Esztergom és Vidéke, 1992

1992-08-28 / 32-33. szám

2 AUGUSZTUS 12-16. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Esztergomi előszó a VII. Anyanyelvi Konferenciához Mint három évtizede Esztergomban honos polgár, szólítom a gondolatokat: állnának rendbe „esztergomi megnyitóként" a VE. Anyanyelvi Konferencia előestéjén. Mint olyan polgárnak, aki humán értelmiségi, és így számára a város mindennapi élete a történelmével együtt teljes, a konferencia itteni megrendezése szerves folytatást jelent. Szent Istvánnak és Árpád-házi utódainak, nagyralátó érsekeknek a városa vagyunk; sokáig itt, Várhegyünkön folyt át az ún. „nagy" történelem, amelynek sodrában az európai magyar állam politikai egysége megalapozódott, felépült, időről-időre rombadőlt és újraépült ismét. Vitéz János, Balassi - Babits Mihály és Csoóri Sándor városa is vagyunk, az ő műveiknek köszönhetően olyan kilátóhelyekkel, amelyek európaiságunk és magyarságunk örök forrásaira nyílnak: a szellemi-nyelvi egység megújító erejére. Hogy e jelenkori nagy újrakezdésünk időszakának első anyanyelvi konferenciája Esztergomot választotta helyszínéül: ez számunkra elismerés, megtiszteltetés; de most talán nem is lehetett volna más várost választani. Jelképesebb erejű helyszínt bizonyosan nem. Mint olyan humán értelmiséginek, aki sokáig magyartanárként dolgoztam, aki mindmáig „nyelvünkben élek", azt a reményt jelenti a konferencia, hogy megerősíti majd hitemet: a természetes - a megértően türelmes emberi különbözésnek mindenfélében (így a politikában is) szilárd alapja lehet az az egység, amely a nyelv szellemében és gyakorlatában mindenkor kifejeződik. Hogy amilyen életbevágóan szükséges, annyira lehetséges is tehát egyszerre gondolkodni népben és nemzetben, illetve alanyban és állítmányban... Idén ismét megkíséreljük feltámasztani az Esztergomi Ünnepi Hét háború előtti szép hagyományát Ennek kezdetéül gondolhattunk-e méltóbb alkalomra, mint a konferencia holnapi megnyitására? Különösen nagy öröm számunkra, hogy ilymódon e hagyományelevenítő városi rendezvénysorozatnak ugyanaz adja eszmei „védjegyét", ami a konferenciának. És ez éppen magyarságunk 1 egegyetemesebb összetartó ereje: anyanyelvünk. Mint a városi képviselőtestület tagjának, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnökének - boldog gazdaként kell számba vennem, hogy a holnap megnyíló találkozó a helyi konferencia-turizmus, kulturális idegenforgalom idei legfontosabb eseménye, amely sokféle gazdag hasznot terem. És nem csak a négy nap alatt, közvetlenül, hanem főként - a gyarapodó személyes kapcsolatok révén - a jövőben fog gyümölcsözni. Másrészt a konferencia - egyben a mi ünnepi hetünk - minden egyes napja sok tennivalót is tartogat a magam és munkatársaim számára: többnyire a szervezés afféle „utolsó simításait". Például holnapután (14-én) este kerül sor szabadtéri várszínházunkban a Monteverdi Kórus ünnepi koncertjére, amelyet a konferencia „világmagyarságot" képviselő közönségére is gondolva iktattunk az idei nyár programjába. Olyan híres helyi kórus fellépéséről van szó, amely az esztergomi magyar kultúra valóságos utazó nagykövete Európa-szerte. Nemrég tértek vissza Franciaországból, előtte Olaszországban koncerteztek, tavasszal pedig Csíksomlyón, Székely udvarhelyen. Kinek nem jutna erről eszébe államhatárokkal szabdalt, óperenciákkal is széttagolt nemzeti létünk?... Hogyne jutna eszébe egy határ melletti város polgárának, aki ráadásul maga is „odaát" született?... Hogyne kérne helyet itt példaként az időben is legközelebbi tennivalóm: - szintén 14-én, a konferencia második munkanapjának délutánján a túlpartra vagyok hivatalos. Párkányba, amely történelmünk által mindig is, tavaly óta önkormányzati kötés szerint is testvérvárosunk. Ott fogjuk megnyitni - a párkányiakkal közös rendezésben - a Piktor elnevezésű nemzetközi gyermektábort: egy kis helyi találkozót a nagy Világtalálkozó idején... Képzőművészeti és honismereti tematikájú tábor ez, negyven gyermek számára, akik tíz nap alatt majd felfedezik maguknak, egymásnak ezt a történelmi, kulturális értelemben szétszabdalhatatlan tájegységet. Párkánytól Garamkövesden, Ógyall án, Ó- és Újkomáromon át Esztergomig, a Dunakanyarig, Szentendrét Dömöst - majd megint átkelve a Dunán, Ipolyságot Bényt A negyven táborozó között esztergomiak, párkányi magyar és szlovák gyerekek, továbbá tizenketten Gyergyószentmiklósból is. „Kompország" feldunai határán komp visz át Párkányba: ennyi még A Magyar Rádió felkérésére készült írás rövidített változata a Szülőföldünk adásában hangzott el augusztus 12-én este. záróérvül ahhoz a tételemhez, hogy a konferencia Esztergomban a lehető legjelképesebb sugallató színhelyet találta meg. Ehhez illesszük még hozzá a háború óta máig romos közúti híd látványát. Egy hídtalan hídvárosban vagyunk, ahol a határral szátválasztott két part között mindig is folyt a helyi értelmiség „hídépítő" munkája, - mindig úgy, ahogy éppen lehetett A kisebbségi magyarságért - velük együtt - végzett aprómunkára gondolok. A szellemi, nyelvi, kulturális épenmaradásnak, megerősödésnek arra a folymatos, tervszerű támogatására, amelyet - legjobb tudomásom szerint - a megújuló Vüágszövetség éppúgy alapvető céljául óhajt választani, mint az az egyesület vagy társaság, amely itt, Esztergomban mondja majd ki megalakulását, felelősséget vállalva a jövendő anyanyelvi konferenciák megrendezéséért is. Az alapszabály elfogadásának napján örömmel jelenthetem be majd, hogy a városi képviselőtestület mint pártoló tag, elsőként csatlakozik a társasághoz. Egy történelemben, s alanyban-állítmányban gondolkodó esztergomi humán értelmiségiként módom nyílik tehát majd személyes élőszóval is elmondani, amit most ezúton kívánok a konferenciának, minden régi és új egyesületnek, társaságnak, mindnyájunknak és magamnak. A hatalmas aprómunkához kívánok kitartást és minél arányosabb sikert nem csak az ünnep-, de a hétköznapokhoz is elegendőt. Nagyfalusi Tibor Tisztelt Bíboros Urí Talán meglepi Eminenciádat hogy érseki címe elé odaillesztettem a magyar katolicizmus fővárosának, Esztergomnak a nevét is. Hiszen csak Ön lehetne a megmondhatója: egyáltalán járt-e valaha is érsekségének színhelyén? Felettébb „akadályoztatva volt" - no nem hivatásának gyakorlásában -, csupán abban, hogy azt Esztergomból folytathassa. Az akadályt az oszmán-török megszállás jelentette, amelynek fontos helyőrsége volt Esztergom vára. Tudja Érsek Ur, hogy azóta is hányszor éltük meg azt a paradox helyzetet, hogy történelmi és szellemi jogainkat csak „külföldról" gyakorolhattuk? Ön a török dúlás és a 30 éves háború viszontagságai közepette szervezi újjá a magyar katolikus egyházat - hiszen nem csupán a székhely veszett el, hanem szétszéledt vagy protestánssá lett a nyáj is, amelynek Ón előtt szinte már alig volt szüksége főpásztorra. Nyilván tudja, a székhely visszaszerzéséért számos csata dúlt. A visszavívott városba csak jóval később költözött vissza Esztergom érseke. Utódai ismét a magyar katolikusok székvárosává tették, mindenekelőtt azzal, hogy az ország leghatalmasabb katedrálisát építették a Várhegyre. Sokan gigán tornán alkotásnak tartják - nekem máig összeszorul a torkom, ha messziről megpillantom kupoláját Ám nem is erről akartam írni, hanem egy másik, az esztergominál is monumentálisabb bazilikáról, amit Ön hagyományozott ránk: a magyar nyelv katedrálisáról. Sajnos Pármány Péter neve ma jobbára hittérítőként és nem íróként nyelvújítóként közismert Holott nincs az a sziporkázó pompájú barokk tűzijáték, ami az Ön mondatfűzésével vetekedhetne. Ugyanakkor szikáran tömör a nyelve, szinte biblikus erejű és feszültségű. Igen, tudom, ez így ellentmondásnak tűnik, de aki csupán néhány mondatért lapozza fel könyveit az vizitálhat egy csodánál. közönyt is. Persze tudom: egy labanc is írhat gyünyörűen. Án egyszer kezembe kerültek azok a levelek, amelyeket Bethlen Gábornak írt Ekkor véltem megérteni az Ön szándékát és katedrálisának szellemi alapvetését E levelekből kiderül, hogy Érsek Úr a magyarság érdekeit a Habsburgokénál, sőt - bocsásson meg a feltevésért - még vallása érdekeinél is előbbrevalónak tekintette. Soraimat innen, az Esztergomban megrendezett VII. Anyanyelvi Konferenciáról intézem Önhöz, amelyen a felszólalók sokasága panaszolta szétszóratLevélféle néhai Pázmány Péter esztergomi érsek úrnak Nem udvarolni akartam Bíboros Úrnak, csupán meggyónni ifjúkori botlásomat amikor elhittem a tankönyveimnek, hogy Ön reakciós volt, Habsburg-bérenc, és a honi ellenreformáció inkvizítor indulatú fővezére. Csak jóval később döbbentem rá, hogy korántsem ezekre az alapokra épült az Ón varázslatos magyar nyelvi katedrálisa. Igen: Habsburg-párti volt és harcos jezsuita, akinek meggyőződése, hogy csak egy európai nagyhatalom és a megújított katolicizmus universalitása űzheti ki innen a törököt is, a tatásban élő nemzetünk emberi és nyelvi gondjait Higgye el, mindannyian legalább annyira szeretik magyarságukat mint Ön, csak jóval többet beszélnek róla - meglehetősen kevés konkrétummal, még kevesebb cselekedet-fedezettel. Eminenciád tudja, a töröknél is nagyobb sorscsapások egész sora ért azóta bennünket Van elég jogunk hát a panaszra és sebeink felmutatására. Ám jóval több tettre is - fűzné hozzá Ön. Tudja Bíboros Úr, sokan babérjaira pályázva dörgő szózatokkal követelik nyelvünk és kultúránk azonnali megmentését a pongyolaságok kiátkozását és az emberi jogok tiszteletben tartását Majd mint aki

k bevégezték dolgukat elégedetten foglalnak helyet „Nem a kakas pír kasztja a hajnalt" - így figyelmeztette Ön egyik hitvitázó társát ékes bizonyságául annak, hogy szavaink nagymestere sem hitt a szavak mindenhatóságában. Éppen ezért könyveket nyomatott, könyveket írt papneveldéket építtetett és egyetemet alapított Nagyszombaton. (A várost ma Trnavának titulálják.) És ezzel csupán legfontosabb alkotásait említettem. Ugye megérti Eminenciás Uram, ha azt kívánom magunknak, hogy mint Önnek, nekünk is erős várunk legyen a magyar nyelv, de soha se feledjük, hogy még a nyelvért sem csak beszélni, hanem cselekedni, fáradni, küzdeni kell. Azt nem gondolom, hogy mindezt az Ön harcias hevével, de azt igen, hogy csendesen, szívósan és kitartóan. Hiszen - Önnek is hála - áll még nyelvünk székesegyháza, miként az esztergomi bazüika is. Persze védelemre, restaurálásra rászorul. Esztergom, 1992. augusztus 16. Ószinte híve: Kőszegi Ábel, a Magyar Rádió munkatársa