Esztergom és Vidéke, 1994

1994-10-13 / 41. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Kórház-rekonstrukció A soproni székhelyű Sop-Plan osztrák-magyar vegyesvállalat kivitelezésében elkészültek az esztergomi kórház felújítási tervei. Mint Balogh Péter alpolgármester elmondta, a cég jó referencia-munkákkal rendelkezik. S időközben az is egyértelműen kiderült, hogy az előző parlament által az esztergomi kórház rekonstrukciós munkálataira elkülönített 1,8 milliárd forinthoz - mint címzett támogatáshoz - az űj kormányzat nem kíván hozzányúlni. Ez az összeg a teljes rekonstrukcióra nem elég. Ezért a működési követelményeket és a gazdaságosságot figyelembe véve a következő munkák valósíthatók meg: A sebészeti-traumatológiai osztály felújítása a jelenlegi épületben nem célszerű, ezért új tömb építését vették tervbe. Épülete a kórház udvarán, a röntgen és a konyha mellett, a garázsok helyén lenne. Az épület megtört vonalvezetése - az egyenesekkel és derékszögekkel jellemezhető térben - azonban nem mindenkinek tetszik, ezért további viták válhatok. (A mellékelt vázlaton jól látható az újszerű vonalvezetés.) A tömb elkészülte után a sebészet felszabaduló épületébe az éppen felújítás alatt lévő osztályokat lehetne beköltöztetni. Ezenkívül a központi laboratórium, az intenzív osztály (Esztergomban még nem volt), a belgyógyászat, a konyha kerülhet felújításra. S természetesen a gázfűtésre való áttérés sem maradna ki a programból. Továbbá a kórház dorogi részlegében egy nyolcvan ágyas reumatológiai és mozgásrehabilitációs osztály kialakítására kerülhet sor. A rekonstrukció végeztével a kórház tervezett ágylétszáma 700 lesz, ebből aktív 620, rehabilitációs ágy 80. A részleteket már minden szakmai fórummal egyeztették. s.j. Az elmúlt nyáron kárpátaljai gyermekek egy csoportja nyaralt Esztergomban. Most levél érkezett Rahóról. A megszólított: Török József nyugalmazott testnevelő, a tábor egyik szervezője. Kedves Jóska bátyám! Szerencsésen megérkeztünk. A gyerekek sírva búcsúztak a tábortól, a kedves emberektől, akik foglalkoztak velük. Sok gyerek számára ez volt az első alkalom, hogy járásunk határán túl kerülhettek, hogy egy más kultúrát, életformát megismerhettek. A nyaralás számukra biztosan egész életükre szóló élményt jelentett. Azt mondják a szülők, hogy még most is találnak mesélni valót, vagy ugyanazt az élményt mesélik el, sokadszor. A mi kedves meghívóink nem is gondolják, nem is sejtik, hogy mit jelent egy-egy gyermeknek, aki a hegyek között nőtt fel, az ilyen nyaralás. Az egyik fiúcska azt kérdezte tőlem a táborban: „Évi néni, miért van az, hogy az itteni gyerekeknek mindenük van, és nekünk miért nincs?" Hiába mgyaráztam, hogy Magyarországon is vannak szegény gyerekek, de ők nem tudták megérteni. Először is, a magyarországi szegény gyerekek jó részének több van, mint itt a legtöbb gyereknek. Azonkívül látták a sok üzletet, tele polcokkal, és akkor eszükbe jutottak az itteni üres üzletek. Jól öltözött, magabiztos fellépésű gyerekeket láttak, és érezték a nagy különbséget. Egyet biztosan megtanultak, hogy nem is olyan szégyen magyarnak lenni, mint ahogy eddigi kis életükben beléjük sulykolták. Szeretnék átadni két köszönetet. Annak a két gyermeknek az édesanyja kért, adjam át Józsi bátyámnak hálás köszönetüket, akiknek a lába olyan csúnyán begennyesedett, és csak az Ön közbejárásáa kerültek jó orvos kezébe. Itt a gyerekkel hetekig jártak az orvoshoz hiába. Az ő szavait idézem: „A jó Isten áldja meg minden lépését annak az úrnak és annak a doktor úrnak, akik segítségével a kis Marianna lába meggyógyult." Bense Tamás doktor úrnak és jük mindannyiuknak, mert őszinte szívvel tették. Mikor ott találkoztunk, beszéltem arról, hogy még nem tudom, ki fogja tanítani Rahón azt a 164 gyereket, akiket itthagyott a tanára. A jó Isten segítségével megoldódott a dolog. Nagy nehezen sikerült két tanárnőt rábeszélni, hogy vállalja el legalább a kezdők oktatását. Tavaly könnyebb volt vállalkozót találni, hiszen Magyarországról kaptam, a közoktatási minisztériumtól pénzt arra, hogy a járásunkban tanító 15 pedagógusnak, havonta 700-1500 forintig segélyt tudjanak adni. SajLevél Kárpátaljáról Hamvas József főorvos úrnak kérem adja át üdvözletemet és köszönetemet a segítségükért. Most a saját benyomásaimról szeretnék írni. Nagyon jól éreztem magam Esztergomban. A város csodálatos, sok érdekes és szép látnivalója van, és az emberek is melegszívilek. Ma volt nálam Bogdáni tanárnő, a másik kísérő. Jóleső érzéssel emlegettük fel az ott töltött napokat. Nagyon szeretném szavakba önteni, amit érzek, sajnos képtelen vagyok rá. Csak keresem a szavakat, és potyognak a könnyeim. Többre nem futja. Éreztem, hogy szeretettel jönnek hozzánk, segítőkészen próbálnak könnyíteni a helyzetünkön. Nagyon hálásan köszönnos erről lemondhatok - lemondhatunk. így nem olyan csábító dolog, majdnem ingyen tanítani. Megszállott ember sajnos egyre kevesebb akad, akit nem a pénz érdekel. De az a fontos, hogy lassan megoldódik minden. A nagyokat, haladókat én fogom tanítani, mert arra nem vállalkoznak. Ott már irodalmat, egy kis magyar történelmet, és természetesen nyelvtant is tanítani kell. Remélem, fogom bírni „szuszszal". Mire egyik problémánk megoldódott, itt a másik. Ez nem csak a magyarul tanuló gyerekeket érinti, hanem az összes diákot. Elkezdődött a tanítás és - nincs füzet. Az üzletben „megvigasztaltak", hogy egyelőre ne is számítsunk rá, mert Ukrajnában leállt az a papírgyár, ahol a füzetek készülnek. Itt állnak a gyerekek irkák nélkül. Egyelőre úgy oldották meg, hogy a tavalyi félig betelt füzetekkel mentek órára, és abba írnak. Mi jön még ezután?!... Egy szál kréta nincs az iskolában. Még szerencse, hogy a nyáron beszereztem egy pár dobozzal, így tudok azoknak a tanároknak is adni, akik más tantárgyakat tanítanak, nem magyart. Van egy pár füzetem is, de azokból már nem jut mindenkinek. Egy füzetből csinálunk majd kettőt, a régi füzetek tiszta lapjait kivágjuk és összefűzzük. Ilyen még nem volt. Úgy látszik, még mindig érhetnek meglepetések. Mindennek dacára nagyon sok gyerek akar beiratkozni magyarórára. Talán nem is tudjuk mind felvenni, hiszen az eddigieknél több gyereket már nem győzzük hárman tanítani. Júniusban 164 gyerek volt. Most már nem szeretném a türelmét tovább igénybe venni. Egy csöppet sem szívderítő, amiről írni tudnék, inkább befejezem. Kérem, ha lesz egy kis ráérő ideje, írjon pár sort, nagyon jólesik, ha „otthonról" csak annyit kérdeznek egy-egy pársoros levélben, hogy vagyunk, élünk-e még?... Olyankor mindig könnyebb egy kicsit, mert nem érezzük magunkat annyira egyedül. Rahó, 1994. szep.4. Szeretettel üdvözlöm: B. É. Felhívás: Török József most iskolai kréták és füzetek gyűjtésével foglalkozik. Aki tud, segítsen!