Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-07 / 32-33. szám

1997. augusztus 20. Esztergom és Vidéke 7 Híres emberek szellemes mondásai Széchenyi István szenvedélyes szivaros hírében állt, tárcája mindig különféle szivarokkal volt megtömve. Egy alkalommal, midón az Akadémia ülésén volt és kabátja az előcsarnokban a fogason függött, az ott üldögélő írnok a kabátzsebből kikandikáló tárcából elcsent egy szivart Nagy élvezettel szívta éppen, midőn Széchenyi kilépett az ülésteremből, és a füst illatából ráismerve különleges szivarjára, az írnokra pillantva, mosolyogva jegyezte meg: - Ha az orrom nem csal, úgy ön bizonyára ugyanabból a gyárból szerzi be szivarjait, amelyből én is, azzal a különbséggel, hogy ön olcsóbban jut hozzá... * Diószeghy Miklós, az ismert pesti újságíró, egy vidéki riportútja alkalmával, a csikorgó hidegben alaposan átfázva, betért egy kálvinista parókiára. A pap régi ismerősként, szíves vendégszeretettel fogadta: - Mit inna szerkesztő úr, bort, szilvóriumot vagy teát? „Dió" nagyokat fújt a markába s végtelen szerénységgel válaszolt: - Hát ha megihatnék egy kupica pálinkát, akkor türelemmel elborozgatnék addig, amíg a tea elkészül. * Heltai Jenőhöz beállított egyszer egy fiatalember egy verseskötettel, és megkérte a mestert: olvassa el a könyvet, s írjon hozzá ajánló sorokat. Heltai átlapozta a kötetet, majd így szólt: - Fiatal barátom, könyvéből olyan dologra jöttem rá, amit eddig nem tudtam, de ajánló sorokat nem adhatok. Az ifjú sajnálkozott, aztán megkérdezte: - Mester, legalább azt mondja meg, mi az, amire az én könyvemből jött rá? -Arra - felelte Heltai -, hogy Békéscsabán könyvnyomda is van. * Az idősebb Dumas rengeteget keresett, de pénze sohasem volt. Pár nappal halála előtt két frankot találtak a zsebében, éppen azt az összeget, amellyel 50 évvel azelőtt Párizsba érkezett. A nagybeteg író elmerengve nézte a két frankot, majd felkiáltott: - Képzeljétek, 50 évig jól éltem és nem kerüli egy vasamba sem! * Lakatos Lászlót, az ismert színműírót felkereste egy ifjú szerző, átadta neki új darabjának kéziratát és kérte, olvassa azt el. Lakatos teljesítette is a kérést és az elolvasás után így szólt: - Véleményem szerint a hősnek a darab végén méreg helyett revolverrel kell öngyilkosságot elkövetnie. -Miért? - kérdezte a fiatalember. - Mert a lövés egyben felébreszti a közönséget is - felelte Lakatos. Hetven éve írtuk Onagy Zoltán Nap 33. Vásárba tévedő végvári mester 1552 júliusának első napjait írjuk. 445 éve. Aranyidő. A méhek megbolondulnak a Lókos homokjában gyönyörűen fejlődő, tányérozó, nap után forgó napraforgó illatától. Di Girolamo tűz és építőmester kóborol egy kicsit a mellvédek alatt. Kis mellvédek, kis vár, várható kis csaták, elkerülhető várostrom. Drégel. Gondolja szegény, lejárja düheit, leugrik a honti vásárba, embert, szerszámot hozat. Di Girolamo alig lát a méregtől. Az új asszony borította ki, most, az előkészületek kellős közepén, alighogy beköszöntött a boldogság, felvette a védműépítés és a tűzlánc megszervezésének előlegét. Azt mondja az asszony, néki selemkendő köll, isztambuli selemkendő. Kettő. Egy sárga, egy piros. Anélkül ne is jöjjön vissza Hontról. Di Girolamo pörgeti magát a hangsúly miatt. Hogyan mervele beszélni ez a liba, ez a kiscsibe, akit ő emelt ki a sárból, a szegénységből, a legszörnyűbb Detár-lókosi jobbágy nyomorból. Mit tegyek?, kérdezi fennhangon. Nem tudja, mit. Kétségei közepette kétszer leissza magát a bársonyos délolasz borokra alig emlékeztető nógrádi novingerrel. Harmadikán. Negyedikén szenved, mint a kutya. Ezért újra iszik egy pótlólagost, ismert előtte a kutyaharapást szőrivel gyógymód. Az olasz se hülye. Ébredéskor indulnia kellene, de már nem lehet. Török előőrsök Drégel körül, az utat javítják végig a Nagy Völgy patak mellett, föl a Börzsöny szívéig. Már Palánkra is, Orosziba is becsapnak. Azt tudja, erődítésre nincs idő. Azt még nem, a nagypofájú asszonyt se tudja kimenteni. Most sajnálja a hirtelen haragot és azt, nem hozta magával. Minden hiába. Indulhat új szerződés, új asszony után nyugatnak a Felvidékről. Mert Ali nagy, Ali dús porig rombolja Drégelt, benne a Detár-lókosi asszonyt, aki nem menekül el a többi nővel és gyermekkel a Leányárok gyilokjáróján át, az utolsó pillanaton túlig várja Di Girolamot. És Arany megénekli az apródokat, Szondyt, a hős dejtári kapitányt. De elfeledkezik az asszonyról. Aki várja urát, várja az isztambuli kendőcs- | kéket. 1927. július 21-én ezt olvashatták az eszteigomiak: „Szinte szégyen, hogy hatóságoknak kell tisztességes keresetre kényszeríteni a piaci árusokat, mert mindig annyira forradalmasítva vannak, annyira törvényen kívül állóknak képzelik magukat a vásárló közönség rovására, hogy kénytelen volt megjelenni a piacon a rendőrség." Nézzünk egy különleges eseményt is: „Egy háborútviselt, aranyéremmel és német vaskereszttel kitüntetett, 16 nyelvel beszélő székely katona... a Magyar Király szálloda nagytermében hazafias előadással kapcsolatban céllövőművéveszti mutatványokat tart." Egy fontos koncertről többször is részletesen írtak. „A visegrádi rk. plébániatemplomban az új harangok javára júl. 31-én... Zsitvay Tibor, a nemzetgyűlés elnöke védnökségével jótékonycélú egyházzenei hangverseny lesz." A helyi énekkaron és szólistákon kívül a közreműködők között volt Melles Béla hegedűművész is. A műsoron többek között az esztergomi főszékesegyházi karnagy, Buchner Antal darabja is szerepelt. Az ünnepi program után egy hétköznapi hír az utcák kövezéséről: „... Brenner Antal főjegyző felolvasta a helybeli takarékpénztár beadványát, amelyben Kolos-hídtól legalább a Korona Kávéházig terjedő útszakaszt kéri a nagykövezésből kimaradt kővel burkolni. Kéri ezt pedig a takarékpénztár azért, mert a város idegenforgalma elősegítésének szempontjából a fürdőtelepen egy hatalmas strandfürdőt épített, melynek környéke pormentes legyen.f...) Kossuth Lajos-utca tehát keramittal lesz burkolva, a járdák pedig a háztulajdonosok hozzájárulásával aszfalt burkolatot kapnak." Ezután már nem csak gyalog lehet átmenni a párkányi hídon - tudhatjuk meg az újság egyik cikkéből: „Mindkét hatóság részéről a külügy-, a pénzügyés belügyminisztériumok megállapodása szerint, megegyezés történt, amely szabadforgalmat biztosított a kocsiforgalom számára. Kocsival az közlekedhet ik, aki például a párkányi állomásra fiakerrel akar eljutni. (...) Az autók közlekedése még nem intéződött el végérvényesen..." (júl.24.) A vendéglátásról: „...jó hír, hogy megnyílt ismét a Központi Kávéház ... teljesen újonnan átalakítva. Az új bérlő, Alberti József, a Három Szerecsen vendéglő volt jónevű bérlője..." Végül egy meghökkentő hír: „Ingyen lakhat Budapesten, ha előfizet az Esztergom és Vidékére, mert lapunk havonta kisorsol előfizetői között egy szálloda utalványt, melynek tulajdonosa a sorsolás hónapjában, tetszés szerinti időben három napon át díjmentesen kap a kiváló hírnévnek örvendő Park Nagyszállodában elsőrendű szobát." (júl. 31.) Helyi újságunk manapság is szolgál kedvezménnyel vagy meglepetéssel kedves előfizetőinek Szendi Ágnes Nemere István: REJTEKUTAK (10) Kánikula Napkemence tüzében ég a táj. Évszázados hőségrekord perzseli a földet. A város fölött vibrál a forró levegő. A Duna mintha nem is lenne, távoli álommá korcsosul, talán nincs is benne víz. Itt fent a hegyen a kánikula az úr. Még az árnyékok is haldokolnak. A fák ágaikat lógatják. Sokat kell most párologtatniok, ha nem akarnak meghalni. Apró levelek a bokrokon szél nélkül, mozdulatlanul lapulnak. A fenyőtűk a fény felé mutatnak. A föld szinte hallhatóan szárad, a színe egyre világosabb. Már a kis fák alatt is, ahol előző este megöntöztem és sötétbarna volt még reggel - most már lisztfehérre száradt, repedezett. A madarak eltűnnek, valahol pihengve lapulnak. A betonozott utcán egy kutya poroszkál, nyelve kilóg, alig áll a lábán. A kerítés egyetlen árnyékot adó kisszögellésében, mint afféle félig nyitott rejtekhelyen, fekete macska fekszik. Szívesen levetné bundáját. Amásik macska hol ide, hol oda vándorol sehol sincs eléggé hűvös. Végül a kis kúszófenyők között talál menedéket, a szőlőlugas ráveti örök árnyékát A fenyők azért nem is nőnek évek óta, mindig árnyék jut nekik, ez a sorsuk. A betonjárdák csak cipőben járhatók, a falakból is árad a meleg. Minden olyan meleget ad, mintha maga is tűzhely lenne. A nap bőven ontja a sugarakat és talán nem is mozdul el a helyéről...? Mintha már jó ideje csak ugyanott állna, fájó tűzgömb. Ilyenkor van egy különös csönd is, amely azért tele van apró neszekkel. Ahogyan a fák törzsében felfelé húzódik a nedvesség, ahogyan az állatok szaporodó légzése szuszog. Ahogyan élükkel fordulnak a levelek a nap felé, ahogyan reccsen az éppen csak fásodó szőlőág. Fűszálak egyenesednek ki, vagy dőlnek el, és mindezt az ember nem is annyira hallja, mint inkább sejti csak. A világ haldoklik, látszólag. De mi már tudjuk, hogy lesz még alkonyat! Egyszer csak eltűnik a nap az égről, csökken a meleg, sőt el is tűnik. Megélénkülnek majd az állatok, fellélegeznek a növények. Hűlnek a kövek, a tetők, a falak, a járdák. Az árnyékok végre ismét hűvösek lesznek, és víz csordul minden csapból. Ám most még dél van, és előttünk a kánikula tobzódása. Fényben úszik a táj, ezer háztető lángol ezer külön nap alatt Sövények szorosan álló bokrai bújnak egymáshoz, még közelebb, közelebb. Föld mélyéből élő szivattyúk húzzák a hűs vizet ez a menedék, az élet. És valahol - tudjuk biztosan - megbújtak a madarak, de előjönnek ismét és lesz még itt élet lesz még hűs öröm a hegyen. <tt«K

>0000(KWKK>00<KIOOOO^^