Esztergom és Vidéke, 1992

1992-08-28 / 32-33. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE AUGUSZTUS 12-16. 3 „Az anyanyelv: a világ, - egyenlő vállalt önmagunkkal/' (Dobos László) A Magyarok ÜL Világkongresszusa nyitóeseményeként Esztergomban, a Vitéz János Tanítóképző Főiskola összes termeiben rendeztetett meg a VII. Anyanyelvi Konferencia. Alig három év telt el az előző együttlét óta, mégis egy másik, pezsgő, ellentmondásos, de valamelyes reményekkel teli világban gyűlünk össze a főiskolán. Kis szorongással megyek az előadásra, nem találtam Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékünkön a nekünk szóló meghívót beengednek-e? (Akármilyen kevesen vagyunk is, azért közel s távol, a megyében ez az egyetlen magyar tanszék...) A rendezvény azonban, úgy tűnik, nyilvános, a delegáltak mellett mások is látogathatják - vagyunk is szép számmal „csak" szakmai elhivatottságunk által vezérelve. Jó látni a meghívottak között kollégákat, szakembereket, tanárokat és tudósokat; öröm tudni, hogy köztünk v an Bartók Béla, a zeneszerző fia, Czine Mihály, a magyarság-eszme élő apostola, írók és pedagógusok a magyar nyelvterületről és a nagyvilágból, nyelvművelők a rádiótól és a tévétől, ahol, bármennyi támadás is éri a két intézményt, alapvető, meghatározó nyelv-alakító munka folyik, fennállásuk óta. Csak Lörincze Lajos professzor nem lehet köztünk, levelében köszönti a tanácskozókat. Újjáalakulóban a Világszövetség is, ismerős arcok a régi tanárkollégák közül: az érdemi munkát végzők, az okítok, számtalanul, közöttünk. A protokollmentes megnyitó szavakat a Himnusz követi, majd a házigazdák kérnek szót. Előbb Homor Lajos főigazgatóhelyettes köszöntötte dicséretesen röviden a főiskola jeles rendezvényének résztvevőit, majd ezután. Bevezető szavaiban előbb az elődökről beszélt, a korábbi évek tanácskozásairól, majd röviden elemezte az új, megváltozott történelmi helyzetet. Ebben a szituációban az emigrációét, amelyik sokat tett az elmúlt évtizedek alatt mind a nyelvért, mind az egységért - de tőlünk többszáz, vagy éppen többezer kilométerre. „Ebben a helyzetben az anyanyelvi mozgalom dr. Könözsy László polgármester beszélt városa polgárainak nevében magyar államiságról, ennek súlyáról Esztergomban, egy kedvezőbbnek tűnő század- és ezredforduló küszöbén. A konferencia irányítója és egyik szervezője, PomogátsBéla kapott szót már ne Nyugat és Kelet párbeszéde legyen" - figyelmeztet pontosan, okosan a nyugati magyar irodalommal, nyelvtudománnyal szakavatottan foglalkozó professzor. Néhány szomorú szó Imre Samu nyelvészről, Solymos László grazi magyar egyesületi elnökről, az elmúlt három év veszteségeiről, majd rátér a jelen és a jövő feladataira. Ezek a kövekezők: 1. Hagyomány és újítás - megújulás. 2. A korábbi konferenciák vállalása. 3. A kisebbségi magyarság nemzeti tudatának erősítése. 4. Elhatárolódás a párt viszályoktól. A talán legfontosabbnak érzett, megfelelően kihangsúlyozott utolsó pont után sajnos unalmas, hosszú, álmosító, azonban elkerülhetetlennek tűnő procedúra kövekezett a minden területen valószínűleg nagyon szükséges bizottságok felállításáról; félő volt, hogy a lendületes kezdés érdektelenségbe fullad. Pomogáts profeszszor azonban gyorsan levezényelte ezt a szakaszt is, és megadta a szót Dobos László pozsonyi írónak, a szlovák nemzetgyűlés képviselőjének, hogy tartsa meg Magyar nemzettudat az ezredfordulón című vitaindítóját. A recenzens előadást, elemzést, analízist és szintézist várt. De már az első mondatok megbénították a jegyzetelő kezet, hallgatva a nagyívű, tragikus és sziklaszilárdan szikár, felesleges magyarkodásoktól, érzelmi kitörésektől mentes nagy esszét, ezt a friss, kikezdhetetlen, saját egyéni és saját kisebbségi-közösségi tapasztalatokon alapuló igen-igen pontos írást. (AzDta-Kiéttszólahalang?címmd--aMagya^^^arzet ajgjszfais I7-i száma a tdjes szöveget közreadta.) Rafael Balázs Vargáné Lakatos Gizella Szabadkáról, mint ő mondja, a Vajdaságból jött közénk. - Milyen érzésekkel érkezett Esztergomba? - Délvidékről jött magyaroknak jó érzés ide jönni. Az anyaország kultúráját mi csak könyvekből ismerhetjük, így Esztergomot is. Felemelő érzés megélni, hogy az Európából ideseregletteket a közös ügy, a magyar nyelv szeretete köti össze: megtartani, ápolni a történelem során gyakran sújtott magyar nép nyelvét. Ez az érzés semmi mással nem azonosítható. - Milyen a magyartanítás Szabadkán, Kosztolányi városában? - Az egymást követő iskolai reformok mindegyike hátravetést jelentett a magyar nyelv számára. Mindinkább kiiktatják a klasszikusokat. Helyette fordításirodalmat adnak, jugoszláv szerzők műveit - magyarul! Továbbá csökkentették a magyar nyelvi órák számát. Szabadkán szétzüllesztették a magyar színházat. Én az éjszakai határvárakozást is vállalva Szegedre járok színházba. A magyar értelmiség kivándorolt, jórészt Németországba. Eltűntek a magyar feliratok. Teljes elszerbesítés folyik. De én a postán is szándékosan magyarul szólalok meg... Az új oktatási törvénytervezet szerint nemzetiségi osztályt ott lehet indítani, ahol legalább tizenöt gyermek lesz. Nem biztos, hogy minden kis magyar faluban lesz tizenöt első osztályos. - Ápolják-e Kosztolányi emlékét? - 1976-ban kerültem abba a gimnáziumba, melybe Kosztolányi járt iskolába. Elődeim semmi emléket nem állítottak. Először Kosztolányi önképzőkört alakítottam. Petőfi- és Ady-estjeink jól sikerültek. Az 1985-ös Kosztolányi-centenáriumra készülve felkértek, hogy a városi ünnepséget is én szervezzem meg. Az évfordulón még Kosztolányi-szoboravatóra is sor került. A műsort kétnyelvűre szerkesztettem. Erre az avatóra nem csak Belgrádból, de még Budapestről is sokan eljöttek. Azóta egy emlékszobát is sikerült létrehoznunk a felhangolásával nem voltam megbékélve. Világhy Ernő Kölnből jött, az ottani egyetemen a gazdaságelmélet és pénzelmélet professzora. Őt először pályafutásáról faggattam. - Alig hogy Szegeden elvégeztem a bölcsészkart, 1956 októberében szülőfalumban, a Tolna megyei Madocsán beválasztottak a forradalmi bizottságba. Amikor decemberben már kezdték összeszedni a forradalom résztvevőit, karácsony másnapján én is Ausztriába szöktem, noha „forradalmi" tevékenységem a pestiek számára való élelmiszergyűjtésben merült ki. Mivel több nyelven beszéltem, de az anyanyelvi konferenciáról költő volt iskolájában. Tavaly, március 29-én avattuk. A középiskolások vetélkedőjét úgyszintén a költőről neveztük el. Még egy lépést tettem: szorgalmaztam a Szabadkai Magyar Művelődési Társaság létrehozását. A Kosztolányi Napok rendezvénysorozatán pedig már számos magyarországi vendéget is fogadhattunk. E rendezvényt a Soros-alapítvány is támogatja. Ma már ennyi minden emlékeztet Kosztolányira, ott, ahol szinte teljesen elfeledkeztek róla. Végezetül szeretném megköszönni az itteni szervezők kiváló munkáját. Csupán a főiskolán található zongora németül nem, előbb egy klágenfurti, majd egy innsbrucki gimnáziumban tanítottam - magyar osztályokat. Időközben rámbízták a kelet-európai gazdasági folyóiratok fordítását-szemlézését és az egyetem közgazdasági fakultását is elvégeztem. Mivel e témában sokat publikáltam s volt némi hírnevem, 1971-ben megpályáztam a kölni egyetem tanári állását. Abban az időben a nyugati egyetemeken a diákok rendkívül érdeklődtek a baloldali gondolatok, a marxizmus, a maoizmus iránt. Mivel marxizmusból még a szegedi egyetemről úgymond „képzett" voltam, gyakran és szívesen vitatkoztak velem a diákok. A többi pályázó is legalább annyira képzett volt, mint én, de a diákok és a tanárok között a villámhárító szerepét töltöttem be - ez a próbaelőadásokon is kiderült -, ezért én kaptam az állást. - Honnét a magyar nyelv szeretete? - A magyar nyelv iránti szeretetemet még a szegedi Radnóti Gimnáziumból hoztam magammal. Göttingenben, ott, ahol Körösi Csorna Sándor is végzett kapcsolatba kerültem a finnugor intézettel. Ettől kezdve az emigráció számos lapjába utam, így a Mérlegbe, a Nemzetőrbe, a Katolikus Szemlébe, az Új Látóhatárba. A Pax Romána katolikus mozgalomban úgyszintén tevékeny részt vállaltam. Ma már nyugodtan bevallhatom, hogy a hetvenes-nyolcvanas években autómban mázsaszámra hoztam be az országba a nyugati magyar irodalmat. Egy kicsit féltem. Mivel a nyugatnémet kormány megbízásából szolgálati útra jöttem Magyarországra, a Nemzeti Bank elnökével, Csikós-Nagy Bélával tárgyalni, a határról nyilván nem mertek volna visszaküldeni. A nyugati emigráció egy része meg is gyanúsított nyilván beépített ember vagyok. Anyanyelvi kongresszuson másodízben veszek részt E téren feleségem még aktívabb. 6 a német rádiónál dolgozik. A német-magyar értelmiségi körnek is aktív tagja vagyok. Számos magyar művészt és előadót hívtunk már meg. Azt szeretném, ha a világszövetség tagjai nem marnák egymást, önálló egyesület lenne, nem politika visszhangja. Sebő József