Esztergom és Vidéke, 1994

1994-10-06 / 40. szám

ESZTERGOM ES VIDEKE 7 André Kertéss Száz éve született a világhírű magyar fotográfus A fotóművészet klasszikus mestere Budapesten született 1894-ben. Kereskedelmi iskolát végzett, majd banktisztviselőként dolgozott. Tizennyolc éves korában vásárolta első fényképezőgépét, amit 1915-ben katonai bevonulásakor is magával vitt. Katonafotóival aratta első sikereit. Mint a 26. gyalogezred tisztje került Esztergomba 1916-ban, és kisebb-nagyobb megszakításokkal mintegy két és fél évet töltött itt betegségből, sebesülésből lábadozva. Ez idő alatt készültek azok az esztergomi képek, amelyeket ma világszerte az életmű reprezentatív darabjaiként tartanak számon. A háború után ismét tisztviselői állást vállalt, de már nem tudott szakítani a fényképezéssel. 1925-ben Párizsba ment, hol hamar hírnevet szerzett. 1935-ben New Yorkba utazott és szándékai ellenére - a körülmények kényszerítő hatására - haláláig ott is élt. A világ nagy kullúrcentrumai ma már kézről kézre adják a munkásságából válogatott kollekciókat és életművét világszerte tucatnyi album és fotóskönyv ismerteti. Számos állam részesítette a legmagasabb kitüntetésben. Az esztergomi Balassa Bálint Társaság kezdeményezésére az 1982-es III. Esztergomi Fotóbiennálé keretében kiállítás nyílt a Vármúzeumban magyarországi fényképeiből. A kiállítási katalógus képanyagát az egykori esztergomi képek közül válogattuk. Csaknem hetven esztendő után, 1984 március 18-án ismét Esztergomba látogatott az idős mester, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendége. Kezében fényképezőgéppel sorra felkereste egykori felvételeinek helyszíneit, és bámulatos memóriával idézte fel a hajdani esztergomi élményeket. Még ugyanezen a nyáron a róla készített francia-magyar televíziós film forgatása során több napra visszatért városunkba. Ekkor nyújthatta át neki a városi tanács elnöke az „Esztergomért" emlékplakettet. A váratlan gesztustól meghatva hosszasan nézegette az érmet, majd így szólt a körülötte ülőkhöz: „Most ismét gazdag vagyok." Születésének centenáriumán Esztergomnak is illő tisztelegnie a XX. század vizuális kultúrájában kimagasló szerepet játszó humanista művész emléke előtt és legyünk büszkék arra, hogy Esztergom egykor témát, majd fórumot és szerény elismerést nyújthatott számára. Kaposi Endre Jó helyre került Szent István szobra Szeptember 30-án, pénteken Balogh Péter alpolgármester meghívására városunkba látogatott Pátzay Pál szobrászművész osztrák származású özvegye és egyben voll tanítványa, Herta Fuchs. A látogatás indítékáról Balogh Pétert kérdeztük: - Herta asszony, mint mondta, szívén viseli férje alkotásainak sorsát. Tavaly nyáron a Budapesti Történeti Múzeumtól került vissza Esztergomba Pátzay Pálnak az 1937-es párizsi világkiállításra készült és ott nagydíjat kapóit, fahasábokból ragasztott, több mint négy méter magas monumentális hársfa szobra. (1937től az ötvenes évekig a Bazilikában áüt.) Budapesten az elmúlt évben a múzeumi átszervezések során „feleslegessé vált". Erről tudomást szerzett dr. Horváth István, a Balassa Múzeum igazgatója és megszerezte a város számára. A bazilikában azonban nem tudták fogadni, s így - mivel szabadtéren nem helyezhető el - a Városháza díszlennébe került. A keskeny erkélyajtón beemelni bizony nem kis feladat volt. Udvarias levelet írtam Herta asszonynak, amelyben megnyugtattam, hogy férje alkotása jó helyre került, és a tévéadások, valamint a testvérvárosokból érkezett delegációk révén sokan jó hírét viszik. Telefonon jelezte, hogy a helyszínen is tájékozódni szeretne. A látogatásra elhozta magával a szobor eredeti dokumentumait, még a párizsi világkiállításét is. S mint elmondta, annak idején Esztergomban finoman felszólították, vigye el a szobrot. Időközben sötét olajfestékkel is leöntötték, ezért ifj. Madarassy Valternek kellett restaurálnia. Az özvegy meghatottan simogatta meg a szobrot, s megelégedéssel nyugtázta, hogy végre „hazatalált". S mivel egy vastalapzaton áll, ezért a kardot - a terem belmagassága miatt - csak „kardként" tudtuk a szobor kezébe helyezni, noha eredetileg kissé feljebb fogva keresztet is szimbolizált. Ezért Herta asszony október 14-én ismét eljön Esztergomba, hogy ifj. Madarassy Valter segítéségvel a szobor lekerülhessen a vastalapzatról, s a kard - ismét kereszt is lehessen. s.j. Tamási Péter Hollandiában Városunk ismert festőművésze, Tamási Péter képeivel a hollandiai EUecom Avegoor konferenciaközpontjában szerepelt. A kiállítást a 1 lollandiai Mikes Kelemen Kör szervezte. A kör évente rendez „tanulmányi napokat", melyekre neves hazai és idegenbe szakadt irodalmárokat, társadalomkutatókat hív meg. Az idei téma az identitástudat és annak sokrétűsége volt - a magyar nyelvterületen belül és kívül. Az előadók között Angliában, Németországban, Hollandiában, Erdélyben és másutt élő és alkotó magyarok szerepeltek. És első ízben hívtak meg művészeket is - köztük Tamási Pétert. - Megtisztelő, hogy Magyarországról engem hívtak meg - mondta a művész. - A Dunakanyarcímű sorozatom darabjait, öszszesen 23 képet vittem magammal. Ezek Európa és a világ több részébe kerültek. És büszkén mondhatom: szerették a képeimet. Búcsú Tariska Ferenctől 1906 - 1994 A magyar sportrepülés Frici bácsija szeptember 27-én hunyt el Esztergomban. A Beregszászhoz közeli Bulcsun született. Trianon vihara a beregszászi gimnáziummal Tarpára sodorta majd Budapesten, aFáy András gimnáziumban érettségizett. A műszaki egyetem elvégzése után a MAV-nál kezdte mérnöki pályafutását. A vitorlázórepüléssel az 1931-ben alakult MÁVAEROnál kerül kapcsolatba. Repülős pályafutását 1933-ban kezdte. Szorgalma, kitartása nyomán az 1938-as vitorlázórepülő rangsorban a kor kiválóságai között - Tasnádi László, Stef Tibor, Szokolai András után - már a 4. helyen jegyezték. A következő évben az 1940-es olimpiára készülő válogatott kerettel gyakorolt a világversenyre. (Az 1940-es helsinki olimpián a vitorlázó repülés is hivatalos versenyszám lett volna.) Ugyancsak 1939-ben a római ISTUS konferencián (vitorlázórepülés tanulmányozására alakult nemzetközi szövetség) a magyar delegáció vezetője, majd tagja a lengyel vitorlázó repülőkkel Lembergben közösen készülő magyar csapatnak. Utána megszerezte a motoros repülő szakszolgálati engedélyt. 1940-ben a vitorlázó rangsorban Tasnádi László után a 2. helyre sorolják. Azonban a várva várt 1940-es olimpiát a II. világháború elsodorta és Frici bácsi hamarosan, egyenruhában a szombathelyi repülőgépjavító üzemébe került, Székely Mihály munkatársaként. A háború után újra fejlődésnek induló esztergomi repülőgépgyártás városunkba vonzotta a repülős szakembereket, és így - 1948-ban - Tariska Ferencék is ide költöznek. Azóta városunkban élt. Itt alkalma nyílt a sportrepülés folytatásához. Hamarosan - 1950. júliusában Esztergom-Tótvázsony (Románia, 346 km) repülésével - a 7. számú magyar aranykoszorús vitorlázó repülős jelvény tulajdonosa lett. Néhány év után - az egykori repülőgyártól és a repülőtértől soha nem szakadva el - csak a családjának élt, szívesen sakkozott, ismerte a környék gombalelőhelyeit, ismert gombaszakértő volt. Egykori bajtársai, munkatársai és tisztelői október 3-án kísérték utolsó útjára az Esztergom belvárosi temetőben. 88 évet élt! RexaIván