Esztergom és Vidéke, 1993

1993-08-19 / 32-33. szám

246 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Oly korban végezte egyetemeit és kezdte hivatását, mikor a nagy keleti bálvány bajsza rezdülésére rettenet szállta meg milliók szívét a világ egyhatodán, amikor túlbuzgó helytartók, a nagy bálvány legjobb magyar, cseh, lengyel, román, bolgár, stb. tanítványai parancsára felsereglettek ifjú (és kevésbé ifjú) hadak, hogy lábuk nyomán fű se nőjön többé e „félfeudális, bűnös nép lakta hazában", de, hogy a múlt romjain majd felépüljön a boldogabb jövő; - szóval az állandóan fokozódó osztályharc hőskorában. Tanulságos kordokumentumként idézem a Leel-óssy Lóránt dr. személyi dossziéjából előkerült egyik jellemzést, mely bármennyire nevetségesnek tűnik a mai olvasó számára, akkor alkalmas volt egy ember sorsának eldöntésére. Az idézet teljes, szószerinti. íme: „Apja ref. pap. Politikailag teljesen megbízhatatlan, fasiszta. Az ideológiai előadást destruálja. Van egy csomó földjük is. Teljesen nagypolgári gondolkodású. Az idegklinikán dolgozik. Mozgalomban egyáltalán nem vett részt. Szakmailag kitűnő. Fejlődése reménytelen." Most ne akadjunk fenn a primitív fogalmazáson. Mindannyian tudjuk, milyen kiművelt emberfőket állítottak a személyzeti osztályok élére, hogy megítéljenek másokat, nem egyszer tudós embertársaikat. Ami a fenti mondatokból elsősorban szembe szökik, az a mérhetetlen osztály gyűlő lete korban érdem, bizonyos beosztásokban kötelező erény. Hogy ilyen megítélés után, minden hátrány és akadály ellenére dr. Leel-óssy Lóránt életútja egy emelkedő, egyre gazdagodó szakmai, tudományos karriert teljesített be, annak ezer és egy lelki, jellembeli oka lehet, nem utolsó sorban „nyakas kálomista" ősöktől örökölt génjei. (Apja református pap Biharban. Kis falvak közösségének pásztora. Nem csak híveinek lelki gondozását látja el, hanem kutatja a társadalmi, szociális problémák gyökereit. Tagja lesz a Magyar Élet Pártjának és az 1932-es választásokon gróf Alinássyval szemben elnyeri a dél-bihari mandátumot. Szívélyes jó viszonyba kerül sok kisgazdapárti honatyával, többek között Tildy Zoltánnal is, akik látva a föld népe iránti elkötelezettségét, nem értik, miért politizál a kormánypárt színeiben. Válasza egyszerű, józan megítélésre vall: „így többet tudok tenni népemért, az egyszerű földművelőkért, választóimért." Mint református paphoz, sok zsidó család fordult hozzá segítségért az első zsidótörvény idején. A segítséget egy esetben sem tagadta meg. Kikeresztelte, hívei közé fogadta ezeket a családokat, akik ezáltal egy ideig mentesültek a törvény hatálya alól. Később sokaknak mentességet szerzett a munkaszolgálat alól, ki tudja, hánv emberéletet mentve meg ezáltal. Öt azonban ez sem mentette meg az 1945-ös letartóztatástól, majd egy évvel később a Népbírósági vádemeléstől. A vád: nem tiltakozott a parlamentben, amikor az megszavazta a háborúba való belépést. A perben Tildyék és a volt munkaszolgálatosok tanúságának alapján felmentő ítélet született. Folytathatta lelkipásztori munkáját a nagytiszteletű úr.) Fia gimnáziumi tanulmányait a mezőtúri Református Gimnáziumban végzi. 1946-ban érettségizik és beiratkozik a Debreceni Orvostudományi Egyetemre (ekkor még nincsenek felvételi vizsgák a magyar egyetemeken). Három évig viszonylag gondtalan egyetemi polgárság következik. A szabad légkör csak a fordulat évében, 1948-49-ben változik meg gyökeresen. Energiáinak nagy részét a szakmai felkészülésre fordítja. Az évfolyam egyik legjobb hallgatója. Professzorai felfigyelnek rá, látják tehetségét és szívós, kitartó szorgalmát. Már ekkor elhatározza, hogy ideggyógyász szakorvos lesz. Bekapcsolódik a Sántha Kálmán professzor tanszékén folyó kutatómunkába, dolgozik a neuropathológiai laboratóriumban és hamarosan hozzáfog azokhoz a kutatásokhoz, amelyekből első tudományos dolgozata születik. Mindezt állandó gyanakvástól kísérve, az „osztályharcos éberség" légkörében, amelyben először a mestert, Sántha professzort éri utol sorsa. Az 1948-ban Kossuth-díjjal kitüntetett világhírű neurológust - egy nevetséges ürügyre alapozott koncepciós fegyelmi eljárással - eltávolították az egyetemről, sőt az az Akadémiáról is. Ifjú tanítványa ugyan még befejezi a dolgozatot, majd tanulmányait, de ambícióinak figyelembevétele nélkül Miskolcra helyezik mentőorvosnak. Ekkor már nős és fiatal apa. Felesége és kisfia Debrecenben maradnak, ő Miskolcról látogat haza, amikor a szolgálat ezt megengedi. Egy évig tart ez az állapot. 1954-ben sikerül Debrecenbe helyezmegvédése előtt pályázza meg 1968ban a majd általa létrehozandó Neurológiai és Pszichiátriai Osztály főorvosi állását Esztergomban. Az osztály húsz éves fennállása alkalmából az időszak tudományos és terápiai munkásságát reprezentáló tanulmánygyűjtemény jelent meg dr. Leel-óssy Lóránt szerkesztésében. Ennek előszavából, dr. Kiss Gyula írásából idézek: „... igen nagy kár az, hogy az elmúlt évtizedekben az iskolateremtés hazánkban háttérbe szorult. Ezzel szemben dr. Leel-Óssy Lóránt, mint Sántha Kálmán professzor fiatal tanítványa és követője az Ó tanait és szemléletét próbálta megvalósítani, így az esztergomi ideg- és elmeosztályon kialakult Leel-Óssy professzoron keresztül Sántha professzor szellemi, orvosi hagyatékának ápolása és a híres Sántha-iskola itt is folytatódik." Az idézet egyfajta összegzése az osztályon folyó sokrétű munkának. Az elmúlt, most már 25 év mérlegét más módon, konkrét adatok fényében is fel lehet állítani. 1968-ban 85 ággyal indult az osztály, mint a megye egyetlen neuropszichiátriai osztálya a Dobozi Mihály utcában. Később, mint megyei szakfelügyelő főorvosnak, sikerült hosszú, kitartó meggyőző munka eredményeként Tatabányán is megszervezni egy hasonló osztályt. Mindkét esetben rengeteg ellenállást kellett legyőznie a kollégák és hivatalok réEsztergomi arcélek LEEL-ŐSSY LÓRÁNT DR. tetni magát laboratóriumi orvosként a Megyei Tanács Rendelőintézetébe. Folytatja mentőorvosi munkáját is. Kell a pénz a növekvő családnak. Megszületik második gyermeke is. Szabadnapjain rektori engedéllyel bejár az Orvostudományi Egyetem Idegklinikájára és díjazás nélkül dolgozik. Heroikus erőfeszítést fejt ki, hogy szakvizsgáját letehesse. Ez 1956-ban következik be. Ideggyógyász szakorvos lesz már jelentős agypathológiai kutatással a háta mögött. 1960-ban újabb szakvizsgát tesz pszichiátriából és úgy érzi, célba ért: kinevezik a Hajdú-Bihar megyei Kórház Ideg- és Elmegyógyászati Osztályára. A cél egy új starttal esik egybe. Egy nagyívű szakmai és tudományos pálya kezdődik, melyben dr. Leel-Óssy szinte a maximumát ér el annak, amit egy pártonkívüli, ergo másodosztályú állampolgársági státuszt „élvező' magyar értelmiségi, szakmájának kiváló tekintélye egyáltalán elérhet. Tudni való, hogy ehhez - összemérve a politikai kedvezményezettekkel - jelentős többletteljesítményt kellett nyújtani. Kórházi kinevezése után megszervezi a neuropathológiai laboratóriumot és intenzív kutatómunkába kezd. (Később pályafutása során több hasonló műhelyt hoz létre az ország különböző kórházaiban.) Számos publikáció, előadás, kongresszusi referátum tárja a szakmai közönség elé elért eredmenyeit. Neve egyre ismertebbé válik. Meghívásokat kap külföldi konferenciákra. Hat hónapos egyéni kutatói ösztöndíjjal Hollandiába megy, ahol a hágai Szent Ursula klinika neuropathológiai munkájába kapcsolódik be az ottani neves kutatók munkatársaként. A klinikai intézet tiszteletbeli tagjává fogadja. Hazatérése után kutatási eredményeit kandidátusi disszertációban összegzi, melynek sikeres széről, míg sikerült az elme- és ideggyógyászattal kapcsolatos szemléletüket, előítéleteiket megváltoztatnia. Már az első években is korszerű, az országos átlagot felülmúló gyógyító munka kezdődött a szakmához tartozó területek mindegyikén. Az akkori eléggé mostoha körülmények, a szűkösség (egy betegre kb. 2 négyzeünéter terület jutott) ellenére a napi 16-18 órás munka meghozta eredményét. Sokan kísérték megértéssel és elismeréssel az osztály tevékenységét, és az ő segítségükkel, támogatásukkal 1985-re sikerült egy valóban modern 150 ágyas pavilont építeni, ahol korszerű körülmények és műszerezettség mellett minőségileg jobb munkát lehetett végezni. Eközben dr. Leel-Óssy Lóránt tizenkét hazai és nemzetközi szakmai szervezetnek lett tagja, közöttük a Nemzetközi Pathológiai Társaságnak, melynek Végrehajtó Bizottságába is beválasztották, és egy ideig elnöke volt a Magyar Neurológiai Szekciónak. Neurológiai kutatásaival elnyerte a két legrangosabb szakmai kitüntetést: a Schaffer Károly és a Sántha Kálmán emlékénneket. Előadásokat tart orvoskongresszusokon, konferenciákon itthon és idegenben. Tudományos munkatársi kapcsolatban áll neves berlini, londoni, chicágói és tokiói professzorokkal. Szervezi a Neuropathológiai Délutánok előadássorozatot: a fiatal magyar és külföldi pathológusok műhelyét. Tíz éven át oktatott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikáján mint kültag. 1987 óta a Budapesti Orvostovábbképző Intézet címzetes egyetemi tanára. Részt vesz a fiatal szakorvosok szakmai képzésében. Továbbképzési tanfolyamokat szervez és vezet. Hazai és külföldi szaklapokban több rnmt száz tudományos dolgozatot publikált. Négy saját könyve jelent meg, továbbá különböző szakmunkákban nyolc fejezetnek is ő a szerzője. Megírta az ideg- és elmegyógyászat tankönyvét a háziorvosok számára. Az esztergomi kórház ideg- és elmeosztályát egyetemi oktató kórházi rangra emelte az Egészségügyi Minisztérium. A Debreceni Orvostudományi Egyetem a múltban elszenvedett üldöztetés miatt megkövette és felajánlotta számára az egyetem címzetes tanára kinevezést. Az ezzel kapcsolatos adminisztrációs ügyek folyamatban vannak. Kész a leltár? Valószínűleg még sok említésre érdemes tény maradt ki, de mint a kedves olvasó is látja, ha dióhéjban szeretném összefoglalni a szakmai eredményeket, dr. Leel-óssy Lóránt tanár úr esetében egy jókora kókuszdióra lenne szükségem. Fő kutatási témája az agyi érbetegségek pathológiája. Természetes módon esett rá a választás, amikor Magyarország is bekapcsolódott a Nemzetközi Stroke (agyi érbeteg) Programba. Ennek révén az esztergomi ideggyógyászat a 26 magyar agyi érbeteg-ellátó központ egyikévé fejlődhetne. A Nemzeti Stroke Program 1991. évi indulásakor Leel-óssy dr. a kórház Igazgató Tanácsának és Főorvosi Karának jóváhagyásával terjesztette be a pályázatot. Azóta közel tíz millió forint értékű, a gyógyászatban csúcstechnikát jelentő gépparkkal gazdagodott az osztály műszerállománya. A program megvalósulásához szükséges lesz egy CT (computer tomograph) beszerelése, melyre igen komoly ígéretet tett a programot koordináló államtitkár. Ezzel a berendezéssel a kórház diagnosztikai lehetőségei jelentős mértékben megnőnek. A kórházban folyó gyógyítómunka minőségi javulást fog felmutatni. Sokat emlegetett elmaradásunk a világszínvonaltól csökkeni fog. Ha... Ha mindezek a berendezések Esztergomba kerülnek. Havalóban agyi érbetegellátó központ lesz az idegosztály. A fenyegető „ha" feloldását jelentené a dr. Leel-Óssy Lóránt nyugdíjazásáról szóló döntés felülvizsgálata. Kétséges, hogy nélküle a NSP Esztergomot illető része megvalósítható. Remélem, hogy a végső döntést körültekintően, minden szempontot figyelembe véve hozzák meg az illetékesek. Leel-Óssy tanár úr szkeptikus a már meghozott döntés megmásítását illetően. Úgy érzi, aktív kórházi pályafutása, bár szokása szerint még sok és szerteágazó terve lenne a jövőre nézve, véget ért. Mikor közérzetéről kérdezem, elég keserűen fogalmaz: „Sértett önérzettel távozom." Magam is nem csekély keserűséget érzek. Egy sikeres, a betegek érdekében sok áldozatot hozó pályának nem ilyen érzésekkel terhelten kellene befejeződnie. Az az orvosi hitvallás, amit a KórLap '93. évf. 1. számában fogalmaz meg Leel-Óssy tanár úr, mottó lehetne a fiatal orvosnemzedék számára is. Legyen ez írásom zárszava: „... a felesküdött orvosnak mindenféle nyomás, elnyomás, szegénység, anyagi aluldotálás ellenére magaszszintű munkát kell adnia, emelkedett etikai hozzáállással." Horváth Zsolt