Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-20 / 34-35. szám

IV. EMLÉK-MÜ-HELY ALMA M AT E R Minden év Űrnapján impozáns körmenet volt a Bazilikában, e miatt a Szentgyörgymezei plébánián a rákövetkező vasárnap tartották az úmapi körmenetet. A gazdák már szombaton leveles ágakat hoztak az erdőből, ezeket ráfonták fakeretre és így készült el négy helyen, a négy égtájnak megfelelően a lombsátor, a szín. Vasárnap hajnalban frissen kaszált harmatos fűvel hintették fel azokat az utcákat, ahol a körmenet elvonul. Az asszonyok, lányok az útvonal mentén az ablakokat virággal, Szűz Mária vagy szentek szobraival, gyertyával díszítették. A reggeli mise után összeállt a menet. Elöl az iskoláslányok, fiúk meneteltek tanítóik vezetésével, utánuk a Mária-lányok, majd két sorban fehér ruhába öltöztetett kislányok, karjukon feldíszített kosárkák, tele virágszirmokkal. A Szentségtartót palástban a plébános úr vitte, föléje a négy rúdra szerelt baldachint négy egyházközségi elöljáró tartotta. Mellettük jobbról és balról égő gyertyával 3-3 tisztségviselő. A plébános előtt négy Űrnapja: a katolikus egyházi évben kb. májas 20 - június 20 közé eső űn. mozgó ünnep, a pünkösd utáni első vasárnapot kővető csütörtök. Az Oltáriszentség ünnepe, amelyet IV Orbán pápa tett kötelezővé (1246) Népszokások Szentgyörgymezőn Úrnapi körmenet ministráns fiú ment csengettyűt rázva és két szerpap, akik füstölőt lengetve vonultak. A baldachin után a földműves, iparos, kereskedő hívek családjukkal. A templomi, egyesületi zászlókat vinni külön kitüntetésnek számított; erre a feladatra rendszerint legényeket jelöltek ki. Először a Sánc utcába vonult a körmenet, miközben a kislányok a virágszirmokat hintették az Oltáriszentség előtt. A harangok csengtek-bongtak, a hívek egyházi zsoltárokat énekeltek. Az első szín a Petróczy-háznál volt, amit a Petróczy család állított fel. A feldíszített színben díszes terítővel letakart asztalból oltárt állítottak feszülettel, gyertyákkal, virágokkal. A plébános az oltárhoz lépett, rövid ima után a Szentírásból - az első evangélista könyvéből - részletet olvasott fel, az Oltáriszentséggel áldást osztott, majd tovább indult A körmenet a Balassa utcán végighaladva, a Major téren (ma Dózsa György tér), a Hegedűs-keresztnél felállított második színhez érkezett. Ezt a Bartus, majd később az ökrös Bádi család gondozta. Az itteni ima, a második evangélista szövegének felolvasása és az áldás után a Kovács utcán (ma Vécsey Károly u.) a Hunyadi utca elején álló kereszt előtti színhez érkeztek, amit Erős Ferenc családja állított fel. Itt a plébános a harmadik evangélista szavait tolmácsolta; majd az Iskola utca (ma Nagy Sándor u.) levonult a menet a Templom téren (ma 48-asok tére) lévő kereszthez, ahol a negyedik színi Kassai István családja készítette. Ezután a körmenet bevonult a templomba, ahol Te Deum-mal ért véget az ünnep. Megható volt az az összefogás, tenniakarás, ami áthatotta a híveket Nem volt rendező, tette mindenki a dolgát. A színeket szétbontották, a gyerekeknek külön örömet jelentett, ha annyi ágat szedhettek, amiből otthon egy kis lombsátort építhettek. Az utcákon összetakarították a széthintett füvet, az ablakokból kiszedték a díszítéseket és ezzel vége lett egy szép, régi hagyományokon alapuló eseménynek, ahol az egyházi szertartást a világi összefogás tette színpompás megmozdulássá. Esztergom, Szentgyörgy mező, 1997 Űrnapján Návi Városunk Neuburg-Donauban élö díszpolgára 1994.szeptember 1. óta nyugdíjasként, ideje nagy részét olvasással és írással tölti. Ez utóbbi időtöltés egyik ünnepi termékét a volt Szent Imre Gimnázium érettségi találkozóján mondta el. Rövidítve adjuk közre, de a kihagyott részek az EVID 1996-os évfolyamában olvashatók (május 30., június 6. és 13.). Klebelsberg Kuno - a beszéd második részének főszereplője - 75 éve, 1922-ben kezdte meg kultuszminiszteri tevékenységét. (...) Engedtessék meg nékem egy szubjektív jellegű vallomás: 1947. május 14-én osztálytársaim bizalmából én mondhattam ballagási ünnepélyünkön a búcsúbeszédet. Hogy most fél évszázad elteltével ismét én kezdhetek ugyanebben az épületben ünnepi emlékbeszédbe - ezt a Gondviselés nagy kegyelmének tartom. Annál is inkább, mert esetemben majd negyed századon keresztül bizony egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy én valaha is hazai földön, hazai padlaton állva, nyilvánosan, hallgatóság előtt szóra nyithatom számat. De megtörtént bekövetkezett megéltük. A Gondviselés másik kegyelmének tekintem, hogy - szemben az előző évek osztályaival - mi most együtt ünnepelhetjük ezt az évfordulót szeretett osztályfőnökünkkel, Sárgái József tanár úrral. Róla a későbbiekben még szólni fogok. Ha most az alkalomra tekintek, amelyből kifolyólag mi itt együtt vaÖtven év - és még több... Dr. Csernohorszky Vilmos emlékbeszéde 1997. június l-jén gyünk, akkor az az érzés fog el, hogy nemcsak kimondani, hanem belegondolni is szinte szörnyű, hogy ötven esztendő, öt évtized, fél évszázad telt el azóta, amikor 19, nyolcadik osztályos Szent Imrés gimnazista diák indult el innen, ebből az aulának is nevezett lépcsőházszerű előcsarnokból, hogy levonulva itt a közön, a Kis Duna-parton, a Lőrinc utcában és a Széchenyi téren „elballagjon." Az azóta eltelt idő mennyiségének szörnyű voltát mutatja az a körülmény is, hogy az említett 19 diákból hét vagyis az osztály jó egyharmada ma már nincsen az élők sorában. (...) Ha most gondolatban visszaröppenünk 1939-be és a rákövetkező esztendőkbe, elmondhatjuk, hogy azokban az években minden osztály minden diákjának életére rányomta bélyegét a történelem, közelebbről a háború. A mi osztályunkéra kiváltképp érdekesen és szinte jelképesen, az elején és a végén is. Az elején azért, mert amikor 1939. szeptember 8-án délelőtt a Barátok templomában a 9 órás évnyitó diákmisén, a Veni Sancte-n a Jöjj Szentlélek Úristent énekeltük, már egy hete dörögtek a fegyverek Lengyelországban: szeptember l-jén ugyanis elkezdődött a németek hadjárata. (...) Ami tanulmányaink végét illeti: 1946-ra és47-re gondolok, amikor szintén több minden előrevetette történelmi árnyékát, ami később valósággá vált. Gondolok itt elsősorban az osztályharcra és az ideológiai háborúskodásra. Az történt ugyanis, hogy az osztályban alakult egy négy fiúból álló csoport. Ezek az osztálytársaink „új idők dalait" énekelték és új idők eszméivel rokonszenveztek. Ennek következtében az osztály kettészakadt A hangulat megromlott és nem egyszer kellemetlen nézeteltérésekre került sor. Ennek következménye volt hogy az érettségi után közös bankettet sem rendeztünk, hanem csak úgy szétmentünk. Egy távolabbi következmény, hogy az első találkozóra csak húsz évvel később, 1967-ben került sor. Most, fél évszázad elteltével azonban remélem, hogy időközben az érzelmek és az indulatok lehiggadtak, a sebek mindkét oldalon behegedtek. Úgy is gondolom, mára az is kiderült kit és kiket igazolt az idő. A kép akkor teljes, ha hozzáteszem, hogy a háború után nagy öröm és nagy szerencse is érte osztályunkat. Ugyanis Sárgái József tanár urat kaptuk számtan- és fizikatanárunknak, sőt mi több, osztályfőnöknek is. Hogy ennek jelentőségét megértsük, emlékeztetnem kell arra, hogy osztályunk számtanból elég gyenge lábakon állott. Ennek oka is a történelem, a háború volt. Sárgái tanár úr abban az időben többet volt katona, mint civil. Ebből következett hogy bennünket jószerivel egymást váltó idegen vendégtanárok tanítottak. (...) Hetedikben és nyolcadikban aztán Sárgái tanár úr óráin jöttünk rá, mi mindent veszítettünk az előző években. Mert a matematika és fizika tudományok kiváló oktatója volt. Nagyszerű didaktikai és pedagógiai érzékkel, világos, jól követhető, egyenesvonalú logikai gondolatmenettel közvetítette tárgyát annak legbonyolultabb tételeit is. Legyen az a differenciál, az integrál, a komplex számok vagy egyebek. De Sárgái tanár úr nagyszerű nevelő is volt. Ő nem verekedett Soha hozzá nem ért egyetlen gyerekhez sem. Még csak nem is kiabált. Hanem inkább olyan halkan beszélt hogy csendben kellett maradnunk, ha érteni akartuk amit mond. Ez taktikának is jó volt A kiváló tanító és a nagyszerű nevelő magas szinten pozitív tulajdonságait egységbe foglalta az emberi személyiség. A tisztességes, becsületes, nyílt, őszinte, segítőkész, a minden fölösleges pátosztól és üres frázistól mentes, példaadó és példamutató ember. (...) Sorsdöntő nagy szerencsénk volt hogy Sárgái tanár úr vitt mindkét az érettségire, és utána ő indított bennünket útnak az életbe. (Folytatás az V. oldalon)