Esztergom és Vidéke, 1993

1993-08-19 / 32-33. szám

247 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Fények, fák, ködök Amióta a fotózás nem puszta technikai csoda (mint a XIX. században), hanem önálló kifejezési mód, önállósult képzőművészeti műfaj, sokat gondolkodunk azon: egy-egy felvétel miért szép? Hiszen az, amit rajta látunk, ugyanúgy a mi szemünk elé is kerülhetett volna. Ugyanúgy agyunkba éghet egy-egy szép pillanat. Mégis: miért szép? Miért szépek Kollár István képei? Csak attól, hogy ő megy ki egy (vagy száz?) hajnalon az Erzsébet-parkba, meglesni , meglepni egyszeri pillanatokat? Attól, hogy ő az, aki nemcsak meglátja, hanem megörökíti - de pontos ez a szó! -a maga módján, a saját eszközeivel Szenttamás utcáinak ellenfényes csillogását? Pedig mi is beülhetünk egy csónakba, végigjár hatjuk az esztergomi Kis-Dunát, a mártélyi holtágat, megláthatjuk a háboríA fa megszállottja tatlan faóriások tövében a kimosott gyökerek kusza játékát és gépünkön megnyomhatjuk a gombot. Mégsem tesszük. Ha mégis, úgy tűnik, nem sikerült. Nem olyan, mint, mintha... Ezért a mintha... érzésért jó Kollár István képei között lenni. Fények, fák, ködök remegésében otthon érezzük magunkat. Fények, a fekete és a fehér fényei. Színeket nem használ, színes fotót nem készít. Puritanizmus? Befeléfordulás? A természet szótlanságába vezet el minket. Tájai hallgatagok, emberek sincsenek képein. Epületek, emberi tárgyak: igen. De mi hiányzunk. Elege lett belőlünk, miközben nekünk akar: adni? Újra megnyílt egy ízléses, csöndes, nyugodt beszélgetőhely Esztergomban. Kollár István képeinek állandó tárlata itt, a Szent Kristóf fogadób termeiben található. (Rafael) Dr. Kovács József esztergomi fafaragó a közelmúltban Népi iparművész címet kapott. A Magyar Művelődési Intézet népi iparművészeti tanácsa ezt a címet hároméves folyamatos zsűrizés alapján ítéli oda. - Honnét a famüvesség szeretete? - kérdeztük a faragványokkal díszített lakásban a művészt. - Gyermekkorom egy részét Csatár községben töltöttem, ahol a göcseji ember tárgyformáló készségét először apám munkáin figyelhettem meg, aki afféle ezermester volt. Amikor a háborús évek az alföldi tanyavilágba sodortak, mint cseléd a hosszú téli estéken olyan eszközöket készítettem, amelyeken a célszerűség szabta forma díszítésére törekedtem. 1947 nyarán Dorogra kerültem, ahol magával ragadott a kor társadalmi sodrása: üvegfúvó közgazdasági technikum - tanácsakadémia - állam- és jogtudományi kar. Hat évig voltam katona, tizenhat évig tanácselnök és három évig tsz-elnök. Módom volt megismerni a falusi embereket és életviszonyokat. Ezért gyakran gondolok régi élményeimre, s választom témául a falusi életképeket, benne az alkotó munkát végző ember célszerű mozdulatait. Számomra a faragás a teljes gondolati és cselekvési szabadság, ezért egyedi alkotások készítésére törekszem. Szeretem a fát. Csodálom , mert magán viseli a természet könyörtelenségének nyomait - és mégis élni akar. Szaruval, csonttal, bőrrel is foglalkozom - ami a célnak megfelel. -Mégis, Ön közéleti ember volt. Mikor kezdett komolyabban művészi céllal faragni? - A népművészet világában Cs. Kiss Ernő iparművész indított el. Vele dorogi kiállításán ismerkedtem meg. Amikor megmutattam neki munkáimat, csak annyit mondott: „Benned sokkal több van!" Ó 1976-ban egy szakkört is indított Komáromban. Csatlakoztam. Ott kiderült, hogy faragások témájául vannak élményanyagaim. Cs. Kiss Ernővel a népművészet közös szeretete révén ma is nagy barátságban vagyok. Közben egy kétéves tanfolyam után a C kategóriás minősítő vizsgát is letettem. Most a Népi iparművész címmel A kategóriás besorolást kaptam. 1987-ben mentem nyugdíjba, azóta csak a faragásnak élek. 1989-től a Megyei Népművészeti Egyesület elnöke vagyok, újabban az országos egyesületnek alelnöke is. Első önálló kiállításom 1983ban volt, ezt azóta 12 követte. Tavaly az olaszországi San Salvoban egy teljes kiállítási anyaggal szerepeltem. Ott, a kiállítás idején egy termékenység-szobrot is készítettem, amelyet a városnak adományoztam. Ezidáig négy fafaragótábort is vezettem. Az elmúlt években pedig - felnőtteknek és gyermekeknek - négy szakkört, Dorogon és Tokodon. De két évig itt, a bánomi műhelyemben is oktattam a József Attila iskola diákjait. Hétnyolc gyermek rendszeresen járt ide, és tanár bácsinak szólítottak. A felnőttek számára hathónapos tanfolyamokat tartok. Ez idő alatt megismerkednek az ékrovásos, a somogyi, a dunántúli és a parasztbarokk faragóművészettel. Örülök, hogy vannak követőim. - Hol állnak nagyméretű alkotásai? - Eötvös József-domborm ű vem a róla elnevezett dorogi iskola előtt. Ugyanott, a Zrínyi iskola előtt egy magyaros kiskapu és egy Zrínyi-emlékfa. Esztergomban a József Attila iskola bejáratánál egy életfám áll, de alkotásaim az ismerősök és azok vendégei révén Fokvárostól Japánig megtalálhatók. Sebő József