Esztergom és Vidéke, 1996

1996-11-28 / 48. szám

IDŐ-MŰ-HELY NAGYFALUSI TIBOR SZERKESZTESEBEN AZ ESZTERGOM ÉS VIDÉKE MELLÉKLETE 1996. L ÉVF. 3. SZÁM Besey László: Emlékeimből 1954. november 15.-24. A tavaly elkészült emlékirat szerzője felvidéki származású ny., gyémántdiplomás tanár. Bény községben kezdte pályafutását; a II. világháború végén szovjet hadifogságba esett. Két és fél év múltán hazatérve, családjával együtt a kitelepítettek sorsában osztozott. Tátra, majd Esztergomba költöztek; 1949 szeptemberétől kinevezték a Megyei Tankerületi Főigazgatóság előadójának. Tanügyigazgatási közszolgálatát a megyei tanács oktatási osztályán folytatta, 1953-tól annak vezetőjeként. Az 1956-os forradalom idején a hivatal munkástanácsának tagjául választották; december végével elbocsátották állásából, 1957 nyarán több hónapra internálták. Az esztergomi Berzeviczy Gergely Közgazdasági Középiskolából ment nyugdíjba. 1994ben - október 23-a alkalmából - Pro Urbe Esztergom kitüntetést kapott. 40 éve 1956 november 21-én Kádár János a belgrádi kormánynak küldött levelében írásba adta, hogy a magyar kormány: „Nagy Imre és csoportjának tagjai ellen nem kíván büntetőeljárást alkalmazni" és tudomásul veszi „hogy ezek után megszűnik a csoportnak nyújtott menedékjog (...) és szabadon hazatérhetnek." Nagy Imre és társai november 22-én este fél hérkor léptek ki a jugoszláv nagykövetség kapuján. Münnich Ferenc belügyminiszter egy autóbuszt küldött érttik, amely mellett szovjet katonai gépkocsik és MVD-s tisztek várakoztak. Egyikük felugrott a már mozgásban lévő buszra, a jugoszláv kísérőket - két diplomatát - lerángatták; az utasokat tiltakozásuk ellenére a szovjet katonai parancsnokság mátyásföldi épületébe, majd másnap Romániába vitték. November 25-én Kádár János egy munkásküldöttség előtt kijelentette: „a szóban forgó autóbusz utasait személyi biztonságuk érdekében nem szállították lakásukra. A konnány joggal feltételezhette, hogy az országban rejtőzködő ellenforradalmi elemek provokációhoz folyamodnak, megölik Nagy Imrét, vagy valamelyik munkatársát, hogy aztán a közvélemény előtt a magyar kormányt tegyék felelőssé ezért a gyilkosságért" 1953 júniusában Nagy Imre lett a Magyar Népköztársaság Miniszertanácsának az elnöke.(...) Kormányprogramjának jegyében és szellemében szervezte meg az Oktatási Minisztérium Budapesten, a Rózsa Ferenc Kultúrotthonban 1954. november 15-16-án a Falusi Nevelők V. Országos Konferenciáját, amelyen minden megye nagyságától függően 5-10 tagú falusi, tanyasi pedagógusküldöttséggel képviseltette magát En a Komárom megyei küldöttséget vezettem. A Konferencia vitaindítóját ErdeyGrúz Tibor, oktatási miniszter tartotta. Vázolta a magyar pedagógiában eddig elért eredményeket, élesen bírálta a gyorsabb előrehaladást gátló körülményeket, és megjelölte a pedagógusok legközelebbi és távolabbi feladatait. Bírálata arra is kitért, hogy az oktatásban elhanyagoltuk a magyar nemzeti sajátosságokat és az ezeknek megfelelő hagyományos módszerek alkalmazását, helyettük szolgai módon igyekeztünk utánozni és alkalmazni a szovjet tapasztalatokat és módszereket.(...) Előasását követően sok panasz és bírálat hangzott el az oktató-nevelő munka folyamatosságát, nagyobb eredményességét gátló beavatkozások ellen, amelyek során az oktatáshoz nem értő illetéktelenek a pedagógusok munkáját csak párt-politikai szempontból ítélik meg. Az egyik kelet-magyarországi tanyasi kartárs az oktatás területén tapasztalható visszásságokat a proletárdiktatúra fennálló viszonyaira vezette vissza. Ezeket a következő példázattal jellemezte: - Idesanyán, mért kék a veres szilva? - kérdezte a gyerek az anyjától. - Azért kisfiam, mert még ződ. - Hát így vagyunk mi ezzel a népi demokráciával az oktatásban is - fejezte be felszólalását a tanyasi kartárs. (...) Este a Minisztertanács a Parlamentben a küldöttségek tiszteletére.fogadást adott, amelyen Nagy Imre is megjelent. Több miniszterének a kíséretében végigjárta a megyék küldöttségeit, és röviden elbeszélgetett velük. Amikor a mi küldöttségünkhöz érkezett, Erdey-Grúz Tibor néhány elismerő szóval bemutatott neki. Nagy Imre kezet fogott velem, üdvözölt, és megkérdezte tőlem: - Nos, mi újság van Komárom megyében? Kérdésére azzal a kérdéssel feleltem, hogy lehetek-e őszinte, amire ő csak annyit mondott, hogy ezt el is váija tőlem. Én aztán a következőket fejtettem ki: - Sajnos meglehetősen sok problémánk van abból kifolyólag, hogy a felsőbb intenciók, a kormányzat legszebb és legjobb elképzelései a közép- és alsóbb szervek ellenállása folytán nem igen tudnak érvényesülni. A tanácselnökök egy része továbbra is kiskirálykodik, nem becsüli eléggé a pedagógusok iskolai tevékenységét, a tanítást Sőt akadnak még szép számban olyanok is, akik egyenesen lebecsülik a pedagógusokat, akik számára kizárólag csak a mozgalmi munkájuk, az egyéb állami és társadalmi feladatok segítése jelent valamit. Apedagógusok túlnyomó többsége ezért nagyon örül az új szemlélet, az új munkamorál kibontakoztatásának, és általában szinte felszabadultan végzi a munkáját. Mindezt röviden egy-két példával is alátámasztottam. Nagy Imre figyelmesen végighallgatott, majd a következő kérdést tette fel: - Ha ilyen nehézségek gátolják a pedagógusok lényegbeli tevékenységét, kérte-e ezek megszüntetése érdekében a párt segítségét? Azt válaszoltam, hogy ez több esetben megtörtént, de ott is hasonló a helyzet. Az MDP Komárom Megyei Bizottsága Agit. Prop. Osztályának vezetője, Steiner Tibor agresszív, diktatórikus, ellentmondást nem tűrő egyéniség, esetenként egyenesen ellenséges velünk szemben. Elmondtam még azt is, hogy a legtöbb segítséget és védelmet mindeddig az Oktatási Minisztériumtól és a Minisztertanácstól kaptam.(...) Helyben, a megyei tanácsnál a legnagyobb támaszunk az oktatási felügyelő dr. Horváth József elnökhelyettes volt, és jelenleg még inkább az. Nagy Imre ezt követően még feltett nekem néhány kérdést, amelyekből kiderült, hogy érdekelték őt az anyanyelvi oktatás, az irodalom- és történelemszemlélet problémái, a szülőknek a jelenlegi iskolai oktatásról alkotott véleménye, általában olyan területek, ahol az új irányzatok szellemében meg kell szüntetni az eddigi elhajlásokat, a magyar nép lelkületétől idegen torzításokat. A Minisztertanács elnöke figyelemre méltónak minősítette, majd megköszönte a beszámolómat, külön kiemelve őszinte és szerinte korrekt megnyilatkozásaimat, a főbb kérdésekben helyes állásfoglalásomat. Végül javasolta, hogy a felsőbb szint beavatkozását igénylő problémák esetén továbbra is forduljak bizalommal a minisztériumhoz; ha pedig olyan természetű probléma adódna - ismerve a Komárom megyei szélsőségeseket -, hogy legalább a nyomaték kedvéért szükség volna magának a Minisztertanácsnak az intézkedésére is. Nagy Imre felhatalmazott, hogy közvetlenül hozzá is fordulhatok segítségért. Természetesen, a nagy kérdéseket és a helyi pedagógus-társadalom egészét érintő esetekben - tette hozzá. Majd további sikereket kívánva búcsúzóul melegen kezet szorított velem. (...) A Kongresszus utáni héten felhívott engem telefonon Nagy Kálmán, az MDP Komárom Megyei Bizottságának első titkára. Már az is meglepett, hogy közvetlenül ő maga hívott fel. Ilyen még nem történt, mert ha mégis akart tőlem valamit, azt csak közvetve, legtöbbször az agit. prop. osztály útján közölte. Vagy egyszerűen egy üzenettel berendelt a pártbizottságra és amikor aztán „magához engedett", üdvözlés és megszólítás helyett azzal kezdte, hogy „idefigyeljen". A Rákosi idők jellegzetes diktátor típusú kádere, az MDPKözponti Bizottságának a tagja volt. Ezúttal nagyon szokatlanul kezdte a telefonbeszélgetést: Kedves Besey elvtárs, szeretnénk önnel elbeszélgetni, mikor volna erre egy jó félórányi ideje? Tehát nem „idefigyeljen", sőt még az időpontot is én határozhatom meg, ők majd igazodnak hozzám. Nem tudtam a dolgot mire vélni. De aztán eszembe jutott a Kongresszus, és hamarjában arra gondoltam, hogy a szokatlan hangnem csak afféle áludvariasság. Azt leplezi, hogy majd jól „megfürdetnek" engem, amiért a fogadáson panaszkodtam a párt- és tanácsi szervek vezetőire.(...) Miután megköszöntem az érdeklődést és a meghívást, abban állapodtunk meg, hogy még a hét szerdáján délután 4 órára ott leszek a megyei pártbizottságon. Elhatároztam, hogy ha felelősségre kívánnak vonni a Parlamentben általam közöltekért, semmiféle önkritikát nem fogok gyakorol ni. (...) Tévedtem: semmiféle felelősségre vonásra nem került sor, ellenben kellemes meglepetésemre szolgált, hogy mind Nagy Kálmán első titkár, mind pedig Havasi Ferenc (a későbbi miniszterelnök-helyettes) udvariasan, szinte kedvesen fogadtak. Közölték velem azt az értesülésüket, hogy milyen kitüntetés érte Komárom megyét Nagy Imre parlamenti fogadóestjén. A Minisztertanács elnöke - úgymond - a többi megye küldöttségével csak egy-két percig beszélgetett, addig Komárom megye tanügyi problémáival körülbelül félórán át igen nagy érdeklődést mutatva foglalkozott. (Valójában olyan 15-20 percig.) Ez pedig nekem és az irányításom alatt álló oktatási osztály jó munkájának köszönhető - mondotta Nagy Kálmán első titkár, és egyben eme tevékenységemért a megyei pártbizottság nevében köszönetét nyilvánította. Egész beszélgetésünk igen szivélyes légkörben folyt le, és ilyen volt a búcsúzás is. - A formalitások és a beszélgetés elhúzódása azt mutatták - mondta Nagy Kálmán -, hogy a Minisztertanács elnöke szeriélett meg van elégedve mindazzal, amiket ön ott elmondott. Voltam annyira önző, hogy a dicséretet elfogadtam, és nem lepleztem le magamat; nem mondtam el, hogy ott másról is szó esett, nemcsak a tanügyigazgatási apparátusnak és a pedagógusoknak a kormányprogram megvalósításával kapcsolatos felfrissült tevékenységéről. Ma is meg vagyok róla győződve, hogy aki a megyei pártbizottságot informálta, nem hallotta egészében azokat a kritikai megállapításokat amelyeket ott tettem, és egy-két esetben dokumentáltam is.