Esztergom és Vidéke, 1996
1996-09-05 / 36. szám
Esztergom és Vidéke 1996. szeptember 12. Egy nemzetiségi a történelem sodrában Beszélgetés dr. Szeifert Ferenc csolnoki és pilisszentléleki plébánossal A pilisszentléleki templom elé székelykaput faragtatott Dorog felől érkezve, egy utolsó kaptató után a völgyben, feltűnik Csolnok. Kanyargós, homokdombokkal övezett műút vezet le a faluba. A falu túlsó végén újabb domb, azon áll a templom. Körötte fák; balra a Plébánia. Ibolya Nővér (dr. Bonca Ibolya) kedvesen fogad: kertben ültet le, egy nagy fa árnyékában. Friss gyümölcsöt, kávét hoz. Rövidesen jön Szeifert Ferenc plébános úr is. Nagy darab, jó erőben lévő férfi. Arról, hogy hetven felé jár, csak őszülő haja árulkodik. - Kérem, meséljen a gyermekkoráról! - Édesapám nyergesi sváb volt; édesanyám szlovákul is beszélt. Itt, anyám falujában telepedtek le. Kevés itt a föld, aprók a telkek. A pincéket, ólakat is a homokfalba vágják. Megélhetést a bánya biztosított Otthon magyarul, a faluban a gyerekekkel jobbára svábul beszéltünk. Sokat olvastam, de csak magyarul: németül igazán csak ötödikes koromban tanultam meg, akkor jött ide német tanárnő. Nagy magyar voltam, irredenta verseket szavaltam. Például a „Végvári" néven író Reményik Sándor „Nagy magyar télben..." kezdetű versét, melynek a vége úgy szól, hogy „... minden idegen rongy benne égjen". - Mit szóltak hozzá a csolnokiakl - Megtapsoltak. Végülis ránk nem vonatkozott, mi itthon voltunk! Most is ott a templom falán a tábla: „Für unser liebes Vaterland tapfer gekámpft und gefallen sind" (Édes hazánkért bátran harcoltak és elestek.) - Csolnokról hova vezetett az úti - Szüleim kezdettől fogva taníttatni akartak. Ritka dolog volt az akkor, itt a faluban, talán csak a bába-asszony fia tanult 41-ben az esztergomi Bencés Gimnázium tanulója lettem. Jó iskola volt. Meglepő módon, nem volt vallásos beállítottságú. Legjobb barátom zsidó volt. A tanárok is pártolták - a maguk módján - a zsidókat: jobb jegyet adtak nekik. Aztán jött a háború az oroszokkal. Senki se akarta. De a térképen néztük a visszafoglalt területeket. Ekkortájt került előtérbe a nemzetiségi kérdés nálam is, meg kinn, a világban is. Én kintről is láttam a világot, nem csak bentről, a gimnázium falain belülről. Otthon, Csolnokon erős volt a szoc. dem. befolyás: a bányászok szocialisták voltak, meg katolikusok is. A cserkész-mozgalom a nemzeti kultúra hatása alatt állt; népdalokat énekeltünk. Mikor Csolnokon akartam kultúrmissziót teljesíteni, akkor döbbentem rá, hogy van itt egy hihetetlenül gazdag német kultúrkincsballadák, énekek - ami más, mint a hivatalos, amit iskolában tanultunk. A háború vége felé egyre feszültebbé váll a helyzet. A faluból sokan beléptek a Volksbundba; de azt jobbára kulturális egyesületnek hitték csak. Volt egy kis csapatom. 44 decemberében kitettünk egy fasiszta-ellenes plakátot a templomajtóra. A káplán szedte le még a diák-mise előtt, így nem lett belőle nagyobb baj. - Es a háború utáni - Minden összeomlott A volksbundistákat elvitték. A bányászoknak gázálarcot húztak a fejére, úgy verték őket. Nem volt nagy különbség a kommunisták meg a fasiszták között. Megkezdődtek a kitelepítések - mégpedig vagyoni alapon. Tőlünk keveseket vittek csak el. De például Sárisápról 600 ember települt át Szlovákiába, az esperes-plébánossal együtt. - Hogy lett papi - Élesedett a világnézeti harc, választani kellett, ki, hová áll. Én már 46-ban eldöntöttem, hogy szemináriumba megyek. Ez - bár anyám mélyes vallásos volt - meglepte a szüleimet 48/49-ben érettségiztem. Kinn a kommunisták kerültek hatalomra - mi pedig benn, a szeminárium elzártságában, a vértanúságra készültünk. Ekkor zajlott a Mindszenty per is. Kitűnő tanáraink voltak; a spirituálisunk Matyi bácsi (Erdős Mátyás kanonok) volt Csak a szeminaristák egy negyede jutott el a felszentelésig; kiből orvos lett, kiből más. - Hogyan találkozott Pázmány Péterrell - Régebben a kitűnők Bécsbe, a jelesek Pestre mentek szeminárium után. Bécsbe már nem lehetett kimenni; Matyi bácsi rábeszélésére jelentkeztem a pesti központi szemináriumba. A Kálvin tér mellett volt akkor a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi kara Nagyszerű tanáraink voltak itt is; de volt, aki nem bírta elviselni a hatalmas ÁVÓ -nyomást és öngyilkos lett. Takács József Matyi bácsival együtt tanult Rómában. Az ötvenes években került vissza a központi szemináriumba. Nála írtam disszertációmat Jézus Krisztus alakjáról Pázmány Péter prédikációiban. (Matyi bácsi is őróla írt, még Rómában!) Doktori értekezésem 59-ben készült el, „A magyar nyelvű teológia kezdetei Pázmány Péternél" címmel. A II. Vatikáni Zsinat szellői fújdogáltak már akkor. Egyszer csenget a postás, és egy könyvet hoz: Óry Miklós annavölgyi lelkész fölfedezte a dolgozatomat, a „Pázmányban is testvér" megszólítással elküldte róla szóló könyvét. Meghívtam Szentlélekre; együtt ünnepeltük meg Pázmány Péter halálának 350. évfordulóját Nem köztudott-pedig figyelemre méltó - hogy Pázmány 3.000 aranyat hagyott a szlovák nyelv fejlesztésére. Kétnyelvű tábla őrzi ma emlékét a templom falán. - Ekkor már Pilisszentléleken volt. Mikor került odal - 60-ban a régi plébános el akart menni, jelentkeztem a helyére. Megkezdtük a templom rendbehozatalát. 62-ben megkértem Kákonyi Asztrik ferencrendi szerzetest, fessen pár freskót a szentléleki templomba. Asztrik Atya a dolgozók, kézművesek szemszögéből ragadta meg a Húsvéti Misztériumot. A hatvanas évek első felében - meséli nevetve - a vallás, a papok obskurantizmusát leleplező fdmet forgattak itt, Szentléleken. Forgatás szünetében betévedt egy filmes a templomba. Majd hanyatt esett a meglepetéstől: a modern festészet igazi gyöngyszemét találja itt, a világvégi, elmaradott faluban! 67-ben cseréltem az annavölgyi plébánossal. Nagysápot, Unyt is kipróbáltam 77-ben megürült a pilisszentléleki plébánia - hát visszajöttem. 93-ban átvettem Csolnokot is. Ezzel bezárult a kör. -Mit tett azóta Tisztelendő Úri - Kálváriát építettünk a templom körül. Az első stáció - a Háromszor Csodálatos Szűzanya - a schönstadti mozgalomtól ered, a nemzetek békéjére utal. (Cambrai-ben, Esztergom testvérvárosában is áll egy ilyen kápolna.) A második a vándorló mesterlegényekre emlékeztet: boldog Kolping Adolf képe díszíti. A harmadiknál - Flüei Szent Miklós képe előtt - a kis népek, etnikumok békés egymás mellett éléséért imádkozunk. Edith Stein-é az utolsó stáció: filozófus volt, aki Szent Terézt olvasva belépett a karmelita rendbe. Auschwitzban pusztult el; életét a németek és zsidók megbékélésének ajánlotta. Nyaranta hittan-tábort is szervezünk: az idén 35 gyerekünk volt. Csöngetnek. Munkások érkeznek: lyukas az eresz. - Ibolya aranykeze rendet teremtett mindenütt. Nem csak a plébániát, de szüleim házát is - itt áll, a templom mögött - rendbetette, kifestette - néz az elsiető Nővér után. Horváthy Péter Én is a Szent Imre Gimnáziumba jártam... Nagy érdeklődéssel és örömmel olvastam az Esztergom és Vidéke több számában is az egykori iskolámról és kedves tanáraimról, különösen az Asbóth Károly tanár úrról írtakat, aki halála előtt reám hagyta három kötetes versgyűjteményét Mindannyian őrzünk emlékfoszlányokat Róla. Én is: egy német órán történt, Goethe egyik versét kellett kívülről megtanulni. Hajó emlékszem, a „Varázslóinas" volt a címe. A többrészes költeményből mindenkinek egy szakaszt kellett elmondania. Nekem jutott a második - amelyet azóta is tudok és álmomban is el tudnék mondani. Csonkás tanár úrról: szigorú, de igen jószívű volt. Bár engem többször ,Jehülyézett" még sem tudtam rá haragudni. A szüleimnek mondotta az egyik értekezleten: a „fiú haszontalan"... Ugyanis ki kellett a gondolatát találni, és aldnek ez sikerült, az nagyon „bevágódott" nála Én nem voltam gondolatolvasó... Amikor az érettségi, majd az egyetem elvégzése után Budapesten találkoztam vele, odarohantam hozzá és bemutatkoztam neki. „Mi vagy?" - kérdezte. „Orvos" - feleltem. „És nős vagy? A lányom a postán dolgozik, meghívlak egy teára" - mondotta, mire én: ,Jgen, tanár úr kérem, nős vagyok". Erre gyorsan kezet fogott velem és otthagyott... A drága jó Csathó Ernő tanár úrra is nagy szeretettel emlékszem. A „magasabb" matematikához nem volt sok érzékem, nem tudom miért, de felelni azért kellett. Kihívott a táblához: - „Na írd: x/l-2=a 2+b 2=c 2 - mondotta „Tanár úr, kérem, én nem értem..." „Na írd tovább" - mondotta, és én írtam. Végül lediktálta az egész képletet. És én írtam Na látod, hogy érted"- mondotta mosolyogva Fazzi Hugó rajztanár olyan ateista hangokat ütött meg olykor az óráin, hogy az szinte már elviselhetetlen volt számomra; és ilyenkor osztálytársaim rám néztek, mert tudták, hogy hittanos vagyok, és talán azt is sejtették, hogy teológiai terveim vannak... Székely Jenő osztályfőnök szigorú volt, de igazságos. Amikor az Oi^vosi Egyetemrejelen tkeztem.mindösszeenynyit kérdezett: „Te orvos akarsz lenni?" „Igen, az." „Rendben..." Sárgái József tanár úr - aki még hála Istennek életben van és remélem sokáig közöttünk lesz - a matematikát tanította a tőle megszokott türelemmel. Halk szavú ember volt. Nálam talán a figyelmet és a lelkesedést értékelte pozitívan. Egy hosszú feladvány után például azt mondotta dolgozatomra: „Te, ez egy karácsonyi mese"... Mégsem buktatott meg, látta és sejtette, hogy más irányú az érdeklődésem. A 45 éves érettségi találkozónkon ott volt velünk a református templomban, hálaadó istentiszteleten, ahol a szószékről kértem reá és a többi tanáraimra is Isten áldását Dr. Szabó Lajos igazgató nagyon szigorú volt és ha észrevette, hogy valaki nem figyel, vagy „mással foglalkozik", annak kérlelheteüenül beírta az elégtelent.. Klinda Károly tanár úr volt a cserkészparancsnokunk, kedves, mosolygós arcát ma is előttem látom. Úgy éreztem, engem becsült, mert minden foglalkozáson ott voltam. Hogy a 211. Sirály cserkészcsapatnak Esztergomban jó híre volt, azt elsősorban neki köszönhettük. Mihályfy László tanár úr a latin és a francia nyelveket oktatta nagyszerű érzékkel: például rámutatott egy tárgyra és franciául kérdezte: mi ez, mi az, és azonnal mondotta is a választ. Osztálytársaim is nagyszerű fiatalok voltak, majd derék emberekké váltak: a háború után sok nehézséggel kellett megküzdenünk, de megálltuk a helyünket Én Isten szolgálatára és a betegek gyógyítására szántam életemet. Orovosként és református lelkészként dolgozom Dunaalmáson. Isten áldja meg szeretett tanáraink és azon osztálytársaink emlékét, akiket a Mindenható magához szólított. Titeket pedig, drága osztálytársaim, akik még életben vagytok, szeretettel ölel „Franci"-czy „Miki," Dr. Ferenczy Miklós
