Esztergom és Vidéke, 1997

1997-11-20 / 47. szám

Esztergom és Vidéke 1997. december 20. 5 Világjáró ifjú orgonista a Ferenceseknél November 9-én este minden ülő- és állóhely gazdára talált a Ferences templomban az ifjú orgonaművész, Varnus Xavér jótékonysági koncert­jén. Néhány hónappal ezelőtt, a Fe­renceseknél érettségizett édesapjával együtt járt itt, Esztergomban az előa­dóművész és természetes, hogy ki­próbálta a templom orgonáját is. A csodálatos hangszer megtetszett neki, ám azt is tapasztalta, hogy felújításra szorul. Ekkor döntötte el, hogy jóté­konysági koncertet ajánl fel és a teljes bevételt az orgona javára adja. Dávid atya templomigazgató örömmel vette az ajánlatot, és a koncert létre is jött. Varnus Xavér Kanadából érkezett haza. 1964-ben Budapesten született, itt végezte zenei tanulmányait, Lehot­ka Gábor, Kárpáti József és Baróti István voltak a mesterei. Első külföldi koncertjén, 16 évesen Németország­ban már felfigyeltek kivételes tehet­ségére, arra ahogy a Bach-műveket megszólaltatta. Nem csoda tehát, hogy 1984-ben már Kanadába hívták. Egy év múltán már New-Yorkban, majd Washingtonban, a Szeplőtelen Fogantatás Bazilikában, a világ egyik legnagyobb orgonáján hangver­senyzett. Budapestre a rendszerváltás után tért haza, 1990 áprilisában az Egyete­mi Templomban, a Magyar Rádióban és a Mátyás Templomban lépett fel sikerrel. Az elmúlt években sorra járta Onagy Zoltán Nap. 40. a világ nagyvárosait, de néha haza is ellátogatott. 1993-ban megszervezte a Zalaegerszegi Nemzetközi Orgona­fesztivált, két évvel ezelőtt pedig ­Baróti István felkérésére - a Baziliká­ban hangversenyzett. Vasárnap este ismét csodálatos or­gonajátékban volt része az esztergomi közönségnek. Varnus Xavér műsora első részében a Szentélyben felállí­tott, Budapestről kölcsönzött Rod­gers elektromos hangversenyorgonán Charperter. Te Deum, Vivaldi: Sicili­ano, Cleranbault: Dialogue, Vivaldi: Allegro, Bach: H-moll fuga, Két korai és G-moll fantázia és fuga, C. Franck: Prelűd fuga variáció versenyműveket játszotta. A hangversenyen fellépett még Szabó Tamás negyedikes gimna­zista trombitával, Cimarosa: Lahrget­to és Purcel: Trombitainduló műveket szólaltatta meg, orgonán Varnus Xa­vér kísért. A szünet után a templom orgonáján 5 magyar népdalra írt improvizációt hallottunk. Búcsúzáskor újra a Szen­télyben elhelyezett orgonán briliáns technikával szólaltatta meg a művész Bach Preludium és fugáját, valamint több zenekari menüettjét. A két órásra tervezett templomi koncertből több mint három lett. Szolgálatomat Bachnak szentelem 1." - köszönt el a szimpatikus, világjáró orgonaművész. (P.) Ágika Le vagyok fosztva. Lefosztva vagyok. Mármint - ablakom előtt a félbevágott diófa -, aki jobban megvizsgálva: én vagyok. Én is. Megdermesztette, foltokat festett leveleire a későőszi fagy, letépte, leszaggatta, szétkergette-fújta-hajtotta a koratéli szél. Találhatni árvult leveleiből a Kettős Pince előtti parkolóban, a Vadvirág camping büféje előtt, és ki tudja még, hol. Keresi, nézi, szomorkodik, aki kereste és megtalálta. Valaminek megint vége. Az ember, aki felejtésre ítéltetett, aki csak úgy képes élni, hogy akarva nem emlékszik, mi történt osztályával, társadalmi rétegével egy generációval korábban. Lehet, az ember azért felejt, mert nem akarná felakasztani magát kétnaponta. Az ember, ha nem emlékszik, bízhat. Bízhatik. Tavasszal abban bízik, látja a lehetőségeket, tele van erővel, jövővel, céllal. Nyáron abban: végtelen nyár marad, napsütés, hajszolt hajnali szépség, semmittevő pihenj, narancs hull a fáról. Ősszel abban bízik: tele a verem, a hűtőláda, a szív, meg ilyenek. Ősszel abban, szükséget soha nem lát, mert megteremtette, amit megteremtett, erővel, amivel rendelkezett, türelemmel és szorgalommal. Abban bízik, mindent megtett, hogy ne lásson szükséget. És majd csodálkozik. A dolog illúzióromboló, persze. Ha abban bízott a hülye magyar, hogy a földrajzi viszonyok megváltoztak volna csak úgy, mellesleg, átalakultak volna észrevétlenül, ár és bérkorrekció, hit és morálváltoztatások nélkül idevándorol a mediterránium derűje és békéje, olcsósága, végtelen ideje, az nagy tévedés. • És csak tátja a száját, amikor erre rádöbbenti a látvány. Hogy negyven évnyi munka után a nyugdíj. Hogy a szocializmus. Hogy a kapitalizmus. Hogy a fizetések. Hogy a munkanélküli segélyből élő gyerekei. Hogy az unoka jövője. (És a dédunoka?) Hogy a Tribu Bt. Hogy a pajzán IH/HI-as mosollyal teli vásározói. Hogy a lábon elkelt városok. Hogy a kétpofára kaszáló képviselő urak. Hogy 200 darab szerencsétlen öregembert, vénasz­szonyt oszlat a Kossuth téren 400 darab „szolgálunk és védünk" bival. Hogy még Ágika is. Ágikát, aki szíve csücske és reménye, a Tiszta Magyar Anya, Ágikát kivágja a haza megmentői tablóról főnöke, a féregirtásról hirtelen megfeledkező, tegnaptól szemérmesen, csábosán pislogó dr. T. Nem elég, hogy tél, itt a tél, akire senki nem számíthatott, még Ágika is. Nehéz időszak elé nézünk. Arvíz-fotók a Duna Múzeumban A Cseh Kulturális Centrum rende­zésében az esztergomiak elsőként lát­hatják azokat a fényképeket, melye­ket a Morva-vidéki Uherské Hradi§­tében megjelenő Slovácké Noviny új­ság riporterei készítettek a csehorszá­gi nyári árvíz idején. JiriJilík főszer­kesztő és munkatársai hozták el a 46 nagyméretű színes fotót, melyeket a Duna Múzeum emeleti folyosóin állí­tottak ki. Jozef Kollár, a Cseh Cent­rum igazgatója elmondta, hogy a ter­mészeti katasztrófáról készült képe­ket Magyarország, Szlovákia, Cseh­ország és Lengyelország nagyvárosa­iban mutatják be. November 12-én délután volt a ki­állítás^ ünnepélyes megnyitása, me­lyen Ágnes Fojtikova nagykövetségi első titkár többek között ezeket mondta: - A júliusi csehországi árvizek okozta anyagi kár értéke becslés sze­rint meghaladja a 60 milliárd koro­nát, azaz 2 milliárd amerikai dollárra tehető. A mérleg elrettentő: 52 halott, 110 ezer hektár termőföld víz alatt, tönkrement 25 000 családi ház és 50­70 ezer személy evakuálása vált szük­ségessé. A természeti katasztrófa kö­vetkezményeinek elhárítása Csehor­szágban nagy erőfeszítéseket igényelt és minden felajánlást nagyon szíve­sen fogadtunk. Magyarországról a magyar kormánytól többmillió forin­tos segítséget kaptunk, segített a Ma­gyar Vöröskereszt és további karitatív szervezetek is. A számos felajánlás közül legalább három példát szeret­nék közzétenni: az Ipari, Kereskedel­mi és Idegenforgalmi Minisztérium 360 cseh gyermek részére szervezett üdülést Kőszegen, Budapest főpol­gármestere 2 millió forintos gyógy­szerküldeményt biztosított a Cseh Vö­röskereszt részére és a Nyugdíjasok Országos Szövetsége félmillió forin­tot ajánlott fel a csehországi árvízká­rosultaknak. Valamennyi segítségért nagyon hálásak vagyunk és őszintén köszönjük. Károlyi Csaba, a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Minisztérium fő­osztályvezetője a képeken látottak alapján arra utalt, hogy hazánk szá­mos dunamenti települése is veszé­lyeztetve volt a nyáron, ám a csehor­szágihoz hasonló katasztrófa most el­került bennünket. Magyarország terü­letének 56 %-a árvízveszélyes: 6000 km töltés mentén semmi biztosíték nincs arra, hogy ott ne következzen be ilyen méretű árvíz, hiszen a fényképe­ken látottak légvonalban csupán 300 km-re voltak tőlünk. Petőfi sorai ma is érvényesek: ,Azért a víz az úr\" ­mondta. Kaján Imre múzeum­igazgató bejelentette, hogy a kiállított képeket december 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők, a múzeumi nyit­vatartási rend szerint. (os) Nemere István REJTEKUTAK (17.) Borostyán Elnézem néha, amint kiterjeszti egyszerre sötét és világoszöld leve­leit. Már belepte a régi kőfalat. Tu­lajdonképpen most veszem csak észre, hogy azt a falat utoljára vagy húsz éve láttam. Most hiába állok tőle karnyújtás­nyira, már nem láthatom. Ha meg­próbálom széthúzni a leveleket, el­késtem. A kis ágak nagyon erősek, szinte belenőttek a falba. Az érdes kövek minden kiugró darabja, a ré­sek tartják őket és ők a réseket. A halványbarna ágak szinte gyökerek is lehetnének, úgy viselkednek. A levelek télen sem vesztik el zöld színüket, hisz le sem hullanak. Örökzöldek. Az alattuk élő gyíkte­lep kicsiny lakóit tavasztól őszig hallom ott motozni. Neszezésük olykor finom, lisztfehér maltert szór le. Ezek megülnek a leveleken, majd lassan peregnek tovább. Néha egy hirtelenjött eső mossa bele a földbe. Miért él a borostyán? - jut eszem­be. Régóta figyelem, és tudom: fe­kete bogyós gyümölcsét csak a ma­darak eszik ősszel. Kétszer is virág­zik: tavasszal és ősszel. Olyankor ezernyi méh dong errefelé - hát mondhatom, a méhekért, a mézért van a borostyán? Vagy bogyói által a madarakért? Vagy csak a látvá­nyért, amit szememben és agyam­ban kelt? Nem lehetek ennyire önző. A világ nem az ember körül forog, még most sem. Csak mi hisszük. Egykor messziről hozott pár bo­rostyánágam, lám, hatalmas zöld zuhataggá terebélyesedett, de talán nem is tud rólam. Én az a rejtelmes lény lehetek, aki nyári forróság után esténként pár vödör vizet hozok ne­ki, amit mohón beszív. Nyoma sem marad. Ki tudja, a kőfal alatt milyen mélyre mennek le gyökerei? Vajon csak a falon tud élni? De nem, látom, a kövezeten és a földön is kúszik, kapaszkodik, nyújtogatja kicsiny ágkezeit. Ha mehetne, meg sem állna, ellepné tán még a házat is. Ha fúj a szél, a fenti része, amely már a magasabban lévő szomszédos telek kerítésére is felmászott - furán zizeg a szélben. Távolinak tetsző kis nesz, apró levelek rezegnek, félig egymáshoz bújva. Pár éve felkúszott a pergolára és éktelen robajjal szakította le a kar­vastag deszkákat, sót gerendákat is. Van hát súlya, van ereje. Tiszteletre ­méltóan eltart sok másik életet A gyíkok, a méhek, a madarak mind számítanak az én borostyánomra. Lám, ez a szó is itt... „Az én boros­tyánom"? Hisz csak öntözője va­gyok, no és gyönyörködöm benne minden héten. Akkor hát, valami­lyen szép értelemben, mégis az enyém, ahogyan én meg az övé va­gyok.

Next

/
Thumbnails
Contents