Esztergom és Vidéke, 1994

1994-10-20 / 42. szám

4 ESZTERGOMI HELIKON ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ket, s Nagy bú és szemérem űzött bujdosásra, és Csak búbánat immár hagyatott Tenéked, midőn Chak Borbála szép személye nevére sorolta a szavakat bús lelked nagy bánata okán! Sírodhoz igyekezvén - mikor épp mezők illatoztak jószagú rózsákkal, sokszínű violákkal; berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngtek sokféle madárszókkal, - búbánatos gondomat tudós és sokat tapasztalt útitársammal megosztottam. Tőle tudtam meg: rút bosszúállásból, török szablyákxól lelte halálát a völgyi falu népe s azóta egyfolytában búbánatos ez a táj... 0 0 gunk mellé akkor - komoly, szép nemzeti Himnuszunkat kaptad tőlünk. Tantárgyból, irodalmi hősből, költőből talán e pillanatban váltál Te ott igaz (élő? halott?) valósággá tanítványaim számára. Bevallom, régóta: én is zsenge lánykoromtól fogva őrzöm becses emlékedet: előbb az iskolapad túlsó, majd - innenső oldalán. Búcsúd hazádtól, ez a Te nagy ölelésed, mely Magyarországtól, a végváraktól, vitézi életedtől, barátaidtól a háládatlan kedvesig és haszontalan verseidig terjedt, annakidején mesterségbeli erőpróba és vizsga volt nekem... s aztán? Később? 0 0 Bocsásd meg kötelét inkább ajakimnak, kik szüntelen Téged felmagasztaljanak, Hálákat adjanak, Jóvoltodért neked híven szolgáljanak. Az én lelkem is kész mindenkor dicsérni Irgalmasságodért nagy hálákat adni, Rólad emlékezni, Gondolatim rajtad mindenkor tartani. ... Lelkemből szóló szavaiddal köszöntlek Téged, ki ezen esztendőben, hősi halálod által gyarló emlékezetünket felráztad. Áldott szép Püskösdnek gyönyörű idején gyűltünk itt helyben össze: hazai és külhoni tudós urak és asszonyságok, papok és polgárok, tanárok és diákok, hogy annyi évszázad múltán is kutassuk: mi vagy Te most - más népeknek - és minékünk? Hogy maradt fenn szellemed a kódexekben, hagyományainkban, hazánk történelmében? Hogyan szólsz hozzánk ma a szerelmesek hangján, a templomok zsoltáraiban, a lantosok dalában, a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő magyarok bujdosásában, vagy akár a mostanság oly sok lelkierőt kívánó, köznapi vitézi életben? S mi vagy Te énnekem, az egyszerű magyar asszonynak, ki végig kísértél engemet deáki éveimtől fogva??? Sorsod útját járva megcsodáltuk Áldottalak Téged magyarul kiszülőváradat. Bébocsátást nem mondott szép, szerelmes szavaidért, nyerve a kései esti órán, a várfalin melyekkel példát adtál a költőutómég születésedet mutató táblát sem dóknak a szeretett kedves rajzához: Az Néhai Tekintetes és Nagyságos Vitéz Urnák, Gyarmati Balassa Bálintnak szóló születésnapi dicséretek az ö igaz hívétől, Máriától Amidőn - sok-sok évvel ezelőtt füves kertecskémben először gyomlálgattam s felnéztem az égre, Te jutottál eszembe. Köröskörül kertek, mezők, szép tők, fölöttem a nagy kerek kék ég... Te itt igencsak megfordultál néhányszor, Balassa Bálint! Az végbeli jó vitéz katonákkal bizonyára bejártátok a szép szagú mezőt, vidékünk e szép zölddel béborult, virágokkal újult jó illatú föld táját! Ám ez a szépséges völgy a búbánat nehéz terhét hordozza nevében! Kutatván - keresvén eredetét, nálad rögvest rátaláltam érteimére: bú és bánat gyakorta került tolladra, búszerzö szerelemtől óvtad vitéz társadat, nagy bánat ártotta szívedet és bús lelkedet; az Csak búbánat nótájára szerzettél versetaláltunk. (így - verseiddel emlékeztünk Rólad!) Szó, ami szó, végső nyughelyedet is csak édes hazánkból való kimentünkben leltük meg... Adjon néked ott, - az ősi birtokon - csendességet, lelki békességet a mennybéli Űr... Néked, aki annyi nép nyelvét, dalát, szokását, irodalmát ismerted és kedvelted! Az emlékezés kegyes órájában lantjaikat pengető dalnokok idézték meg szépséges verseidet, ékesszavú szónokok dicsérték hazafiságod és tehetséged. Köztük, - bizonyára neked fura ez a dolog, - egy szép Vénusz-asszony, kinek Igyenesen felnőtt szép nyers ciprusvesszőt jegyez (...) ő termete, s kalárist kis szája, rózsát szép orcája, mézet ereszt beszéde... Míg reá figyeltem, gusztusodat ismerve pajzán gondolatom támadt: igen, most csak őt, e jeles gyülekezetből csupán csak őt rabolhatnád el jó hamar lovadon... ... Amikor először jártam csendes nyughelyeden, azokkal töltöttem időmet nálad, kikkel sok jót tettem s akiket neveltem (mint te egykoron az iljú végvári vitéz nemzedéket). Őszi virágaink, nemzetiszín szalaaki neked gyönyörűség, életednek kinyílt, szép virága, ajaka cseresnyéhez hasonló; szemölcsöt visel mellyén az, ki legszebb (- Lilla, Mihály! - Halljátok???); szép szeretőd édes lelked, életed reménye; szíved fejedelme a kedves, kinek tulajdona, rabja vagy... Szintúgy kedves nékem a te latinos műveltséged. Antik hőseid, képeid másik szeretett költőm tollán évszázadokkal később keltek életre... Katonatalálmány helyett tán neked is jobb lett volna vidéki földesúr módjára élned??? Nem, nem. Magam sem gondoltam én ezt komolyan... Lelkednek Istenhez való buzgó kiáltását zsoltárként énekelte népünk évszázadokon át. Szövegvariációit az unitárius és református, dallamát a katolikus egyház őrizte meg a mának. Istentelen időkben, lett légyen a hívők vallása bármelyik, a templomok óvó falai közt hangzott az ének: Bocsásd meg Úristen, ifjúságomnak vétkét. Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, Teröld el rútságát, minden álnokságát, Könnyebbíts lelkem terhét. VALENTINVJ BALASSA DE GYARMATH AITATIS SWE XXXI 11. 0 ... Nem felejtünk Téged, Balassa Bálint, köznapi életünkben sem. Talán Rád sem gondolunk, amikor jó szóval emlegetjük Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű idejét, a jó borral teli poharat, a nagy, kerek kék eget; a végeket, a végvári vitézeket; édes hazánkat, a jó Magyarországot. Szerelmesünkhöz szólva, mondjuk: Ez világ sem kell már nekem, (Nálad nélkül szép szerelmem. S talán később folytatjuk a rigmust a hitvesnek: Ki állassz most énmellettem, egészséggel, édes lelkem.) Ám ha összekaptunk VELE, akkor ő lesz a mi szerelmes ellenségünk... Hívő emberként bűneinket bánva zsoltárod első sorát idézzük: Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét. Bajunkban így sóhajtozunk: nincs már, hova lennem, kegyelmes Istenem; segélj meg engemet, én édes Istenem. A rossztól szabadulva fejünkhöz kapunk: Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek. Életünk végén pedig azt kívánjuk: Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr! Tudós és baráti társaságok, iskolák, kórusok, könyvkiadó, múzeumok, városok, emlékhelyek őrzik nevedet és oly kedves személyedet. Szobrodat évről - évre virágok borítják azon Emlékezetre, kik mindenkoron legyenek előtted! Szép örökségedet ennyi ideig is életben tartottuk s viszonzásul azt kívánjuk, hogy - ott fenn - Te magad Aldj meg minket vitézséggel, s az jó hírrel névvel, (Hogy szép tisztességgel mindent végezzünk cl. öltöztess fel fegyvereddel, jó ésszel, bátor szívvel s) Jó cgyesség, szent békesség és kedves kegyesség szálljon mi közünkben! ... Mostan szerezteték tűlem ez kis írás Mindszent havában, az Úrnak 1994-ik esztendejében, Maria Dobos, uxor Gabrielis Horváth ki a Rólad elnevezett, helybéli nemes társaság tagja