Esztergom és Vidéke, 1997

1997-06-19 / 25. szám

1997. június 12. Esztergom és Vidéke 5 Látogatás Gnieznoban A Városfejlsztési Bizottság dr. Etter Ödön vezetésével június 5-8 között Gnieznoba - Esztergom lengyelországi testvérvárosába - látogatott. A küldöttség visszaérkezése után arra kértem a bizottság elnökét, tájékoztassa olvasóinkat is ázott tapasztaltakról. - Zökkenőmentes utazás után érkeztünk meg késő este. Másnap bizottságunkat fogadta dr. Bogdán Trepinski polgármester úr. Vele a két város közös gondjairól folyt az eszmecsere. Témáink a közeledés-szervezés, a közbiztonság, a munkanélküliség kezelése, az építéshatósági munka, a közmunkák szervezése, a közművek üzemeltetése és finanszírozása, a rendezési tervek elvei, valamint a Városfejlesztési Bizottság tevékenysége és feladatai voltak. - Gniezno polgármestere mire volt a legbüszkébb? - Leginkább a Szent Adalbert ünnepség-sorozat és a pápalátogatás eredményeire. - Milyen értelemben? - A bizottság tagjai is megállapították: a felkészülés végeredményeként valóban gyönyörű lett a város! Szemet gyönyörködtető volt látni az utcákat, a tereket - különösen este és éjjel, amikor díszkivilágításban ragyogtak az épületek. - Milyen programot állítottak össze a vendéglátók? - Az előzetes kéréseinket maradéktalanul teljesítették. Ezen felül szinte nem volt szabadidőnk, állandóan úton voltunk, mindent meg akartak mutatni városukból. Kéréseink között szerepelt a szeméttelep és a szennyvíztisztító megtekintése. E létesítményekkel való ismerkedés, az üzemeltetés módja igen tanulságos volt számunkra. Ezen kívül megnéztük a Történeti Múzeumot, a Katedrálist, a pápalátogatásra kialakított helyszíneket, a Mieszkó király erődjének területén folyó ásatásokat és a X. századi temető feltárt sírjait is. Örülünk, hogy láthattuk ezeket. Tulajdonképpen azokon a területeken jártunk, melyek a két város kapcsolatainak ősi eredetét őrzik. - Úgy tudom, meglátogatták a város kábeltelevíziójának stúdióját is... - Igen. A két város stúdióját összevetve az a véleményem, hogy egy kategóriában vagyunk. Nekik nagyobb alapterület áll rendelkezésükre, a mi berendezéseink viszont magasabb műszaki színvonalon vannak. Itt mondom el, hogy utazásunkról az Esztergomi Városi Televízió is beszámol. - Elnök úr, mi az, amit még említésre érdemesnek tart e látogatással kapcsolatban? - Még feltétlenül szólni szeretnék a sétáink közben szerzett benyomásokról. Különösen tetszett a sétáló utcák rendszere, rendezettsége, a késő délutáni, esti, sót az éjszakai órákban ott tapasztalható nyüzsgés. A lengyel városok, sőt a kistelepülések is mind hozzájárultak Gniezno megszépítésének költségeihez. Viszonzásképpen a város főterén, a Rynek járófelületén elhelyezték a települések nevét és címerét. Feltűnt még, hogy aközművesítési munkák után nem maradt hibás, foltozott, járhatatlan járda. Ez azért lehet így, mert a járdák egymásba kapcsolódó ún. alakos lapokból készülnek, az esetleges felbontás után ezeket egyszerűen csak visszateszik a helyükre. És még valami, amit az első helyen kellett volna említenem! Szívet melengető érzés volt megpillantani azt a kis gondozott teret, ahol Gniezno testvérvárosainak (hét ilyen van) címerei között megláttuk Esztergom címerét is. Ilyet, vagy valami hasonlót városunkban is szívesen látnánk... - Köszönjük a tájékoztatást. Nagy Tibor Onagy Zoltán Nap 29. Könyvheti bokros Az ember, az olvasó ember könyvheti programja az, hogy fájdítja a szívét. Kiadványok, kiadói ismertetők fölött könyököl, lapozgat és nézeget, karikáz. Előbb feketével bejelöli a margón, szolidan, véletlenül sem erőszakosan, mit volna jó megvennie. Szakkönyv. Néprajz. Irodalom. Egyebek. Mellérakja a zsebszámológépet, összeadja az árakat, huszonötezerhatszáz-hatvan forint. Elképed, pedig nem volna kötelező, hiszen közben is látja az árakat, ha nem vak. Ezután a feketekarikások közül bejelöl néhányat kékkel, néhányat zölddel. Aláhuzigat, téglalapoz, kockáz. Az írókat és műveiket véglegesítő kockázást pirossal végzi. Nézi, hogyan ügyeskedjen, hogyan csinálja, hogy megússza a rászánt ötezerből. (Sanda vágyként elsuhan mellette, ha jó nagy tömeget talál a téri sátrak között, tán még lophatna is, ha merne, a kicsik közül. De elhessenti. Már tavaly sem mert lopni. És tavalyelőtt sem. Ha jól megnézi, vagy tizenöt éve nem lopott könyvet. Hasznos volna újra rászokni erre a nem kimondottan tisztességes, de olcsónak számító vásárlási módra.) Ezután kézben a kiválasztott könyvek cédulájával, mint egy tudományában nem kimondottan bízó háziasszony, aki előre fél, hogy a polcokon pöffeszkedő áruféleségek látványa felborítja a hétvégi ebédet, a terveket, komoran leszegett fejjel tartja magát az otthon elhatározottakhoz. A megfelelő választáshoz két dolog kölletik. Az első, a már emlegetett ötös. A második egy elrejtett, magunk elől is titkolt ötezres. Ha ez a kettő megvan, egy harmadik képesség sem hiányozhat. A harmadik nem egyéb: amikor a tízezer forintnyi könyvet lazán, kis szatyorban hazavisszük, föllelhető legyen bennünk a megbocsátás képessége. Tehát ekkor - kivételesen - ne szidjuk Bokros Lajos felmenőit, a kormányt, Tocsik Mártát, a nagyobbik és kicsi kormányzó pártot, a parlamentet, a helyi pártképviseleteket, mert akkor kárnak dobtuk ki a pénzt, nem élvezzük helyiértéküknek megfelelően az elképesztő áron vásárolt könyveket. Nemere István REJTEKUTAK (7.) Sötét burok Néha vihar tör elő a folyó felől. Olykor meg délről támad, egy évben háromszor talán. Sűrű esőfelhőket hoz sebesen. A szelek megcsavarják a fákat, lecsapnak a tetőkre, tán a falakat is nyomorítanák, ha lehetne. Régen gyakrabban megesett, hogy valahol szakadtak a drótok, égtek a kapcsolók. És sötétség borult Szenttamásra. Érdekes módon a legtöbbször csak a mi hegyünkre; a városközpont mindig fényben úszott. Aztán kicserélték a vezetékeket, ma már ritkábban történik — de azért megesik. Ha kikapcsolták a világítást az egész városban, míg elvonult a vihar, Szenttamást mindig utolsónak kapcsolták be. Az áramszünetek itt tartottak a legtovább. Furcsa hangulatot árasztottak ezek a váratlan sötétségek. A homály kibújt rejtekeiből. Minden addig ártatlan sarok sötétet szülő barlangszájjá lett hirtelen. Félelmetes is volt, hogy errefelé sehol nincs egyetlen lámpa. A vihar elvonult, ózonszagú levegő terjedt el a hegyen. De maradt a feketeség. Olyan volt, mintha nem is ebben a városban laknánk, mintha mi nem is ide tartoznánk. Az amúgy is nagyon falusias környék egyetlen perc alatt visszaszakadt a középkorba. Amikor Esztergom mint olyan még nem is létezett, Szenttamás csak a vár körül elszórt apró falvak egyike volt. Onnan a bástyáról az úr vagy szolgái jól látták mindegyiket. Akkoriban lehetett itt ilyen éjszakai teljes sötétség. Most még furcsább volt a dolog, mert ott alant - nagyképűen mondhatni a„lábunknál" -, úszott a város a maga fény gyöngy soraival, halogénlámpáival, sárga és fehér fényeivel, távoli gyárkémények figyelmeztető pirosaival. Néha megcsillant a folyó is, lusta-lapos óriás, mely soha nem siet, mégis változik. A sötétség bársonyos, télen félelmetes, nyáron sejtelmes. Mintha csak mi maradnánk az ég alatt, a szomszéd házak is alig látszanak. Inkább sejteni lehet csak a domb hátát, a föld házakkal, utakkal, kertekkel befedett bőrét. Amely néha ma is mozdul, bizonyítják a repedő vadonatúj házfalak. Hogy alattunk ott egy ismeretlen mélység, általában ilyenkor sejtjük. Most, vihar utáni sötétségben, mintha közelebb lennénk a föld közepéhez, fenyegető lávás mélységeihez. De aztán kigyúlnak a lámpák, a hangulat elillan, újra azzá lesz a hegy, ami volt: lakóhellyé. A tetején pedig mi, a lakók, akiknek ismét visszatér ereje és bizodalma a civilizációban, hisz lám, jön az áram és tudjuk, nem vagyunk egyedül. Valahol valakik gondoltak ránk, megcsinálták, amit kell.