Esztergom és Vidéke, 1993

1993-12-24 / 51-52. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 5 Cser László Babits-emlékeiből Az emlékgyűjtemény nemrégiben jelent meg a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, Esztergom Város Önkormányzata, Esztergom Barátainak Egyesülete és a helyi Televíziós Egyesület támogatásával. December 15-én, a Balassa Bálint Társaság rendezvényén a szerkesztő, Bodri Ferenc mutatta be, aki egyben a zárótanulmány szerzője is. Ebben „adalékokat" rendszerez, széles és hiánytalan hátteret rajzol: összefüggéseibe illeszti Cser László emlékezésének mozaik-darabjait. Az emlékíró - aki 1939 óta Magyarországtól távol, jelenleg New York mellett élő jezsuita pap jövőre lesz 80 esztendős. Babits személyisége és művei egész életén végigkísérték, az első találkozástól, 1929 nyarától kezdve, amikor együtt voltak vendégei annak az esküvőnek, amelynek révén a Pécsen tanuló kisdiák rokonságba került a már nagytekintélyű író. A fiatalabb Babitsfiú, István ugyanis Stockinger Györgyit vette feleségül, a gimnazista Laci nővérét. Nem egészen négy év múlva, 1933 tavaszán, amikor már érettségi előtt állt, találkozott először Babits művészetével. Több mint négy évtized távlatából visszaemlékezve, - így: „(.,.) konviktusi felügyelőm, Koch István (...) hátrahívott magához, és amikor felügyelő-katedrája alá álltam, előhúzott egy könyvet, rámutatott: - Ezt a rokonod, Babits Mihály fordította, Amor Sanctus a neve. Tudsz erről a könyvről? Válaszul azt mondtam, hogy ez a rokonság csak magyar rokonsAg, és nem sokat tudok Babits Mihályról nővérem férjének a bátyjáról. Csak azt, hogy író, költő, a Nyugat szerkesztője, és elég híres embernek tartják irodalmi körökben. Koch István lapozni kezdet a kötetben és elismerően bólintott: - Aki Az 1977 novemberében elhunyt Dévényi Iván műgyűjteményéből rendezett kiállítás december 5-én zárult a budapesti Kassák Emlékmúzeumban; de maradandó emléke a szép katalógus, amelyből a 4. oldal szemelvényeit válogattuk. A katalógus és Cser László: Babits-emlék című kötete kapható a könyvesboltokban. Aquinói Szent Tamás Ének Krisztus testéről Adoro te devote, latens Deitas Imádlak áhitattal, Isten: rejtelem, aki e jelekben tilkon vagy jelen. Néked egész szívem átadja magát, mert Téged szemlélve elveszti magát. Szem, ízlés, tapintás, megcsalódhatik: de a hallás Rólad hittel biztosít. Hiszem, amit hinni Isten fia szab: igédnél, Igazság, mi van igazabb? Isten-volta rejtve volt a keresztfán; itt ember-arcát is rejti e talány. Dc én mindakettőt hiszem, s vallhatom, kérve amit kért a bűnbánó lator. Sebeid Tamásként látnom nem lehet, mégis Istenemnek vallak Tégedet. Hadd hogy egyre jobban hinni tudjalak, Tebenned reméljek, Téged vágyjalak. Isten halálára emlékeztető eleven kenyér és embert éltető, add hogy éljen lelkem Belőled csupán s jóízét Tebenned ne veszítse szám. Kegyes pelikánom, uram Jézusom, szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom, melyből elég volna egy csepp hullni rá, világ minden bűnét meggyógyítaná. Jézus, kit titokban fedve látlak itt, mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik, hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat leljem szent fényedben boldogságomat? Babits Mihály fordítása meri közölni egyik odalon az eredeti latin himnuszszöveget, s vele szemben ki meri nyomtatni a maga fordítását, az vagy merész ember, vagy tudja, hogyan kell fordítani - mondta. Idézett, olvasott nekem, és megállapította, hogy az Amor Sanctusnak egyetlen hibája van: jobb a fordítás, mint az eredeti latin himnuszköltés. Még meg is magyarázta: - Olyan művészi, nem, bűvészi a fordítás mondta -, hogy az egyszerűbb, primitívebb latin szövegnél több, mint lennie kellene. Még idézte is: Adoro te dovote, latens Deitas - a fordításban: Imádlak áhítattal Isten: rejtelem... Akkor én nem éreztem ezt a bűvészetet, de felfigyeltem Babits Mihály nevére. 1933-ban Budán éltem, a budai Manrézában, mint a Jézustársaság noviciusa.(...) Még mindig messziről ismertem csak és tiszteltem Babits Mihályt. Találkozásunkra első alkalmat nővérem intése adott, aki biztatott, (amikor filozófiai hallgató lettem a Horánszky utcában), hogy keressem fel „Mihályékat". Telefonáltam, kedves és barátságos hang válaszolt, és meghívást kaptam Mihálytól hozzájuk.(...) Ettől kezdve - 1936 és 1939 között -, ha nem kéthetenként, legalább havonként vendég voltam Babits Mihálynál.(...) Többször szó került az Amor Sanctusra. Én kíváncsian kérdeztem, hogy csak úgy elhatározta-e, hogy válogat a középkori himnuszokból, és csak úgy nekiült-e, és lefordította egyiket a másika után, választás és kedve szerint. - Te, meg ne mondd a jezsuitáknak - szólt tréfásan -, de ezeket A himnuszokat, mert könyv betéve tudtam, úgy fordítottam magamban latinul mondogatva. Az Adoro te devote szenttamási himnuszt az esztergomi strandon fordítottam. Ott ismételgettem sorait, és hirtelenül rátaláltam a magyar fordítás ütemére és szavaira." Ez év késő őszén volt Babits Mihály születésének 110. évfordulója. (1883. november 26.) - Ez év legelején pedig 60 esztendeje, hogy tnüfordftáskötete: az Amor Sanctus a Szent Szeretet - himnuszai első kiadásban napvilágot láttak. E középkori gregorián énekszövegek nagyrészét Babits 1932 nyarán Esztergomban fordította. ESZTERGOMI HELIKON ^^{b^M^c^W^ szerkesztésében