Esztergom és Vidéke, 1993

1993-12-24 / 51-52. szám

4 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOMI HELIKON mm Czóbel Béla: Dévényi Iván (olaj, 1964) Dévényi Iván azok közé a műgyűjtők közé tartozik, akik számára a gyűjtés nemcsak szórakoztató és hasznos időtöltés vagy épp növekvő értékű tárgyak gyarapítása, hanem ezeknél sokkal több is: életcél, egyfajta önmegvalósítás.^..) A ceglédi származású, magyar-történelem szakos esztergomi tanár az 50-es évek elején, pályakezdésével csaknem egy időben kezdett képek gyűjtésével foglalkozni, egy olyan művészetre is mostoha - korban, melyre nem az emberi értékek keresése és felmutatása voltjellemző. (...) Dévényi Iván 1951-ben szerzi meg diplomáját, megnősül, és hasonló végzettségű feleségével Esztergomba költözik. A Bottyán János Gépipari Technikumban kap katedrát. Mint kezdő tanár a műgyűjtés szempontjából rendkívül szerencsés helyen ütötte fel sátorfáját Esztergom gazdag, de egyelőre - határszéli helyzete miatt is - téli álmát alvó múzeumi város. Mégis van egy kincsesháza, mely Dévényi Ivánt is tárt kapukkal várja. Közelről ismerkedhetik meg a szívélyes Völgyessy Ferenc főorvos káprázatosan gazdag, Szinyeivel, Ferenczy Károllyal, Csontváryval, Rippl-Rónaival, Egryvel, Gulácsyval kezdődő, de főleg alföldi mesterek műveiben gazdag gyűjteményével, egyben a műgyűjtés szenvedélyének felsőfokú praktikáival és finom fortélyaival. (...) A másik új ismeretség barátibb és meghatározóbb jellegű volt a kapcsolatokat kereső Dévényi Iván számára. A Városi Könyvtár igazgatója, Martsa Alajos, a kitűnő portréfotográfus, polihisztor és műbarát, minden jó művész ismerője vagy személyes jóbarátja lett a frissen Esztergomba került Dévényi Iván egyik legfontosabb szellemi partnere. Parányi, süllyedő falú, puritán legénylakásában, a Kölcsey utca 30-ban gyakran adott szállást az olyan vándorpoétáknak, mint Berda József vagy a lebegő lírájú Vándorlegény útrakél című triptchonját 1959ben megfestő Bálint Endrének. Mint kezdő esztergomi múzeológus néhány évig én is a Martsa lakója voltam. Ha baráti körének tagjai este korán - azaz éjfél után - távoztak, a teaszertartásra és sakkozásra használt impozáns asztalon aludtam az igazak álmát. Dévényi Ivánt ebben az otthonban - teafű és pipaszó mellett - nemcsak egy verzátus vitapartner várta, hanem egy kitűnő művészeti magánkönyvtár is, többek között Kassák nevezetes folyóiratainak évfolyamaival és sok más vonzó irodalmi csemegével. Aki felnézett a könyvekből, körös-körül kisebb-nagyobb képeket és szobrokat látott: Ferenczy Béni, Derkovits és Barcsay, Kemstok Károly, Kmetty János, Bálint Endre műveit, Lossonczy Tamást, Szőnyit, Ámost, Miháltzot és Medgyessyt, Mészáros László, Örkényi Strasser, Cserepes István, Csorba Géza munkáit, régi barátok patinás emlékeit. Ebben az inspiratív környezetben Dévényi Iván re munkásságát s a Radnay gyűjteményt bemutató tárlatok, az 1956-os Európai Iskola és az 1956-os Szentendrei festők című kiállítás, a Zodiakus Klubban Czóbel, Lossonczy, Miháltz, Borsos, Szántó Piroska műveinek bemutatói és a tárlatokkal kapcsolatban végzett kritikai munkásság mintha siettette volna Dévényi Iván amúgy is lázas, de egyre átgondoltabb gyűjtőtevékenységét. Kezdetben édesapja anyagi segítségével Koszta-, Fényes Adolf,- Tornyai- és Vaszary-képeket vásárolt, de művészeti érdeklődésének iránya hamar megváltozott. Az alföldi festők után posztnagybányai művészek, a Nyolcak, a Gresham csoport festői, majd mindinkább a szentendrei művészek és az Európai Iskola körének vonzásába került. Különösen a magyar avantgárd legnagyobb egyéniségeinek, Kassák Lajosnak munkássága volt rá nagy hatással. Kassák tekintélye, művészetszemlélete - a személyes ismeretség révén is— jelentős mértékben formálta egészen 1977-ig, tehát Kassák halála után még tíz évig Dévényi Iván, az esztergomi műgyűjtő későbbi írásaihoz, hazai és külföldi művészekkel folytatott levelezéseihez sok hasznos tanácsot kapott Martsa Alajostól. (...) A Városi Könyvtár után a Keresztény Múzeumnak a semmiből adományokkal gyorsan gazdagodó könyvtára vonzotta Iván érdeklődését, s segítette későbbi, eseményekre gyorsan reagáló műkritikusi tevékenységét. Dévényit és Martsát főleg az a nemzetközi kiadványcsere érdekelte, amit a Szépművészeti Múzeum - korábbi gyakorló munkahelyem - mintájára és segítségével indítottam el. A sikeres kiadványcsere bőséges modern képzőművészeti anyaggal is, főleg pompás tipográfiájú, gazdagon illusztrált katalógusokkal gyarapította a múzeum könyvtárát. Ezt az akkoriban ritka anyagot forgatta lázas izgalommal a két esztergomi műbarát, és ilyen „nyugati" kiadványokat lapozgattak Esztergomban a Bálint Endre vezetésével kiállító „Hetek" 1956-ban, majd Gadányi és Kassák is. Dévényi Iván az esztergomi múzeumokban, a Városi Könyvtárban, majd a Zodiakus Klubban rendezett modern kiállításainknak a leglelkesebb propagátora volt akár mint a megyei lap számára dolgozó újságíró, akár mint a Vigília agilis rovatvezető művészeti kritikusa. Az esztergomi múzeumok modern képzőművészeti kiállítása, a Kernstok, Ferenczy Béni, Gadányi, Szőnyi, Kondor, Bálint Enda Dévényi gyűjtemény profilját, arányait és főbb vonalait.(...) 1957-től 1968-ig lakott a Berényi Zsigmond utca 1. szám alatti egykori Kisprímási Palota egyszobás emeleti lakásában családjával és már akkor híres gyűjteményével. Két ablaka a Prímási Palotára és a benne működő Keresztény Múzeumra nézett, tehát szinte szomszédok voltunk. És bár szinte mindennap találkoztunk, mégis majd minden nap küldött a portánkra egykét sürgős, régi meghívókra vagy borítékra firkantott fontos üzenetet, friss művészeti híreket, apró kérdéseket vagy udvarias köszönetet. Állandó kiállításon középkori, régi magyar képeket akkoriban csak a Keresztény Múzeumban, megbízható mércével válogatott modern magyar képgyűjteményt csak Dévényi Ivánnal lehetett látni. így a Keresztény Múzeum illusztris szakmai vendégei, gyakran külföldiek képtári sétájukat Dévényi Iván, a „Kisprímás" gyűjteményében fejezték be, aki patriarkális közvetlenséggel és udvarias előzékenységgel fogadta legtöbbször váratlan vendégeit, az asztalon illatozó kitűnő kávéval és köszöntésül egy kis ceglédi borral. Gyűjteménye nemcsak barátai, hanem minden komoly érdeklődő előtt nyitva állt. Szellemi értékeit nemcsak a maga számára kamatoztatta. Egy vesztes háború következményeitől többszörösen sújtott konzervaDévényi Iván a 70-es években tív kisvárosban derűvel és akadályokat nem ismerő szervező erővel vállalkozott szinte a lehetetlenre: a modern képzőművészet és az irodalom népszerűsítésére. (...) Hallgatói, tanítványai lelkesedtek érte. Adatszerző művészettörténeti kutatómunkájának legeredményesebb eszköze a művészekkel folytatott levelezés volt.(...) Dévényi Iván, a szenvedélyes gyűjtő- és szenvedélyes olvasó és szenvedélyes levélontó - baráttá tudta formálni a legtöbbször nálánál idősebb mestereket is. Meg tudta szelídíteni az ötvenes évek ketrecébe zárt oroszlánokat, Gadányit, és Kassákot, a gyanakvó Kornisst, az óvatos Barcsayt, bizalmas baráttá tudta tenni az indulataitól fűtött Bálint Endrét, akiből a baráti környezet Esztergomban a szelíd poétát is elő tudta csalogatni. Bálint Endre számos verse esztergomi azilumában, az aranyhegyi Kaán úton született.(...) Folytathatnánk a sort más „nagy öregekkel", Dévényi Iván további festőbarátaival, (...) akik a nehéz években olykor éppen Dévényi Iván lankadatlan érdeklődéséből, tudásszomjából, majd írásaiból nyertek újabb erőt és biztatást az alkotó munkához. Dévényi Iván Kemstok Károlyról szóló monográfiájában megfogalmazza a művész rendkívüli egyéniségének barátaira, tanítványaira, közeli és távoli ismerőseire gyakorolt hatását. Ivánra emlékezve - ha élne, most lenne 64 éves - úgy érezzük, az ő rendkívüli egyéniségét saját, Kernstokra vonatkozó szavaival jellemezhetnénk a legjobban: „Szellemének kisugárzása megtermékenyítette és felpezsdítette azokat, akik vele érintkezésbe kerültek." Mucsi András