Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-07 / 32-33. szám

Esztergom és Vidéke 1997. augusztus 7. „... Nem egyéb ez, hanem Isten háza, és az égnek kapuja..." (i.) - olvasható rendszerint a zsinagógák homlokzatán, a Tízparancsolat számainak megrepedezett márványtáblái alatt. A Törvények már eleve megtört lapokon kerültek a Kinyilatkoztatás után a zsidó-keresztény mítosz ikonográfiái szimbólumköreibe. Hiszen Mózes (szolgájával, Józsuával) a Sinai hegycsúcson töltött negyven napi böjt után, ahol az Úr felhője töltötte be, a megkötött szövetség súlyos két dokumentumával tért vissza a hegy lábánál táborozó övéi közé. Itt látja, hogy kételkedő és mind türelmetlenebbül várakozó hívei Áronnal az ékszereikből öntött Aranyborjú bálványa köré épített oltáron égőáldozatot mutatnak be, ünnepi táncot járnak a fétis körül. A Próféta hirtelen haragjában az Úrtól kapott ajándékkal veri szét az áldozati oltárt, így a kőtáblák „ab ovo" sérülten kerültek a Frigyláda kincsei közé, majd így szerepelnek intő példaként az egyistenhívők tudatában és művészetében az évezredek során. Hasonló jelkép és felirat látható az 1888. augusztus 21-én, kedden felavatott esztergomi zsinagóga homlokzatának magasában, az egykori felvételeken még felfedezhetően. Bár „... az ... imaház csinos, modern alkotás. A volt Szenttamás község területén, eldugott helyen épüli s ezért elég szép arányaival egyáltalán nem érvényesül..." (írta egy későbbi városi főjegyző, O'sváth Andor), majd végül az ismert borzalmak után elvesztette gyülekezetét, az Esztergom és Vidéke egyik előző számának interjújában mégis szívesen olvasom, hogy a megváltozott feladatokat szolgáló épület külsejének stílszerű rendbetételére ismét sor kerül. Reménykedem, hogy a nemcsak harmonikus arányaiban nagyszerű „Technika Háza" újra a régi formáját ölti fel, hiszen jelenlétére és tervezőjére, a „kisbéri illetőségű" Baumhorn Lipót e nemben itt és először bemutatott munkásságára egyaránt büszkeséggel gondolhatunk. Tisztelettel emlékezzünk az építőkre és az 1860. december 28-án született alkotóra egyaránt, egyben az ugyancsak kedves pátriájában meghalt építőművész halálának kerekebb évfordulójára is (1932. július 8.), gyönyörű síremléke a budapesti Kozma-utcai temetőben áll, az itteni márványlapra az emlékezés egy-egy kövét legalább gondolatban tegyünk. Ajóbarátot a Magyar Művészet lapjain Lyka Károly búcsúztatta: „... Keresett és becsült építész volt abból a gárdából - írta -, amely a Lechner Ödönnel való együttmunkálkodás révén nem egy alkotásán igyekezett a kor művészi célzatait megvalósítani..." (1932/257-258.1.). Majd másutt ugyanő: „... Lechnernek megvolt az az elégtétele, hogy törekvései megtalálták az utat a művészfiatalság szívéhez. Szinte megható, mily lelkesen izgattak azok a magyar stílus érdekében. Építészeti kérdésekről még sohasem jelent meg annyi cikk, mint most (Mózes I. 28.17.) ennek a kérdésnek kapcsán...", és természetesen a legkülönfélébb hivatású épületeket illetően. Baumhorn Lipót egy sokgyermekes és hóttszegény zsidó tanító fiaként született. Amikor tehetsége egyre nyilvánvalóbban megmutatkozott, a család Kisbérről Győrbe költözött. A reményteli mérnök az itteni főreálgimnáziumban (ma Révai Miklós nevét viseli), majd ösztöndíjjal a bécsi Technische Hochschule alapos professzorainál tanult. A friss oklevéllel visszatér Győrbe, de pár hónap után Lechner Ödön meghívására az ő Pártos Gyulával közösen vezetett tervező irodájába került; itt „cselédkönyveután győzelem lett „a lechneri nemzeti formanyelv" számára is. A felépült templom az országban nemcsak Baumhorn Lipót első sikerét jelentette, de egy nemzeti folyamat nyitánya lett, további 25 hasonló épület példája egyben, meghatározva szinte az „emancipációs és asszimilációs" hazai zsidó templomépítés „reneszánszkorszakát". A fiatal tervező szerencsés kézzel és hazfias szándékból ötvözte egybe a zsidó hagyomány elvárásait és a magyar nemzeti stílus lechneri újító törekvéseit, az egyik legméltóbb folytatónak bizonyult más épületeinél ugyanígy. Külön figyelmet érdemel, hogy a legrégebbi magyarországi hitközség, amelynek első oklevele 1050-ből származik, akkor hozzávetőlegesen 6-700 tagja vállalta Esztergomban az első „modern és magyar" zsinagóga építését, példával és lehetőséggel szolgálva más magyar városok haEszíergom és Vidéke, 1888. augusztus 23. Zsinagóga-avatás. Kedden f hó 21-én avatták fel az újonnan épült helybeli zsinagógát a megye, város, katonaság képviselői s számos meghívott vendég jelenlétében. Tíz óra után megszólaltak az orgona hangjai, majd a tisztes elnök felolvasta az épületbe helyezett emlékiratot, melyet az izr. hitközség elöljárói és a templom tervezőjén kivül aláirtak: Kruplanitz Kálmán kir. tanácsos, alispán, Dr. Helcz Antal polgármester, lovag Görz Arthur őrnagy, a helyben állomásozó gyalogezred képviseletében, Bartal Rezső kir. tanácsos, tanfelügyelő, Andrássy János megyei főjegyző, Reviczky Győző járási főszolgabíró s Feigler Gusztáv, a templom felépítője. Ezután a zár kő helyeztetett el. A zárköre kalapácsütéseket tettek a fentebb említetteken kívül: Baumhorn Lipót építész, a templom tervezője. Vajda Géza kir. mérnök, Stern Márk hitközségi elnök, Felsenburg Károly né úrnő, az izr. nőegylet elnöke, Wallfisch Henrik a betegsegélyző egylet elnöke, Felsenburg Károly a 'Chevra Kadischá elnöke, Sternfeld Rezső a szegény gyermekeket ruházó egylet elnöke, végre Bruckner Albert a 'Zion-egylet' elnöke. Ezt követte az örök lámpa meggyújtása, a mit Dr. Weisz J. helybeli rabbi magvas felavatási beszéde követett. Szavaiból megtudtuk, hogy harmadízben végez avatási szertartást: először az uj temetőt avatta, majd az uj iskolát, most pedig az uj templomot. A programmszerü avatási mozzanatok között kiemelkedett Dr. Löwy Emmanuel szegedi főrabbi tiszta magyarsággal s szabatos kiejtéssel mondott szép templomi beszéde, melynek végén áldást kért az Istentől a hitközség tagjaira, esztergom főpásztorára, minden rangú és rendű lakosaira s óva intette híveit az Isten, haza, egymás és felebarát iránti szeretet megtartására, gyakorlására. A szombathelyi zsinagóga felavatásánál is ő szónokolt évekkel ezelőtt s az ott jelenvolt megyés püspök elismerését is kiérdemelte. A 'Hymnus' hangjai mellett oszlott szét a vendégek és hivők sokasága a szép felavató ünnepről. zett" 12 éven át (1883-1894). Közben jeles pályázók közül kiemelkedve elnyerte a „harmadik" esztergomi zsinagóga tervpályázatát. Addig a bécsi zsinagóga eklektikusán mór stílusú tervezője, Ludwig Förster akadémiai tanár (1797—1863) kapott megbízásokat hasonlókra nálunk, ő álmodta meg a budapesti Dohány utcai (1859) és a miskolci zsidó templomot (1863). A „szecessziós" Ottó Wagner (1841—1918) pedig több bérházat Budapesten, emellett a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát tervezte meg (1875), de részt vett több magyar tervpályázaton, köztük az Országház épületére meghirdetetten is. Amikor az idős Lechner az ekkor 26 éves tanítványa önálló esztergomi sikeréről a Pester Lloyd egyik számából értesült, ,JLipót fiának" külön levélben gratulált, hiszen a megbízás „ű mór stílusú eklektika egyeduralma" sonló igényű gyülekezeteinek. Az „esztergomi példát" követően Baumhorn sorozatosan kap megbízást hasonlókra, nyer meg nem kevés pályázatot. A Budapesten felépített hat zsinagóga mellett Újpest, Szolnok, Gyöngyös és Eger, Cegléd, Makó és Kaposvár, Lipótszentmiklós, Losonc és Trencsén, Brassó, Temesvár és Nagybecskerek, Fiume és Újvidék, utolsóként a Nyíregyházán 19241932 között felépült zsinagóga terveit ő készítette el, közöttük a leghíresebbet és legszebbet, a Szegeden 1903. május 19-én felszentelt, napjainkban újra teljes pompájában látható templomot Gyönyörű emlékművekkel dicsekedhetnének a felsorolt városok, ha mindegyikükben állna és élne az egykori templomépület Az 1894-től önállóan működő baumhorn- iroda" bőséggel tervezett más rendeltetésű épületeket is sokfelé. Főként a még napjainkban is működő iskolák sorozatait A mester tervezte a győri Királyi ítélőtábla, a szegedi, bajai, hódmezővásárhelyi és újvidéki takarékpénztárak tömbjét, a temesvári Bega- és Lloyd-paloták együtteseit Az ő mérnöki asztalán született a millenniumi nagy kiállítás nyomda- és papíripari csarnoka (1896), a salgótarjáni üveggyár hatalmas épületegyüttese és a nagy külföldi tanulmányutakkal gazdag életút más eredményei. Az esztergomi templom tehát egy fényes sorozat kezdete lett Az építkezést a hitközség tagjainak áldozatkészsége, az általuk felajánlott kamatmentes kölcsön és a törlesztést biztosító önmeg adóztat ás tette lehetővé. Az építést Stern Márk elnök, Fried Arnold építési bizottsági elnök és Vajda Gyula mérnök vezetése alatt az építési bizottság hajtotta végre..." — írta Spiegel Ármin a Magyar Zsidó Lexikon (1929) lapjain, az elkészült zsinagógát a tudós dr. Weisz Ignác rabbi meghívására az akkor már világhíres orientalista és filológus, bibliológus és művelődéstörténész, botanikus (stb.), a nagyszerű dr. Low Immánuel szegedi főrabbi (1854— 1944), egyben lángoló magyar patrióta avatta fel, aki még 90 esztendős korában sem hagyta cserben elhurcolt híveit, fölszentelő beszédét, amely elhangzott az esztergomi zsinagógában 1888. augusztus 21-edikén" külön füzetkében jelentette meg (Szeged, 1888. Engel Adolf ny. 16 lap), és az itteni példa hatására bízta meg az építőművészt a szegedi nagyzsinagóga tervezésével, a hatalmas ünnepségsorozattal övezett avatás akkor (1903), látványa napjainkban is világhírű szenzáció. „... Egy évezredes múlt erős fundamentumán épült fel ez a templom mondta Low Immánuel esztergomi 'fölszentelőjében' vallásos s hazafias szelleme pedig, melyet kitűnő papok hirdettek, évezredes tradíciókban gyökerezett. Kult úr törekvése, mely jellemzi, ezekből a nemes hagyományokból bontakozott ki és abból a megnyugtató tudatból, hogy nagy főpapok vigyáznak itt igazi keresztény türelemmel a békére. Mozgató erővé izmosodott a prímási szék iránti hódolta, amelyről történelmének sok lapja tanúskodik. Minden új prímást szeretettel és bizalommal fogadott s installációját a maga ünnepévé is avatta..." Az esztergomi zsinagóga-avatáson a város és a vármegye, az egyházak képviselői mellett sokféle más küldöttség is megjelent Az ünnepségről beszámoltak az országos lapok, egyegy hírrel az építés folyamatáról, majd hosszabban a felszentelés eseményeiről az Esztergom és Vidéke egykorú lapszámai. A jeles épület fényképeit rendre közölték a városról kiadott útikönyvek és tematikus monográfiák. Érdemes tehát régi szépségében újjávarázsolni a szellemében és formájában egyaránt örökhagyó műemlék ábrázatát A tiszteletadás maga is örökhagyó. bé