, allűrjeire, szenvedélyére). Megsértette őtet a magyar szurkoló (akinek adójából leveseskanállal falja a kaviárt, mondjuk Honoluluban). Megsértette őtet a FIFA, mert a jugók elleni 1:12-t is beleszámolta a 78. helyünkbe. Laczkó (MLSZ) színészi erényeket csillogtat. 7. Árván. - Dr. Haller Zoltán, a mi (én, te, ö) szocialista országgyűlési képviselőnk nem jelölteti magát a 98. évi parlamenti választásokon. A hír hallatán, a magam részéről: megrogytam. Most is megrogyva vagyok, ha jól érzékelem. Ki küzd rendíthetetlen oroszlánként a város érdekeiért a jövendőben? De ez még semmi. Sétálunk a Szigeten. Hallom, sírdogál valaki. Keressük, sehol egy lélek, csak a szél. a Híd. Nagynehezen rádöb­benünk, a hír ismeretében Mária Valéria sírdogál, merthogy ő mától árva. Hogyan küzdjön meg egyedül Meciar hídellenes sakálaival egyedül, elár­vultan? Hetven éve írtuk... Az „Esztergom és Vidéke" 1927. évi számainak tallózását fejezzük be néhány őszi és téli érdekes híradással. Ekkor számolt be az újság a híres bajóti leletről: ,Jégkorszakbeli em­ber nyomaira akadtak Itajőton. Szeptemberben adtunk hírt róla, hogy Bajcs György bajóti jegyző szorgal­mas és figyelmes kutatása ismét gaz­dagította vidékünket egy ősrégi bar­langgal Bajóton. A feltárt barlangban folytatott kutatások alatt Hillebrand Jenő egyetemi magántanár, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztály­ának igazgatója jégkorszakbeli ember lakóhelyére bukkant. Legértékesebb lelet amely több ezer esztendős múlt mellett bizonyít: egy nagy kovakő­pengéjű vadászkés. Eddig mindössze 18 helyen találták meg Magyarorszá­gon a jégkorszakban élő ember nyo­mait." Új elnevezésekről is értesülhetett a kedves olvasó: A Lőrinc-híd a Horthy Miklós-híd nevet kapta, a Mária Teré­zia utcából pedig Hősök tere lett. „Tüzpróba a Széchenyi-téren" ­ez az egyik cikk címe. Vajon mit takar ez a beharangozás? „Érdekes tiízpró­bát fognak tartani... a Széchenyi-té­ren folyókon szénsavval működő és száraz porsugárral oltó TOTÁL tűzol­tókészülékkel. Ezen tüzpróba azért lesz olyan érdekes, mert a tüzel nem vízzel, hanem vegyszerrel fogják elol­tani. Ezen új oltási módszer előnye állítólag, hogy minden anyag tüzét el lehet oltani." A figyelemfelkeltő írás elég bizarr befejezésű: „Legérdeke­sebb és tulajdonképpeni fénypontja a tűzpróbának a benzinnel leöntött és meggyújtott égő, eleven emberek elol­tása lesz." A forró hangulat után hűtsük le ma­gunkat! Ezt írta az „Esztergom és Vi­déke" 1927. december 25-én: „Azt hisszük, senkinek sem újdonság, hogy napok óta rendkívül Itideg köszöntött reéink. A hőmérő -24 "C-ra süllyedt. A vonatok kivétel nélkül késéssel ér­keznek városunkba. A szokatlan hideg légéiramlat a Kárpálok medencéjét lepte el elsősorban." Végül egy mosolyt fakasztó hirde­tést idézünk: „Eladók ajtók, ablakok, tűzhelyek, cselédágy- asztal, szoba­klozettek, hangjegyek, zárhaló ládák Lcirinc-utca 1. szám." Szendi Ágnes Szerk. megj.: Lapunk 46. számá­val bizonyara mi is mosolyt fa­kasztottunk olvasóink arcán, ugyanis az 1927-bőlidézett írások föl lé ezt a címet illesztettük: Ötven éve Irtuk. A matematikai bakiért elnézést kérünk a tallózótól is! Nemere István REJTEKUTAK (18.) Szenttamás földje Feküdtem már nyáron a füvön, belehallgatva a néina zajokba. Alat­tam a föld - nem az a nagy, űrben száguldó, hanem kisebb, esztergomi darabja - hallgatott. Hangyák sur­rantak, vakondok neszeztek. De én másra voltam kíváncsi. Ásás közben ezer régi cserép és törött tégla bukkan elő. Az öregek ­mind kevesebben már - különös dolgokat meséltek, mesélnek. Vala­ha pince állott itt, ott és amott. Év­századnyi időben földalatti kuglipá­lya is volt itt. A szomszéd házat ak­kor mások lakták, aminthogy a mi­énk helyén állott rozogát is. Telkem alá benyúlott egy pince. Aminthogy az enyém meg a másik szomszéd földje alatt volt, kéményével „léle­gezve" az ő kertje közepén. Bete­mették, betemettük. Mozog ez a föld, ott alant vizek fakadnak, melegforrások buzognak sohasem látott sötétségben. Talán barlangok is vannak. Az öregek sze­rint ilyenek is voltak itt „akkor". Hogy mikor volt az akkor - már sem ők, sem a felszín nem tudja. De tudja a mély, azt hiszem. Oda­lent ezer és ezer emlék lapul a vala­ha itt élt emberekről. Sohasem álltak itt paloták, aranypénzeket nem vet ki a föld, várfalakra sem akadha­tunk. Ám néha megmagyarázhatatlan lyukak támadnak a pázsit kellős kö­zepén. Nyáron, ha sokáig tart a szá­razság, repedezik a föld és mintha onnan alulról olykor kicsiny lég­mozgás fújna... A lyukak partjára ül egy-egy macska figyel lefelé. A vé­gét nem látni, a beledugott bot eltű­nik. A macska is hiába ereszti bele a lábát, üresen húzza ki karmait. De figyel rendületlenül, míg a felszín eseményei, neszei és szagai el nem vonják figyelmét. Mi lehet odalent? Oly erő talán, amely egykor a felszínre tör és el­pusztít mindent? Vagy ezen a tájon ilyentől ne tartsunk? Valami mégis történik, hisz előbb-utóbb a legú­jabb falakra is pókhálós mintát raj­zolnak a repedések. És nem kell erre olyan sokáig várni. A leginkább a föld emlékeztet bennünket arra, mennyire múlandó is minden itt a felszínen. A közeli rétegek magukba fogadták mindazt ami valaha oly sokaknak volt fon­tos. Házak, vagyonok, fegyverek, értékek merültek belé, akár egy ten­gerbe. Emberek és állatok tetemeit is elnyelte, és magától nem ad vissza semmit. De a tetején megterem a pázsit zöldje, gyökerüket bizalommal eresztik bele a fák, miként mi a há­zaink fundamentumát Van itt élet fent is, lent is. Csak hát nem megy ki a fejemből a nyugtalanító, kicsit sötét gondolat: mi lehet odalent...?

Next

/
Thumbnails
Contents