Esztergom és Vidéke, 1997

1997-10-16 / 42. szám

Esztergom és Vidéke 1997. október 16. Dr. Könözsy László városunk nevében gratulált a kitüntetett családtagjainak VÁSÁRFIA Október 10-én délelőtt a párkányi Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között nyitották meg az idei Simon - Jűda Vásárt. Testvérvárosunk vezetőin kívül megjelent az ünnepségen Eszteigom polgármestere és rendőrkapitánya is. Ebből az alkalomból Párkány önkormányzata posztumusz Pro Urbe Díjat adományozott Sarlós Józsefnek, a város szülöttének, melyet a tavaly elhunyt kiváló sportember leánya és unokája vett át (Sariós József Esztergomban, a Ferences gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, később a Magyar Testnevelési Főiskolán szerzett diplomát Főiskolai vüágbajnok volt és tagja az 1936-os magyar olimpiai tornászcsapatnak, mely Berlinben a 7. helyet szerezte meg. Atlétikában és az úszósportban is számos kiváló eredményt ért el. Az elmúlt rezsim nem nézte jószemmel szókimondó igazságszeretetét, és elüldözte Párkányból. A rehabilitációra - sajnos - csak most, halála után egy évvel került sor.) Az ünnepség utáni fogadáson megkérdeztük Oravec János polgármestert, hogyan ítéli meg a hírhedt Meciar-nyilatkozatot, mely elveti a Mária Valéria híd megépítését. -Nem veszem komolyan Meciar úr szavait-mondta a polgármester. - Sok olyan kijelentése volt az évek során, melyből semmi sem valósult meg, sőt később egészen másképp cselekedett. Meggyőződésem, hogy ezt a hidat előbb vagy utóbb — Meciarral vagy nélküle — fel fogjuk építeni. O beszél, mi meg tesszük a dolgunkat. A vásáron különben azt tapasztaltuk - s beszélgetéseink során is az a vélemény alakult ki hogy a vásár egyre többet veszít kereskedelmi jellegéből s egyre inkább társadalmi eseménnyé, szórakozási lehetőséggé, gasztronómiai élménnyé válik. Egymást rég nem látott barátok, rokonok jönnek ilyenkor össze, s néhány pohár sör, ropogósra sült halszelet vagy kolbász mellett beszélgetnek el a kellemes őszi napsütésben. (Pénteken még valóban ragyogó idő volt, szombaton aztán már kabátot kellett felvenni, vasárnap pedig még az esernyőre is szüksége volt a vásárba látogatóknak.) Az idén is sokan hajóztak át Esztergomból a túlpartra. Mindkét kompjárat szünet nélkül közlekedett, nem is volt torlódás. De már sokkal kevesebb volt a „vásárfia", mint néhány évvel ezelőtt. Vajon mikor mehetünk át végre gyalogosan - a Mária Valéria hidon - a Simon - Júda vásárba?! Mozaikok a Simon - Júda vásár történetéből Már korábban is voltak Párkányban - vagy ahogy még akkor nevezték: Kakaton - heti piacok és időszaki vásárok, de a helyi hagyomány a törökkori újjáépítéstől, azaz 1546-tól tartja számon a rendszeres vásárokat amelyek közül az őszi vásár volt a legnagyobb, a későbbi Simon-Júda vásárok elődje. Áz idei vásár már a 451.! A mai értelemben vett település keletkezése a 10. század második felére tehető, halászok és révészek lakták. Első okiratos említése 1075-ből való (Villa Kakath), az 1157-ből származó adatok szerint már szedtek itt só-, és kikötóvámot Egy 1233-ból származó írás említi, hogy már volt plébániája és kápolnája, de a tatárjárás előtti időben a vásárokat még Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában tartották. A főváros heti piacai és vásárai messze földön híresek voltak, s írás szól arról is, hogy a vásárosok szívesen fogyasztották a hegyfarki tüzes borokat. A tatárjárás után Buda lett a királyi székhely, így Esztergom sokat veszített jelentőségéből. „Elvesztette központi felszívó erejét is, amely előbb a Nyugat és Kelet forgalmának gócpontjává tette" - vélekedik Kollányi Ferenc a párkányi vásárokról szóló írásában, majd így folytatja: „Esztergom veszteségének nyertese - legalábbis bizonyos mértékben - a különben csekély jelentőségű Párkány, vagy ahogy még ez időben nevezték Kakat lett. Egy évben egyszer mintha Esztergom régi piacában zsibongó vásárló közönségét varázsolta volna szegényes falai közé. Ez a nap az október végére eső Simon-Júda napja volt." 1543 augusztusában foglalta el a török Kakatot, ami a település teljes pusztulását hozta. A török nyomban hozzálátott, hogy az elpusztult Kakattól nyugatra felépítsen egy erődítményt 1546-ban már lakosai is voltak, ettől kezdve Párkány néven is emlegetik. A helyi hagyomány ekkortól tartja számon az őszi vásárokat Memy bég levele, amelyben a heti és országos vásárok felújítását javasolja, 43 évvel későbbi keletű. Ez úgy is magyarázható, hogy a bég korábbi szokások felújítását szorgalmazta, ül. Károly király 1724. augusztus 6-án kelt adománylevelével örökös jogot adott a városnak a Simon-Júda vásárok megtartására: „Királyi hatalmunk teljességibül és különös kegyelmünkbül kegyelmesen megengedni és helyben hagyni jónak tartottuk, hogy tudniillik négy vásár, vagyis esztendei szabad piarcz és ugyan első Szent György vitéz és mártír napján, a másik Szent Bertalan apostol napján, a harmadik Szent Simon és Júda apostolok napján, a negyedik végre Szűz Szent Luca mártír napján." A párkányi vásárok virágkora a múlt század második felére tehető. Ekkor a környező országokból is szép számmal ékeztek ide vásárosok. A vásárokon nemcsak kézműipari termékeket árusítottak, de híresek voltak az állatvásárok is. Es persze soha sem hiányozhatott az étel, ital, a komédiás, a hamisítatlan vásári hangulat Idén mintegy 400 kisvállalkozó igényelt a vásáron kirakodó helyet - ebből 160 a párkányi, a többi a környező járásokból és Szlovákia távolabbi részeiből jött, sőt 31 vietnami kiállító is kínálta portékáját Esztergom és Vidéke augusztus 20-i számában jelent meg a szlovákiai Komárom polgármesterének felhívása, hogy 50 éve Komáromból Magyarországra kitelepítettek, vagy azok leszármazottai jelentkezzenek. Kertvárosban, a Kassai utcában, az iskola szomszédságában él Bereznay János és felesége, Gizi néni. Az említett felhívás megjelenése után kerestem fel az idős házaspárt, kérve őket emlékezzenek az 50 előtti történtekre, az áttelepítésre. - Családom régi komáromi család, a Pandató utca és a Garda utca sarkán lévő családi házunkban laktuk. Édesapám elismert, megbecsült csizmadia volt Ötven évvel ezelőtt 1947. június 14-én tartottuk esküvőnket, akkor még nem tudtunk róla, hogy július 22-én vagonokba rakodva szüleinkkel áttelepítésre kerülünk. így utólag rágondolva, alig veit időnk a „fehér lap" kikézbesítése után. Tragikomikus volt tulajdonképpen ,jngyen mentünk nászútra". Komárom- Érsekújvár - Szob - Budapest - Szolnok útvonalon Békéscsabára érkeztünk. Ott kaptunk négyen egy szobakonyhás, döngölt talajú pici házat, amelyből az ottaniak áttelepültek Csehszlovákiába. Fél évig nem volt munka - veszi át a szót Gizi néni. Mindketten odaát az élelmiszerkereskedelemben dolgoztunk, a szakmában nem találtunk munkát Férjem a B ARNE VAL-nál, mint kocsikísérő tudott csak elhelyezkedni. Ezt követően béreltünk fűszer- és vegyeskereskedő üzletet. Férjem közben az asztalitenisz sportágban szép sikereket ért el, első osztályú szinten űzte ezt a sportot. Komáromba, Győrbe, majd Dorogra került versenyzőként 1949-ben Dorogon a Nefelejcs utcában kapott egy helyőségből álló lakást ide hozott engem az akkor már két gyermekünkkel. Rövidesen nagyobb, szoba-konyhás mellékhelyiséges lakásba kerültünk Dorogon. Itt el tudott helyezkedni a kereskedelemben, ahol aztán nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Én a dorogi kórházban dolgoztam nővérként, majd az FMV-ben, innét mentem üzemi nővérként nyugdíjba 1978-ban. Közben 1960-ban Esztergom-táborba költöztünk, ahol a vásárolt telken családi házat építettünk, ez az általános iskolával szomszédos ház. Innét könnyű volt az ekkor már két fiú, két lány gyermeket „csak átküldeni" az iskolába. - Hogyan gondolnak most az ötven évvel ezelőtti időre? - Szüleinket nagyon megtörte, nehezen viselték el. A csizmadia apám egy szót sem tudott szlovákul, fel sem merülhetett valami „trükkel" ottmaradni. Itt van az eredeti okiratban felsorolva, mit kellett otthagyni: „1 szoba, 1 konyha, 1 kamra, 1 istálló, 1 ói, 1 fűszerüzlet", valamint 3 kh. 207 nöl földterület". Az elhozhatok listája: „28 aprójószág, 1 csizmadia felszerelés". Mi akkor fiatalok, új házasok voltunk, szinte kalandnak vettük, fel sem tudtuk fogni mélységében. így, ennyi idő elmúltával fájó emlékeket hoz felszínre, de jólesik a polgármesteri felhívás, a megemlékezés, amely fél évszázaddal ezelőtti eseményekre enged visszapillantani. Most már a legfontosabb a négy gyermekünk családja, a nyolc unokával való foglalkozás. Szerkesztőségünk megkereste Zelenák Zsuzsát, a Polgármesteri Hivatal közművelődési irodájának munkatársát, aki az említett felhívással kapcsolatban a következő tájékoztatást adta: RévKomárom (Komárnó) város polgármesterének kérésére a jelzett felhívást közétettük a helyi médiában, megkerestük a megyei és az országos levéltárat is. A felhívásra tizenketten jelentkeztek, hatan Esztergomból, öten a környező településekről, egy pedig Budapestről. RévKomárom polgármestere telefonon tájékoztatott, hogy emlékérmet szeretne átnyújtani az érintetteknek, egy később megrendezendő ünnepség keretében, amelyről a jelentkezett családokat időben értesíteni fogják. Nagy Tibor 50 EVE MAGYARORSZAGON