Esztergom és Vidéke, 1996

1996-02-01 / 5. szám

1996. február 22. Esztergom és Vidéke 3 ÉRTÉKEINK Tiszteit Szerkesztőség! A %pmÁromr-EszteigomMegyei Önkormányzat Levéltára továbbra ösztönözni szeretné a helytörténeti kutatásokéit, az ilyen jellegű informá ciófozéleskprű terjesztés ét. 'Ezért üdvözöl minden olyan kezdeményezést, felkarol minden olyan ötletet, amely e törekvésével összhangban van. Ilyenel^tartjul^az Észtéig om és Vidékében most indult Egom - %nz fejtörőt is. Ezért a nyertesekjutalmazására felajánljuk.a következőket: — az Leforduló valamennyi megfejtő) énekjgy-egy példányt a rövidesen megjelenő Evkönyvünkből; — a tizedikforduló után alegeredményesebbHáromjátékpsnakjgy-egy könyvcsomagot, amily az eddig megjelent évkönyveinket tartalmazza. A jutalmakat az Évkpnyv bemutatóján személyesen adom át a nyerte sekmki ftz átadás időpontjáról és Helyéről a lapot tájékoztatom. Sikeres játékpt kívánva minden olvasónak^ tiszteiette Csombor Erzsébe igazgató „A többi néma csönd..." — Emlékezés Környei Paulára — Képek és jelképek 1996. január közepén a Dobó Galériában nyílt meg az Esztergomban élő fiatal festőművész, Nagy Ferenc - volt tanítványunk - képkiállítása. A nagyszámú tárlatlátogató közönségnek Barcsai Tibor mutatta be művésztársa és barátja alkotásait. Stílusa „nehéz kérdés", mert nemcsak modern, hanem szürrealista, sőt naiv elemeket is felmutat. A színes, dekoratív képek témái a teremtés és az emberi lét filozofikus megközelítését sajátságos jelképrendszerben áhrázoljíík. Uralkodó elemei: a jó és a rossz megtestesülése, melyben a jó, a szeretet győz. Igazi bizonysága ennek az alkotó búcsúszavalata: „Ember, látom szomorú jövődet Szeretet legyen benned, Meri szeretet nélkül nincs élet!" Horváth Gáborné dr. tanár 1996. január 24-én elhunyt dr. Gyomlay Lászlóné, született Környei Paula, a Nemzeti Színház örökös tagja. Amilyen csendben élt közöttünk - úgy is távozott 96 éves korában a hamleti csendbe. Énekesnőnek készült, majd prózai szerepek sora következett a Madách Színházban. Ezután a Beöthy László-féle Magyar Színházban Ibsen Peer Gyntjének Solvejgjét hatvanhétévesen vitte színre. 1921-ben Ambrus Zoltán hívására lett a Nemzeti Színház tagja, s maradt mindvégig. Shakespeare darabjaiban: Velencei kalmár, Vízkereszt, Tévedések vígjátéka, Rómeó és Júlia voltak emlékezetes alakításai, majd Csehov, Tolsztoj, Ibsen művei következtek. A magyar szerzők közül Madách, Katona József, Csiky Gergely, Herczeg Ferenc darabjaiban mutatkozott be nagy sikerrel. A legnagyobbakkal játszott: Jászai Marival, Márkus Emilíával, Tőkés Annával, Ódry Árpáddal. 1946-ban férjével Esztergomba költözött. Az ötvenes évek elejétől a politikai meghurcoltatások sora várt rájuk. Letartóztatott férjének csak halálhíréről értesült, majd lányával két évet töltött Kistarcsán. Mindezt emelt fővel, „színészi én-hasadással" lehetett csak elviselni. 1988-ban megjelent Szép hazugság című könyvében íija: „A színésznek jól kell tudni meghalni sokak előtt, végérvényesen." Környei Paula ezt az utolsó szerepét is jól oldotta meg. A játék végetért: Esztergom szegényebb lett egy kedves, közvetlen emberrel, egy valamikori nagy színésszel. P.P. Végtére is... az emlékek sorsa, hogy szépüljenek. Városom házai közül a számomra egyik legkedvesebb a Széchenyi tér 7. számú palotája, amelynek bal oldalán egy utazási iroda kovácsoltvas bejárata ellensúlyozza a tölgyfakapuzatot. Valaha egy kézimunkabolt kedves hölgyei árultak hímzésmintákat a patinás bolt pultjainál. A műemléktábla barokk stílusúnak jegyzi az emeletes, ablakokkal aszimetrikusan tagolt, stukkókkal és magas tetőzettel díszített homlokzatot, Prokoppné Steingl Marianne „a város egyetlen rokokó ízlésű" épületének tartja a Szerecsen-házat vagy a Gróh-házat

y neki jobban hihetünk. A Szerencsés-ház (hívták így is) legutóbb dr. Gróh József ügyvéd és képviselő (1893-1969) lakóháza volt, állami birtokbavétel előtt. A kollégiumból szabadulva délutánonként sokszor ücsörögtem a tér oroszlános padjain, bepislogva a nyitott kapuszárnyak mögé: a faburkolatú lépcsőház szememben akkor az elmúlt polgári gazdagság szimbóluma volt. Dunai kereskedő dinasztiák emlékét idézte képzeletembe, a zártság Tímár Mihály lefüggönyzött miliőjét, az odabenn fésülködő Tímát. Búvóhelyet egyegy kalandos út emlékeivel. Akkor még ott állt a fejedelmi méretű tölgy a tér túlsó felén. Ennek hűvöséből vizslattuk egy-egy leányka színes libbenését a posta és Parecco bácsi könyvesboltja körül. Ki sejti, hogy a tölgyet mi okból kellett a pótlás kísérlete nélkül eltávolítani? Az apróbb fák ugyan maguktól pusztultak el a járdaszegélyről a későbbi buszvégállomás benzingőzének áldásaként Innen bámészkodva látható lett a Gróh-ház minden apró részlete, az apró fülke-ív az emeleti ablakok között, amelynek karéjában térdeplő Madonna imádkozik a fekvő Gyermekjézus előtt. A járdáról a reneszánsz ihletésű dombormű (Lucca della Robbia?) alig látható, a fehérsége a fal síkjába olvasztja az épület ékszerét. A történet ennek sorsáról szól tovább. Pár évtized előtt tatarozták a tér homlokzatait, talán a város millecentenáriuma idején. A postára menet jóbarátommal örömmel kísértük a munkáitokat Feltűnt, hogy egy jókedvű piktor magánszorgalomból és ebédidőben elbabrálgatott a dombormű terven felüli színezésén: kezétől Mária megkapta a köpeny kékjét és a köntös pirosát a kánonok szerint A dudorászó festőlegény munkája nyomán a fehér mezőbe derű került Majd mindez elvirágzott néhány nap után, lemeszelt fehérség fogadta ismét a bámészkodót. A csalódott madonnafestő elmondta, hogy a szemközti házból „szóltak" - zavarja őket ez a nagy színesség, be kellett meszelni a halványkék hátteret, az aranyos glóriát és a fényvonalakat, az arcokat és az öltözéket ugyanígy. Eltűnt a dallam ismét a mész alatt. „Szóltak" tehát, maradjunk ennyiben. Örüljünk, hogy a relief megmaradt egyáltalán, bár többszörös festékréteg tompítja rajzó-§ latát. Az ítélet minősítése ott ko-1 morlott a festő megcsendese- £ désében és az üres tekintetekben ji; egyaránt. A vastag „védőréteg" az íj; arcokat és a domborműveket talán | megóvta az esők és szelek mérgé-§ tői; álarcban, de épségben vészel- ii ték át a „szólók" évtizedeit. Csak | reménykedem,hogy talánavidám i;i homlokzatfestő ugyanígy. És per- § szemindezekellenéreépenmaradt íj: aremény:azillőmódonmegtisztí- ;i; tott dombormű végre megkaphat-1 ná kellő színeit. Vele is derűsebb í lehetneahomlokzatésatér,hamár | a tölgyfa vissza nem állítható. A i;i nemes emlékű törzs és a királyi | lombozat hiánya amúgy komor I emlékeztető, a „rálátást" sem aka- s dályozhatjamár. A bizalom tavaszi kékje és nap-1 fényes pirosa, aranyló fénysugarak tölthetnék be az ismét megszínese- ii dő relieffel a sanda és komor szín- i;i telenség városi és szívbéli | vidékeit. I B.F. |