Esztergom és Vidéke, 1997
1997-11-20 / 47. szám
1997. november 20. Esztergom és Vidéke 3 Tisztújítás a Kereskedelmi és Iparkamaránál Engelbrecht József és Kárpát Csaba is alelnök lett November 10-én Tatabányán, a Megyeháza dísztermében tartotta tisztújító küldöttgyűlését a 14 ezres tagsággal bíró Kereskedelmi és Iparkamara. A hét szakmai osztályra tagozódó szervezet korábban osztálygyűléseket tartott, és azon választották meg küldötteiket. Akereskedelem 22, az idegenforgalom és vendéglátás 9, a szállítás 11, az épító- és építőanyagipar 10, a gép- és nehézipar 22, a könnyűipar 12, az gazdasági, pénzügyi és egyéb szolgáltatók 22 küldötte közül 103-an jelentek meg, ez 95 %-os résztvételt jelentett. Pethö Zoltánná, a leköszönő elnök a kamara három éves tevékenységéről adott részletes tájékoztatót. Beszédéből kicsengett, hogy az indulás időszaka nehéz volt, mert sem hagyománnyal, sem tapasztalattal nem rendelkeztek. Teljesen bizonytalannak tűnt az anyagi háttér megteremtése is. Az akkori feszültségeket fokozta, hogy az állam vonakodott átadni a közjogi feladatokat, és ez a vállalkozókat türelmetlenné tette. Mára viszont már megteremtették az általános érdekképviseletet, pályázati úton több mint 50 millióval támogatták tagjaikat, információs rendszert építettek ki. „Nem a kamarának vannak tagjai, hanem a gazdaság szereplőinek van kamarája. Ennek szelleméA Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztségviselői Elnök: DR. HORVÁTH ISTVÁN (Tatabánya) Alelnökök: Engelbrecht József (Esztergom), Kárpát Gsaba (Dorog), Fűrész József (Tatabánya) Az elnökség tagjai: Dr. Ember István (Esztergom) Szalma József (Esztergom) Erős Tibor (Esztergom) György Sándor (Esztergom) Dr. Szerencsés László (Esztergom) Major György (Esztergom) Újvári György (Esztergom) Robotka Rezső (Dorog) Szalánczay Péter (Dorog) Bauer Gaszton (Dorog) Gimeskövi Károly (Kesztölc) Gyöngyös Antal (Kesztölc) Kuhár Péter (Tatabánya) Péntek Szilveszter (Tatabánya) Bokros Zsigmond (Gyermely) Beluzsár János (Lábatlan) dr. Szentirmai András (Komárom) Rózsavölgyi Károjy (Tát) Szekeres Józ József (Tokodaltáró) Az ellenőrző bizottság elnöke: dr. Tóth István (Esztergom) Az etikai bizottság elnöke: Szabó György (Dorog) ben tegyük dolgunkat" - fejezte meg mondandóját Pethő Zoltánné. Az ellenőrző és az etikai bizottságok elnökei is felszólaltak, majd dr. Tolnay Lajos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a kamara az önkormányzatokkal, a szakmai szervezetekkel közösen mihamarább készítse el a régió fejlesztési terveit. Enélkül nehéz lesz az európai csatlakozás. Egyben bejelentette, hogy Fazakas Szabolcs miniszterrel végre aláírták a külkereskedelmi szolgálatok működtetését szabályzó egyezséget. A kamarának ehhez meg vannak az emberei és az eszközei is. Ezután került sor az öt évre szóló tisztújításra. A korábbi tisztségviselők közül egyedül Engelbrecht József alelnök kapott bizalmat a következő ciklusra is, aki röviden így szólt a teendőkről: - December közepén a parlament várhatóan módosítja a kamarai törvényt úgy, hogy a kormány fokozatosan átadja a közjogi feladatokat. A gazdasági kamarák kezébe kerül a jövő év derekától a vállalkozói igazolványok kiadása, illetve bevonása. így minden bizonnyal lényegesen több hatáskörrel és befolyással rendelkezünk majd. (Péer) Kereskedelmi és Iparkamara A kamara képviseletei: 2500 Ksztergom, Kossuth L.u.13. Telefon/fax jj/316-403 2800 Tatabánya, F.lőd Vezér u. 17. Telefon: 34/312-300, 34/312-400 Levelezési címe: 2501 Esztergom Pf 33. Levelezési címe: 2801 Tatabánya Pf.: 161 Telefon/fax: 34/316-259 A gazdasági kamara jelentősége: A kamara valamennyi vállalkozo és ceg önkormányzati szervezete, amely az allam gazdasági szerepének csökkenésével párhuzamosan latja el a gazdasaggal kapcsolatos, korábban állami irányító és szolgaltato feladatokat, az 1994. évi XV'I. törvény alapján A korszerű piacgazdaság kiepitésenek előfeltétele, hogy a vállalkozók saját önigazgatási szervezetükön keresztül, az államigazgatástól függetlenül részt vehessenek a gazdaság fejlesztéseben és szabályozásában. Ennek intézménye a kamara A kamara szolgáltatásai: Külkereskedelmi származási bizonyítványok láttarrtozása ATA Carnet nemzetközi vámokmány kiadása és hitelesítése, kereskedelmi számlák es más okmányok lattamozasa. A kamara körébe tartozó szakmai - gazdasági, számviteli, hitel és pénzügyi, külkereskedelmi, vámeljárási valamint jogi - tanácsadás. Mindez a kamarai tagok részére díjtalan. A kamarai gazdasági folyóirata a tagi jogviszony alapján minden vállalkozónkhoz, a postai címre eljut Üzleti ajanlatok közvetitese. partnerkereses bel és külföldön. Címlista kiadása a megkért gazdasági szempontok alapján Szakmai előadások, konzultációk, üzletember talalkozók szervezése A szakképzési rendszerben, a mesterképzésben való részvétel. A képző intezmenyek minősítése, a szakképzéshez kapcsolódó gyakorlati kepzes feltételeinek megfogalmazasa, a gyakorlati kepzőhelvek nyilvantartasa es ellenőrzése. A tanulószerződesek engedelyezése. A kamara törvényszabta feladatai: A gazdaság általanos érdekeinek a védelme a törvényhozás, az államigazgatas és a települési önkormányzatok felé A vállalkozás szabadságanak védelme A gazdasagi verseny tisztasagának biztosítása, az üzleti forgalom biztonságának megteremtese A hiteles hazai cégregiszter megteremtése és karbantartása. Saját pénzalapok képzésével segíti a helyi vállalkozásokat Felügyeli a szakképzés gyakorlati oldalát Felügyeli a vásárok, kiállítások szervezését, elősegíti a vállalkozók vásári megjelenését Feladata a fogyasztóvédelem, eljár a vállalkozók jó hírnevét sértők ellen. Feladata a térség gazdaságának egyetemes fejlesztése A kamara a Feladatait a tagok választott testületeinek iráiivitásával végzi.