Esztergom és Vidéke, 1993

1993-03-18 / 11. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE SZOMBATON SZENTENDRE ELLEN A labdarúgó NB ül Duna csoportjá­ban is megkezdődött a tavaszi szezon. Honvéd Szondi Velence - Esztergomi Vasas 2:2 (2:2). Vasas: Schromeisz,­Dékai, Ormándi, Gömbös, Paul, Lá­bos, Cserép, Szenczy, Molnár, Spáth, Debre (Déri), edző: Kertes László. Góllövő: Ormándi (öngól), Gömbös. Az idegenben szerzett pont értékes, a csapat akaratát dicséri. így tovább szombaton a Szentendre ellen! Van mit törleszteni, az őszi mérkőzés ott dön­tetlen volt. Esterházy György, a Duna csoport egyik legjobb játékvezetője. Eddig háromszor vezetett mérkőzést az esztergomiaknak. Tőle kértem rövid interjút: - 1951-ben Gyöngyösön születtem, mivel abban az időben szüleim Horton voltak kitelepítve. Négyen vagyunk fiútestvérek Ró­maifürdőn, Csillaghegyen, majd az Építőkben futballoztam. Érettségi után nyomdai szakot, majd vendéglátói sza­kot végeztem, jól beszélek németül. Huszonöt évesen sérülés miatt hagy­tam abba a labdarúgást, majd játékve­zető lettem. Szeretem a labdarúgókat, ezért megyek közéjük. Első a közön­ség, majd a játékosok és csak utána a bíró. Ha nem sikerül jól bíráskodnom, ha nem sikerül valami, akkor bosszan­kodom. Mindig elismerem, ha hibáz­tam. Nem szeretek messzire utazni, jól érzem magam a Duna csoportban. Ott­hon három apró gyermekem vár, ezért a mérkőzések végén mindig igyek­szem haza. Az esztergomi csapatot jól ismerem, az esztergomi pályán jól ér­zem magam. A csapat tagjai kicsit többet beszél­nek, „dumálósok". Kertes László edző és a többi vezető is korrekt. Azt kívá­nom nekik, hogy minél több jó és főleg sportszerű mérkőzést játsszanak - és minél több nézőjük legyen. GÓLOK-PERCEK-EREDMENYEK f PÁLOS IMRE \ V rovata J TIZ EVES A VÁROSI SPORTCSARNOK A tíz év sporteseményeiből és két árvíz megörökített pillanataiból kiállí­tás nyílt a sportcsarnok földszinti ter­mében. Akiállítást dr. Könözsy László polgármester nyitotta meg. Azon részt vett a képviselő-testület több tagja, a sportágak vezetői és a vendégek: dr. Kovács György Zoltán, a megyei köz­gyűlés elnöke, dr. Jakabházy László, az OTSH elnökhelyettese, dr. Partali László, a megyei sportigazgatóság ve­zetője. PORGA KUPA Befejeződött a XV. Porga kupa. Az elődöntőben: Dorogi Sportcsarnok ­Tölgy bár (Piliscsaba) 4:0, Tengó bár (Dorog) - Csonttörők 2:1. A harmadik helyért Csonttörők - Tölgy bár 4:2, a döntőben Dorogi Sportcsarnok - Ten­gó bár 4:1. A csapatokon kívül díjat kapott még Tóth Gábor (mezőnyjáté ­Maróti József testnevelő tanárt 1986­ban választották meg a városi Diáksport Bizottság elnökének. Azóta megszakítás nélkül tölti be e posztot Maróti József­nek az István gimnáziumban Porubszki Lajos volt a testnevelője. Mind a közép­iskolában, mind a Testnevelési Főisko­lán a magasugrás volt az erőssége. A kos), Eichardt László (kapus) és Pol­gárdi István (góllövő). Folytatás 1994-ben. RÖGBI Kecskemétre került a kupa A Vitézek Esztergomi Rögbi Sport­egyesülete szombaton a Kolping ifjú­sági sporttelepén egész napos tornát rendezett. Két csoportban négy-négy csapat mérkőzött. Érdekesebb eredmények: Kecske­mét - Székesfehérvár 7:5, Kispest ­Zöld Solymok II 31:0, Kecskemét ­Kispest 7:3, Kecskemét - Zöld Soly­mok II 14:0, Székesfehérvár - Kispest 17:5, Székesfehérvár - Zöld Solymok II 28:0, Zöld Solymok I - Esztergom 12:5, Esztergom - Kispest II 22:0, Zöld Solymok I - Szentes 39:0, Eszter­gom - Szentes 7:12, Zöld Solymok I ­Kispest II 26:14, Kispest II - Szentes 22:5. A harmadik helyért: Esztergom ­Székesfehérvár 12:0, a döntőben Kecskemét - Zöld Solymok 0:0 (csak hosszabítással dőlt el). Végeredmény: 1. Kecskeméti GAMF, 2. Zöld Soly­mok (Budapest), 3. Vitézek Esztergo­mi Rögbi Sportegyesület (Stiglmajer Gábor, Nagy Zsolt, Siroki András, Pá­lóczi László, Kosztonyák Miklós, Jur­cuta József, Benkó László, Molnár András, Kiss Zoltán, Fülöp József, Molnár János, Ébelle Csaba, Új Attila, Dávid Amdler, Pusenyák Zoltán, Ba­logh Csaba, Neuzer András csapatve­zető elnök.) A kupát JohnBirch, Nagy-Britannia budapesti nagykövete adta át. A máso­dik helyezett díját Gacsai József, a Rögbi Szövetség főtitkára, a harmadik díjat dr. Könözsy László polgármester adta át. A főrendező Magyarovics Gyula volt. John Birch mondta: - Öröm volt számomra, hogy itt le­hettem. Jó színvonalú mérkőzéseket láttam. Azért még néhány dolgot ta­nulhatnak az angol csapatoktól, ha azok eljönnek Magyarországra. A Sportkerékpár Centrum által fel­MARÓTI JÓZSEF, A DIÁKSPORT „ATYJA" bajnokságokon az ezüstéremig vitte. Ez nagy eredmény volt, hiszen olyan ver­senyzőtársai voltak, mint Noszály Sán­dor, vagy Bodó Árpád. Legjobb egyéni eredménye 197 cm volt. A TF NB l-es röplabda csapatában is játszott, neves társai voltak: Gálos, Kiss, Dancs. A főis­kola elvégzése után került mostani isko­lájába, a 317. számú szakmunkásképző intézetbe. Edzősködött is: először Doro­gon, majd Esztergomban. Tanítványai közül többen az élsportban szerepelnek: Kiss Ferenc (100 és 200 méteres síkfu­tás), Baba Ferenc (maratoni futás), Csi­kós Rudolf (középtávfutás). Legneve­sebb röplabdás tanítványai: Szekeres Fe­renc (NB I), Bódis András és Csillag Gyula (NB II). Maróti József szervezte meg, hogy ma tizenegy sportágban folynak versenyek az iskolák között: atlétika, kosárlabda, kézilabda, röplabda, labdarúgás, tollas­ajánlott Mountain-Bike márkájú ke­rékpárt a tombolán Barabás Anikó bu­dapesti kislány nyerte el. BIRKÓZÁS Országos diák ,A" korcsoportos sza­badfogású birkózóversenyt rendeztek Do­rogon. Molnár Kálmánra, a versenyzőre, az edzőre emlékeztek, aki az esztergomi Cserép Sándor birkózónak majd edzőnek volt a kortársa és jó barátja Az esztergo­miak eredménye: Tomacsek Tamás (66 kg-ban) 2. hely, Patkó Gyula (60 kg-ban) 3. hely, Tóth Zoltán (+66 kg) 4. hely, Biró Gábor (38 kg) 6. hely. Edzőjük: Major Gyula. SZOMBAT DÉLELŐTTI ESEMÉNYEK Röplabda NB D-és mérkőzés 11 órakor a városi sportcsarnokban: E.R.C. - Göböl­lő. Asztalitenisz NB D-és mérkőzés 11 óra­kor a Somogyi iskola tornatermében: Esztergom - Kiskunfélegyháza. labda, úszás, asztalitenisz, sakk, toma és triatlon sportágakban. A városban egy diáksport egyesület (Szent István gimná­zium) és tizenkét diáksportkör működik Az aktív és a pártoló tagok száma több ezerre rúg. A sportcsoportok edzéseiket az iskolákban tartják. A középiskolások közül a Dobó gimnázium, a szakmun­kásképző intézet, a Szent István gimná­zium, a ferences gimnázium diákjai szin­te minden sportágban jelen vannak. Kár, hogy az utóbbi időben a Bottyán lema­radt. Az általános iskolák közül atlétiká­ban a Gyakorió, tornában a József Attila iskola, labdarúgásban a Balassa iskola jeleskedik Az elmúlt évben az esztergomi diák­sport jelentős anyagi támogatásban ré­szesült. A megyei képviselő-testület 935 ezer, a városi önkormányzat 265 ezer forinttal járult hozzá a diákok verseny­szerű sportolásához. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Polgári hetilap Főszerkesztő: SEBŐ JÓZSEF Szerkeszti a szerkesztőbizottság Elnöke: BENCZE CS. ATTILA Rovatvezetők: BánhidyLászló(fotó-grafika), Koditek Pál (közélet), Nagyfalusi Tibor (művelődés), Ortutay András (helytörténet), Pálos Imre (sport) Felelős kiadő: a GRAN TOURS KTL Ugyvezetö igazgatója Nyomda: SPORI-PRINT KFT. HU-ISSN 0864-7054

Next

/
Thumbnails
Contents