Esztergom és Vidéke, 1996

1996-05-30 / 22. szám

Egykori iskolatársam, Bodri Ferenc, ismét közzétette emlékeit és gondolatait volt iskolánkról, az esztergomi államsegélyes községi Szent Imre Gimnáziumról. Végtére is... című gondolatébresztő, kedves és hangulatos írását érdeklődéssel, örömmel, élvezettel és - mi tagadás - nem kis meghatottsággal olvastam az Esztergom és Vidéke 1996. április 18-ai számában. Én is egyre inkább, sőt talán még inkább, mint Feri, múltamból élek, visszamenőleg a gyerekkorig, mint Feri írja egy Rippl-Rónai-kép címének állítása alapján. Ezért engedtessék meg nekem, hogy belekapaszkodva Feri gondolataiba, azokat tovább fűzzem, emlékeit pedig kiigazítsam Ferire, mint egykori fiatalabb iskolatársamra nemcsak azért emlékszem igen jól, mert már akkor is feltűnő irodalmi érdeklődésről és érzékről tett tanúságot, hanem azért is, mert osztályomban legjobb barátom, Giacinto Miki Kati nevű húgának azidőtájt kitartóan udvarolt. Ennek folytán Mikiéknél is gyakran találkoztunk. Azóta, s ennek most már fél évszázada, nem. Örömmel olvastam, hogy mindig kerülte a naprakész hűségekből élő embereket. Ezért: le a kalappal. Ezt nem mindenki, sőt nem sokan mondhatják el. Ami az iskolát illeti: az igazgatói iroda valóban az előtérből nyílott. Mégpedig bemenet jobb kéz felől, a baloldali falon lévő hősi emléktáblával szemben. Ez a tábla az iskola I. világháborúban hősi halált halt tanulóinak nevét és emlékét örökíti meg. (Ma már egy másik tábla a II. világháborúban elesettekét is.) Az igazgatói iroda részlegében volt Obermüller Ferenc igazgató, Krompaszky Sándor igazgatóhelyettes és Holló Kornélné titkárnő szobája. Ferinek igaza van abban, rendszerint nem sok jó jött ki abból, ha oda hivatták az embert. Illetve a gyereket A tanári szoba viszont nem az igazgatói mellett volt, hanem a földszinti folyosó közepén jobb oldalt, szemben a lépcsőfeljárattal. Az igazgató nem viselt cvikkert, hanem szemüveget. Cvikkert Csonkás tanár úr hordott, rendszerint vasárnap. Hétköznap ő is többnyire szemüvegben járt. Róla később még többet. Az önképzőkör valóban - hogy úgy mondjam - külön szám volt. A háború után 1946 szeptemberében indult meg újra benne a munka, Csonkás tanár úrnak, az önképzőkör vezető tanárának kezdeményezésére. Ekkor mi nyolcadikosok voltunk. Ennek megfelelően tényleg mi adtuk a tisztikart Ezt demokratikus alapon az ifjúság választotta. Olajos Jancsi nem volt tagja. Giacinto Miki és én igen. Miki volt az elnök, én az alelnök. Szennovitz Dezső a főjegyző. Volt ezenkívül aljegyző, fő- és alkönyvtáros, fő- és alpénztáros, valamint háznagy Olaszy Géza személyében. Az alokat a VII. osztály adta, hogy gyakorlatot szerezzen. A kör hivatalos neve gróf Széchenyi István Önképzőkör volt. Az 1944. szeptemberi és októberi jegyzőkönyvben még ez szerepel. Ekkor a városi pártbizottság letiltotta a gróf-ot. Novembertől már csak Széchenyi István Önképzőkör voltunk. Később Csonkás tanár úr visszairatta Szennovitz Dezsővel a gróf-ot, mondván, hogy a Legnagyobb Magyartól Rákosi még nem vette el e címet. Az 1946/47-es tanévben összesen tíz gyűlésünk volt. Egy alakuló és egy záró, hat rendes gyűlés, egy szavalóverseny és egy díszgyűlés március 15-én. Havonta egy gyűlést rendeztünk. Kivételt képezett március hó, amikor három rendezvényünk volt. Az időpont valóban mindig vasárnap délelőtt 10 óra volt, a 9 órás diákmise után. A Bodri Feri által taglalt szavalóverseny 1947. március 25-én került megrendezésre. A demokratizmus itt is megnyilvánult. A bírálóbizottságba minden osztály egycímű balladája. A vén cigány az ő szabadon választott verse volt. A vonyó-zás viszont úgy történt, ahogy leírta, minden versszak végén. A derültség kétségtelenül nagy volt. Arra azonban én nem emlékszem, hogy mindenki röhögött volna. Csonkás tanár úr jelenlétében ezt nem engedhettük meg magunknak, mert Vörösmarty lelkivilágának meggyalázását jelentette, és súlyos retorziót vont volna maga után. Elég volt a vonyó-zás. Máig sem tudjuk, honnan vette ezt Feri. Nem volt ő olyan „vidéki bunkó", mint most állítja, hanem - mint már említettem - irodalmi érdeklődésű és érzékű tanuló. Vörösmaty szövegében, melyből tanulta a verset, nincs vonyó. Mindenesetre ennek az ügynek sincs nyoma a jegyzőkönyvben. Legfeljebb annyi, hogy Feri hetedik lett 75 ponttal. A walesi bárdokról nem volt szó. Csat hó Ernő tanár úr Feri által említett egyik birodalma, a segélykönyvtár, valóban nevezetes és ugyancsak demokratikus intézmény volt Tíz pengőért minden tanuló megkapott valamennyi könyvet egy év használatra. Ezek persze használt könyvek voltak, ez olykor fűlt hozzá túlzottan a foga. Ezért már szombaton elkezdte nyaggatni mamáját, hogy csinálja meg a kockát Anni néni szintén pedagógus volt, de három gyermeke lévén, nem gyakorolta hivatását, hanem az akkori idők szokásának megfelelően otthon volt, mint anya, feleség és háziasszony. A kocka ügyét elnapolta azzal, hogy majd megcsinálja másnap, vagyis vasárnap. Másnap a diákmise tíz óráig tartott, 1/4 11-re értek haza. Ekkor Jancsi ismét elkezdte a kocka ügyét feszegetni. Anni néni erre összekészítette a hozzávalókat: kartonpapírt, színes papírt, ceruzát, ollót, vonalzót. Mikor minden együtt volt, ránézett az órára: Jézus, Mária! - kiáltott fel. 1/2 11 van, ebédet kell főzni. Odafordult férjéhez: János, vagy megcsinálod a kockát, vagy nem lesz ebéd. János bácsinak az ebéd szentséges dolog volt, különösen vasárnap. Természetesen elkészítette a kockát Másnap reggel láttuk, hogy Jancsi padján csodálatos kocka fekszik. Jött a mértanóra. János bácsi elővette noteszét, és elkezdte olvasni a neveket Mindenkinek ki kellett vinni a kockát, ő megnézte, véleményezte és leosztályozta. Elérkezik az O betűhöz: Olajos. Jancsi kiviszi a kockát, és leteszi az asztalra atyja elé. János bácsi kezébe veszi, forgatja, nézegeti, majd így szól: „Hah! De csinos kocka. Ki csinálta, anyuka?" Jancsi kivágja a választ: „Apuka!" Mondanom sem kell, a hatás frenetikus volt. Sárgái tanár úr tavasszal jött meg, átvette az osztályt Nem volt messze az év vége. Ezért feleltetett, hogy lássa, hányadán állunk. Az egyik gyerek három egymást követő órán beszedett. Erre ezt mondta neki Sárgái tanár úr: „Ha ez így megy tovább, akkor nyáron tanulhatsz a strandon." Vagyis meg fog bukni, és a nyarat a pótvizsgára való készüléssel töltheti. Erre a stranddal való fenyegetésre én elhűltem.Köztudottan a strandra nem volt szabad járni. Utólag nézve valószínűleg azért, nehogy meglássuk: a hölgyeknek is van fürdőruhájuk. Csak a fedett férfi uszodát volt szabad látogatnunk. És akkor jön Sárgái tanár úr ezzel a strandon való tanulással. Ez a hallatlan és addig sohasem tapasztalt - mai, modern vagy posztmodern kifejezéseket használva - szabadelvűség, pluralizmus, tolerancia engem elképesztett. Mondanom sem kell, pozitív értelemben. Ezután S árgai tanár úr megint elment a seregbe, és a háború végéig alig-alig jött már vissza. Olajos János bácsi 1940-ben, Észak-Erdély viszszacsatolása után visszament szülőföldjére, tanárnak Kolozsvárra. (Folytatás a 6. oldalon) Dr. Csernohors/.ky Vilmos A Szent Imre Gimnáziumról egy tagot választott. A szavalatok sorrendjét pedig sorsolás döntötte el. így került az első helyre Szállási Árpád. S mindjárt malőr áldozatául is esett Miután a kötelező verset szerencsésen letudta, belekezdett a szabadon választottba, a Dózsa unokája címűbe Adytól. A közepe táján ránézett Csonkás tanár úrra, erre - saját későbbi bevallása szerint - úgy megijedt, hogy belesült a versbe. Ennek a malőrnek Szennovitz Dezső tapintatából nincs közvetlen nyoma a jegyzőkönyvben. Legfeljebb közvetve annyi, hogy Árpád tizedikként az utolsó lett a maximálisan elérhető 140 pont helyett 63-mal. A fekete leves azonban másnap jött. Az egyik tízperces szünetben a folyosón Csonkás tanár úr megállt Árpád előtt, és ezt mondta neki: „Na, maga Dózsa hülye unokája. Kár volt uraságodat elhozni a tehén fara mellől, kár volt uraságod kezéből kivenni a tehénvakarót." Ha Csonkás tanár úr ma élne, minden bizonnyal nem ezt mondaná. Hanem azt, hogy „kár lett volna uraságodat nem elhozni a tehén fara mellől, és nem kivenni kezéből a tehénvakarót." Azt hiszem, ez is az élet dialektikájához tartozik. Szemben Bodri Feri emlékével a kötelező vers nem A vén cigány volt, hanem Arany János V. László meg is látszott rajtuk. Ennek ellenére jól lehetett tanulni belőlük. A tíz pengő akkor nem kevés pénz volt. Én egy hónapig instruáltam ennyiért. De könyvkereskedésben vásárolva még sokkal többe kerültek volna. Feri említést tesz a légiriadókról. Erről az jutott eszembe, milyen is a gyerek. Szinte örültünk a riadónak, mert akkor befejeződött aznapra a tanítás, és haza lehetett menni. Illetve a vidékieknek, mint Feri írja, a megbeszélt terv szerint kijelölt helybéli családokhoz. Arról is ír Feri, hogy Sárgái Jóska bácsit behívták hadfinak. Be bizony. Olyannyira, hogy abban az időben többet volt katona, mint civil. Ez azután kedvezőtlenül befolyásolta osztályunk matematikai oktatását és tudását. Már az első osztály azzal kezdődött nekünk 1939 szeptemberében, hogy Sárgái tanár úr nem jött meg. Ideiglenes jelleggel Olajos János bácsi vette át az osztályt osztályfőnökként és számtantanárként. Ebből remek jelenetek származtak annak következtében, hogy ifjabb Olajos János is az osztály tanulója volt. Egyik ilyen felejthetetlen eset a következő volt. Hétfői mértanórára kockát kellett készíteni kartonpapírból. Ez olyan kézimunkaszerű feladat volt. Hozzám hasonlósn Jancsinak sem