Esztergom és Vidéke, 1997

1997-08-07 / 32-33. szám

1997. augusztus 20. Esztergom és Vidéke 5 Nemzetközi Művészeti Tábor Július 14-től 26-ig az esztergomi Kolping Szakmunkásképző Iskolában művé­szeti tábort szervezett az Észak-Magyarországi Körzeti Kolping Szövetség titkára, Halászná Gombár Mária, aki egyben a tábor vezetője is volt Jámborné Balog Tünde és Nemes Fekete Edit művészek vezetésével egy 22 fős csoport - csupa 18-19 éves kölni, szentendrei és esztergomi fiatal - tanulta itt a textilfestés és a kerámia-készítés titkait. Alkotásaikból július 24-én délután kiállítás nyílt az iskola termeiben. A megnyitó ünnepségen Kottler Miklósné igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd a város nevében dr. Könözsy László polgármester köszöntötte az ifjú „művé­szeket" és nyitotta meg a kiállítást - kiemelve az iskola szerepét és eddigi sikereit térségünk életében. Ezután a táborvezető és a művészeti vezetők értékelték röviden a tábort, a résztvevők nevében pedig az egyik német kislány köszönte meg mindazt, amit itt tartózkodásuk alatt módjukban volt megtanulni. A megnyitó műsorát a tanulók ének- és hangszerszólói tették színessé. Végül Antal János, a Magyarországi Kolping Szövetség megbízott prézese szólt a fiata­lokhoz: „Isten az embereknek adta ezt a Földet, de nekünk kell berendeznünk, lakhatóvá tennünk azt, s olyan lesz, amilyenné mi formáljuk" - mondta többek között. Mialatt a vendégek megtekintették a kiállítást, Kottler igazgatónő elmondta, július 28-tól újabb nemzetközi tábornak ad otthont az iskola Petőfi utcai épülete. A szövetség ifjúsági tagozatának szervezésében egyhetes, továbbképzés jellegű Európa-tábor lesz Esztergomban, ahova elsősorban nyugat-európai országokból jönnek fiatalok. Sz.B. Művészeti Nyári Egyetem A Bazilikával ismerkedtek A TIT megyei egyesülete 33. alkalommal rendezte meg július 13-tól 26-ig a Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetemet. Katona László igazgató elmondta, hogy közel 120-an jöttek el Esztergomba a vüág minden részéből: Japánból, Mexikóból, Kolumbiából, Brazíliából, Spanyolországból, Szlovákiából, Olaszországból. Két héten át a jól bevált Kodály-módszert ismertették meg a zenét, éneket oktató pedagógusokkal. A tanítóképző főiskola nagy előadójában délelőttönként csoport­foglalkozások, bemutatók voltak, délután pedig közös éneklés, kórusgyakoriat A nyári egyetem előadói a Kodály-módszer legkiválóbb hazai tanárai: Takács László, Rápli Györgyi, Mocskonyiné Tallér Edit, Fazekas Pálné, Hraschek Katalin, Székely Miklós. A bemutatókon résztvevő gyermekcsoport Gyöngyösről érkezett, vezetőjük Nagy Judit tanárnő. A kéthetes programjukban dunakanyari, budapesti kirándulás is szerepelt, felkeresték a Kodály Emlékházat és a Liszt Múzeumot A résztvevőkből alakult kórus búcsúkoncertjét július 24-én délután 4 órakor rendez­ték meg a Bazilikában, ahol élvezhettük Székely Miklós orgonamuzsikáját is. (P.I.) wjViAAnr/wyvvvvvvVAV WW^^ Fotósaink a Vigadó Galériában Szekeres János:: KULONC A Nimród Fotóklub „Találkozás a természettel" országos kiállításán 41 fo­tós képeit láthattuk, köztük az Esztergo­mi A rt Fotóstúdióból Szekeres János, Tarjáni Antal, Galyasi Géza Attila és Pálfalvai Tamás válogatott fotóit. Az országos pályázatra beérkezett több ezer képet több fordulóban zsűrizték, végül a hét zsűri teljes támogatottságát élvező képek kerülhettek a kiállításra. Eifert János fotóművész, a klub elnö­ke így méltatta városunk fotósait: - A bemutatott képek alapján láthattuk, hogy a nagy elődök nyomán felnőtt egy új nemzedék, köztük az esztergomiak. Szekeres János, a fotóklub alapító tagjá­nak és első elnökének Nagygyörgy Sán­dornak volt a tanítványa. Tarjáni Antal Tatabányán él, de az esztergomi klubban képezi magát Galyasi és Pálfalvi már az új generációhoz tartozik. Nem kell kü­lönösebb jóindulat ahhoz, hogy őket a magyar természetfotózás élcsapatához soroljuk. Missziós tevékenységüknek fogható fel, hogy nemcsak Budapesten mutatják be képeiket hanem saját váro­sukban, az iskolákban, a falvakban is. Erző és gondolkodó emberek, akik fél­tik és óvják környezetüket a termé­szetet Megszállottan járják a vidéket tovább építve példaképeik szellemi örökségét A képeik hozzánk szólnak, a ma emberéhez, az üzenetük fontos. Szekeres János tanár elmondta, hogy a Dobó gimnáziumban most is működik fotóklub. A Fuji Labor, Juhász Katalin­nal az élen, szakmaüag, valamint film­anyaggal támogatja őket Büszke két ta­nítványára, akik a Dobóba jártak, és akikkel most együtt állíthattak ki. (P.) Ezüstdiplomát hoztak a dobósok Morvaországból! Galyasi Géza karnagy vezetésével az elmúlt néhány évben Técsőn, Nyitrán, Szabadkán, Párkányban, Maintalban, Wettenhausenben, Ichenhausenben, Cambraiban, Marosvásárhelyen, Szé­kelyudvarhelyen és az ország számos nagyvárosában már megismerte a nagy­közönség a Dobó gimnázium kórusát Idén nyáron Csehországba, a híres Mor­va-vidék ősi városába, Olmützbe, egy nemzetközi kórusversenyre kaptak meghívót Jiri Klimes ottani zeneigaz­gató magyarországi útján már hallotta a diákkórust, és alkalmasnak találta a ran­gos fellépésre. Nem volt olcsó mulatság a dobósok kiutazása. Tóbb mint ötszáz­ezer forintba került, melyet a diákönkor­mányzat megelőlegezett de vissza kell fizetniük. Esztergom városa tízezer fo­rinttal támogatta őket, de jött adomány Csabdiból, Komáromból, Sárisápról, a Megyegyűléstől, a Relabortól, az AMP­től, a Fuji Fotótól és másoktól. Tobb mint 100 kórus versengett a különböző kategóriákban, a Fülöp-szi­getekről, az USA-ból, Japánból és Eu­rópa úgyszólván minden országából jöt­tek. A Dobó leánykara fényesen szere­pelt. Kétszer 20 perces önálló műsoruk mellett két gálakoncerten is felléptek, ami egyedülálló volt a kórusok között Gyalasi Géza karnagy jól felkészített kórusa a világi énekek műsorában Bar­tók Párnás táncdalát, Kodály Hegyi éj­szakáját, Bárdos Magos a Rutafa c. mű­vét szólaltatta meg. A zsűrinek már itt megnyerték a tetszését ami az egyházi énekek műsorában aztán a fényes díja­zásban is beteljesedett A koncertterem­ben gyönyörű hangzással, nyelvi töké­letességgel énekelték Palestrina: El mi­sere cordia, Caplet: Glória és Kodály: Ave Maria világhírű kórusművét A nemzetközi zsűri ezüstdiplomával díjazta versenyzésüket ám még ennél is többet jelentett számukra a közönség szimpátiája, a szűnni nem akaró taps. Gratulálunk a Dobó Kórusnak, Ga­lyasi karnagy úrnak! (ál)

Next

/
Thumbnails
Contents