Esztergom és Vidéke, 1997

1997-11-06 / 45. szám

1997. november 6. Esztergom és Vidéke A Fogadatlan Prókátor dilemmája Az ember életében vannak neveze­tes napok, melyet nem akar elfeledni, vagy éppen feledni szeretné! így va­gyok a dilemmámmal én is! Feled­jem? Ne feledjem? Édesanyám 86 éves. Szép kor, ha valakit jó egészséggel áldott meg Is­tene. Volt rosszabb, sőt majdnem leg­rosszabb is. 1931 júniusában kapott tanítói oklevelet a Szatmári Irgalmas Nővérek tanítóképzőjében. Igen, ta­valy volt éppen 65 éve! S miután idén kérelemmel fordult a „jogutód" Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgatójához, meghívták őt is - sok más társával egyidejűleg ­az ünnepélyes díszoklevél átadására, 1997. szeptember 20-ára. Arany (50 év), gyémánt (60 év), vas (65 év) „pedagógus múlt" után ünnepélyes keretek között (Himnusz, Boldogasszony Anyánk, Szózat, be­széd, énekkar) került sor a díszkötés­ben lévő oklevelek átadására. A bő­ven nyugdíjaskorban lévő, frissen fodrászolt, szépen öltözött, könnyeb­ben vagy nehezebben - esetleg két bottal vagy támogatva - kísért ünne­peltek meghatódottan lépték át egy­kori iskolájuk küszöbét. A Gárdái Zoltán főigazgatóval történő kézfo­gáskor többek szemét elfutotta a könny. Édesanyám különösen meg­hatott volt, mert az ő édesapja, Bartal Alajos, 1926-tól az 1947-es tanév vé­géig, mint igazgató állt az intézmény élén. Az egykori társak - felismerve Anyámat - „Médyke" felkiáltással üdvözölték. Nem számoltam a dísz­diplomásokat, de sokan voltak. Saj­nos, az azóta eltelt egy hónap alatt egyetlen cikk sem emlékezett meg a sok száz, sok ezer gyermeket oktató pedagógusok ünnepléséről. Az Esz­tergom és Vidékét sem hívta meg a főiskola! Vajon miért? Ott lett volna a helye szintúgy, mint az önkormányzat és az Érsekség képviselőinek. Egyko­ri hittantanáruk, Raáb Alajos atya ­túl a 90. éven - eljött, és gyémántmi­sés áldását adta a megjelentekre, va­lamint misét is celebrált számukra. Az örömbe azonban üröm is ve­gyül, régi magyar szokás szerint: a díszdiploma „mellé" ugyanis némi pénzben mért elismerés is társul. Na­gyobb nehézségek árán - a TB + adó levonása után - postán október 17-én Édesanyám vasdiplomája mellé meg is kapta a nettó 7788 forintot! Nos, aki szegény, aki rászorult, annak ez is nagy pénz. De! Nevetséges, megalá­zó, és szomorú pénz ez a „ bokrosla­josok" sok milliós végkielégítése mellett! Nos, hát ezért nem tudom, emlékezzek-e, avagy feledjek? Horváthv Borbála Hiányoznak a lámpák Régóta figyelem, hogy a forgalom növekedésével párhuzamosan ho­gyan válnak egyre balesetveszélye­sebbé Esztergom utcái. A tudósítónak nem feladata, hogy kommentálja, ér­tékelje a helyzetet. Inkább átadom a szót az utca emberének: járókelők­nek, gyalogosoknak, autósoknak. Egy nyugdíjas férfi a Bástya előtt: - Itt nagyon nagy az autóforgalom. Mi, gyalogosok, a zebrán nem tudunk veszély nélkül átmenni. Volt itt már több súlyos baleset is. Közlekedési lámpát kéne felállítani! Nem tudom, a rendőrség vagy a Polgármesteri Hi­vatal miért nem intézkedik. Könyvárus: - Megoldatlan a város közlekedési rendje. Több átkelőhely mellől is hi­ányzik a forgalomirányító lámpa, leg­főképpen a Szabadidiőközpont előtti csomópontnál. Nekem van gépko­csim is, és mondhatom, autóval nem leányálom a közlekedés Esztergom­ban. Nem csak a lámpák hiányoznak, de több helyen az útjelző táblák is rosszul vannak kitéve. Középkorú járókelő: - Nem hallotta? Az újságok is meg­írták! Néhány hónapja a rendőrség épülete előtt gázoltak halálra egy kis­gyereket. Az ottani kereszteződésben van ugyan jelzőlámpa, csakhogy ez éppen akkor nem működött. Parkolóőr: - Bizony, nagy a káosz a városban! Nekem is szoktak panaszkodni a leál­ló autósok, nem találnak a városban parkolóhelyeket, elavultak a közleke­dési lámpák... De talán kérdezzen meg néhány autóst is, ne csak minket, gyalogosokat. Fiatal autós hölgy: - Én Visegrádról járok ide havonta, nem annyira ismerem a helyzetet. De úgy látom, valóban nagy itt a káosz. Hiányzik a szervezett forgalomirá­nyítás. Gépkocsivezető-oktató: - Felháborító, ami ebben a város­ban történik! Akik itt a közlekedés rendjét megszervezték, szégyellhetik magukat. Amellett, hogy több helyen is hiányoznak, vagy sokszor nem is működnek a lámpák, a parkolás sincs megoldva. Ezért kénytelen az autós a járdákon parkolni, ezzel lehetetlenné téve sok mellékutcában a gyalogos forgalmat. 1996. január 1-je óta ren­delet tiltja a járdán való parkolást. Eszerint a rendőrség el is szállíttathat­ná a tilosban parkoló gépkocsikat. Ehelyett csak igazoltatják a vezető­ket, majd udvariasan tovább állnak. Több beadványt írtam már ebben az ügyben az illetékeseknek, de nem tör­tént semmilyen intézkedés. Attól fé­lek, az újságcikk sem segít. D.L. És Ön, kedves Olvasó, mi­lyennek látja városunk közle­kedési helyzetét? Kérjük, írja meg tapasztalatait! - Szerk. Vasfüggöny a Duna partján! „ - • A ' f SSKM* r Brilla István olvasónk, a Búbánat­völgyi üdülőövezet horgászparadi­csomának gondnoka, ismert vendég­lős a napokban panasszal kereste meg lapunkat. De mielőtt rátért volna, egy kis múltat idézett: - Sokszor és sokan törték már a fejüket, vajon miről kaphatta a nevét a festői szépségű Búbábat-völgy. Ál­lítólag a térségben gyilkoltak le a ta­tárok egy seregnyi, szekértáborban védekező magyart. Mások a törökdú­lásnak tulajdonítják a név eredetét, ismét mások, köztük több szakember is, a dunai halászok árvízi tragédiájá­val hozzák kapcsolatba. De napjaink­ban is történnek olyan események, melyek szomorú aktualitást adnak, újabb adalékkal gazdagítják a Búbá­nat-völgy elnevezés sejtelmes baljós­ságát. A közelmúltban ugyanis felpar­cellázták és otromba kerítésekkel zár­ták le a 11-es út és a Duna közé eső, nadrágszíj-parcellányi területeket. Az egész környék legjobb vizét adó Hi­deg-forrás már éppen hogy csak meg­r* . ^ S PW közelíthető, de az 1990-ben kiadott „A Pilis- és a Visegrádi-hegység tu­ristatérképe" (ISBN 963 351 541 6 CM) által jelölt szabad strand már nem. Régen még le tudtak menni a Fogarasi- és a Törpe-sziget közötti sekély vizű Duna-partra a korcsolyá­zók és az unokájuknak a Dunát meg­mutató nagyapák, ma már nemigen. Az egykori római őrtorony helyén ki­alakított parkolót drótkerítés szeli ketté, és ha valaki defekt vagy gépjár­műhiba miatt megállni kényszerül, már nem tud úgy parkolni, hogy ne zavarja a különösen nyáron megnö­vekvő autós forgalmat. Nem tudni, hogy emberi kapzsiság, önkormány­zati vakság, avagy netalán erőműépí­tésre számító telekspekuláció hozta létre ezt a szégyenteljes „vasfüg­gönyt", de annyi bizonyos, hogy az, aki manapság erre jár, annak sír a lelke és átérzi a Búbánat-völgy név­ből áradó búbánatot... (P) (Fotó: Fuji-labor) Esélyegyenlőség Vajon minden ember számára egyenlő esélyt nyújt a társadalom olyan egyszerűnek tűnő dolgokban is mint a közlekedés, a vásárlás, a kü­lönböző apró-cseprő ügyintézés? Ha megnézzük az üzletek, iskolák, köz­intézmények, templomok bejáratát, a magas járdákat, a különböző bejárati lépcsőkön járva eszünkbejut-e, hogy milyen szerencsések vagyunk, mert nem vagyunk kirekesztve a mozgás­korlátozottak miatt. A Polgármesteri Hivatalban, az egészségügyi és szociális ügyek osz­tálya is lépcsőn közelíthető meg. A jogi ügyintézés lehetősége jobb, mert a közjegyzői hivatalnál nincs akadály. Az iskoláknál még a legmodernebb József Attila Általános Iskola és a Do­bó gimnázium sem akadálymentes egy mozgássérült tanuló számára. Je­lenleg a Dobó gimnáziumban tanul egy súlyos mozgássérült kislány, akit tanulótársai segítenek felvinni a lép­csőkön az osztályterembe. Templomoknál csupán a ferences és a vízivárosi templomba lehet egy lépcsőfokon át feljutni, a többi temp­lom és a világhírű Bazilika egy toló­kocsival közlekedő mozgássérült szá­mára el van zárva. Az önkormányzat igyekszik odafi­gyelni erre a problémára, így például a Posta átalakításánál gondoltak a mozgássérültekre is. A Szabadidőközpontnál is készült lejtős feljáró, sajnos a lejtő végét nem simították a járdáshoz. Hiába, az „esélyegyenlőség kivitelezését" még gyakorolni kell! A Csemege Meinl és a Szent István Patika viszont nyugodtan kitehetné az ajtóhoz a jelzést, hogy mozgáskorlá­tozottak számára is nyitva állnak. Jó lenne, ha ilyen szempontból is figye­lemmel lennének egymásra még ak­kor is, ha személyesen nem éljük meg azt, hogy mivel jár a mozgássérültség. muzslai

Next

/
Thumbnails
Contents