Esztergom és Vidéke, 1992
1992-12-17 / 49. szám
406 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Meddig él egy vascső ? A Bánomi lakótelepen - átlagosan — mindössze hat évig. Történt ugyanis, hogy 1986 táján a panelépületeket vízvezetékekkel az aknához kötötték. Nos, ezek az állítólag kilencvenkilenc évre lefektetett csövek hamarjást kezdték fölmondani a szolgálatot, magyarul: kilukadtak. A számlák meg csak nőttön nőttek. Persze a lakókat sem ejtették a fejük lágyára, hamar kiderítették, hogy a megboldogult Komép utolsó bosszújának lehetnek szenvedő alanyai. S a csőlukadások szinte menetrendszerű pontossággal következtek be. Az egyes lépcsőházak előtt, néhány hónapos eltolódással, majd mindenütt megjelentek a földhányások - mögöttük a lövészárkokkal. A gyerekek legalábbis annak használták. A vizes szakemberek persze hamar kiderítették: ezeket a csöveket több mint hiba, bűn volt lefektetni. Előbb-utóbb valamennyi ház előtt ki kell cserélni, csupán idő kérdése... Azóta a Bánomi lakótelep a vízvezetékszerelők aranybányája. A csőfektetés még csak hagyján, de Esztergom történelmében még soha annyi vízórát nem szereltek föl, mint itt... A sorok íróját jósorsa éppen itt közös képviselőséggel verte meg, s így rettegve várja - mint az utolsó áldozatok egyike hogy mikor kell mozgósítania a szomszédságot egy kis árokásásra, s hogy sikerül gyorsan mestert kerítenie, a biztosítóról meg egyéb papírügyekről nem is beszélve. A szomszéd lépcsőház közös képviselője minap jó példával járt elől: nem fáradt a lépcsőháziak buzdításával, s lapátokat sem kerített, egyszerűen kiadta az egészet egy vállalkozónak. Persze a csőszerelő mester sem jeleskedett az árokásásban, fölfogadott két„nyári" diákot. De tudom, számomra is közeleg az óra, amikor menni kell... Drága Komép, csókoltatlak... És a mieink csak kisméretű csövek. Ám Kertvárosban épp most fektetik a gázcsöveket. Vajon ők meddig élnek?... x > KARÁCSONYI TOKAJI BORVÁSÁR Termelői borok 40 % engedménnyel! Megrendelhető: Tokaj Galéria, Kossuth utca 11. Megrendeléseket 1992. december 20-ig fogadunk el. Mi a manó... ... mondom, de inkább elkeseredem, pedig most optimizmusra lenne szükség, szóval elkeseredem, mikor meghallom a napok óta a városban keringő, reménytelenül bóklászó ismerős panaszát: ellopták kocsiját. Egymilliót érő nyugati jószág, állt a Belvárosban, lakásuk előtt, reggelre hűlt helye. Vigasztalnám, hogy az Aranyhegyi útról egy szomszéd kocsiját hat és nyolc között, fényes nappal vitték el - de hát mire megyünk a vigasztalással? Riasztó? - kérdem inkább, ő csak legyint. Be volt kapcsolva, nyilván szólt is egy pillanatig, de már olyan ügyesen csinálják, olyan pillanatok alatt tépik fel a motorház fedelét, le a kábelt az akkumulátorról, hogy mire odamenne valaki az ablakhoz, csend van. S ha odamegy? Lemegy? Mit tehet? (Mikor fogalmazom ezt a cikket, kés a hátába - jut eszembe, olcsó közhely, mondom, s mikor tisztázom az írást: már tudjuk a váci rendőr-, a győri taxisgyilkosságot. Késsel, piti autótolvaj, háromszor. Őrület, őrület.) Szóval: kábel le, aztán viszik. Ha valaki ráadásul benn hagyja kocsijában iratait - hány ilyen eset van -, forgalmit, egyebeket, meg sem lehet fogni a tolvajt. Ragozzuk? Úgy érzi magát, mint Ali baba bármelyik rablója a megjelölt házakkal: az összes ilyen típusú Volkswagent az övéhez hasonló színűnek látja, mintha mindent egy színűre festettek volna, de egyébként is a fáradtságtól, reménytelenségtől öszszemosódik már minden a szeme előtt. Mi van itt? Mi lesz itt? Nem csak nálunk, az egész országban - mi szabadult el? Ez a szabadság? Hogy mindent szabad, s az jár , jól", aki a maradék gátlásokat is lepattintja magáról, mint dagadó hordó a rozsdamarta abroncsokat? Északi szomszédunk (még, már: mi a neve?) úgy reklámozza a Skodát, hogy ha kell önnek egy jó minőségű, nem feltűnő gépkocsi, akkor tőlünk... Édes istenem, mint az ostromlott, megszállt városban, várban, történelmünk folyamán bármikor: bekormozták lányaik, asszonyaik arcát a férfiak, rongyos ruhába öltöztették őket, nehogy az ellenség, a támadó, a megszálló szemet vessen rájuk - ide jutunk? Rozzant Trabantba tegyük át féltett Pólónkat, Golfunkat, gyűjtsük be a roncstelepekről a Warszavákat, s abban dobogjon a Mitsubishi motorja? Csakhát egy ilyen össznépi álarcosbál folyik itt már réges-régen. Nyílt szó, födetlen arc... Ugyan már! Itt már régen nem biztosításról, rendről, egyebekről van szó. Sokkal inkább a féktelenség tragédiájáról, Rafael Balázs Tisztelt Szerkesztőség! Lépten-nyomon tapasztalom, hogy a gépjárművezetőknek nincs információjuk a gépjárművezető-képzésről. Amennyiben úgy vélik, hogy a lap profiljába vág ez a rövid ismertető, kérem szíves megjelentetését .Üdvözlettel: Dr. Dienes Erzsébet A kormány 1992. január l-jétől elrendelte, hogy azok, akiknek vezetői engedélyét a hatóság bevonta, csak abban az esetben kaphatják viszsza jogosítványukat, ha gépjárművezetői utánképzésen vesznek részt. Az utánképzést a Közlekedési Főfelügyelőség irányításával a területi/megyei közlekedési felügyeletek végzik. A programokat erre a képzésre speciálódott közlekedés- pedagógusok (szakoktatók) és pszichológusok vezetik. Az utánképzéssel kapcsolatos tennivalókat a jogosítvány bevonásának időtartama alatt is el lehet kezdeni, tehát nem kell megvárni a bírósági ítéletben vagy a rendőrségi határozatban kiszabott idő elteltét. Az utánképzést a jelenkezéstől számított 60 napon belül be kell fejezni, ha a jelentkező nem kéri annak halasztását. Az eljárás menete a következő: A jelentkezés a megyei/területi közlekedési felügyeleleten (Tatabánya) történik, azzal a határozattal, melyben a bevonás oka és időtartama is szerepel. Az ügymenet két fő részből áll. A gépjárművezetőnek először egy úgynevezett feltáró foglalkozáson kell részt venni, mivel 8 fő alatt csoportot nem lehet indítani. A második rész a programon vagy programokon való részvételt jelenti. Hét különböző program van, ezek hat, hét, tizenkettő, tizenöt és huszonöt óra időtartamúak. Van olyan eset is, amikor a gépkocsivezetőnek két utánpótlási programon kell jelentkeznie. E programok egy része a közlekedési képzettség hiányosságainak megszüntetésére irányuló elméleti foglalkozás, vagyis a KRESZ-ismeTANÁCSADÓ Mit tegyenek azok, akiknek bevonták a jogosítványát? kell részt vennie, ami egy KRESZteszt kitöltéséből, gyakorlati vezetési próbából és egy tájékozódó jellegű beszélgetésből áll. Ez utóbbit pszichológus vezeti. A három vizsgálat eredménye alapján dönt az úgynevezett Feltáró Csoport arról, hogy a jelentkezőnek mely utánképzési programon kell részt vennie. Az Esztergomban és vonzáskörzetében lakóknak a tatabányai Közlekedési Felügyeleten kell jelenkezniük. A jelentkezők alacsony száma miatt a programokon Tatabányán retek felfrissítését jelenti, melynek időtartama 6 óra és hatósági vizsgával zárul. A második program a gyakorlati vezetés esetleges hiányosságainak megszüntetését célozza, 7 órában, amelynek a végén szintén hatósági vizsgát kell tenni. A programok másik része a közlekedési szabályok megtartását, a megtartás-formálást segítő foglalkozás. Ezekre a III. programban 12 órában, a IV. programban pedig 25 órában kerül sor. Vannak programok, melyeket az ittas vezetés miatt bevont jogosítványtulajdonosok számára szerveznek. Ezekre az V. program 7 órát szán. Itt meg kell jegyezni, hogy ez a program kötelezően együttjár egy másik programmal, a feltárás során kiderített hiányosságok megszüntetésére vonatkozóan. Az I. II. vagy III. programmal, valamint a VI. program 15 órában és a VH. program 25 órában. Az utánképzés meglehetősen költséges dolog. A feltárás, tehát annak eldöntése, hogy a gépjárművezetőnek mely programon kel résztvennie, 1900 Ft. A programok minden órája - a gyakorlati vezetést kivéve - a mindenkori pótvizsgadíj ötszöröse, a gyakorlati program pedig a tan óránkénti költségtérítés ötszöröse. Az eddigi tapasztalatok alapján a jogosítvány bevonások 90 %-a ittas vezetés miatt történik. Jó tudni, hogy volánhoz ülni kizárólag alkoholmentes állapotban szabad. Az utánképzéssel járó költségek az utánjárás, a foglalkozásokon való részvétel az ezzel járó kényelmetlenség a közúton talán mindnyájunkat megfontoltabbá tesz.