Esztergom és Vidéke, 1993

1993-01-27 / 4. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE KAPOSI ENDRE KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA ili A TOKAJ GALÉRIÁBAN „...ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam, magam." Igen, ez a rövid története és mottója Kaposi Endre festőművész most megnyíló kamarakiállításának. Kaposi Endre képeit, szellemes és gondolatébresztő fotómontázsait számos egyéni és kollektív kiállításon láthattuk, de ennek a kiállításnak külön érdekessége, hogy anyagát a művész egyéniségét és kvalitásait legjobban tükröző grafikákból, kollázsokból maga a művész állította össze. Ő választotta ki a helyet és az időpontot, maga válogatta és rendezte a kiállított műveket. Igényessége, derűre serkentő játékossága a fenti idézetből adódik, számadás és elsősorban önmagának szánt születésnapi meglepetés a falakon látható képekből komponált költemény. Annak ellenére, hogy sokan a festő Kaposi Endrét szenvtelennek, önmagával szemben szigorúnak és túl józannak ismerték, fotómontázsaiból már a 70-es évek elején is kiderült, és ez a grafikai kiállítás is bizonyítja, hogy játékos, lírai alkatú művész, visszafogottsága csak festményeire voltjellemző. Játszani pedig, mint költői mintaképe, József Attila is tette, csak szépen, teljes komolysággal és teljes átéléssel lehet. Az igazi játék, a gyermek játéka mindig sallangmentesen őszinte és salakmentesen tiszta, egyedi és közérthető kifejező jegyekkel rendelkezik, ökonomikus és csak a legfontosabb dolgok közlésére szorítkozik. A műveiben mindig megújulást és megváltást kereső művész talán ezért merített itt a legtisztább forrásból, ezért használta fel xerox technikával készült színezett grafikáin saját gyermekeinek korai munkáit, Kaposi Tamás játékosan borzongató fotóit és Kaposi Ágnes gyermekkori rajzait az „Etűdök gyermekhangra" című grafikai sorozaton és a „Gyermek és a halál" című képeken. Az egy családon belül tovább élő és öröklődő művészi tehetség számos szép példáját megtalálhatjuk a magyar művészet történetében is, gondoljunk pl. a Markó, a Ferenczy, vagy a Beck család példájára. Kaposi Endre édesapja is festőművész volt és az esztergomi Tanítóképző kitűnő művészpedagógusa. A harmadik nemzedéket képviselő Kaposi Tamás festőművész fiatalon lezárult életművéből már két gyűjteményes kiállítást rendezett szülővárosa, Esztergom és a Képzőművészeti Főiskola. Törvényszerű, hogy az apák egyénisége, sőt művészetük motívumvilága látható vagy latens módon a leszármazottak munkáiban is nyomonkövethető, így a Kaposi család esetében is. Itt azonban szokatlan, fordított jelenségről van szó. Itt az apa nyúl vissza gyermekei munkáihoz hitelesítve és gazdagítva saját belső világát. A xerox technika variációs lehetőségeivel új grafikai műfajt és új kifejezési lehetőségeket teremt magának. A kor feloldhatatlan ellentmondásaival és szellemi csődjével szemben (lásd az „Üdvözlet az ezredfordulónak" c. fotómontázst) a gyermekkor tisztánlátását, találékonyságát és dinamikus képi világát, optimizmusát állítja szemben az „Etűdök gyermekhangra" c. sorozatával. Az ötvennégy éves művész, Kaposi Endre ezzel a gyermekhang-sorozatával, a most megnyíló grafikai kiállítás teljes anyagával, több mint három évtizedes alkotómunkásságának színtéziséhez. Számára valóban születésnapi ajándék volt e kiállítás megrendezésének lehetősége, de a kiállítás végső soron a Tokaj Galéria nemcsak nemes nedűkre, hanem éltető szellemi forrásokra is szomjazó műértő közönségnek készült. Közönsége nevében is köszöntöm az alkotó Kaposi Endrét, és kívánok neki további termékeny, sikerekben gazdag éveket! Esztergom, 1993. január 15. Mucsi András „Esztergomra az egynapos turizmus jellemző" - ezzel „intézték" el az 50-es évektől, s úgy tűnik a jelenben is, Esztergom idegenforgalmát a mindenkori döntéshozók. A kijelentő módnak is vannak hangsúlybeli finomságai. Egyeseknél ez pejoratív, lekicsinylő értelmet kap, nekem ez csupán a turizmus (a látogató, a week-end) egyik válfaját jelenti. A definíció kissé bonyolult - megértéséhez a turisztikai vonzerőből kell kiindulni. A vonzerő nem más, mint potenciálisan jelenkező szívóhatás, amelynek intenzitása az adottságok szubjektív értékeléséből, a propagandából és az üzleti munkából bontakozhat ki, kedvező helyi feltételek alapján. Tehát van: kedvező feltétel(van?), van szívóhatás (kb. évi egy millió!), az intenzitás pedig növelhető. Ez utóbbi függ a propagandától, az üzleti munkától és a szubjektív értékeléstől. Vagyis a turizmusban minden mindennel összefügg és ez azt jelenti, hogy csak egyféle vonzástényező nincs! A turizmusnak az adottságokra alapuló létét nem szabad „sorscsapásnak" tekinteni, hanem látni kell, hogy esetünkben az „egynapos" turizmus bírált vonzástényezője Esztergomban azonos Árpád-házi királyaink palotájával, a Bazilikával, a Keresztény Múzeummal! (Még mielőtt bárki felkapná a fejét, itt nem politikáról, hanem szakmai értelemben Esztergom legfontosabb vonzerejéről esik szó.) Ha a látogató turizmust és vele annak vonzástényezőjét felszínes gazdasági megítélés szerint „leírjuk", lényegében azt írjuk le (lekicsinylő értelmezés szerint a veszteség oldalra) ami maga Esztergom! Nyilván ezt senki nem így gondolja, de ha sokat súlykoljuk magunkban az „egynapost" még létező fogalommá is válhat. Miről is van szó? A háború előtt Esztergomot enyhén gyógyhatású, nyilvántartott thermálvízével gyógyüdülőhelyként tartották nyilván. Az átlagos tartózkodási napok száma tavasztól őszig 5-7 nap volt. (És ma sem igazán az „egynapos" turizmus jellemző a városra, mert éves szinten 1,8 -2,2, a főszezonban 3-4-re emelkedik a vendégéjszakák száma.) Miért? A Szent István Strand-fürdő és Fürdőtelep miatt! Kik építették és mikor? Trianon után, a 20-as években, miközben tomEz idegenforgalmi politika? Nem, sorscsapás Lurdes-nak, Mariazell-nek, Firenzének, aLoire-völgyének és sorolhatnánk tovább mindaz a vonzástényező, ami lényegében azonos Esztergom és a Dunakanyar vonzerejével. Ezen kell elgondolkodni! Megoldást a látogató turizmusban rejlő gazdasági lehetőségek jobb kihasználásában, Esztergom esetében további, fontos vonzástényezőink feltámasztásában, újabbak kialakításában kell keresnünk. (Ezt a turisztikai kínálat komplettírozásának is nevezik.) bolt a gazdasági világválság! (Ezzel a történelmi visszapillantással semmi mást, csak azt kívánom bizonyítani, hogy az „egynapos" turizmus jószándékkal és helyes várospolitikával „mesterséges" úton is megváltoztatható. Eleink tehát (nagyra) értékelték a látogató turizmust, ezen keresztül mindazt a vonzóerőt, mely azt indukálta és kiváló, tudással párosult érzékkel találták meg a kínálatbővítés lehetőségét! Vagyis a régi értékeket megtartva alakottak újat! Fájdalmas az, hogy ezt szinte mindnyájan tudjuk. Mégis, az „Esztergomra az egynapos turizmus jellemző!" gondolkodással söpörjük szőnyeg alá értékeinket, s így magunkat írjuk „nullára". Képletesen és a Város költségvetése szerint - már ami a turizmust illeti - valóságosan is! Szállodáink, panzióink a csökkenő forgalom ellenére is eredményes évet zártak. Még egy kizsarolt, elhasznált Hotel Fürdő is képes volt 1992-ben 6-7 millió forint körüli gazdasági eredményt felmutatni! Hogy a leendő esztergomi szállodaberuházásokhoz nem találunk üzemeltetőt, ennek nem a város és turizmusának szerkezete az oka! Tudjuk, látjuk, hogy szállodaipari vállalataink sorra-rendre „építik le" vagy privatizálják vidéki házaikat, s tevékenységük Budapestre szűkül. A vidéki házak eladásából töltik fel forgóalapjukat, fizetik korábbi hiteleiket, korszerűsítik fővárosi szállodáikat. Ahelyett, hogy a vidékről való kivonulás szándékát beismernék, ezzel esetünkben - így érvelnek „Esztergomra az egynapos turizmus jellemző!" Ők mondhatják, mi nem! Létezik megoldás - ha van helyi idegenforgalmi politika! Koditek Pál