Esztergom és Vidéke, 1994
1994-12-01 / 48. szám
10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE C VAROSHAZA HÍREI * RÖVIDEN * VAROSHAZA HÍREI * RÖVIDEN * VÁROSHÁZA HÍREI A Duna Múzeumban Az élő világért, környezetünkért... November 25-én, pénteken délelőtt tizenegykor a Duna Múzeumban kéthetes környezetvédelmi programsorozat kezdődött. A múzeum Európai Galéria termeit zsúfolásig megtöltötték az ország különböző részeiből érkezett szakemberek és érdeklődők. A megjelenteket Fejér László, a vízügyi közgyűjtemények igazgatója köszöntötte, köztük dr. Honti Mária művelődésügyi közigazgatási államtitkárt, dr. Tardy János környezetvédelmi helyettes államtitkárt, dr. Kovács Gyöigy Zoltánt, a megyei közgyűlés elnökét, dr. Könözsy László polgármestert, Gárdái Zoltánt, a tanítóképző főiskola főigazgatóját. Kaján Imre múzeumigazgatót, Sipos Imréné iskolaigazgatót, dr. Nemes Tamás tisztifőorvost. Dr. Könözsy László polgármester örömének adott hangot, hogy Esztergom ad otthont e kéthetes környezetvédelmi programnak. Gazdasági erőforrásaink, az emberi tudat a környezetvédelem meghatározói. A program elsősorban az oktatásra, a közvélemény formálására irányul. Torvényeink már vannak, de pénz hiányában ezek keveset émek. Esztergomot a környező vegyiüzemek szennyezett levegője, a szemét összegyűjtése, a szennyvíz tisztítása foglalkoztatja. A gázprogram sokat javíthat a helyzeten, de a párkányi papírgyár árasztotta füst ellen is tenni kell. A tanítóképző főiskola a környezetvédelmi tudatformálás szellemi bástyája; a gyakorlóiskola pedig a gyerekek révén a szülőkre is hat Dr. Tardy János államtitkár a jogszabályok alkalmazásának hiányosságára, azok helytelenségére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Őt a pedagógusok az ország minden vidékére hívják, különböző környezetvédelmi programokra. Németországban széles körben terjesztik a környezetvédelmi tudnivalókat Nálunk is ez a cél. Itt a Duna Múzeumban ennek szép kezdeményezését látjuk: könyveket, tablókat, albumokat, képzőművészeti alkotásokat, fényképeket.. Ezek az anyagok háromféle forrásból származnak: a minisztérium támogatásából, a termékdíjakból, a kiadók kezdeményezéseiből és a diákság, a lakosság alkotásaiból. A környezetvédelmi minisztériumnak természetvédelmi könyvtára is van, amely mindenki számára nyitott. Hasznosítják és gyűjtik az újabb kiadványokat 1995 az európai környezetvédelem éve! Erre nekünk, magyaroknak is méltóan kell készülni. Aggodalmát fejezte ki, hogy a privatizáció néhány pótolhatatlan természeti értéket is veszélybe sodort. Ezután a gyakorlóiskola másodikos diákjainak félórás köszöntő műsora következett Kedvesek, jól felkészültek voltak, színjátékukban a Nap, a Hold, a fák, a víz és a növényzet védelméről szóltak. A másodikosok mellett Rózsavölgyi Mária és Lakatos Tünde hetedikesek szerepeltek. A darabokat Arató Miklósné, Németh Lászlóné, Földes Vilmosné és Szerencsés né Kottász Zsuzsa tanárok tanították be. Az iskola nevében Sipos Imréné igazgató szólt. O a természet, az élet és a gyerekek iránti felelősségre hívta fel a figyelmet. A kiállításon bejelentették, hogy dr. Szili Katalin környezetvédelmi politikai államtitkár akváriumot adományozott a gyakorlósoknak- a természetvédelmi oktatás további korszerűsítése okán. A „Környezet-Körlánc-Könyv '94" című rendezvénysorozat a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán folytatódott. Ott Gárdái Zoltán főigazgató mondott köszöntőt: „Főiskolánkon 1992-ben indult a KÖRLÁNC program A programba bekapcsolódtak városunk szakemberei és testvérintézetünk: a Hittudományi Főiskola. Nagy örömünkre szolgált, hogy az amerikai szervezők főiskolánkat is alkalmasnak találták a program indítására. Az 1992-es évet megelőzően a főiskola „Környezetismeret" című témakörének oktatói már kiemelten foglalkoztak a környezetvédelmi témával. Gyakorlóiskolánk 1992-től „természetvédő" nyári táborokat rendezett 1993 szeptemberétől főiskolánk mint katolikus főiskola kezdte meg működését Az egyház megerősítette a „környezetvédelem" terén végzett munkánkat, tanításai kitágították e fogalmat. A környezetvédelem témakörébe nálunk beletartozik a természetvédelem, az ember alkotta környezet védelme, a társaskömyezet védelme és az egészségvédelem." Ezután a tanárok példaadásáról, a magatartás formálásról, az erkölcsi, etikai ismeretek tudatosításáról, a tudatformálásról, az értékrendekről, a kreatív magatartásról szólt. A főiskolán több tanszéken is folyik környezeti nevelés. A gyakorlóiskolában is mind több osztály tantervébe bekerül. Tapasztalataikat, segítségüket a város és a tágabb régió számára is szeretnék átadni. A program délután a főiskola dísztermében előadásokkal folytatódott. Dr. Honti Mária államtitkár az oktatás és a környezetvédelem kapcsolatáról szólt. Agárdy Sándor tanár, az „Erdei iskola Tornyospálcán" című nagysikerű könyv írója, ismert környezetvédelmi oktató tapasztalatait adta át. A gyerekek tevékenyek - ha a természetben élnek, ha látják a példát. Ezután dr. Victor András, az ELTE tanára szólt:, A jövő egyik kulcsa a nevelés, azon belül pedig az egyre gazdagabb tartalmat jelentő környezeti nevelés. Ez viszont elképzelhetetlen a pedagógusok színvonalas képzése és továbbképzése nélkül." A Körlánc amerikai-magyar környezetvédelmi program is bemutatkozott. Törekvéseik helyességét dokumentumok, eredmények, tantervek, oktatási segédanyagok tanúsítják. Szendy Gábor (Esztei^om), Ádám Ferencné (Kecskemét) a tanári tapasztalatokról, Nagy Ildikó (Esztergom) a főiskolai hallgatók élményeiről számolt be. Az „Élő Világért", a „KörnyezetKörlánc-Könyv '94" című kéthetes rendezvénysorozat nyitó napja dr. Havas Péter összefoglalójával zárult. O a család, a diákok, a gyerekek, a felnőttek, a tanárok és a társadalom összefogását hangsúlyozta. A környezetvédelmi program folytatását lapunkban közöljük. Levél a miniszterhez Dr. Haller Zoltán országgyűlési képviselő lapunk 46. számában már nyüatkozott a Mária-Valéria híd fontosságáról. Most a közlekedési miniszterhez írott levelét közöljük: Dr. Lotz Károly Miniszter úr reszére Tisztelt Miniszter Ur! Tisztelettel megköszönöm az eszterf ;omi Mária Valéria híddal kapcsolatos eveiét és tájékoztatását a nemzetközi finanszírozási lehetetlenségről. A levél utolsó bekezdése azonban olyan, mintha 3-5 éve íródott volna, figyelmen kívül hagyja az alábbi tényeket: 1. Esztergomnak van elfogadott általános rendezési terve, amely a híd újjáépítését és az azzal kapcsolatos forgalmi szabályozást tartalmazza. 2. Helytelen az az álláspont, amely szerint az újjáépítés környezetszennyezés-növekedést eredményezne. Jelenleg a kompot kizárólag a belvárosból lehet megközelíteni, a híd megépülése esetén a szlovák irányból jövő forgalmat a belvárosból a szigeten keresztül elterelnék. (Ismereteink szerint az esztergominál sokszor nagyobb forgalmat lebonyolító, azonos méretű belvárosi, komáromi híd környezetvédelmi okokból történő megszüntetését nem tervezi senki.) 3. Kizárólag személygépkocsi- és buszforgalom lenne a hídon, de a 25-30 éven belül felépítésre tervezett külvárosi híd megépítése esetén a régi gyalogos hídként működne. 4. Miniszter úr levele nem említi a komp felújításának költségeit, amely az elmúlt öt évben szintén a híd felújításának racionális szempontjait erősíti. 5. A szlovák álláspont az elmúlt időkben változott, a híd újjáépítését a szomszéd ország - a régi fonnában - állami feladatnak tekinti, amelyhez azonban pénz nincs. Tisztelettel kérem Miniszter Urat, szíveskedjen az alábbi kérdésekben a minisztérium álláspontját közölni: - Támogathatónak tartja-e a híd koncessziós felépítésének gondolatát? - A minisztérium a Miniszter Úr által említett anyagi eszközökkel és tevőleges segítségével segítené-e a koncessziós pályázat mielőbbi kiírását, lebonyolítását? - A Miniszter Úr és a minisztérium vállalná-e az újjáépítés szakmai összehangolását? - A Miniszter Úr személyesen - egyeztetett időpontban résztvételével is - támogatná-e az újjáépítést megkönnyítő, esetleges politikai döntést eredményező esztergomi rendezvény lebonyolítását? Tisztelt Miniszter Úr! Végezetül ismételten szeretném megköszönni az eddigi segítségét a problémák tisztázásában. Meggyőződéséin, a híd az 1997-98 évekre újra átadható, ha a megkezdett jnunkát folytatjuk és az ügy Miniszter Úr kitüntető figyelme előterében marad. Nem tudott tovább várni!