Esztergom és Vidéke, 1997

1997-11-06 / 45. szám

1997. november 6. Esztergom és Vidéke vezték ki. Ezt a munkakört - 3 év megszakítással - egészen nyugdíjba vonulásáig, összesen 20 évig látta el. A cég neve az iparág átszervezései következtében kétszer is megváltozott, de Novak István vezetésével az Esztergomi Üzletigazgatóság végig töretlenül fejlődött. Ellátási területe jelentősen bővült, mert hozzácsatolták egész Komárom megyét és Nógrád megye déli területén működő áramszolgáltatókat is. Ezekből kellett egységes, jól szervezett, a folyamatos villamosenergia-szolgáltatást biztosító szervezetet létrehozni. 1950-ben Vác város és környékének átvételével tovább bővült az ellátási terület, összesen 137 település tartozott az üzletigazgatósághoz. Ekkor alakították ki a jól működő esztergomi és komáromi üzemvezetőségek mintájára a dorogi, tatai, tatabányai és váci üzemvezetőségeket. A szervezet kialakításának, a sze1909. október 16-án született Szobon. Műszerész szakmát tanult, majd 1926. november l-jén az Esztergomi Közüzemi Részvénytársaság villamos üzeménél helyezkedett el villanyszererelő munkakörben. Résztvett Esztergom villamos hálózatának bővítési, Dömös, Visegrád, Dunabogdány, Szob községek villamosítási munkáiban. 1940-ben a Szolnoki Üzemfőnökséghez helyezték át főszerelőnek, majd 1944 őszén visszahelyezték Esztergomba, s műszaki segédtiszti kinevezést kapott az időközben ászerveződő Hungária Villamossági Rt-nél. Feladata a háborús károk helyreállításának, a lerombolt berendezések üzembehelyezésének irányítása volt. 1947-ben műszaki tisztviselőnek nevezték ki, ami azidőben igen jelentős karriernek számított. A Hungária Villamossági Részvénytársaságot 1948. március 17-én államosították, Nóvák Istvánt pedig 1948. július l-jével az Esztergomi Üzletigazgatóság igazgatójává neOnagy Zoltán Nap 40. Volt egyszer egy öregember Ismertem egy öregembert Egy rendes kis öregembert. Semmi különlegesség, semmi extra. Kicsit morózus ugyan, kicsit kedvetlen, kicsit elkeseredett, aki leginkább két kutyájával folytatott eszmecserét, velük beszélte meg a világ folyását, szocialista kiteljesedését, mert a kutyák őszinte teremtmények, nemigen hazudnak a sült oldalas kedvéért, nem, hogy kettejük közül az őszintébbnek látszó hazug kapja a nagyobb csontot, nagyobb tálat, hosszabb kerítésen túli utat. Namost. Ezt a rosszkedvű öregurat valamelyik reggelen eszement vágy támadta meg: ő bizony meggazdagszik. Ennyi információ persze kevés, hogy érdemes legyen megemlékezni róla az őszi szám vetések- fejtések dandárjában, a karcos mustok főszereplésekor. Am az öreg azt határozta el: munkából gazdagszik meg. Ezen pedig 68-ban is lehetett tele szájjal röhögni, combot csapkodni, hogy mi van, mi ez, tán meghülyült a vénember, más egyre bölcsebbé válik, eszét, tapasztalatait, kapcsolatait üzemeltetni a gazdagodás érdekében, ő meg verítékes munkával óhajtana gazdag lenni, pedig ismeri a történelmet, a politikai gazdaságtant, a pillanat ideológiai válaszait, tudja, hol a pénz, hol a nincs. De mert makacs, azt válaszolja a nevetőknek, amit egy makacs ember válaszolhat: elülteti a vagyon alapját képező hatvan almafát. Tudja, közel-távol almafái lesznek a legszebbek, a legtermékenyebbek, mert a fák minden rezdülését, óhajtását figyeli majd. Úgy metszi meg őket, hogy ihaj. Hajnali fagyokban füstöl. Déli tűző napban árnyékol. Kosárba szedi a lisztharmatot. (Ez a vicc.) Monfliát, pajzstetűt, takács-atkát szemmel tartja. És kiszámolta, darabonként terem egy mázsányi alma, ez hat tonna, eladja. Következő évben ismétli. Azután megint. És már gazdag is. így gondolja a makacs öregember. És tíz éven át birkózik erdónyi Rozmaring, Starking, Jonatán fával. Ássa a területet. Megtiltja, közé hétköznapi kultúrnövényt, kukoricát, karalábét, egyebet ültessenek, az esetlegesen behurcolt kártevők miatt. Soha nem indul szerszám nélkül a birtokra. Télen kirakja a hurkot a kóborló mezei nyulaknak. Az első években ennyi a haszon: a jóllakottságában figyelmeden nyúl vadasként végzi, a tálon pirított krumpligombóc köret, mártás. Az első évek nagy havaiban csak a nyulak respektálják a gyümölcsöst, alma nem kell sehová. Amennyiért vinnék, nem adja, mert akkor mi van az ő meggazdagodásával. A nagy kertes házban alma mosolygott mindenhonnan. A pince dugig. A padlás. Az alapjáraton fűtött szobák. Meg a veranda SzabolcsSzatmár is tele almával. Az egész ország tele almával. A második tíz évben már savanyú képpel indul a metszőollóval, a permetező kandlival a fák közé. A harmadik tíz esztendőben pedig egyáltalán nem megy, nincs módja. Hanem bizony a fia. A fiú, aki külkereskedelmet tanult az alma árából, s aki kimenekülve az almaillattal bőven ellátott környezetből - máig felfordul gyomra az almaaromás öblítőtől - hirtelen felindulásból rendel két pótos kamiont, megrakja válogatottan tisztességes szabolcsi Jonatánnal, és eündítja a távoli Szibéria felé, ahol éppen mosolygó alma után eped a fázós kezű szibériai olajbányász gyermeke, asszonya. O pedig, a fiú, a tajga nyers fenyődeszkájára, és eredeti orosz vodkára vágyik. De nem számolgat. Csak hozzávetőleges eredményben, haszonban. A kockázat miatt. Százalékban. Azt mondja magában, búcsúzóul a kamionosoktól, a nyereség egy százalékából obeliszket állíttat az öregembernek, az almáskertnek, az elmúlt évtizedeknek. Értékteremtök (11.) NÓVÁK ISTVÁN mélyi, technikai feltételek megteremtésének fő irányítója személyesen Nóvák István volt. Tevékenysége során nagy gondot fordított a villamosenergia-ellátás korszerűsítésére, az üzembiztonság fokozására. Ezen belül fontos feladat volt a villamos hálózatok feszültségszabványosításának megoldása, mert korábban ahány áramszolgáltató volt a területen, annyi féle feszültségszintű villamos berendezést alkalmaztak. Az 1960-as évek közepére az Üzletigazgatóság teljes területén áttértek a szabványos 5,10, 20 és 35 kV-os középfeszültségű és a 3 x 220/380 kisfeszültségű villamos hálózatrendszerre. A háború után szükségmegoldásokkal helyreállított vezetékeket teljesen újjáépítették, korszerűsítették. Az országban elsőnek Komárom megyében fejeződött be a faluvillamosítási program Pilisszentlélek 1955. augusztus 20-ai bekapcsolásával. Az 1950-es évek elejétől egymás után épültek új nagyipari üzemek Tatabánya, Esztergom, Vác térségében és Komárom megye Duna menti területén. Ezek egyre növekvő villamosenerg ia- igényének kielég ítése céljából létesültek a „Kisigmánd-Lábatlan-Dorog", „Dorog-EsztergomNagymaros-Vác", „Esztergom-ipari", „Vác-ipari" elnevezésű vezetékrendszerek, a tatabányai és esztergomi körvezetékek. Ezzel egyidőben sorra helyezték üzembe az ÉDÁSZ V. beruházásában és kezelésében üzemelő új, korszerű transzformátor- és kapcsolóállomásokat Esztergomban, Vácott és Tatabányán. A térség egész területén nagyarányú villamosítási programok valósultak meg, amelyek nemcsak a mindenkori szükségletre, de az elkövetkező évtizedekre irányultak. A feszített ütemű programok megvalósításához magas szintű szervezettségre, kiváló munkatársakra volt szükség. Ennek érdekében a volt Városi Kaszinó épületének átalakításával irodaházat, a volt villany telepen üzemvezetőséget, gépjármű-telepet, jól felszerelt lakatos- és asztalosüzemet, villamos mérőállomást, munkásszállást, korszerű szociális létesítményeket hoztak létre. Nóvák István rendkívül jó szervezőkészséggel rendelkezett. Akitűzött célok megvalósításához jól választotta ki munkatársait, jól tudta mozgósítani az irányítása alá tartozó mérnököket, technikusokat, szerelőket. Szigorú, de igazságos és emberséges vezető volt. 20 éves igazgatói pályafutása során sok, a hatalom által félreállított, mellőzött embert segített, adott részükre munkát, biztos megélhetést. Állandóan fejlesztette tudását és munkatársait tanulásra, a MTESZben és a Magyar Elektronikai Egyesületben való aktív munkára ösztönözte. A város és a megye területén több száz azoknak a villamos szakembereknek a száma, akik tanítványainak vallják magukat. 1970 júliusában vonult nyugdíjba úgy, hogy utódainak egy nagyon szervezett és a feladataihoz szükséges korszerű villamos berendezésekkel ellátott üzletigazgatóságot hagyott hátra. Volt munkatársai, tanítványai és mindazok akik ismerték, ma is megbecsüléssel tisztelik és köszöntik Pista bácsit! Balázs Szilárd Nemere István REJTEKUTAK (15.) Szőlő Szégyen, hogy huszonkét éve élek itt, de még mindig nem tudom megnevezni azt a hét szőlőtőkét, amely az udvaron áll. Nem tudom a nevüket, fajtájukat. Csak az ízüket ismerem, de azt jól. A tőkék vastagok, legalább negyven-ötven évesek. Tán egyidősök velem, bár nem együtt nőttünk fel. Amikor felnőttként enyém lett ez a ház, ők már évtizedek óta nőttek. Fákra kapaszkodtak, primitíven keresztberakott botok tartották meg súlyukat ilyenkor ősz táján. Hát súlyuk, az van! Száz és száz fürt omlik le, aranysárgán zöldek és sötétkékek, vörösek. Illatosak. A tövekről szálakban foszlik le a puha kéreg. Ősszel kellemes lombkoronává lesznek a levelek, valóságos tető van ott a pergolán. Nyáron már egy tücsök is felköltözött, onnan adta egész éjszakára szóló hangos műsorát. Ha közelebb mentem, elhallgatott, de aztán ezt is megszokta és csak énekelt tovább. Olykor macska oson fent a gerendákon, persze inkább kora tavasszal vagy télen. Amikor látni az eget, mert csak meztelen, kicsiny ágak merednek felfelé. Aztán jönnek a lombok, férfitenyérnyi széles levelek vetnek árnyékot, összefonódva egymással és az ágakkal. A nap úgy, de úgy süti őket! A fürtök szinte szemmel láthatóan élvezik a sugarakat, ami júliusban még kőkemény, augusztusra már puhul és szeptember elején vad, kesernyés savanyú íze egy napon majdnem édessé változik. Akkor már tudjuk, csak még egy hét, és ehetjük akár mindennap. Van, hogy ez az ebédünk hosszú heteken át. Nem lehet megunni. Innen egy fürt, onnan egy fürt, és mindnek más az íze. Fehértestű kis pók menekül, eddig megélt a bogyók tengerében, az volt háza vadászterülete, menedéke. Néha oly sok a fürt, hogy hónapokig eltart a szőlő, alig győzzük enni. Egyszer november elején a hirtelenjött hó is ráesett. Lefényképeztük, része lett a családi legendáriumnak És ürügy azóta, hogy siessünk, együk gyorsan, nehogy ráessen hó...! Izek kavalkádja apró kalandok, saját gyümölcs - ez a szőlőlugasunk. Jártunk már messzi földeken és ott is ettünk szőlőt. Sokkal nagyobb szeműt, szebbet, egzotikusabbat. De ennek is legalább olyan jó az íze, talán azért, mert azon a kis földdarabon nőtt, amit a sajátunknak mondhatunk. A mi gyümölcsünk, ízét igazából csak mi szeretjük.