Esztergom és Vidéke, 1993

1993-04-01 / 13. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Kilenc kép. Kilenc feketébe sötétedett barokk konyhacsendélet, kilenc megállított kép-pillanat a képzőművész-film-rendező zseni, Peter Greeneway gyönyörű szakács-filmjéből. Vagy mégsem. Egyetlen igaz csak: kilenc kép. Mert Kovács Melinda képei senki mástól nem hívhatók elő, mint Tőle; igazi huszadikszázadvégi hazai konyhaasztalok ezek. Vagy inkább mészárszékek, egyelőre csak csirkelábakkal, disznófejekkel. (Vigyázat! Oly' korban élünk, hogy mi is könnyen az asztalon találhatjuk magunkat: fejünk, kezünk, lábunk...) Édesítendő nyomasztó sejtelmeinket, a feldarabolt állat-tetemek mellett azért ott vannak az aranyszínű levesek zöldségei és az étkezést záró pazar gyümölcsök. (De hát mikor az embert küldik - ma is - vágóhídra, nem ad-e a politika édes kábítószert a halálba menők szájába?) legtöbben nem is volnának képesek. Bűntudatos borzongással nézzük hatásosan Melinda fotográfiái a Fészek-klub kis körszalonjában?! Rembrandt vadászöltönyös önarcképének lelőtt szárnyasa itt már kívül-belül csupasz. A holtukban is fázó („libabőrös") megmerevedett mozdulatú húsok és a csillanó fényű gyümölcsök már nem társai egymásnak, de erős ellentétei. Pedig a „beállítás" ugyanaz, mint háromszáz éve. Akkor csak „mi" változhattunk meg. A bécsi Burg tavaly őszi „100 tárgy, amely jelképezi a világot" című Peter Greeneway megálmodta kiállításán a mindennapjainkat alkotó fogalmakat hordozó tárgyakkal szembesített bennünket (száz hangszer, száz cipő, száz írógép, száz bőrönd, száz kulcs - szászor száz). Ott voltak a húsok és zöldek is: feldarabolt ember, tetovált hátbőr, indiánok áltak zsugorított misszionáriusfej, csontprotézisek (a lélek reprezántánsaiként) és egy hosszúhosszú asztalon a Naschmarkt kínálata a szőlőtől a zellerig. A film, a rendező, a fénykép és a fotográfus (Kovács Melinda Fészek-beii kiállítására) végig a böjti hal megtisztítását is. (A Csak éppen nem cserélték a bontott csirke attól félkész termék, fonnyadtat, töppedtet frissre, hanem hogy legtöbben egyszerűen képtele- egyszerűen meIlé tetté

k az újat-egy nek vagyunk az idáig tartó „techno- , , . , , , . , . f „ . . honapon at (ezert kellett a hosszú logiai sort végigcsinálni.) ; asztal...) Romlik a világ... A műalkotásba emelt nyers hús most, a század-ezred-végén az új Ugyanezt a furcsa borzongást művekben még kevésbé szalonké- éreztem ott is, mint a fentebb emlípes. Talán pont azért mutattak oly tett barokk termekben, amit most Melinda fotográfiáit nézve a Fészekben. Öntörvényű út ez, azé, aki a legeslegújabbkor alapfogalmait fogja vallatóra. A filmrendező Greeneway és a fotóművész Kovács Melinda is ezt teszi: felmutatja a tárgyi világ jeleit és kikényszeríti belőlünk az önvizsgálatot és továbbgondolást. Ez a készség csak az öntörvényű igazán nagyok ajándéka. (Esztergom művészeti életének óriási nyeresége, hogy - Kaposi Tamás után immár a második, ezzel a hallatlanul ritka adottsággal megáldott fiatal művésze van! Kérem, figyeljenek oda rá nagyon, hogy megtarthassák, amíg lehet.) A Fészek-klub kis kiállítóterme az öldöklő világ képeivel volt tele; nem változtunk, legfeljebb szemérmesebbek lettünk saját cselekedeteinkkel szemben. Kegyetlen, mégis puha képek Kovács Melinda fotográfiái, mind a kilenc. Jóslata kegyetlen, ihlete, ítélete bársonyos. Nekünk megbocsát. Kaján Imre Kovács Melinda Fészek-klubban kiállított és más munkáit a Vízügyi M úze um ban láthatják március 26-tól. Hiába, hogy épp elég nekünk a század-ezred-vég zaklatott jelene; nem mehetünk el az elődök és a kortárs mellett sem, hiszen Kovács Melinda asztala már ott áll a XVIIXVIII. század németalföldi képein, Greeneway filmstúdiójában és bécsi kiállításán is. Archimboldo és kortársai számára ölni a vadászaton, a háborúban a törököt a Balkánon dicsőség volt, kora emberének a vér, a halott hús hétköznapi. Mikor a művészettörténeti múzeumok barokk termeit járjuk, kissé zavarba is jövünk a letűnt dicső elődök vadász- és konyha-csendéleteitől. Nem kell már ölnünk a húsért (már annak, aki még megeszi...), ESZTERG OMI HELIKON ^jS szerkesztésében