Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-20 / 34-35. szám

4 Esztergom és Vidéke 1997. szeptember 11. VEGET ERT A XIII. NEMZETKÖZI GITÁRFESZTIVÁL Két ősbemutató A magyar kortárs zeneszerzés középnemzedékének két tagja, Ma­darász Iván és Hollós Máté új kom­pozícióval lepte meg a XIII. Nem­zetközi Gitárfesztivál Záróhang­versenyének közönségét Mindkét művet a gitárfesztivál Bakfark Bá­lint Zenekara szólaltatta meg az esztergomi Bazilikában. A gregori­án dallamok, valamint a barokk és klasszikus zene környezetében fel­csendülő mai darabok érdekes szín­foltot jelentettek a koncert műsorá­ban. Gitáregyüttesre írni kihívást nem mindennapi feladatot jelent egy zeneszerző számára! Míg Hol­lós Máté nem kívánt egyéb zenei tényezőt felhasználni a zenekar hangszerein kívül, addig Madarász Iván a gitárhangzáshoz más zenei effektusokat is kapcsolt hangsza­lagról. Hollós Máté háromtételes darab­ját - Strings of Strigonium — in memóriám Szendrey-Karper Lász­ló - finom líraiság jellemezte, min­den hatásvadászatra való törekvés nélkül. A második tételt igazán szé­pen megformált gyöngyszemnek érezhettük. Madarász Iván egytételes művét - In memóriám Szendrey-Karper László - visszatérő szerkezetűnek komponálta. A két pillér barokk fo­gantatású zenei anyag. A kompozí­ció álomszerű jellegét a zeneszerző a háttérzene modernségével, érde­kes vokális részleteivel, valamint a gitárzenekar sűrűsödő-ritkuló, hangerőben erősödő és csökkenő mozzanatainak váltogatásával, „ki­és beúsztatásával" érte el, a Bazili­ka falai között különleges akuszti­kai élményt nyújtva. Agay Karola művésznő mindkét zeneszerzőnek megköszönte alko­tását mellyel férje - Szendrey-Kar­per László - emléke előtt tiszteleg­tek. A közönség is elismerő tapssal méltatta az augusztus 8-án először felhangzott kompozíciókat. Sz.Á. Onagy Zoltán Nap 34. 37. aug. 8. + 97. aug. 8. = 60 A napokban egy ismert esztergomi férfiú fennállása hatvanadik szüle­tésnapját ünnepelte. Egy sudár, őszes, hol türelmeden, hol türelmes, de nagy rendszerességgel rosszkedvű úr a betűk és a poros könyvek vüágá­ból. Ha valaki (a Városból) rámzörög e nehéz feladattal, ugyan írnám meg a jeles ember köszöntőjét most izzadhatnék a kínokban, nem tudván, mit várnak, mit nem várnak tőlem. Mit emeljek ki kötelesen, mit érintsek, mit kerüljek lágy, szivárványos ívekben stb. Rendelés esetén kikerülhe­tetlen torlasz az igény, annak teljesíthetősége, bár rendelés esetén a Város kimondja, amit nem szokott, mit gondol. Ha egy Város valamint gondol, az örvendetesnek nevezhető. Ezt tehát megúsztam. A vonatkozó kérdést is, melyre huszárosán rákaptam: Jutalom jeszt? (Egy évtizede még bízhatott, aki akart, érkezik a komenizmus, mindenki igénye szerint merít a bőség verses kosarából, de ma nemigen reménykedhet a legelvakultabb Lenin-hívő sem. Tudo­másul veendő: annyi jut amit kikaparsz magadnak, ha van honnan, a parázs, a gesztenye megszüntetve.) Ám. Ami egyszerre könnyebb ukász nélkül, egyszerre nehezebb is ukász nélkül. Hiszen a hatvanadik születésnap nem Piave és nem Mohács, amelyek filozófiatörténeti értelmezést igényelnek de nem is olyan egy­szerű kis flik-flak, mint mondjuk a harmincadik. Ez már valami, bólin­tanék elismerően, ha nem volnék elképedve, ez igen, a hatvan az bizony hatvan. Persze az évek nem egyformán működnek minden szerkezetben. Egy Schaffhausen annál órább, tökéletesebb és értékesebb, minél hatva­nabb. Az évfordulós esztergomi férfiúnál is kétszer ki kell vonnunk az induló és a jelen idő koordinátáit valóban hatvan? Többször vettem részt kétszemélyes üldözéses versenyben. Keresem az urat otthon, tízkor, most indult feladatai után. Hívom, könyvtár: Igen, járt itt, most indult a városba. Gran Tours: Bekukkantott intézett valamit éppen elszáguldott Ezután a Zöld Ház: Járt itt most lépett ki az üvegaj­tón. Nyomda: nem lehet zavarni. Újra nyomda: már elhúzta a csíkot A második nyomdatelefonnál még nincs tizenegy óra. Hát valahogy így. A hatvanéves férfiú rafináltan, erőlködés nélkül leszakítja maga körül a kellemeüenül soknak látszó éveket. Egy testcsel a Kossuth és az Arany János utca sarkán, ünnepeltünk belép a Postára, tíz (húsz) fölös esztendő pedig elrobog, elsöpör, elporzik Dorog felé. Amikor pedig kilép a Postá­ról, már mint egy megfontolt negyvenes lép ki. De ha ez így van, márpedig így van, mégis mire vonatkozik az utolsó mondat a következő: Isten éltesse Nagyfalusi Tibort hatvanadik szüle­tésnapján! VÁRSZÍNHÁZ: Légy |ó mindhalálig Esztergomi diákok alakították az ismert darab szereplőit, átütő sikerrel. Lám, mennyire igaz ma is a régi mondás: aki keres, talált Gratulálunk tehát Horányi Lászlónak is, aki a helyi szereplőválogatást kiötölte (=)keresett), s megvalósította (=talált). Fotónkon - Nyilas Misi szerepében - Zágoni Kristóf Kiált a csönd Aki nyomon követi Nemere István életútját pontosan tudja, milyen sok­arcú író is ő. Jóllehet széles olvasótá­borát népszerű krimijeinek és sci-fije­inek köszönheti, a hűséges olvasó más jellegű és hangulatú, tartalma­sabb műveit is számon tarthatja. Könyvhétre megjelent regénye ez utóbbi kategóriába tartozik. A Kiált a csönd (a szerző közel kétszázadik műve!) különös történet bár - amint azt Nemere a könyv végén megjegyzi - „a regény eseményei a valóságban is így zajlottak le." Tabris, a kezdő író mintegy fél évig tartó kapcsolatának gyümölcse a nar­kós anyától született sérült nyomo­rék, agykárosult gyermek Az anya belehal a szülésbe, az apa, az író pedig kegyetlen választás elé kényszerül. Az apai ösztön és az egészséges em­ber természetes viszolygása a ment­hetetlenül és gyógyíthatatlanul nyo­morékkal szemben viaskodik benne, mikor döntenie kell. Végül nem enge­di kivenni az inkubátorból a kis szörnyszülöttet hogy üy módon hagyja békében meghalni - „életre ítéli" fiát Tulajdonképpen ez a regény kiin­dulópontja. Á történet aztán évek múlva folytatódik. Innentől párhuza­mosan nyomon követhetjük Tabris nyílegyenesen felfelé ívelő írói pályá­ját barátságát a fiát vüágra segítő or­vossal, s a gyermekkel való, meglehe­tősen egyoldalú „kapcsolatát". Azért idézőjelben, mert a kicsiben látszólag az emberi léleknek, tudatnak szikrája sincs, öntudaüan, szinte állati lénye mégis lassan apai szeretetté teljesíti ki az apai ösztönt Tabris kiemelkedő intellektusú férfi, és különösen fájdal­mas számára, hogy fia teljes szellemi sötétéségben kénytelen élni. Mindent megtesz a gyermekért; állandó gon­dozónőt fogad mellé és alkalmasint maga is vállalja az ápoló szerepét Növekvő népszerűsége ellenére vál­lalja a magányt és az elszigetelt élet­formát is. Hosszas vívódás után abba is beleegyezik, hogy orvos barátja teszt-sorozatot végezzen a gyereken, hogy pontosan felmérhessék, müyen módon és mértékben károsult a kicsi. A vizsgálatok semmi biztatót nem mutatnak ki a gyerek jövőjére nézve ­orvosüag az is csoda, hogy egyáltalán életben van. Vannak ugyan tudatos­nak tűnő megnyilvánulásai, ezek azonban néhány hónapos kornak megfelelő szintet jeleznek csak. Tabris, futó kalandjai után végre megleli - a szó szoros értelmében ­„álmai asszonyát", aki előtt szégyen­kezés nélkül tárja föl torzszülött gyer­mekének fájdalmas titkát Az asszony magától értetődő természetességgel fogadja el a kisfiú létét és végülis az ő lénye az, ami a regényt megdöbben­tő és megható végkifejlete felé viszi. A Kiált a csönd szép és érdekes mű. Nemerétől megszokott a rutinos írás­mód, a könnyed meseszövés, amely még egy ilyen legkevésbé sem akció­könyv esetében is nehezen letehetővé teszi a regényt. Számtalan színes, életszerű leíró részt élvezhet az olva­só ebben az alaphangulatában szomo­rú, mégis optimista végkicsengésű történetben és néhány továbbgondo­lásra serkentő eszmefuttatást A kap­csolatteremtés képességének hiánya, a kommunikációs csönd kicsit mind­annyiunké, ahogy a magány, a meg­nemértettség és a félreértettség mind­annyiunk osztályrésze. És, amin Tab­ris, az író kesereg: mivégre született az o fia? mi értelme annak, hogy léte­zik? - mindannyiunk gyötrő kérdése. És ez a kisfiú, sok egészséges és, úgy­mond, teljes értékű embert megszé­gyenítve leküzdi behozhatatlannak hitt hátrányát leküzdi az áthatolhatat­lannak hitt csöndet és megtalálja a számára egyeden kifejezési módot megtalálja az utat a többiek, ember­társai felé. Tabrisból egy alkalommal önmaga számára is váraüanul kiszakad a kér­dés fiáról, akinek eredetileg nagyon rövid időt jósoltak az orvosok: „Med­dig fog élni?" „Amig szeretjük" - jön a válasz. És ez ennek a szép könyvnek a legnagyobb igazsága! -dfcs­KÖVETKEZŐ SZÁMUNK SZEPTEMBER 4-ÉN JELENIK MEG!

Next

/
Thumbnails
Contents