Esztergom és Vidéke, 1997

1997-01-09 / 1-2. szám

Esztergom és Vidéke 1996. január 9. VÁROSNAPLÓ Városházi fogadóórák Dr. Takács Márta jegyző január 15­én, 13 és 17 óra közölt tartja szokásos havi fogadóóráját hivatali irodájában. A Megyei Közgyűlés hírei 1996. december 19-én ülésezettaKo­márom-Esztergom Megyei Közgyűlés. Városunk több napirendi pontban is érintett volt. Lejárt a vezetői megbízatása az esz­tergom-kertvárosi Hell J. K. Műszaki Szakközépiskola eddigi ideiglenes igaz­gatójának, Kora Antalnak, akit ezen az ülésen öt és fél évre az intézmény igaz­gatójává választottak. A foglalkoztatási törvény módosítása szerintaz 1997. január l-jétől újjáalaku­ló Megyei Munkaügyi Tanácsba a Me­gyei Önkormányzat és Tatabánya Me­gyei Jogú Város delegálhat tagokat. A két szervezet közötti megegyezés sze­rint a megye négy főt küldhet a testület­be. Ezen az ülésen a Megyei Közgyűlés két fő delegálásáról tudott dönteni, ezek közül az egyik dr. Könözsy László, Esz­tergom város polgármestere lett. A közgyűlés 1997-ben dr. Könözsy László meghívására kihelyezett ülést fog tartani Esztergomban. Liberális Klub Január 10-én, pénteken 18 órakor Vi­tányi Iván országgyűlési képviselő lesz a Liberális Klub vendége. A beszélge­tést dr. Varga Győző vezeti. Vitányi Iván a helyszínen dedikálja Határhelyzetek című, nemrég megjelent könyvét. Idegenforgalmi ankét Január 7-én 15 órakor - lapzárta után - az esztergomi Tudomány-Technika Házában idegenforgalmi fejlesztési an­kétot tartottak 23 település idegenfor­galmi fejlesztési és pályázati lehetősé­geinek feltárása, terveinek összehango­lása céljából. A tanácskozásra meghív­ták a térség polgármestereit, a szállodák, kempingek, turisztikai irodák, panziók, éttermek vezetőit, valamint a Kereske­delmi és Iparkamara és a MTESZ mun­katársait. Az ankétról részletes beszá­molót lapunk követkető számában köz­lünk. Szakkiállítás Klagenfurtban Március 2-án nyílik meg Klagenfurt­ban a Gast vendéglátóipari és idegen­forgalmi szakkiállítás. A hazai szakem­berek számára a Gast kiemelt jelentő­séggel bír, hiszen e kiállítás az egyik legjobb alkalom a nyugat-európai üzleti kapcsolatok létesítésére. Az EU csatla­kozáshoz közeledve Európa számára is egyre fontosabb lesz a magyar élelmi­szeripari termékek és idegenforgalmi szolgáltatások megismerése. A kiállítás üzletpolitikai jelentőségét az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgal­mi Minisztérium is felismerte, és a ha­zánkat méltó módon képviselő kiállító cégek minden költségét fedezi. A kiállításról, illetve a támogatási fel­tételekről bővebb tájékoztatást nyújta­nak a szervezőkjanuár 10-én 11 órakor a Mágnáskert Étteremben (Bp. II. Csa­tárka u. 58.), ahol igazi karinthiai ízeket is megkóstolhatnak a résztvevők. Emléktűz Hagyományszerűen az idén is emlék­tiizet gyújtunk Pákozdon a Mészeg-he­gyen, a Don-kanyar Kápolnánál. Tiszte­lettel kéljük, hogy településükön, hősi temetőkben, emlékműveknél vagy bár­mely más méltó helyen január 12-én gyújtsanak önök is emléktüzet a 2. ma­gyar hadsereg hősi halottai, áldozatai emlékére, tisztelgésképpen a II. világ­háború s a mindenkori háborúk katona­halottai és polgári áldozatai előtt. Don-kanyar Kápolna Alapítvány Kuratórium Előfizetést nyertek Az Esztergom Városi Tévé szil­veszteri vetélkedőjén Esztergom és Vi­déke előfizetést nyertek a következők: Szendrö Péter, Tücsökné D. Ildikó, Ve­lenczei Melinda, Klotz Eszter és Sztye­vola Aranka. Kérjük a nyerteseket, közöljék címü­ket lapunk szerkesztőségével (Szabadi­dőközpont, II. em., 214. szoba), hogy az újságot mielőbb kézbesíteni tudjuk. Köszönjük! Az Esztergom és Vidéke Szerkesztői Műhelye ezúton köszöni meg azt a sok karácsonyi és újévi jókívánságot, ame­lyet kedves olvasóitól, közéleti szemé­lyiségektől, intézményektől és civil szervezetektől kapott. A további munká­jához erőt adó üzenetek a szerkesztőség becses emléktárát gazdagítják. Szerkesztői üzenetek Sántha Kamiinak: Kár volt levelé­ben oly indulatosan kifakadnia a posta ­s pláne a polgármester - ellen, hiszen a mozgássérültek részére - mint ahogy ez az új postaépület felavatásáról írt cik­künkből is kiderül - külön rámpát épí­tettek az épület hátsó részén, s mint ta­pasztalhatta, néhány nappal az avatás után elkészült a lépcsőfeljáró két olda­lán a kapaszkodó korlát is. Tehát igenis gondoltak a postán az idős, rokkant em­berekre! Pálfalvi Imrénének és Nagy Tibor­nak: A vetélkedővel kapcsolatos észre­vételeiket köszönjük. A vitatott adatok­nak utána fogunk nézni, s a Kvíz első szakaszának értékelésével foglalkozó cikkünkben - feltehetően már a jövő héten - közölni fogjuk a megoldást. A KTV január 13-i adásából Idegenforgalmi fejlesztési ankét a Technika Házában; Katona Tamás meg­emlékezése a Becket-ünnepségen; Szi­várvány Sztármagazin 60 percben; Totó esélylatolgató Könyvajánlás Az ..Egy csipet Magyarország" ter­mészetvédelmi könyvsorozatban a kö­zelmúltban jelent meg a Pro Vértes Ala­pítvány kiadásában a Vértes monográ­fia. A kötet igényes kivitelben, többszáz oldalon mutatja be a Vértes hegységet és környezetét. A könyvet 121 színes és 250 fekete-fehér fénykép gazdagítja. A könyv megrendelhető (utánvétel 1.500 Ft + postaköltség) a következő címen: Pro Vértes Közalapítvány 80S5 Bodniér, Vasvári Pál utca 11. A postát fel-, a meghívottakat beavatták Mint ahogy arról mái" legutóbbi lapszámunkban hírt adtunk, 1996. december 16-án megnyitotta kapuit a Széchenyi téri posta felújított épülete. Az ünnepélyes megnyitóra december 18-án - lapzárta után - került sor, így erről csak most tudósíthatunk. Az ünnepély hivatalos része az ügyfelek fogadására kialakított modern csarnokban zajlott le, mintegy ötven meghívott vendég jelenlétében. Először Bor Sándor, a Magyar Posta Rt. Budapest-vidéki Igazgatóságának vezetője mondott ünnepi köszöntőt. „Szép karácsonyi ajárulék ez a városnak" ­mondta, majd megköszönte a tervező ASC Stúdió és a kivitelező Hérosz Rt. gondos, alapos munkáját. Megtudtuk, hogy 134 millió forintba került a felújítás, melynek költségeit tetemesen megdrágította a műemléki értékek megóvása. 16 felvevő-he­lyet alakítottak ki az eddigi 10 helyett, 200-zal növekedett a postafiókok száma, s gondoltak a mozgássérültekre is, akiknek külön rámpát alakítottak ki az épület hátsó traktusában. ígéretet tett az igazgató arra, hogy a megszüntetett ideiglenes postahivatal feleslegessé vált berendezéseivel hamarosan fel fogják újítani a kül­városi postahivatalokat is. E szavakkal adta át az új létesítményt a hivatalvezető­nek: „ Vigyázzanak e szép ékszerdobozra, melynek tartalmát Önöknek kell biztosí­tani". Kovács Kálmán politikai államtitkár mondott ezután néhány üdvözlő mondatot - kiemelve a posta jelentőségét életünkben majd dr. Könözsy László polgár­mesterrel közösen hivatalosan is átadta az épületet. Polgármesterünk köszöntötte a város nevében a posta dolgozóit, és kifejezte örömét, hogy új létesítménnyel gazdagodott Esztergom. Majd érdekes adatokat közölt az esztergomi posta múltjáról. Megtudtuk, egy 1540-ből származó írásos emlék is igazolja, hogy erre haladt át az első rendszeres postajárat Bécs és Buda között. (A postamesterség a királytól kapott rang volt annak idején.) A postabé­lyegző csak a kiegyezés után vált magyar nyelvűvé. Ezidőtájt készült ez az épület (1862-ben, Prokopp János tervei alapján, eredetileg lakóháznak), majd 1887-től vette át a posta, s azóta működik itt. Könözsy László emlékező szavai után Bacsa Lajosné postavezető köszönte meg az új, korszerű munkahelyet, majd Doros Béla, a Magyar Posta Rt. vezér­igazgatója és Kovács Kálmán államtitkár adták át a Posta és a Minisztérium kitüntetéseit az építkezés vezetőinek. Az ünnepség után a vendégek megtekintették az épület irodáit, majd fogadáson vettek részt a hivatal díszes tanácstermében. Azóta már az esztergomi polgárok is „felavatták" - levelek, pénz- és csomagkül­demények ezreivel - régi-új postájukat, mely 22 hónapnyi szünet után - régi külsővel és modem belsővel - újra a rendelkezésükre áll. Az ünnepi csúcsforgalom elmúltával, visszazökkenve a hétköznapi kerékvágásba, reméljük, most már hosszas sorban állás nélkül élvezhetjük régi postánk új, korszerű szolgáltatásait.! SZ.B. Kertvárosi hírek * A karácsony előtti héten a RÖK tagjai Kertváros 297 rászorult családját, ül. egyedülálló lakosát keresték fel, és az ünnepekre vásárlási utalványokat ad­tak át. A Kertvárosért Baráti Egyesület is hozzájárult az ünnepi hangulathoz: az idén is világító lámpafűzérbe öltöztette a Kirendeltség előtti „mindenki fenyő­fáját". * Első kézből tájékoztatta a csatorná­zásról dr. Könözsy László polgármester Kertváros lakosságát, amikor december 20-án este vendége volt a Nyugdíjas Klubnak. Elmondta, a 19-ei rendkívüli képviselő-testületi ülés pozitív döntése alapján 20-án délelőtt Budapesten aláír­ta a Kertváros csatorna-hálózatának ki­vitelezésére vonatkozó szerződést. Ez közel 500 millió forintos bein házas lesz. Erről a jó hírről nemcsak a helyszínen lévők értesültek, hanem Kertváros la­kossága is, mert a helyi televízió is köz­vetítette a rendezvényt. * Sajnos, Kertvárosban sem múlt el a karácsonyi készülődés „kék hírek" nél­kül. Karácsony előtt hat nappal betörtek az ABC Áruházba. Profi módon követ­ték el, díszdobozokat, díszkosarakat élelmiszert, italokat, illatszereket, vala­mint - a páncélszekrényt felfeszítve ­jelentős készpénzt loptak el az ismeret­len tettesek. A Kassai utca és Temesvári utca kö­zötti területen több hétvégi házat törtek fel ezekben a napokban, és a Pozsonyi utca egyik családi házába is betörtek. A tettesek ruhaneműket és egyéb értéktár­gyakat vittek el a házakból. A Dobó István utcában egy füstölőt látogattak meg ismeretlen személyek, melyet lelketlenül kiürítettek. A rendőrség egyelőre eredménytele­nül nyomoz a tettesek után. N.T.

Next

/
Thumbnails
Contents