Esztergom és Vidéke, 1997

1997-10-16 / 42. szám

1997. november 20. Esztergom és Vidéke 3 Harcsáné Guttmann Teréz tárlata a Sugár Galériában Október 9-én nyílt meg a Sugár Galériában a süttői Harcsa Kárólyné Guttmann Teréz amatőr festő tárlata. Nagyméretű oljaképe állt a kiállítás középpontjában, a falakon pedig vegyes technikával készített 25 tájképében gyönyörködhet a látogató. Kotz István iskolaigazgató köszöntötte az őszi szezon első kiállításán megjelent vendégeket, majd Tamási Péter festőművész mondott rövid megnyitót. A nagy erdélyi író, Tamási Áron egyik híres gondolatára utalva - azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - méltatta Harcsáné pályafutását. A festőnő közgazdasági munkakörben dolgozott és sokáig csak a gyermekkorban megszeretett verselés volt a szenvedélye. (1993-ban Csillagok címmel jelent meg verseskötete.) Felnőtt fejjel kezdte a rajzolást a tatabányai Bányász Képzőművész Szakkörben, Krajcsirovics Henrik grafikusművész-tanár irányításával. Esztergomban, Guttán, Neszmélyen, Kisbéren volt képzőművész táborokban, majd részt vett Sulyok Teréz gyenesdiási és Berezttyei István gyermelyi képzőművész táborában. Gyors fejlődését Keményné Pongó Annának és Ködmönné Janka Erzsébet szakkörvezetőnek is köszönheti. Első kiállítása 1995-ben Süttőn volt, aztán Lábatlanon, Zsámbékon, az ausztriai Frauenkirchenben, majd városunkban mutatkozott be. Az itt látható festményeket többnyire most nyáron az erdélyi nagyenyedi és libáni alkotótáborokban készítette. Akiállítás október 22-éig tekinthető meg. -los Onagy Zoltán Nap. 38. Üzenet Nem a versek korát éljük. Apénz diktatúrája, a hivatalok mókái, a szegénység diktatúrája - nem politikai-ideológiai terror, hogy egy könyvtárszoba mélyén megbújva az ellenálló lélek rezegjen belé -, hogy ennél nagyobb hülyeséget ne találjak ki hirtelen. A pénzzel való küzdelemhez nem psziché érzékenysége, sokkal inkább don Coileone racionalitása, kíméletlensége szükségeltetik. Nem mintha ezzel dehonesztálni kívánnám nagytiszteletű don Corleonéinkat, (sőt igen sajnálom, hogy nekem nincs a tarsolyomban egy kellemes fizimiskájú, irodalmi lelkületű don C., akihez támogatásért fordulhatnék, ha megszorulok huszadika környékén, s ha születésnapi balladát rendelne a szeretőjének, annak is nekiugranék, a legjobbakat hoznám ki magamból hónap végén), de a magyar puszta rendszerváltásának bajnokai csak kimondottan jó napjukon rendelnek alkalmi verset, szívet szaggatót a kedves nagymamához, a jó édesanyukához, de azt se tőlem. Mindezt azért, csak és kizárólag azért mondom, mert minden objektív akadály, minden látszat ellenére születnek versek mostanában is. Miért is ne születnének. A tavasz megérkezik, ha a fél ország kódis, a szerelem sem forintfuggő, a fájdalmakat sem a postás hozza, ezek mind velünk maradtak, nemigen tűntek el 1989-ben. Valamikor nyár elején, a postaládámba dobva, feladó és kísérőlevél nélkül, láthatóan egy darab nőnenű szerzőtől való, tucatnyi verset találtam. (Zsoltár I., Zsoltár II., Reggeli ezüstháló, A lány újra szól, stb.) A versek az életről szólnak, a hitről, a szerelemről, az ébredésről. Mi másról szóljon manapság egy vers, a kisgazda pártról? A szavak pontosak, érdekesek, jól válogatottak, szépen igazítottak. A vers rendszerint pontos, egymáshoz jól illeszkedő szavakból áll. Azt, hogy szakmailag, technikailag jó versek, netán szakmailag gyengécskék, nem tudom. Nem értek hozzá, csak annyit vagyok képes eldönteni, egyik vers közel tud jönni hozzám, a másik pedig távol marad. A versek, Kisasszony, Hölgyem, Kollegina, közelítő versek. Azt tanácsolnám, a felsorolt négyet, főleg a két Zsoltárt, adjuk el valami irodalmi lapnak. Hívjon fel. Egy díszpolgár műhelyéből Ezzel a címmel 1995 elején közöltünk „újévi számadást" DR. LEEL-ÓSSY LÓRÁNT főorvos c. egyetemi tanár munkásságáról (EVID, 1995. január 11). Summájaként egy hosszabb beszélgetésnek, amelyre még az előző év október 23-ai ünnepségeit követően került sor. Ezek az ő „magántörténelmébe" is jeles napot iktattak: akkor avatták városunk díszpolgárává. Azóta majdnem három év telt el; az idei nyár a 70. születésnap bensőséges családi ünnepét hozta meg Leel-Össy Lóránt számára. Ezért lapunk nevében nem csak jókívánságainkkal kerestem fel, hanem kéréssel is, egy újabb „műhelybeszámolóra" vonatkozóan. Úgy alakult, hogy a beszélgetésre most is egyik nemzeti ünnepünk - augusztus 20. - közelében nyílott alkalom. E külső hasonlóságnál sokkal fontosabb, hogy olyan számadás készülhetett, amely az előzővel tartalmában azonos. Egybehangzó dokumentum a tudományos műhelymunka folyamatosságáról, amit lényegében nem érintett, hogy Leel-Össy Lórántot kórházunk osztályvezető főorvosaként 1993-ban nyugdíjazták. Ugyanígy az sem, hogy Esztergomban - legutóbbi beszámolónk óta részfoglalkozású munkaviszonya is megszűnt. A másik két műhely változatlanul nyitva áll előtte: a legrégebbi, Miskolc és a legújabb Tatabánya között továbra is folytatódik a rendszeres ,ingázás". Amikor találkoztunk, két rendhagyóbb utazás előkészületei is foglakoztatták: Sarkadra és Ausztráliába kapott meghívást Személyes idő-térképén az alföldi kisváros is elég távoli cél, hiszen gyermekkorának egyik kedves helyszínét jelenti. Ott nem díszpolgár, de számon tartott személyiség, akit legutóbb arra kértek fel, hogy államalapításunk ünnepének ő legyen az egyik szónoka (A másik beszédet a szomszéd - de határon túli - város: Nagyszalonta polgármestere tartotta.) Az ausztráliáli meghívás szeptember közepére, Perth-be szólt; és ami az alkalmat illeti, akár rendszeresnek is mondható. Leel-Össy Lóránt ugyanis az ideg- és elmekórtan jelentősebb külföldi kongresszusainak csaknem mindegyikén részt vett mint elnöklésre és/vagy előadásra, munkacsoport vezetésére felkért szaktekintély. (1995 óta Barcelonában, Bordeaux-ban és Párizsban.) Ami hétköznapibb műhelymunkáját illeti: két kórház neuropathológiai laboratóriumának is vezető főorvosa. Miskolcon már 1965 óta, - ide havonta két napra utazik. Hetenként egyszer pedig Tatabányára, ahol a pathológiai osztályon belül 1995 elejétől szervezte meg a laboratóriumot Miután - a miskolci minta szerint - kialakította munkatársaival a rutin vizsgálatok elvégzésének feltételeit a kutatásokat szolgáló fejlesztési program megvalósításán dolgoznak. Ehhez pályázatukkal elnyerték az Egészségügyi Tudományos Tanács három évre (1998-ig) szóló támogatását. Laboratórium-vezetői munkáját mindaddig szeretné folytatni, amíg nem sikerül olyan utódot nevelnie, akit tudományos ambíciói meg is tartanak a jövedelem-kiegészítéssel korántsem kecsegtető pathológia területén. (Úgy látja, hogy erre jelenleg Miskolcon jó esély mutatkozik.) A szakmai utánpótlás érdekében oktatóként is tovább dolgozik. A legfolyamatosabban szintén a miskolci kórházban, ahol három éve az ó közreműködésével szervezték meg - hazánkban először - a neurológiai szakvizsga előtti egyhetes intenzív továbbképzést (Ezt az évente két alkalommal tartott tanfolyamot mindmáig elfogadják az egy-két hónapos kötelező gyakorlat helyett.) A fővároshoz is köti - évenként 7-8 előadással - egy továbbképzési program; ennek keretében a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen háziovosokat ismertet meg szaktudományának, illetve az agykutatásnak újabb eredményeivel. 1985-től ő volt az elnöke a Nemzetközi Neuropathológiai Társaság hazai szekciójának, amelyet a múlt év végén önálló egyesületté alakították. A Magyar Neuropathológiai Társaság néven megújult szervezet ismét őt választotta elnökévé. Természetesen szakírói tevékenysége sem szünetel. Ennek legújabb termései egy - már megjelent - ismeretterjesztő munka (A demenciáról), továbbá egy felsőszintű tankönyv: A klinikai neuropathológia alapjai, amely még kiadásra vár. (Manapság ez úgy pontosítható, hogy a „piackutatás" kedvező eredményére, szponzorokra... Ahogy a külföldi konferencia-meghívásoknak is csak akkor tud eleget tenni, ha a tetemes költségek - utazás, részvételi díj - nagyobb hányadát valamilyen támogatásból fedezheti. Ami például ausztráliai útját illeti, nem sokkal beszélgetésünk előtt érkezett a jó hír, hogy eredményesen pályázott: az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság megítélte számára a repülőjegy árának megfelelő összeget) Városunk díszpolgára országhatárokat átlépve tudományterülete, szakmai elismertsége alapján vüágpolgár is lehetne. Életszemléletére azonban az ilyenfajta „felülemelkedés" egyáltalán nem jellemző. Annál inkább a történelmi tudatossággal, hagyománytisztelettel erősített kötődés hazájához, szülőföldjéhez, otthonához. A nemzetközi kongresszusok előadójaként bemutatkozásul mindig levetít néhány diaképet Esztergom legfőbb nevezetességeiről. E hónapban a német neuropathológiai társaság magdeburgi rendezvénye van soron, amelyet itthon is követ majd egy nyilvános szereplés. A városi könyvtárban találkozhatunk, beszélgethetünk dr. Leel-Össy Lóránttal - az Esztergomi műhelyek című sorozat vendégeként Időben-térben távolabbra nyúló gyökérzetéről pedig olvashatunk is. Mégpedig szintén nemsokára, hiszen Bihar, Sarkad és a Leel-Ossyek címen megírta, és már nyomdába is adta családjának történetét N.T.