Esztergom és Vidéke, 1993

1993-01-27 / 4. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Ha elviselhetetlenül türelmetlen­né válik a történelem, ha a nemzeti, világnézeti, vallási vagy bármilyen különbözéseket szeretné elsodorni az indulat, az erdélyi tolerancia esz­ménye idéződik fel bennem. Nem­csak történelmi erényként, noha teg­napiak és maiak jogos büszkesége lehet, hiszen Európában elsőnek Er­délyben mondták ki, a tordai ország­gyűlésen, 1568. január havában, hogy egyenlő szabadság illet meg minden vallásfelekezetet, bárminő lelkiismereti meggyőződést. Ilyen messzire sehol nem mentek a fele­kezeti harcoktól megszaggatott kon­tinensen. Gyakorlatilag akkor, a tordai ha­tározat kimondásakor ez a döntés, ez az állásfoglalás az unitárius egyház egyenjogúsítását jelentette, a római katolikus, a református és az evan­gélikus felekezetek sorában. Dávid Ferenc, az új vallás megalapítója ezzel tanításainak szabadságát nyer­te el s egyben a fejedelem, János Zsigmond teljes pártfogását. Alig egy esztendő múlva a fejedelem ma­ga nyilatkoztatta ki a nagyváradi hit­vitán, hogy „...a mai birodalmunk­ban miképpen arról az ország vég­zése is vagyon, mi azt akarjuk, hogy szabadság legyen. Továbbá tudjuk, hogy a hit Istennek ajándéka és a lelkiismeret semmire erőszakkal nem vitethetik." Véres harcok előz­ték meg e bölcsesség kimondását, ezért válhatott tartós törvénnyé, ahogy ma jellemezhetnők: tartós társadalmi egyetértéssé, minek nyo­mán Erdélyben, századokon át, Kós Károlyi idézve, „öt vallás hivői él­hettek békességben egymással ak­kor, mikor Európa különböző Krisz­tus-hitü kultúrnépei halomra gyil­kolták egymást." Századunk magyar demokrata publicistái ezt az erdélyi alapállást „kisebbségi humanizmusnak" neve­zik. Nyilván, Trianon után, kisebb­ségi léthelyzetben. A meghatározást kiterjeszthetjük visszafelé is a törté­nelmi időkbe, el a XVI. századig. A tolerancia szép eszményét ugyanis egy számbelileg kisebbségben lévő egyház papja terjesztette az ország küldöttei elé, s tették közösen tör­vénnyé. Még akkor is kisebbségi egyháznak tekinthetjük az unitárius felekezetet a korabeli Erdélyben, ha hívei közé számíthatta János Zsig­mond fejedelmet is, és ha egy tíz évvel későbbi zsinaton, 1578-ban, ugyancsak Tordán már 322 unitárius lelkész jelent meg. Erdély demokratái mindig magu­kénak vállalták a tolerancia eszmé­nyét, noha ez nem is lett volna ok­vetlenül törvényszerű. Hiszen gon­doljunk arra, a demokrácia már el­nevezése szerint is a többség ural­ma, a türelmesség pedig a kisebbség védekező fegyvere. Önnön erejéből a tolerancia semmiképpen sem érvé­nyesítheti a maga humánumát, csak a számbeli többség bölcs belátásá­val párosulva. Történelmi példák igazolják, hogy ez a szövetség, a kisebbségi önvédelem és a többségi belátás között nemcsak a kisebbség­nek válik hasznára. Legalább annyi­ra, ha nem nagyobb mértékben a megértő, a toleranciát elfogadó vagy legalább elviselő többségnek. Több mint száz évvel ennek előt­te, 1888-ban karánsebesi román többségű választókerületben egy magyar politikust, Mocsáry Imjost emelték parlamenti képviselővé. A bizalom a közélet demokrata harco­sának szólt, aki természetes módon vállalta a tolerancia elvét, színma­gyar táj szülötteként hirdette a törté­vükért, hitükért, iskoláikért folyta­tott szabadságharcban. Többségi érdeket is szolgál a tole­rancia érvényesülése. Erdély törté­nelmi nagyságát ez az esemény vé­delmezte és építette, az unitárius Já­nos Zsigmond halála után, katolikus fejedelmek, a Báthori-ház idején és a református uralkodók, Bethlen Gábor, a két Rákóczi György vagy az enyedi kollégiumot újraalapító Apafi Mihály idejében. Bethlen Gá­bor bölcs toleranciája mutatkozott meg például a Biblia román nyelvre fordíttatásában, a zsidó népcsoport emancipálásában. A nagy fejedelem szabad lakhatási és iparűzési jogot ad Erdély zsidó polgárainak, ami az ország gyarapodását segíti elő. Feje­delmi érdek ez, nyilvánvalóan, de ezen túlmenően, Bethlen biztosítja a zsidók számára a szabad vallásgya­korlást és kollektív nemes levelet ad számukra, amelyben figyelmezteti a hatóságokat, hogy az egyes zsidó ember vétségéért a többieket fele­Beke György Erdélyi örökség nelmi Magyarországon élő minden nemzet, nép, kisebbség egyenlősé­gét. Ha azt a korszakot idézzük fel, főként Eötvös József megértő libe­ralizmusát szoktuk elmegetni. Mo­csáry és Eötvös között sor került vitákra is, de szakadék soha nem támadt közöttük. Mindketten meg­értették a tolerancia történelmi ere­jét. Visszatekintve, úgy tetszhetnék, Mocsáry Lajos továbbjutott előre a nemzetiségi jogokért folytatott küz­delmében: nemcsak az egyéni sza­badságjogokat kívánta, követelte, minden szabadság alapvető feltéte­leként, de a közösségi jogok fontos­ságát is felismerte, éppen a kisebb­ségek jövője szempontjából, az anyanyelv szabad használatának, az anyanyelvű iskoláztatásnak, a mű­velődési intézmények szabad műkö­désének törvényes biztosítását min­den nemzet, nép, kisebbségi közös­ség számára. Mocsáry ezáltal a többségi felelősségvállalás emberévé vált, példa lett a későbbi évtizedek szá­mára, olyan jelkép, amelyet a ma­gyar nemzet méltán mutathat fel bármikor a szomszédos népeknek és a nagyvilágnak. Manapság egyene­sen hivatkozási alap ez az örökség az erdélyi magyarok számára a nyel­lőssé tenni vagy bántalmazni tilos. Fordítsuk le ezt is mai szóhasznála­tunkra: Bethlen Gábor toleranciája nem tűrte el a kollektív bűnösséget és a felelősségre vonást. És a jogokra, a baráti gesztusokra hűség a felelet. Századokon át élő ragaszkodás és tisztelet. Az erdélyi tolenrancia hagyományai tartották meg a magyar hűségen Trianon után a román hatalom alá került zsidósá­got. Ennek egyenesen megindító példája a Kecskeméti Lipót főrabbi­ról elnevezett hajdani nagyváradi zsidó gimnázium létrejötte. Nagy­várad zsidó fiataljai - egyházi tör­vények és ősi hagyományaik meg­őrzése mellett - magától értetődően magyar iskolába jártak 1918-ig. A bukaresti kormányzat azonban ki akarta tépni az erdélyi zsidóságot a magyarságból, legalább nyelvében, majd később lélekben is. Törvényt hozott Bukarest, hogy a zsidó fiata­lok csak állami román tanintézetek­ben vagy felekezeti iskolákban ta­nulhatnak. A felekezeti iskolákban a tanítás nyelvét a fenntartó egyház­község határozta meg. Kecskeméti Lipót nagyváradi főrabbi maga gyűjtötte össze a szükséges pénzala­pot a zsidó felekezeti gimnázium megnyitásához, és ebben az iskolá­ban - a román szigorításokig - ma­gyarul tanították a zsidó és keresz­tény fiatalokat. A vészkorszak, a zsidók deportá­lása nemcsak megbocsájthatatlan tömegpusztítás volt, hanem magyar öngyilkosság is. Hiszen Kecskeméti Lipót szellemét érte halálos csapás. A kisebbség tragédiája a többség nehezen kiheverhető vesztesége lett. Állok most a történelem partjai­nál, eltűnődöm gőgös duhajok mai tudatlanságán, Kelet-Közép-Európa önmagát igázza le, miután felszaba­dult fél évszázados lelki és gazdasá­gi rabságából. Anyanyelvű iskolák kerülnek veszélybe, intézmények tűnnek el, nyelveket szeretne kiirta­ni a rögeszmés megszállottság és a cinikus nacionalizmus. Mintha az erdélyi örökség végképp elenyészett volna, legelébb saját szülőföldjén. Kit szolgálhat ez a diktatúrát kí­sértő kizárólagosság? A többségi nemzeteket? Fülemben csengenek a latinos zengésű katalán szavak, amelyekkel János Károly király megnyitotta az olimpiát. Mivel a ka­talán föld fővárosában mérkőztek a világ sportolói, természetes volt a spanyol király számára, hogy kata­lánul mondjon beszédetl Egy olyan nép nyelvén, amelyet Spanyolor­szág lakosságának 15 és fél százalé­ka beszél csak. De ott, Barcelonában ez a lakosság anyanyelve. És szaza­dos tiltás után az ország uralkodója ezen a nyelven szólalt meg. ^ TÁRLAT • özeüi* Megnyitja dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára. A megnyitó időpontja: ^ Január 29, délután 4 óra. IDŐ LAPOZÓ szerkesztésében

Next

/
Thumbnails
Contents