Esztergom és Vidéke, 1993

1993-01-07 / 1. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOMI ARCÉLEK Dr, Prokopp Gyuláné dr. Stengl Marianna Mindenféle érzelmek, gondolatok, benyomások kavarognak bennem, mi­kor két és fél órás beszélgetés után kilépek Marianna néni Sissay utcai la­kásából. Az otthonból, mely négy ge­neráción át volt „vár", a biztonság szi­gete a város közéletében több, mint egy évszázadon át meghatározó szere­pet játszó Prokopp család számára. A hajdani polgárháznak, családi tulaj­donnak csak a negyedét vásárolhatta vissza jelenlegi lakója. A történelem, a sors itt is elvégezte művét, mint szerte az országban, de itt a szokásostól elté­rő eredménnyel. A háború, majd a va­lódi béke helyett az országra települő diktatúra évtizedei sem törték meg en­nek a családnak a gerincét, nem vál­toztatták azt megalázott, kiszolgálta­tott páriává, nem tudták elvtelen meg­alkuvásra kényszeríteni. Olyan jelle­mek rajzolódtak ki a beszélgetés so­rán, melyek szépsége és nagysága cso­dálattal tölt el. Ezért a mindenféle ér­zelmek, gondolatok, melyekkel íráso­mat kezdtem. Ehhez járul az a szoron­gás, vajon képes leszek-e megfelelni a feladatnak: hűen megrajzolni egy nagyszerű asszony portréját. Az élet a kedves határszéli műem­lékvárosban, Sopronban kezdődik és itt érik azok az első, meghatározó be­nyomások is, melyek később a törté­nelem és művészettörténet felé irá­nyítják a fogékony kislány érdeklődé­sét. Első olvasmányai között emlék­szik azokra a művészettörténeti füze­tekre, melyeket Mihályi Ernő bencés tanár ír és ad ki Sopron műemlékeiről a tízes, húszas években. 1917-ben Budapestre költözik a család és itt, az akkor még a várbeli dominikánus kolostorban, a mai Hil­ton szálló helyén működő Szilágyi Er­zsébet gimnáziumban végzi középis­kolai tanulmányait. Életre szóló barát­ságok szövődnek az iskolapadokban. Máig tudnak egymásról, ismerik egy­más életútját, örömeit, bánatát. A fo­gyatkozó osztálytársak évente talál­koznak. Minden egyes találkozás fon­tos, egyebeket háttérbe szorító ese­mény. Az iskola nem csak ismereteket nyújt és a tudásvágyat kelti fel benne, hanem különösen két tanára szemé­lyében tartós, későbbi életét is megha­tározó barátságot is ajándékoz a min­denre nyitott tanítványnak. A gazdag szülői könyvtár már eleve olvasóvá neveli, majd Schultheiszné Weichard Gabriella dr. a történelem, és különösen a csodálatosan színes egyéniség, Bónisné Emmi néni a ma­gyar irodalom tanára hatására dönt úgy, hogy a humán tudományok terén, azon belül a történelem, latin nyelv és művészettörténet terén fogja fejleszte­ni képességeit. Ma is rajongó szere­tettel beszél Emmi néniről, a későbbi barátnőről, akinek irodalomórái min­dig csodálatos élményt nyújtottak. Színészi tehetséggel varázsolta él­ménnyé a magyar és világirodalom költészetének és prózájának legna­gyobb alkotásait. Később a kialakult barátság visszafelé is megtermékenyí­tőén hatott, hiszen a volt tanítvány rá­beszélésére kezdett művészettörténeti tanulmány írásába esztergomi témába - s most Marianne nénit idézem - „ez a csodálatos kultúrlény". Mit kaphat ennél többet ajándékba egy tanár, mint volt tanítványai ilyen fokú szeretetét, megbecsülését? Az egyetemi tanulmányok befejezése után történelem, latin, művészettörténet szakos diplomával keres állást, mikor a diplomások egy jelentős hányada szel­lemi ínségmunkásként kallódik a kimű­velt emberfőt nem igazán becsülő és igénylő korabeli magyar társadalomban. Stengl Marianna talán szerencsésebb volt kortársai nagy részénél, mert „Hó­man boyként", vagyis nem kinevezett tanárként kisegítő státusba került a budai Bíró utcai államsegélyes magániskolá­ba, az ún. Új iskolába. Érdekes kísérlet folyik ekkor ebben az iskolában. A pe­dagógiai cél a tanulók öntevékenységé­nek fejlesztése, azok érdekeltté tétele a tanulás folyamatában. Sok ötlettel, lele­ménnyel törekedett a tanár mindig az adott gyermekcsoport adottságaihoz, ér­deklődéséhez igazodva fejleszteni a ké­pességeket, adagolni az ismereteket A modem pedagógia csak jóval később, a 60-as, 70-es években próbálkozik ha­sonló célkitűzésekkel. A fiatal, lelkes új­diplomás tanár nagy ambícióval veti magát a kísérletbe. Élvezi, hogy mind­három szakját taníthatja. Sok szép él­ményt, sikert jelent számára a sajnos rövid ideig végzett tanári tevékenység. Nem tudom, csak sejtem, milyen vesz­teség a magyar pedagógia számára, hogy egy ilyen egyéniség nem gazdagít­hatta azt életművével. A rövid kiruccanás a pedagógia hí­mes-göröngyös mezejére csak kellemes epizód marad Stengl Mari annaéletében. 1935-ben férjhez megy dr. Prokopp Gyula járásbíróhoz és amikor elsőszü­lött gyermeke egyéves lesz, felmondja állását, hogy teljes munkaidőben fel­eségként édesanyaként és háziasszony­ként szentelje magát új hivatásának. Boldogan vállalja új státusát, úgy érzi, boldog, megelégedett lesz, ha maga kö­rül boldogságot teremtve őrizheti a csa­ládi tűzhely lángját. 1938-ban költözik Esztergomba, mi­után nem kevés hitel felvételével felújí­tották, modernizálták az ősi Prokopp kú­riát. A beüleszkedés az esztergomi társa­dalmi életbe nehéz volt A fiatal feleség finom tapintattal, sikeresen oldotta fel azt a feszültséget, amit a fővárosi légkör és az egyetemi tanulmányok jelentette szellemi fölény miatt érezhették volna az esztergomi társaság hölgytagjai. Hosszú évekig sikerült rejtve tartani a jövevényt fürkésző kíváncsiság elől az egyetemi diplomát így indul a kiegyensúlyozott családi élet majd folytatódik a gyermekáldások boldog eseményeivel, amikor brutálisan belerobban a történelem, mint mind­annyiunk életébe, hogy felbontson min­den korábbi értéket feláldozzon embe­reket kisiklasson sorsokat, pusztulást, szenvedést hozzon egyénekre, közössé­gekre, nemzetekre. A Prokopp család kálváriája lehetne szimbolikus jelen­tőségű is. 194344 között a fronton tölt katonai szolgálatot a járásbíró úr, jegyzőként dolgozik a katonai bíróságon. Hadtestjét feloszlatják. 1944 decemberében érke­zik haza, röviddel Esztergom orosz megszállása előtt 1945 májusában a Népbíróság elnö­kének nevezik ki. Az akkor még demok­ratikusnak nyilvánított koalíciós időben iszonyatos nyomás nehezedik az igaz­ságszolgáltatásra. A szovjet szuronyok védelme alatt a maroknyi kommunista élcsapat egyre fontosabb kulcspozíció­kat foglal el a hatalomban, az államap­parátusban. Ilyen kulcsszerepe van az átszervezésre ítélt és a szovjet „igazság­szolgáltatás" szégyenteljes szerepének követésére szánt bírói, ügyészi karnak. Hányan voltak azok, akik mertek nemet mondani? Akik becsületüket, lelkiisme­retüket a szakmai érvényesülés és a megfélemlítés elé merték helyezni? - Én ártatlan embereket el nem ítélek - mondja feleségének és tudja, hogy elhatározásával óriási kockázatot vállal. Három perben hoz ítéletet mint a Nép­bíróság elnöke, mindhárom esetben fel­menti a vádlottat. A harmadik alkalom­mal a tárgyalás közben, majd az ítélet kihirdetése után ismét elfogultságot, , .mellőzés i kérelmet" nyújt be az ügyész, ami a perrendtartásba ütköző lépés. Dr. Prokopp Gvula még aznap megírja lemondását Áthelyezik a Pol­gári Döntőbírósághoz, ahol kezdetben nyugalmasabb volt a légkör. Munkája és lelkiismerete nem kerülnek konfliktusba egymással. A konfliktus nem itt alakul ki, hanem a bírói gyakorlat és az akkor, 1950-ben már féktelenné vált rákosista diktatúra osztály-igazságszolgáltatása között. Az egyik perben visszaítéli az Egyháznak a Legényegylet korábban ál­lamosított épületét a későbbi Petőfi Sándor Művelődési Központot Hallat­lan merészség! A proletárhatalom nyílt kihívása! A hatalom válasza könyörte­len: azonnali hatállyal nyugdíjazzák a négy gyermekes családfőt havi 500 fo­rint nyugdíjjal (mínusz 10 % békeköl­csön). (folytatjuk) Horváth Zsolt MEGHÍVÓ Kaposi Endre festőművész grafikai kiállítása 1993. január 15-én, délután öt órakor nyílik a Tokaj Galériában. Akiállítást megnyitja Mucsi András m ü vészettörténész. Várjuk Esztergom műpártoló közönségét! BUCSU TÁBORI LAJOSTÓL Ha az ember a szomorúságot már nem képes kifejezni, a költőkhöz for­dul segítségül. Kosztolányi vagy Má­rai „halotti beszéde" a legszebb és leg­többet idézett példa, mely azt is felidé­zi, nem lehet véletlen, hogy az első írásban rögzített nyelvemlékünk az el­múlás fölötti tűnődés, tudomásul véve a természet örök törvényeit. Hogy mindnyájan ...isa pur és homu vogy­muk... Mégis, ha az egyik legbarátibb kollégáról, vagy legkollégiálisabb ba­rátról van szó, nehéz minden érzelmi megnyilvánulás. Mert nem tűnik oly réginek Nádori Rezső elköltözése „az örök vadászmezőkre", Sinka Gábor sírján pedig jóformán el sem hervad­tak a tisztelet és szeretet virágai, most pedig Tábori Lajos kollégánktól ve­szünk búcsút, a magasztos jelzők hal­mozása nélkül. Aki ismerte Ót (márpe­dig Esztergomban ki ne ismerte vol­na!), az nem fogja elfeledni kivételes emberi tisztaságát, példaértékű orvosi tisztességét, aki nem ismerte, annak az Ó sírja csak egy az egyre ijesztőbben szaporodó friss halmok között. Hogy is írta Szabó Lőrinc pont ab­ban az esztendőben, amikor szelíd szí­vű orvoskollégánk született? Még húsz év, tfz, talán harminc, esetleg ötven de tán csak egy, vagy annyi se, mindegy, végez velünk a betegség, az undor vagy a véletlen fegyvere. Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven, és megbékélve mind együtt leszünk a földben... A nagy költő a kortársaira gondolt, miként mi is, amikor idézzük. Ki gon­doltavolna, hogy Lajos barátunknak a legnemesebb „szerve", az a minden emberi gyarlóságtól mentes tiszta szív mondja fel időnek előtte a szolgálatot? Milyen megfoghatatlan végzet űz ve­lünk kegyetlen játékot, amikor sorra szólítja el közülünk legértékesebb kortársainkat! Az idő majd mindent meggyógyít, vigasztalhatnánk ma­gúikat, csakhogy mikor fog születni Hozzá hasonlóan önzetlen lélek a köz­jó szolgálatára? Aki (nem félek a nagy szavaktól) ama Názáretinek volt nem méltatlan kései rokona.Ebben a sötét­szürke horizontú világban most csak az lehet az egyetlen kegyelemteljes vigaszunk, hogy Nádori Rezső, Sinka Gábor és Tábori Lajos „társaságába" kerülni már nem is tűnik olyan ijesz­tőnek. Amikor ...megbékélve mind együtt leszünk a földben. Szállási Árpád dr.

Next

/
Thumbnails
Contents