Esztergom és Vidéke, 1997

1997-04-17 / 16. szám

4 Esztergom és Vidéke 1997. április 10. H A Költészet Napja űrügyén ; Valaki mondja meg... 99 mitől költő manapság egy költő,mitől vers a vers! Merthogy az irodalmi folyóiratokban vagy a napilapok vasárnapi mellékletében lépten-nyomon előbukkannak olyan,versformába szedett sorok, melyek olvastán önvizsgálatra kényszerülök. Vajon tényleg ennyire elmaradtam volna az irodalom fejlődésétől, hogy már nem tudom versnek elfogadni eme írásokat? Hol van az a határ, ameddig még költemény egy iromány, s azon túl már csak zagyvaság? Van-e határa egyáltalán a modernkedésnek, a költői szabadságnak? Eltűnik a versek ritmusa, eltűnnek a rímek, az írásjelek, fittyethányva nemcsak a verstani, de a nyelvtani szabályoknak is. És sajnos, sokszor eltűnik a mondatszerkezet, a logika, az értelem is. Szeretem a verseket. El tudok gyönyörködni egy Radnóti, József Attila, Juhász Gyula vagy Babits költemény csengő-bongó szavainak lüktetésében, dallamában, azok külső és belső értékeiben egyaránt. És szeretem a mostani költőket is, - Csoórit, Orbánt és társaikat, - akik kellő alázattal közelítenek a költészethez. (Élvezettel hallgattam például április 11-én este azt az összeállítást, melyet a televízió l-es csatornája a Költészet Napja alkalmából sugárzott a fiatal poéták verseiből.) De nem tudok mit kezdeni a mai kor néhány irományával, melyek versnek álcázva jelennek meg az újságok oldalain. Úgy tekintem őket, mint az olvasó semmibevételét. Nem tetszik? Majd megszokod! Nem akarod megszokni? Ugord át!... Nem ugrom át! Elolvasom. Azért van. Aztán mérgelődöm... Mit szólnak például Önök az alábbi "költeményhez"? (Országos lapban bukkantam rá, e négy sorból áll az egész, csupán a költő nevét és a vers címét hagytam el.) "ahogyan nemcsak Jézus de már Izrael Istene is ahogyan például Dávidot érdemen felül" Ennyi! Nem több! Gondolat-morzsák mondhatná rá valaki. Szabadon szárnyaló gondolat-töredékek. No jó, ilyeneket bárki odazúdíthat - már ha nem restelli, hogy csak ilyenre képes. De ez még nem vers! Vagy ha igen, akkor hazánkban több millió költő van, csak még nem tudnak róla. Hogy nem egyedi esetről van szó, bizonyítja az alábbi versrészlet is, egy szonettből, amely egy népszerű napilapból való. Itt már van pont is, vessző is, csak az értelmet és a lírai szépséget nem lelem. "Rejtélyes versezet, homályos, tavaszi nap, érkezik versezet, ezredvég, homályos, tavaszi nap, gyönyörű, ködpárás hajnalok: rejtélyes-homályos gyönyörű."... Valóban rejtélyes is, homályos is,... érkezik is talán, mint a tavaszi nap,... meg az ezredvég,... de hogy gyönyörű lenne?! ... S hogy mindezeknek mi köze van egymáshoz?!... Es hozzám?!... Önöknek tetszenek ezek a versek? ... Ha valaki beavatna eme írásművek rejtett szépségeibe, nagyon boldog lennék. Lelkinyugalmam érdekében kérem, valaki mondja meg ...! „Valaki mondja meg, miért kell!..." Motoszkál bennem egy gyanú. Valahogy úgy lehetünk ezzel, mint az alattvalók a király új ruhájával. Senki nem merte kimondani, hogy a király meztelen. Félt, hogy ostobának tartják... Talán e versekre is ki kellene már mondani valakinek: "Emberek! Ez bődületes marhaság!" És ugyanezt ki lehetne jelenteni a semmitmondó kriksz-krakszokra némely képkiállításon. A fülsértő, élvezhetetlen és érthetetlen zenedarabokra. Csakhát ki meri vállalni az ódiumát, hogy rásütik a bélyeget: "Nem lát bele a művészet rejtett mélységeibe. Nem érti meg az idők szavát." És az újgazdag bemegy a galériába, meglátja a divatos festő legújabb művét - kék pacni sárga mezőben - , s megveszi 20 ezerért, mert jó lesz majd mutogatni otthon az "entellektüel" baráti körnek, majd ők megfejtik, mit is jelent. És csettingetve olvassa a blőd verset a divatos irodalmi lapban, s úgy véli, bizonyára mély értelme lehet, hiszen egy betűt sem ért belőle. Jó lesz majd bedobni a következő partin: " Olvastátok a Bandi - (csak így, bizalmasan, a bennfentes közvetlenségével!) - legújabb versét, a Fájdalmas vaskarikát? Mit szóltok hozzá? Hát nem fantasztikus!?!"... S ki meri majd azt mondani a divatos költőcskére: "Ugyan kérlek, az egy nagy marfűt!" - merthogy a sznobok menten tahónak nézik?!... Nos, vállalom ezt a "bélyeget", mert szeretném, ha a modernség a művészeti életben nem a visszafejlődést, a csökevényesedést jelentené. Ha nem torzszüleményekkel igyekeznének az értelmemre hátai. Ha végre a beavatottság látszatát keltő bárgyú bólogatás helyett mernének néha nemet is mondani. Miért nem merünk? "Valaki mondja meg, miért nem!"... Szába „Jót s jól... Ebben áll a nagy titok" - idézte Kazinczy Ferenc szállóigévé vált gondolatát - ezúttal zsűrielnökként Nagyfalusi Tibor április 11-én a Költészet Napja alkalmából megrendezett Kazinczy versenyen a Szabadidőközpontban. Az ötödikes-hatodikos korcsoportban tizen, a hetedikes-nyolcadikos korcsoportban tizenketten mérték öszsze: melyikőjük is tud szebben, „magyarabbul", tisztábban beszélni Esztergom és környéke általános iskolásai közül. A feladat nem volt könnyű. Fekete István és Benedek Elek kötelezően kapott próza-részletei bizony próbára tették csodálatos nyelvünk ifjú művelőit. A produkciók végén ejtett egy-egy fintor jelezte: az előadó nem egészen elégedett. Mi azok voltunk. Számos tekintetben korcsosuló világunkban nyelvünk is gyakorta veszít szépségéből, leegyszerűsödik, idegenből átvett szavakkal pótoljuk szókincsünk egyes értékes kifejezéseit. Öröm volt látni, hogy a pedagógusok és tanítványaik a szép, szebb, magyarabb beszédért dolgoztak, készültek és reméljük dolgozni és készülni fognak a jövőben is, hiszen míg „él magyar, áll Buda még", kötelessége mindnyájunknak szívén viselni nyelvünk sorsát, őrizni Kazinczy és nyelvújító társai emlékét a tőlük hagyományozott felelősséggel és hittel. Hittel egy boldogabb magyar jövőben, hiszen hazánk felvirágzása a felvilágosodás gondolatai nyomán épp a nyelvújítással vette kezdetét a 19. század elején. Jövőnk egyik legékesebb és legféltendőbb hordozója pontosan ezért a nyelv, anyáink és nagyanyáink, későbben gyermekeink nyelve. A mezőny szoros volt, az előadások szépek, tisztán csengők, ennek megfelelően azs űri döntése nem voltkönynyű. Igyekezvén betartani az előírás szerinti szempontok figyelembevételét, végül megszületett az eredmény. A „kicsik" korcsoportjában első helyezést ért el Szabó Zoltán a József Attila iskolából, második Nyéki Tímea a Balassából, harmadik pedig Török Erika Bajótról. További dicséretben részesült a Nyergesújfaluról érkezett Kohl Gabriella és a Gyakorló képviseletében megjelent Lengyel Katalin. A felsőbb éves korcsoportban első lett MiaveczNóra a Gyakorlóból, második Uliczki Judit a József Attilából, harmadik pedig Szabó Zsuzsa az Arany János iskolából. Szintén elismeréssel illette a zsűri Szakács Eszter (Somogyi) és Farkas Edit (Petőfi) teljesítményét. Mindkét kategóriában az első három helyezett értékes könyvjutalomban részesült Esztergom város képviselő-testületének Oktatási Bizottsága és a KEMPI jóvoltából. Köszönjük! A következő fordulóban városunkat és környékét Miavecz Nóra képviseli majd. Miközben gratulálunk és további sikeres megmérettetést kívánunk neki és társainak, egyre igazabbnak érzem Kazinczy már idézett epigrammájának kezdő sorát: ,Jót s jól. Ebben áll a nagy titok!" Varga Péter Nemere István Rejtekutak (4.) Tavaszígérő Kilépek az ajtón és mögöttem marad a ház melege. Az udvaron rámcsap a hűvös levegő, előle nincs menekvés. De nem is kell. A friss illatok mindenfelől körülvesznek. Van valami az égen, ami reményt ad. A felhők is fehérek és közöttük kék foltok nőnek. Egyre nagyobbak, világosabbak. A fű éledezik, bár látni még a tél nyomait. A pázsiton világos, majdnem sárga foltok jelzik, hol feküdt hosszan a jéggé keményedett hó. Ahol gyakori az árnyék, ott jobban megszenvedte a telet a fűtakaró. Kertem földjének zöld bőre most kezd újra nőni, bozontosodni. A ciprusok mind a tizen őrt állnak. így álltak egész télen, bár amikor a nehéz hó rájuk vastagodott, széthajtotta ágaikat. Néha odagázoltam hozzájuk és csípős hidegben rossz seprővel vertem le a havat. Az ágak akkor hálásan egyenesedtek fel, egészen a következő hóesésig. így voltam a fenyőkkel is. Néha segítségre volt szükségük, nehogy a havas földhöz fagyjanak a legalsó, terebélyes ágak. De ennek már vége. Most ígéret lebeg valahol a térben, egyszerre hihetetlen, mégis valós. Nagyon bízom benne. Hiszek neki. Hiszen ragyog a táj! Az éjjel erős szél fújt, kitisztította a látványt. A levegő akár a kristály, szinte vibrál. A hegyek közelebb vannak, mint bármikor. Még tán az erdő ösvényeit, nyiladékait is látom. Nem veszik ködös párába a Duna sem. Inkább a nap aranytálcája lesz, a nagy kanyarulat kiszélesedő íve tóvá teszi. A fák lent a parton még nem öltöztek fel, meztelen-didergő ágak erdején át látok a vízig. Magához vonzana a látvány, de hát itt a kert, a hegy. Jó lenézni, jó magam körül érezni a bokrokat, a fáimat. Az ezüstfenyő észrevétlenül nő, egyszer majd kiles kelet felé a tetőgerinc fölött. A nyári napkelték első vörösarany folyamán osztozik majd a kémény csúcsával. De az még messze van. Most riigyeket látok a fagyaisövényen, tavalyi megbarnult levelek között. Még holtnak tetteti magát a növény, pedig az ágakban, a kis törzsekben és a gyökerekben már biztosan pezseg az élet. Kirobban hamarosan, csak legyen erősebb a nap, hosszabb a fény. Melegre vágyunk mindannyian. A tavasz ígérete bennünk is bizsereg.