Esztergom és Vidéke, 1996

1996-11-28 / 48. szám

IDÖ~MŰ~HELY 1996./3. Onagy Zoltán: | Nap 21. Októberi Nagyok Nagy Gáspár Nagy Imre-verse az :!; Öröknyár: elmúltam 9 éves a televízió vasárnap esti Magyarok Cselekedeteiéi ben. Ki hinné. Nincs is mit hinni. 84 s októberében jelenik meg a tatabányai iji Új Forrásban. A Párt rendesen szétker3 geti a szerkesztőséget. Sárándi József, ;í a versrovat gazdája nem szerkeszthet többé, a helyettes főszerkesztőt, Monostori Imrét súlyos megrovásban réjji szesítik. Nagy bűn Nagy Gazsi Nagy Imreié verse. Az volt, (már vagy csak 12 éve!) | hogy azt írta N.G.: „egyszer majd el ii kell temetNI / és nekünk nem szabad * feledNI / a gyilkosokat néven nevezI NI!" Éppen most hallom az elhíresült | verset, amikor nyakig benne B. törtééi netében, és véletlenül vagy nem véletié lenül, az ötvenhatos évforduló eltérít iii 1848-tól, azt olvasom a balassagyaréi mati eseményekről: ,Az MSZMP váro§ si ideiglenes intéző bizottsága Szabó iii József titkár vezetésével igen körül teié kintően végezte a pártszervezésfeladajij tait. (...) 57 január végére megötszöröiii ződött, pontosabban, megközelítette a ii: száz főt." Ezek szerint a 16 000-es lééi lekszámú városból 100 ember. 10 000 iii felnőttből 100. Nem rossz arány. Nem iii csoda hát, hogy legalább annyi a ma iii kitüntetett ötvenhatos ellenálló, mint a iii volt partizán Nógrádi elvtárs idejében. Az ellenállók egymásba érnek._ Olvasom, a kommunisták „Éljen a iii Párt!" jelszavának szövegét az ellenié forradalmárok „Féljen a Párt!"-ra váli toztatták, de a következő éjszakán a iii kommunisták újra ecsetet markoltak, iii elébiggyesztették: „Ne féljen a Párt!" Csudálatos virágzó korszak a tüzéii pekre nézve. Fogy a meszet, a korongéi ecset, fogynak az ellenforradalmárok, iii gyarapodóban a győztesek serege. Feléi ragyog Záhonynál a győztesek napja. Az összecsinált gatyák kihypózva, iii gondosan kiöblögetve, szárítókötelen ii lobognak a szélben. Sietve, mert a kőié telek számára rövidesen új funkciókat iii osztanak a győzők. A semmi közepén Olvastam, a lányt agyonverték, iii agyonszúrták vagy tízszer, felnit kőié töztek rá és halkan és szerelmesen alámerítették a Nyírjes valamelyik taváéi ba. Olvasom a kést, a véres ruhákat, a : kalapácsot, a várakozást. Mert vártak. Nem hiszek a szememnek. Ez nem igaz. Hiszek a szemnek, isii merem a látványt, akkor is jó nézni a iii szerelmet, ha némileg haragosabb, veÜi szedelmesebb a megszokottnál. De ez iii sok a szenvedélyből, a szerelemből. Mondjuk: nem volnék örömmel a ii halott lány anyja, gyereke, gyilkosa, ;!; felfedezője, semmi vonatkozó nem ii: volnék szívesen, hacsak nem filmszeiji repekben. Mondjuk rá: nem ülnék örömmel iii előzetesben, legföljebb a forgatókönyv fi szerint. Mondjuk lassan ki: minden megÜ; szűnt, semmi látható nincs, aminek a ii valósághoz valóságos, követhető, véiii giggondolható köze volna, csak a haié lottak. A meggyilkoltak, kifosztottak, iii kiheréltek, megnyomorítottak. A bűn és annak áldozatai. A bűn és mi, akiket mindenféle kölyökkorban betáplált moralista skrupulusok visszatartanak. Amiben hinni lehetett volna, nevetséges volt, szánalmas, buta, ijesztő; emlékezik ma még valaki egy tegnapelőtti KlSZ-gyűlésre? Egy titkári előadásra? Főleg olyan titkár előadására, aki nagyüzemi vagy járási titkár akart lenni? Az volt a cél? Jó volna sok olyas, ami már nem lehet, ami nincs. Szenvedélyből, hitből ölni, titokban akár, de nem szégyellni. Vállalni. Mennyi minden elfogadható, vállalható, elviselhető volna hittel. Minden hátrányával, bújával-bajával, gondjával, szerencsétlenségével, börtönével, átkaival, de hát semmi. A röhejes nagy semmi. Korábban is semmi, ezután is semmi. Rossz korosztály. Gyerekeinkhez jönnek, zörögnek, kopognak, csimpaszkodnak, mosolyognak, kedveskednek, ígérnek a szekták. Jöjjenek csak a szekták, body-klubok

; Me/-szerelmek. Kinek mit szabott az Úr. Temetés Reggelente fut lefelé a buszhoz a Káder-dombról egy helyes, szőke fiúcska. Ötödikes-hatodikos lehet. Ismerve az árakat, magán hord hatvanezer forintot. Hetvenet-nyolcvanat. Ismerve az árakat, ez nem művészet. Minden reggel rohan. Hisztérikusan, kivörösödött arccal. Kezét-lábát dobálja az igyekezettől, mintha nem volna kerek, pedig semmi baj vele, csak nem kimondottan futóbajnok alkat. Az igyekezet, az akarat megbontja az architektúrát. Az erkélyről látom, hagyományosan ott szívom el az első szertartásszerű cigarettát az első kávé után. A szombatokból egyenesen hiányzik, mintha nem hoznák az újságot. Láttam már dühében odacsapni tomabatyuját, toporzékolni, lila fejjel káromkodni, a világra sértetten meglódulni a város felé. Láttam beletörődve - „ilyen az élet, ilyen a világ, ilyen az én szerencsém!" - képpel állni a következő helyijáratra várva. De amit eddig nem, azt a reggeli esőben. Lohol. Érzékelhetően kevesebb szenvedéllyel, mint korábbi reggeleken, pedig esik. Esik. Még csak itt jár az erkély alatt, amikor kikanyarodik a járat. Utánapislant, némi rángás, de ez sem valódi, tegnapi. Félrebillenti hátitáskáját, kibújuk az egyik pántból, belekotor, mobilt húz elő, kipattintja, bekapcsolja, nyomkodja a gombokat, telefonál, visszarakja, behúzódik a fal védelmébe az eső elől. Várom, kit hív. Anyját, apját? Még kíváncsi is vagyok, mondjuk a jó édes anyukájára. De nem. Taxi kanyarodik fel, lassít, megáll, ajtót nyit, a fiú betelepszik, indul az iskolába. Ez - itt, ma, esőben, erkélyről - a szocializmus vége. Születését nem láttuk, búcsúintése mégis milyen parádés, végérvényes és egyértelmű. Gyarmoti szeszmester Valami gyarmoti vagy környékbeli születésű úr után kutatva, (aki nagyfiam előtt éppen száz évvel látta meg a nagyvilágot, ennek köszönhetően a kerek számok adta lehetőség szerint reinkarnálódhatott is akár) akadok rá egy Baintner Ferenc nevű tudós-, tanár-, és íróemberre, akit valószínűleg kedveltem volna, ha ismertem volna. Fantasztikus munkákat hagyott hátra. Címei szennt is gyönyörű sorozat: A gyümölcspálinka főzéséről; A Győry-féle pálinkafőző üstről; A borászat kézikönyve; A boroshordók kénezéséről; Ujabb tapasztalatok boraitik szesztartalmáról. Ennyi szesztől könnyen megfájdul a gyomor, mi legyen vele? Tejecske. Nézzük: A bivalytejről; Adatok a bivalytejek összetételéhez; A bivalytejek savfoka; A bivalytejek czitromsavtartalma. De ha ez nem volna elegendő és a gyomor még mindig fájna a tegnapi napnak köszönhetően: A raczkajuhról, különös tekintettel tejére. De ha a rackatej sem segítene, akkor: A kenyérsütésről; illetőleg, ami a legszebb, legrejtélyesebb, leggondolatébresztőbb: Mit ér a kedvezményesárú katonai korpa és rostaalja. Ezévben mind felszedtem a hullott almát, körtét. A szomszédét is. (Az idén nem permeteztünk, elképesztő ára lett hirtelen a vegyszernek.) A nagyok négy cikkre vágva a cefréshordó tetejére kerültek. Éppen jól jött volna Baintner Ferenc szakkönyve. A gyümölcspálinka főzését taglaló, vagy a Győry-féle üstöt ismertető, mert a miénket, húszliteres kuktából volt összebuherálva, tavaly tavasszal elvitte más egyebekkel együtt egy hívatlan és váratlan, barna alaptónusú tolvajcsapat. November végi meleg Imbolyog a tömeg, dől a fékkel, borul az indulással, kapaszkodik az l-es villanyoson. Pedig van két hely az egyik négyes ülésen. Tisztes távolból körbeállják. Láttam már hasonlót, csavargó látványosan mocskos öltözékben, részeg ember különféle testfoltokkal és testnedvekkel, testszagokkal. Van ilyen. Tetűtől és egyéb élősditől tartva, dühöngve, de inkább álldogál az ember. Eleve azért szállok le három megállóval korábban a távolsági buszról, hogy ülve utazhassak. Ülni biztosabb a tömegközlekedési eszközökön. Ülve a zsebek nagy része védhető, a maradékot pedig üresen kell hagyni. Ráadásul méretes batyu, ami még védtelenebbé teszi a zsebeket. Ha így van, az ördög mellé is leülök. Közben végállomástól végállomásig tart a zölyögés, kénytelenségből odasorolok a közelbe. Oda én. Azután meglátjuk, mi a nagyobb áldozat: ülni, vagy taszingatva lenni. Első pillanatban semmi nem látszik. Két férfi. Egyikük negyvenes, magas, tök feketében, fekete művészkalapban, fáradt, lusta szemekkel, frissen borotválva. Jól látszik így, feketében, reggel húzta le. A másik félig arab, félig barna, szellős fogú, szemüvege mögött cikázik a szeme, mint az egéré. Összebújva ülnek. Nem karolva, nem kézfogva, nem egymásra dőlve, de a szerelmes összetartozás valamennyi kiáltozó jegyével. Halkan dörmögve beszélgetnek a boldog reggeli szerelemben. Talán valami buliból hazafelé. A lecke feladva. Szép. Szép a férfiszerelem a messzi távolból, a legendákban, a római szokásrendben, a Hosszú Kések éjszakája előtt. Karnyújtásnyira tőle: nehezebb. Nem akarja a néző megértem. Nem akarja. Nem megy közel, elhúzódik a kocsi végébe, egy levegőt nem szívna vele, ha dönthetne. Magyarázni lehet, sőt kötelező. Értelmezni szabad, sőt ülendő. De a néző fele olyan okos sem akar lenni, hogy értse. Káromkodni: belefér. Diszkriminálni: nem. Jogállam vagyok, szabad ország. A lecke feladava. Magyar öngyilok Hajnóczy Péter írt hajdanában-danában egy saját folyamatos és megállíthatatlan részegségbe belefáradt, morgó asszonyába beleunt öngyilkos kőművesről, aki az öngyilkosság igen különös formáját választotta, szekercével bevert a fejébe egy ezres szöget (Itt lehet tévedek, lehetett ötszázas, kétszázas, százas talán nem.) Kegyetlen dolog. Sok liter kannás bornak kellett átcsobognia a kőműves belső berendezésén, amíg olyan bolond elváltozásokat okozott, hogy képessé tette az önkéntes halál ilyen vállalására. De vélhetőleg nem akart bekerülni a rekordok könyvébe, mint az az öüetes harmadik generációs amerikás magyar, aki szinte hihetetlenül fortélyosan köszön el az árnyékvilágtól. Először is mindent fiára irat a csőd előtt. Másodszor pénzzé teszi a maradékot, - majdani özvegye számára. Harmadszor szöget ver a falba, alá szuronyt erősít, a szögre kötelet csomóz, másik végét a nyakára hurkolja. Felmászik egy stabil asztalra, alá időzített bombát helyez három percre beállítva. Nyakában a kötéllel felhajt egy Coca Colába töltött, hatemberes ciánkáli adagot, a méreg hatása előtt mellbe lövi magát a kezében tartott colttal. Ekkor lezuhan az asztalról, nyakánál fogva automatice felakad a kötélre, de előbb még felnyársalja szívét a bajonettre. A feltételezések szerint nem sok élet maradt az öüetes magyarban a háromperces időzített bomba robbanásakor. De Ő így kalkulált, ha pedig igen, akkor robbanjon. Öregbítse a zseniális magyarok jó hírét a világban. Ahogy feleződik szépen A diófa nem az övé. De ő lát rá minden reggel tizenkét éve, illetve ő nézi meg reggelente, amikor kinyitja az erkélyajtót, de 92 aszályos, esőtlen nyarán esténként ő ballagott át az úton, mászott le és fel az árokfalon két teü vödörrel, öntötte a kikapált tácsikába, remélve: sápadtan bár, de túléli a nyarat. Része volt a túlélésben. Abban is, ahogy növekedett, termett; bár soha egy szem diót fel nem emelt a levelek közül. Részes abban is, hogy gyorsabban nőtt a kelleténél. A vödörnyi vizek nélkül talán később jut arra a sorsra, amire jutott. Hogy a vülanyosok derékban lekaszabolják a koronát a fölötte húzódó vezeték miatt. Világos, a villanyosok nem sokat adnak az esztétikára, főleg nem más reggeleire. Miért is foglalkoztatná a motorfűrészest a látvány és annak logikája? Érthető. Csinálni kell, a lehető legegyszerűbben, legkevesebb erőfeszítéssel. Athúz(hat). Balesetveszély. Megszüntetendő. Fehér csonkok, megbillent arány, horpadt kép, felezett egész. Rosszkedv. A látvány még akkor is rosszkedv, ha igazság, ha ráció, ha elkerülhetetlen. Még akkor is, ha nem volna részese. Ha nem tartozna életéhez a reggeli diófa. Mostantól a csonk tartozik hozzá. Majd megszokja szépen, ahogyan mindent.