Esztergom és Vidéke, 1994

1994-01-27 / 4. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE IDŐLAPOZÓ szerkesztésében Szigorúan titkos! Az 1956-os forradalom és az tányság vizsgálati alosztálya ta­azt követő megtorlás helyi esemé- núkihallgatási jegyzőkönyvekkel nyeit még nem ismerhetjük telje- dokumentált, sen. Az Esztergomi Nemzeti Ta- 1./ A letartóztatottak közül több nács tevékenységével kapcsolatos tanú elmondja Bádira egybehang­perben nem került említésre és zóan, hogy 1956. október 29-e tárgyalásra az az anyag, amelyet a körül Bádi egy küldöttséggel fel­Komárom Megyei Rendőrfőkapi- ment Pestre az írószövetségre és tányság gyűjtött 1957 őszén dr. konkrétan Kuczka Péterrel tár­Bády István és Felczán Andor gyalt, akitől utasításokat kért, alezredes ellen. Ennek létezéséről hogy mit tegyenek, a Komárom Megyei Ügyészség Bádi Mindszenti fogadását hi­egy szigorúan titkos feljegyzése vatalosan készítette elő és a foga­számolt be, amelyből most idé- dó beszéd elmondási jogát magá­zünk részletet: „Áttanulmányoz- nak fenntartotta. Egyben utasítot­tam az esztergomi nemzeti bizott- ta az erdészetet, hogy a kerek­ság által elkövetett ellenforradal- templomnál egy díszkaput állítsa mi intézkedéseket, melyet a B.M. nak fel Mindszenti fogadására." Komárom megyei Rendőrfőkapi- O.A. A íult heti «egbeazélé«ü*k alkalmával .sikerült a •egyei Remdőrkapitna; ság vizsgálóinak Írásos deku*eatáeióka-f- is beszerezai, amelyikbe* «z esztergomi icistl tanács világosa* lesz igézi, hegy a Dun»Me*ti ujon*»* alakult iományhoz tartoznak és aür^Ssen felveszik » kapcBe­latot a sz-kad Győrrel. írásos dokumentációt kikerült arról ia be­azerezai, hogy az esztergomi aenzeti taaáos október 3o-a körül már a N»gy Imre karmáayt na ismerte ol állaadó kormánynak hme coak ideigleaeanek és követelésként terjeaztették fel. lihogy a kompre*mittá /értaa kommunista Miaiszteroket/ azonnal el kell távolitaai a kor­mánytól. Esztergom, 1957- október 12. lif Bemutatni a Megyei tfgyész Et­Iktatai Tük.VUl.-be» nak. Beveztni irattár. nyomozás feletti felügyelet nap •/JGOMJAN Ti • lif•m ' 1 i'.vVSV Ein-JI- .O! WQ.T ív ' MeHckld: ! —• . L Még kapható! A Komárom Megyei Helytör- hidát, Csémet, Csévet, Gyarma­téneti Olvasókönyv 1988-ban tot, Kocsot, Környét, Mocsát, jelent meg. Nagysápot, Somodort, Szent­150 forrást, forrásrészietet kö- györgyöt, Szentmihályt, Teleket, zöl Szent István király kisebb le- Tolnát és Tömördöt említi. De gendájának a király esztergomi olvashatjuk a táti és tokodi né­születéséről szóló részétől a me- met telepesek kérvényét adó­gyében 1956 tavaszán működő mentességük ügyében, a tarjáni kisipari szövetkezetek jegyzéké- és gyermelyi lakosok állatainak ig. 970-től tekinti át a mai Ko- összeírását 1728-tól, Süttő köz­márom-Esztergom megye törté- ség Bél Mátyás féle vagy a csá­netét már nyomtatásban is meg- szári malombíró számadását jelent krónikarészletek, török 1836-ból. összeírások és az elsőként itt ol- A kötetet - amely a Megyei vasható levéltári adatokra tá- Le váltárban (Esztergom, Vörös­maszkodva. Esztergom, Komá- marty u. 7.) és a Gran Tours Iro­rom, Tata és Tatabánya mellett a dában (Széchenyi tér 25.) kap­megye szinte minden települését ható - minden iskolának, könyv­érinti egy-két forrás. 1590-ben tárnak, a helytörténet iránt ér­például a budai szandzsák török deklődőknek szíves figyelmébe összeírása Ácsot, Bábolnát, Bán- ajánljuk! AMajer Gyűjtemény kincseiből A Majer Gyűjteményben sok színházi vonatkozású nyomtatványt is találunk. Több ezer színlap van a kötetek mélyén. A Nemzeti Színház, a Népszínház régen letűnt előadásairól, ünne­pelt színészeiről tudósítanak. Több mint ötszáz olyan esztergomi színlapot, színházi zsebköny­vet, búcsúverset őrzött meg Majer István, amelyek az ország egyetlen gyűjteményében sem találhatók. A legértékesebbek az Abday Sándor 1836-os szerepléséről szóló színlapok és búcsúversek. Az olvasóval most egy olyan 150 évvel ezelőtti búcsúverset ismer­tetünk meg, amely egyetlen dokumentuma, bizonyítéka annak, hogy 1843-ban színtársulat működött Esztergomban. A vers, amelyet a társulat színlaposztója hordott szét a polgárok házaihoz, egyetlen nyilvántartásban, oszágos bibliográfiában sem ta­lálható. így feltevésünk szerint Szuper Károly társulatának versikéje egyedi darabnak számít. Pifkó- Zachar

Next

/
Thumbnails
Contents