Esztergom és Vidéke, 1996

1996-03-14 / 11. szám

1996. március 14. Esztergom és Vidéke 5 A^VWWWWWWWWWVWUVWWWWWWWWWWWWWW^WWWWAM^WWWWWWWW

^

M^

^ ERTEKEINK A Rényiek 1848-49-ben ,Volt egyszer egy yetélkedő' 1990-ben Rényi Rezsó neve ismeretlenül csengett az új utcanévtáblán, Szentgyörgymezőn, a többi 48-as hős mellett Pedig 6 is és testvéröccse is aktív részesei voltak az 1848-49-es forradalomnak és szabadságharcnak. Rezső az esztergomi középiskolás évek után papnövendék lett. Bölcsészeti teológiai tanulmányok után mégis a jogi pályát választotta. Hivatali működését 1848-ban Zólyomban kezdte, s szeptemberben, mint őrmester belépett Szép magyar beszéd Március 8-án, a Bottyán János Szakközépiskola könyvtárában rendezték meg a Szép magyar beszéd elnevezésű Kazinczy-versenyt, ahol Kertész Zsuzsa tévébemondó, Farkasné Juhász Krisztina megyei szaktanácsadó tanár, Tóth Zsóka előadóművész, Gyuszi László tatai könyvtárigazgató bírálták a tanulók beszéd- és előadókészségét A harminchárom résztvevő szabadon választott és kötelező szöveg olvasásával, valamint írásbeli feladatok elkészítésével vetélkedett Versenynemenként 30-30 pontot kaphattak volna, de ilyen teljesítmény nem volt, a zsűri mindenkinél talált kisebb-nagyobb hibát. Végeredmény: - gimnazisták: 1. Veréb Ildikó (Tatabáa 17., majd a későbbi 64. zászlóaljba. Részt vett a felsőmagyarországi hadjá- g ratban. December végén Komáromba került. 14 jelentős csata részese volt, g köztük a csallóközi és komáromi ütkö- g zeteknek^Xugusztus 3-i ácsi csatában g vitézségéért kitüntették, majd Ascher- g mann, Komárom tábornokának a se- g gédtisztje lett 1865-ben Esztergom vá- g ros főbíija és törvényszéki elnöke, g 1848-as tárgyú cikkei, jogi, művészet- g történeti, irodalomtörténeti tanul- g mányai az ország valamennyi fontos g lapjában megjelentek. Rezső öcccse, György Esztergomban született 1829-ben. O is jogot vég- g zett 1848 júliusától önkéntes; az 5. zászlóalj őrmestere, majd hadnagya lett. A Komárom-Győr megyei lovas g nemzetőrosztály segédtisztje. Október- g tői a Komáromban szolgáló 37. hon- g véd zászlóaljnál főhadnagy, majd száza- g dos. A szabadságharc után emigrált. Előbb az olaszországi, majd a porosz g légió őrnagya. A kiegyezás után haza- g tért, s a pest-budai honvédegylet tagja g lett. Pifkó Péter nya, 64 pont), 2. Erdei Ágnes (Komárom, 63 pont), 3. Jónás Ágnes (63 pont). -szakközépiskolások: 1. Horváth Péter (Tata, 70 pont), 2. Bartal Márta (Tatabánya, 65 pont) és Bencze Bernadett (Tatabánya, 60 pont). -szakmunkástanulók: 1. Elekes István (Komárom, 43 pont), 2. Petkovics Melinda (Tatabánya, 40 pont), 3. Csapó Julianna (Tatatbánya, 38 pont). A többi versenyző - köztük az esztergomi diákok - Molnár János (Ferences gimnázium), Cseszka Szilvia (Dobó gimnázium), Patkó Dóra (Dobó gimnázium), Maiinka Krisztina (Beraeviczy közgazdasági szakközépiskola), Nagy Edina (Szent István gimnázium), Ladányi Károly (Bottyán szakközépiskola) és Veres Edina (Bottyán szakközépiskola) emléklapot kapott. (Pálos) A címben szereplő állítás csak részben igaz. Elkezdődött és nem ért véget Hogy pontosan ki hirdette meg, nem tudom. A VVV-ről, a Városlakók, Városvédők Vetélkedőjéről van szó. Nehezen indult. Lelkes városvédők, pedagógusok beszéltek rá 10 csapatot, aki

k vállalták a megmérettetést, akik komolyan is gondolták. Izgatottan készültek az Esztergom Rádióban elhangzó kérdésekre. Telefonon elmondott jó válaszokért jutalomkönyv és pont járt a csapatoknak. A kiírás szerint a pontok beszámítottak a szóbeli vetélkedőre is. De mégse. Aki csak az illem szerint nevezett, az nem telefonált Aki lelkesedett akár 100 pontot is összegyűjtött A nagy eltérés miatt mást kellett menet közben kitalálni. Sikerült Addig kell húzni a vetélkedő idejét amíg mindenkinek elmegy a kedve, és akkor el lehet felejteni. Egy. pár időpont 1995. okt 21., nov. 25., dec. 16., jan. 13. Sítúrát kirándulást, programokat mondott le az érdeklődő 5-6 csapat kb 40 résztvevője, hogy társait cserben ne hagyja. Felesleges volt Felnőtteket be lehet csapni, ezt naponta érezzük különböző szinten. Gyerekeket még könnyebb, csak nem szabad. Nekik hosszú távra szólhat a csalódás. Somfai Balázs Kedves Somfai Balázs! Köszönöm a felelősségrevonást a VVV ügyében. Én köszönöm, mert engem illet. ön - mint íija - nem tudja, „hogy pontosan ki hirdette meg." Én tettem, igaz, hogy - a felhívások szövegének tanúsága szerint - az Esztergom Barátainak Egyesülete és a Centenáriumi Emlékbizottság nevében. Aztán nagyrészt én állítottam össze a több múlt egy hónapig tartó rádiós „elő(ny)játék" kérdéseit, én szedtem össze és szállítottam le a jutalomkönyveket, én tűztem ki, majd halasztgattam a döntő dátumait. Rajtam múlt tehát a dolog, pontosabban általános kedvetlenségemen, fáradtságomon, ami elég régóta halmozódott, de éppen ősztől kezdve hatalmasodott el rajtam. Fő oka nyilvánvalóan az életkorom, meg persze az a kor is, amelyben - és kisebb részt az a hely is, ahol élünk. Nem az első lehangoló élmény volt számomra, hogy az ilyen ügyeknek egy valakin - rajtam vagy máson - kell múlniuk, nem pedig társadalmi szervezetek, intézmények céltudatos, tervszerű és lelkes együttműködésén. Lehangoltságom végeredményben az én magánügyem - mondhatja Ön, vagy bárki. Egyetértünk, én is ezt mondom, és bocsánatot kérek mindazoktól, akiket sújtott, noha semmi közük hozzá. Csupán egy dologban nincs igaza: abban a gyanújában, hogy „mást kellett menet közben kitalálni (...). Addig kell húzni a vetélkedő idejét, amíg mindenkinek elmegy a kedve, és akkor el lehet felejteni." Mivel a döntő megrendezése végül is egyedül rajtam múlt, nekem kell elhinnie: senki nem akart ilyen rosszat, egyedül én akartam, próbálkoztam úrrá lenni „rosszkedvünk telén". (Ahogy Shakespeare mondja.) Ez, nagyon sajnálom, de csak mostanában kezd sikerülni. Higgye el: ha akartam volna, akkor sem tudtam volna „elfelejteni", - letenni magamról, ami lelkiismeretem, felelősségem terhe. A rádiós játék végeredménye nyilván van tartva. Az ott szerzett pontokat beszámítanánk a döntő eredményébe, de hogy a nagy eltérések ellenére legyen miért versenyzni - a döntőbeli teljesítményt külön is jutalmaznánk. így terveztem - és tervezem most újra. Remélve, hogy a csapatok, kedvüket végképp elvesztvén, nem büntetnek azzal (bár, megérdemelném), hogy - a tavaszi szünet után, áprilisban - nem kívánnak megmérkőzni. Nagyfalusi Tibor Végtére is... ifjúkorom szeretettel őrzött emlékeiben Esztergom talán legintimebb terecskéje a mai Pór Antal tér maradt, a mostanság beállványozott belvárosi plébániatemplom előtt. Padovai Szent Antal áll itt egy emelvényen, egy falfülkében Nepomuki Szent János szobra, mindkettő csendesen omladozik. Feléjük a Deák Ferenc utca vezet, a templommal szemben a platános folyópart, reggeli séták emlékeivel. Századok előtt a tér halászok árusító helye volt, a Halpiac, majd Halpiac és Plébánia tér. 1948-ban kapta az itteni bencés diák - később a templom plébánosa, az 1875-1881 közötti parlamenti ciklusokban a város Deák-párti képviselője, utóbb prelátus kanonok, közben és mindvégig kitűnő történész nevét Akiről a környék monográfusa, Móricz Zsigmond oly kedves szeretettel írt Bővebb adatokért minderről ajánlom Be ke Margit gyűjteményét az esztergomi kanonokról (\9&9),Prokoppné dr. Stengl Marianna belvárosi sétáit (1992), Pifkó Péter kalauzát a város utcaneveiről (1985). Ebben olvasom felderülve, hogy a félbehagyott kábelfektetéstől ugyancsak feldúlt, rozsdás drótkerítéssel védett, töimelékhalmokkal és szennyel, egy játszótér háborús maradványaival pompázó térhez „a Kossuth Lajos utcából a Kun Béla utca vezet", és mindezt aligha feledteti a jótékony hótakaró. Ki sejti, hogy a ferencestömb oldalával, a plébániával és a málló vakolatú fallal egyként jellegtelen utca az igyekvő névadásokban miért lett annyira prédája a buzgó keresztszülőknek századokon át? Az egykori Kis-utca viselte már Szt. Anna, Szt. Gellért, Tolbuchin marsall. Kun Béla, többször IV. Béla nevét, váltakozva volt már Klastrom, Ferencesek, Plébánia utca is! Most újra IV. Béla neve a táblákon; a hányatott sorsú, az itteni minoriták egykori temploma alatt nyugvó király megérdemelné, hogy példája állandósulnék errefelé. Nemcsak a névcserékben serény polgárokat Amikor Petőfi és Jókai kedves barátjuk, Várady Antal ügyvéd és az esztergomi Ruffy Ida, „ez előkelő és mívelt leány" esküvőjének 1846június 29-én (évforduló!) a templomban „násztanúja" volt, hallal telt bárkákat láthatott a nyári Kis-Dunán, a terecskén halárusokat. Remélhetően csillapították bosszúságát, hiszen Kollár István plébános ódzkodva adta össze a szabályosan „hirdetett" katolikus leányzót és az evangélikus vőlegényt A költő harcba szállt bőszen a felekezeti egyenlőségért a násznép előtt, „alig győzték csitítani". De a frigy megköttetett, és „... Ida, Ida, e kedves leány..." korai haláláig (1858) két fiúgyerekkel és három leánykával ajándékozta meg a Bátorkeszi (Bátorové Kesy) mellett földbirtokossá lett féijét, aki feladta pesti praxisát 1866 után, így Komárom vármegyében honatya lett Petőfi a jóbarátnak Koltóról is írt „... Idának már csak a kezét csókolom, mert mátkám egyenesen Othellotól ered..." dicsekszik az ifjú és boldog vőlegény. Hol csókolhatta előbb? Diákkoromban csendes olvasmányélmények színtere lett ez a magas bokrokkal árnyalt, az átlókban gondozott utakkal, virágokkal és padokkal ékes terecske a szobor körül, napfény és derű a platánkoronák réseiben. A csúnyábbik sarkon a Baranyai-lányok háza (ma rom), odébb a Katiéké, álmainkban sokszor megjelentek a csinos kisasszonyok, olykor a valóságban is. A tér egyik vonalát a „tűzőrség" zárta, unatkozó tűzoltók locsolgattak és kapirgáltak a virágok körül, odapislogva olykor a padok és lányok felé. Bizonyítva, hogy az ődöngő tűzoltó egy „bevetettnél" mennyivel többet teremt. Ma már csak álom az egykori álmodozás, a középkori királyi város latin negyedének Duna-kapu mögötti halpiaca ugyanígy. Én pedig tűnődöm: nem lehetne-e a tűzoltók kertépítő részlegét ismét idetelepíteni? Talán a mai diákok számára újra húznának emlékteremtő bokorsort a nemlétező virágágyások, utacskák és padok, akár álmodozásaik köré. Remélhetően többen segítenének nekik. B.F. Rényi György