Esztergom és Vidéke, 1994

1994-03-03 / 9. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE I)e fönn, barátom, ott fönn a derűs ég, valami tiszta, lenyes nagyszerűség... (Kosztolányi Dezső) / Elet, halk elegancia, halál Csak keressük a szavakat a kimond­hatatlanra: elment Mucsi András is. Ez a sor is keresés. Bizonyossága csak halála tényének van. Meghalt. Meghalt. Meghalt. Meghalt Mucsi András művészettörténész. - Voltál az Emst Múzeumban? Lát­tad a Nemzeti Galériában? Nyílt egy kis terem a Diófa utcában... Mikor mész Kecskemétre? A pincében, Szentendrén... A... így kérdezett, így tájékoztatott. Kérdéseiben mindig tárlatokról, kiál­lításokról esett szó. Tárlatok, képek; átadandó, fontos élmények. Nem szólt feleslegesen. Kocsi, busz, vonat. És mentünk. (A Mucsi Bandi mondta, hogy ezt meg kell néz­ni)! Ebből a csodálatos emberből az érték tudata sugárzott. Hiábavaló dol­gokra szavakat nem pazarolt. Az esztergomi - és szentendrei ­tárlatok, kiállítások javarészét, évti­zedeken keresztül, ő rendezte. Jóné­hány állandót: az a Keresztény Mú­zeum, amit újranyitásától ismerünk, jelentőst az ó munkája; Szentendre múzeumai, a régi művésztelepet alapító nagy öregek, az őshonossá váltak (Gráber Margit, Vajda Lajos, majd Ámos Imre, Barcsay Jenő és a számos többiek) nem keveset kö­szönhetnek neki. A róluk szóló könyvekben, katalógusokban ott sor­jáznak Mucsi András okos szavai. Mi kell ehhez? Mű- és művészis­meret, stílus és korszak tévedhetet­len tudása. Józan értékítélet és meg­szállottság. Következetesség és alá­zat. Alázat? Nem, nem az, tisztelet inkább. Tisztelet és hódolat. És tisztelet van-volt bennünk. Csodáltuk a mozdulatát, ahogyan egy képhez nyúlt, ahogyan egy ké­pet - szobrot, textíliát, könyvet ­kezébe vett, amiképpen beszélt ró­luk. Látom a kezét. Könyvet mutat, la­poz benne, magyaráz. Látod? - kér­di. - Ez, ez az - bólint. Nézem a kezeit. Balját, ahogyan biztosan, meleg otthonossággal tart­ja a kötetet, ujjai enyhén széttárva. Jobbjával mutat. Pontok, félkörív. Aláhúz, nyomatékosít. Bandi ma­gyaráz; tanít. Mikor belépett egy kiállítóterem­be, mindent tudott. Otthon volt sze­retett M. S. mestere közelében, ugyanígy otthon a fiatal tehetségek mellett is. Otthon barátai és pályatár­sai körében. Soha nem volt tolako­dó, de az újról, a szépről mindig beszámolt. Látod? - kérdezi -, lá­tod? S emellé, ezzel együtt: elegancia. Megnyitókon, társaságban: sötétkék zakó, szürke nadrág, patyolating cso ­korny ákkendőv el .Eleganciav iselke­désben, kultúrában, műveltségben. Kellem és szigorúság. Jóság. Szigorú szeretető ítész volt. Mondhatom, hogy itt volt itthon, Szentendre, Budapest - és a nagyvi­lág múzeumai-mellett? Az ötvenes, hatvanas évek Esztergomának öreg­jei között? A híres, nagy csapat: Martsa Alajos, Dévényi Iván, Bor­bély György, Zolnay Lászó, a fiata­labb^) tanúk: Bodri Ferenc, Nagy­falusi Tibor, Barcsai Tibor, Kaposi Endre... S Bandi másik, oly fontos másik arca, a híres, már-már gyer­meki humor, irónia, játékosság! Er­ről is kell szólnia valakinek! Mert... mert mi marad az emberből, mi ma­rad?! Kosztolányira emlékeztetett, ő le­hetett ilyen. Kosztolányi Dezső, az európaiság magyarja. A tisztaság és pontosság írásművésze; s - Ka­rinthyval - az infantilizmusig végle­tes tréfacsináló. Mucsi András és Kosztolányi? ­igen, ő a Hajnali részegség csoda­felismerője: Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony, ma már, hogy izmaim lazulnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam. Meghalt Mucsi András művészet­történész. Rafael Balázs Újabb fájdalmas veszteség érte Esztergom művészeti éle­tét: február 22-én elhunyt MUCSI ANDRÁS művészettörténész, muzeológus, az Esztergomi Képzőművészek Céhének elnöke. A régi és a modern, az egyete­mes és a hazai művészet értékeit egyaránt befoglaló szakírói és kiállításszervezői munkássága szervesen kötődik városunkhoz, ahol 1953-tól két évtizeden át az egyházi és állami műgyűjtemé­nyek szakértő gondozója volt. Elhunyt Csilla von Boeselager Minden második pénteken éjjel 11 órakor virrasztásra ke­rül sor a Szent István kápolná­ban - Magyarország erkölcsi felemelkedéséért. Erre a csön­des imaórára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hívja össze a hívőket. Legutóbb Forgách Alajos atya szomorúan jelentette be: február 24-én elhunyt Csilla von Boeselager bárónő, a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgálat egyik megalapítója. Csilla asszony gazdagságban élt, de sohasem feledkezett meg arról, hogy sokan élnek sze­génységben, és mindig adott a rászorultaknak. Magyar származására is büszke volt. Még súlyos beteg­sége idején, kórházi gyógykeze­lése alatt is azzal foglalkozott, hogyan tudna a magyar kórhá­zak felszereltségén javítani. Pappné Muzslai Zsitva Ágnes Átadták a kibővített Via Bona Otthont Talán kevésbbé köztudott, hogy a csökkent munkaképességűeket foglal­koztató Relabor Rehabilitációs Cél­szervezet Kft. városunkban a Suzuki után a második legnagyobb munkálta­tó. Jelenleg kétszázharminc főt foglal­koztatnak. 1989-ben dr. Tittmann János, a Si­mor Intézet főorvosa egyszál maga je­gyezte be a káeftét. Három beteggel gombatermesztéssel kezdett foglal­kozni. Majd Schiller-Kertész Tamás­sal egy rendszer kiépítéséhez kezdtek. A betegekkel tisztázták a személyes indítékokat, azaz számukra miért jó, ha megfelelő munkához jutnak. A biobrikett részleg teljes termék­készletét megvette egy bécsi vállalko­zó. A kertészet a város parkjainak gon­dozását vállalta. Ezután csomagoló részleg, varroda, asztalosműhely, egy rácsüzem és egy kábel-korbács rész­leg kezdte meg működését. Ez utóbbi az új C kategóriájú Mercedesbe gyárt kábeleket. A célszervezet rövidesen kivívta a Népjóléti Minisztérium elis­merését is, és módszertani központtá nyilvánították. A hozzájuk kerülő betegektől rend­szerint megkérdezik, hajlandók-e gyógyulásuk érdekében cselekedni. Ha igen, akkor hasznos munkát és szállást is adnak számukra. Ezért jött létre a Via Bona Otthon, melynek új részlegét február 25-én, pénteken ad­ták át. Ezáltal újabb harminc fő kultu­rált elhelyezésére nyílt lehetőség. A megnyitó beszédet Balogh Péter alpolgármester mondta: ,A Relabor Rehabilitációs Célszervezet jelentke­zését az önkormányzati szociáÜs fel­adatok ellátásában nemcsak a teendők megosztása miatt vettük örömmel, ha­nem azért is, mert olyan terület ellátá­sára vállalkozott, amelyre sem anyagi erőforrásaink, sem felkészültségünk nem volt elegendő. Ebből a megfontolásból támogattuk a Népjóléti Minisztériumhoz benyúj­tott pályázatukat, s ígértük meg ennek az épületnek e célra való átadását. (A volt szovjet épületek egyikéről van szó - a Szerk.)" Az átadást követően a Platán Panzi­óban az ország különböző hajléktalan szállóinak vezetői számára kétszáz órás képzés indult, a Népjóléti Minisz­térium szervezésében. Ezen huszon­heten vesznek részt. Ezidáig csak át­meneti szállókat létesítettek, de most már a minőségi munka, a hajléktala­nok munkába állítása és igazi gyógyí­tása a cél. s.J. Mucsi András és Szepesdy Ervin

Next

/
Thumbnails
Contents