Esztergom és Vidéke, 1993

1993-07-22 / 28-29. szám

222 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Vendégeink a német katonai temetőben Miniszterek, képviselők - Esztergomban Németországból Az elmúlt hét folyamán Magyaror­szágon tartózkodott a német Ke­resztényszociális Unió (CSU) képvi­selőcsoportja. Csütörtökön félnapos program keretében Szentendrén és Esztergomban jártak. A délelőtt folya­mán a csoport vezetői B udapesten An­tall József miniszterelnökkel tárgyal­tak, így ők csak a szentendrei progra­mot elhagyva csatlakozhattak a mint­egy 120 fős delegációhoz. A német képviselőket Balogh Péter alpolgármester fogadta és kísérte a Vármúzeumba, ahol Horváth Béla ré­gész, múzeumigazgató mutatta be Szent István palotáját. Rövid tárlatve­zetés és a közös történelmi múlt ese­ményeinek felidézése után a vár tera­szán töltöttek el egy kellemes félórát a vendégek. Ezután a Bazilikába sétál­tak át, ahol dr. Könözsy László polgár­mester és Dékány Vilmos segédpüspök társaságában Baráti István orgonajá­tékát hallgatták meg, miután megis­merkedtek a főtemplom történetével. A látogatás végén tisztelegtek Mind­szenty József bíboros emléke előtt. A budapesti tárgyalásról megérkező miniszterek csoportját dr. Könözsy László polgármester fogadta. Rövid megbeszélést folytatott a város ven­dégeivel, Theo Waigel pénzügymi­niszterrel, a CSU elnökével, Hans Kleinnel, a szövetségi parlament alel­nökével, Wolfgang Bötsch postaügyi és távközlési miniszterrel valamint Horst Seehofer egészségügyi minisz­terrel. A rövid ebédidő után a küldöttség a Belvárosi Temetőbe látogatott, ahol Esztergom elöljáróságának tagjaival együtt megkoszorúzták a II. világhá­ború folyamán városunk környékén elhunyt német katonák gyönyörű rendben tartott sírkertjét. (folytatás az 1. oldalról) Szorítóak és elszomorítóak a mi kö­rülményeink. Mégis: a közös kultúra révén együtt élnek a magyarság külön­külön csoportjai. Együtt élnek, s ne­künk ezt az egységet fenn kell tarta­nunk, hogy szellemben, lélekben, vi­selkedésben, gondolkodásban az egy­séget meg tudjuk őrizni. Ha csak a huszadik századot tekint­jük, láthatjuk, hogy legalább három esetben a népdal, a népzene forradal­mat indított a magyar kultúrában. Az első: Bartók és Kodály nagy vállalko­zása a századfordulón. Egy nemzet mindig a saját, legnagyobb alkotóiban fejezi ki a legjobban magát, az Arany Jánosokban, József Attilákban, Illyé­sekben, Kodályokban - bennük mindaz összegződik, amely egy nemzet legér­tékesebbje. Bartókból és Kodályból az tört föl, ami a magyarság népi kultúrá­jában a maga teljességében jelen volt. A második a két háború közötti kor­szak, amikor a szellem legjobbjai azt szerették volna, hogy maga a nép ke­rüljön a nemzethez közel. Ne csak a versei, ne csak a dallamai - Illyésék, Németh Lászlóék, Tamási Áronék, Veres Péterék ezt szorgalmazták. Volt egy harmadik korszak is, amelynek már mi magunk is alakítói, részesei voltunk. Az 1960-as eszten­dők. 56 után arról, hogy mi a magyar­ság, mi a nemzet, itt nem lehetett be­szélni. De ha mi erdélyi népdalokat énekeltünk, akkor nem tilthatta meg senki, hogy mire gondoljunk. Minden politika, minden eszme helyett maga a népzene, a népköltészet, a vele való foglalkozás hozta közelünkbe mind­azt - képzettársítások révén amit nem láthattunk közvetlenül. Ez a nemzedék hátizsákot fogott, elment Erdély be,hogy mindent megismerjen. Befejező szavai a tanácskozás té­máját érintették: - A hetvenes évek elején jelent meg Erdélyi Zsuzsa apokrif imagyűjtemé­nye. Ha most belegondolunk, hogy micsoda értékek mentődtek meg! So­ha semmiben ilyen nyilvánvalóvá nem vált a hagyomány szerepe, súlya, mint ezekben az apokrif (nem kanonizált) imákban. Aki ott volt a legutóbbi csiksomlyói búcsún és maga is fel­ment a hegyre napfelkeltét nézni, érez hette, átélhette ezeknek az imáknak az erejét. Az egyhetes szeminárium idején gazdag előadások sorjáztak egymás után. Visszavárjuk a néprajzosokat! (erbé) Világvége? — kérdezi sajátos riportkönyve cí­mében az ismert újságíró. Világvége? - kérdezi a recenzens is. Ó egészen mástól tart, valamennyire tisztában lévén az emberi faj végleteivel. No meg: olyannyira hitetlen! Kiindulópontom: a földi lét alakulá­sa - nemcsak a materialista gondolko­dó számára - független attól, hogy éppen hányadik évben, évszázadban, évezredben, annak éppen az elején, közepén vagy a végén járunk. Életünk alakulása elsősorban tőlünk függ. Bi­zonyos számok törvényszerűségei? A félelemmel és bűntudattal, világnézeti bizonytalansággal sújtott, vagy: az élet iránti hatalmas szeretettel meg­vert-megáldott ember már-már miszti­kusan tekint kerek évszámokra; hát még egy ennyire kerekre, mint a köze­ledő kétezredik évre... Közeledik a harmadik évezred! Vi­tathatatlan: a mérlegkészítés vágya óhatatlanul (fel)kínálja magát. Csak éppen ki hogy kezd hozzá... Olyan ez, mint a horoszkópírás (hamis) miszti­kája: a tőlünk látható csillagképek egy picinykét odébb, néhány tízezer kilo­méterre Földünktől egészen mást mu­tatnak. S amit mutatnak, az vizuális élmény, látvány, de nem sors, előrejel­zés, ami vagy bejön, vagy nem, mint a hétvégi időjárásjelentés, amikor ki­rándulni, fürdeni, napra, melegre vá­gyunk­Különbözőségeink izgalmasak. Ezekről számol be - interjúalanyai se­gítségével - Sorázsém könyve. Első­ként és alapvetésként Nemere István: - Szeretném, ha nem hinnénk a világ­végében! Ez ugyanis abszolút destruk­tív gondolat. Ha elfogadjuk, abban a pillanatban értelmét veszti minden. Nekünk tartást éppen az adhat, hogy a jövőnkben hiszünk. Végletes gondolkodásformák kö­zött válogat a szerző-szerkesztő. Ké­telkedő és kiútkereső személyisége ott bújik a kérdések, a felvezetések sorai között. Idézetválogatásunk csak egyet bizonyít: sokfélék vagyunk. Van, ki nevét sem adta vélekedéséhez; mások ismert személyiségek. A buddhista: - A világvége fogal­mát az ember az idő múlatására találta ki. Hozzánk tartozik, össznépi játéka életünknek. De inkább az izgat: mi az, ami ezt a kérdést földobja? Egyáltalán, milyen típusú ember fogékony iránta? Az altruista: - Becsapott, igaztalan világban élünk. Közöttünk élnek a bomlasztó erők, akiket az idegenek küldtek ide. Tudatunk csak annyit őr­zött meg ezekről az emberekről, hogy ők a sátán követői. Még nevet is ad­tunk nekik. De mit teszünk ellenük? Családi hírek Házasságot kötöttek július 3-án Holtsuk Beáta Ágota és Orosz Tibor; július 10-én Kosz­tolányi Ilona és Göltl Pál; Lakner Ildikó és Simon Tibor; Miklós Ad­rienne és Forró Jakab; július 17-én Makk Zsuzsanna Mária és Ma­gyarfalvi Gábor. Sok boldogságot, bőséges gyér­\mekáldást kívánunk! V, / Semmit! Égi kormányok támogatják őket. A túlvilág-utazó: - Amikor Jézus született, kivételes békességet hozott, szelíden közelített a földhöz. De most sem lesz világvége. Jézus megjön két­ezerben, mert a Törvény ellen nem tehet ő sem. Jehova tanúja: — Gondolj csak a Biblia jelzéseire! Nemzet támad nem­zet ellen. Élelemhiány keletkezik. A földrengések és a járványok megsoka­sodnak. Növekszik a bűnözés, elural­kodik a törvénytelenség. El kell jönnie Armageddonnak... Peter Eastborough: - Nehéz a gon­dolkodó embernek szembenézni szemé­lyes pusztulásával. Az, hogy megha­lunk, a legnagyobb bizonyosság, ám a legnehezebb nemhogy belenyugodni, de elképzelni is. Némileg megnyugta­tóbb, ha ezt az elkerülhetetlen, szemé­lyes véget az ember kiteijeszti valamifé­le univerzálisabb enyészetre. Bányai Mátyás asztrológus: - Ma még nem tudjuk, hogy ennek a kor­szaknak a fő jellemzője, a száguldó, gyorsuló folyamat átcsap-e az önpusz­títás végső fázisába, vagy önmérsék­lettel képes lesz az emberiség ebben a világhónapban új energia-, nyers­anyag-forrásokat, új távlatokat találni, s ezáltal elkerülni a világhónap elején­közepén őt fenyegető pusztulást. Sánta Ferenc író: - Ha egyáltalán a világvégéről beszélgetünk, én egyfé­leképpen tudom elképzelni: az embe­rek egy csoportja elveszti józan gon­dolkodását... Hiszek abban, hogy az erkölcsi érzék előbb-utóbb fölébe ke­rekedik a jószolgálatra alkalmatlan tendenciáknak. Lehetséges, hogy a je­lenünk, amikor már a szakadék szélére jutva veszélyes fegyvereket alkal­maztunk, olyan figyelmeztetés mind­annyiunknak, amelyik kizárja a világ­háború bekövetkezését. A könyv vége felé: ufó-jóslatok, ufó-jelenések. Olvasni róluk, egy ide­ig, érdekes. Realista ember lévén be­lefáradok. A minimális kételkedés per­sze bennem - s legyen meg ez az ol­vasóban is. Zárszóként Mészáros István: - Út­árok szélén fekszem, megértem e pör­gő csillagvárosokat, és jól tudom én, hogy zárt vagy nyílt lehet csak e zúgva táguló Univerzum. Míg ujjaimon a por parányi atomját képzelem, megbék­lyóz tudatom: a részleteit ne kutasd az atomnak, hisz vége sosincsen, a sor megakad. R. B. (I. Sorázsém: Világvége? Ufó-jelek, Esztergom, 1993) Az Ausztráliában élő Huszár Ot­tó festőművész kiállításának meg­nyitójára augusztus 17-én, 17 óra­kor az Szabadidőközpontban (Zöldház) kerül sor. A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola öregdiákjai­nak rendezésében megnyíló kiállí­tást Kaposi Endre főiskolai tanár ajánlja a közönség figyelmébe. Megtekinthető szeptember l-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents