Esztergom és Vidéke, 1992

1992-07-31 / 29. szám

ESZTERGOM ES VIDEKE 5 »> volt csak az üzletben, akik sóbálvánnyá meredtek, amikor a kreolbőrű kényelmesen, cseppet sem kapkodva előhúzta fegyverét. - Na idefigyelj, tetűkém. Nem mondhatod, hogy nem figyelmeztettünk - jelentette ki komoran. Társa végignézett a helyiségen; az öregembert, aki most is a romokat ábrázoló képre meredve kuporgott a családi nappali foteljében, nem láthatta. - Maguk jobban teszik, ha kisétálnak szépen és elfelejtik, hogy valaha is jártak itt - a csuklójára szíjazott gumibottal az ajtó felé mutatott. A fiatalok hang nélkül eliszkoltak. - Nos - a két bandita megállt Mr. Boosy előtt. A kreolbőrű vitte a szót. - Bár nem érdemled meg, adunk még egy lehetőséget, tetűkém. Most itt a barátom mindjárt elszámol tízig. Csak aztán vigyázz, lehet hogy kihagy egy-két számot. Sokat hiányzott az iskolából - hangtalanul elvigyorodott, nikotintól sárga fogai kivillantak. - Kezd, haver! - rendelkezett újra elkomorulva, és a fegyver csövét az üzlettulajdonos térdére irányította. Mr. Boosy agyán sok minden átfutott a könyörtelen ritmusú - és a kreolbőrű megjegyzése ellenére pontos - számlálás alatt. Gondolt a törvényre, a tisztességre, munkával telt nehéz életére, még arra is, hogy neki kéne mennie ennek a két gazembernek, még, ha semmi esélye nincs is. Dehát világéletében utálta az erőszakot. Csak épp arra nem gondolt, hogy fizessen. Nem. Az egyenlő lett volna mindannak föladásával, aminek nevében eddig élt. A „nyolc, kilenc" már vontattobban hangzott el, mialatt Mr. Boosy behunyt szemmel várta a sorsát megpecsételő „tíz" szócskát és a vele együtt érkező fájdalmat. De a „tíz" nem hangzott el. Ehelyett valami zajt hallott, mire fölpattantak szempillái - és alig hitt a szemének. A napszemüveges fickó a földön hevert, szemüvege mellette összetörve, fölötte az öregember, eltorzult, vérvörös arccal, botját emelve éppen újra lesújtani készült. De már nem volt rá ideje. A kreolbőrű dühödt meglepetéssel tüzelt, kétszer egymás után és tágranyílt szemekkel nézte az öregember földrehanyatló véres testét. Aztán villámgyorsan zsebrevágta a fegyvert, lehajolt nyögve moccanó társáért és kivonszolta magával az ajtón. Mr. Boosyt megbénították a hihetetlen gyorsasággal pergő események. Arra eszmélt, hogy lábainál az öregember furcsa hangot hallatt: ez azonnal és tökéletesen magához térítette. Az öregember mellé térdelt, akinek mellén nagy, vörös folt nőtt, terjedt megállíthatatlanul. De az öreg még élt, minden bizonnyal élt, mert kis, vizenyős szemeit Mr. Boosyra szegezte és valami könyörgésféle ült bennük. Mr. Boosy később sem tudta megmagyarázni azt az esztelenséget, amit akkor tett; ahelyett, hogy a nemtőket hívta volna, fölnyalábolta az öregember testét egy pillanatra megtántorodott, mert az, várakozásával ellentétben nehéz volt, nagyon nehéz - és egyenesen a családi nappali kanapéjához cipelte, mit sem törődve azzal, hogy összekeni a szép rózsás huzatot az öregember megdöbbentően élő vérével. Óvatosan helyezte le, aztán csak nézte; és igen, az öreg szeme megnyugodott, nyoma sem volt már a néma, sürgető könyörgésnek. Fonnyadt ajka valamilyen szót formált, és noha hangot nem adott ki, Mr. Boosy pontosan értette. Az öregember azt mondta: - Emilia. - Aztán fáradtan lehunyta a szemét, és az üzlettulajdonos esküdni mert volna, hogy abban a szent pillanatban állt meg a szíve. Mr. Boosy az események után végérvényesen nyugdíjba vonultatta magát. Elege volt az üzletből; a boltot eladta, mindenestül. Jó árat kapott érte, nem kellett aggódnia hátralévő napjaiért. Csak a családi nappalit tartotta meg. Középső, napfényes szobáját annak bútoraival rendezte be. Időnként elüldögélt a nagy rózsás huzatú, kényelmes füles fotelben és csak bámulta a lemenő nap édeskés fényében fürdő régi romokat - minden bizonnyal Görögországból - a szemközti falon. ÉRETTSÉGIZŐK KÖZÖTT... REMÉNYI JÓZSEF BEJUTOTT A ZENEAKADÉMIÁRA Az esztergomi zeneiskola oktatóinak, nevelőinek munkáját minősíti, hogy rendszeresen küldi a jelölteket a Zeneakadémiára. Néhány név az elmúlt évekből: Büttner Heda, Sírausz Kálmán, Csűr ja Tamás, Nádor (Nitti) Magdolna, Vincze Péter... Most Szenttamásra kézbesített várva várt levelet a posta, Reményi Józsefnek: Örömmel értesítem, hogy sikeres felvételi vizsgája alapján felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 1992/93-as tanévére, a karmesterképző szak dső évfolyamára. Soproni József rektor" Reményi Józsefet, a „kis karmestert" a pulpitusról már ismerjük. Kérem, mutatkozz be! - Esztergomban születtem. Édesapám Reményi Károly zeneigazgató, édesanyám Baranyai Irén zenetanár. Két testvérem van. László a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában trombita szakos, János itt, Esztergomban csellózni tanul és a ferences gimnáziumba jár. Öt éves koromban kerültem a zenei előképzőbe, majd zongorázni kezdtem. Elsőként Marosi Miklós tanított. Négy éve zongoráztam, mikor nagyon megtetszett az esztergomi Németh Miklós oboajátéka. Ezt is elkezdtem. A gyakorló iskolába jártam, emellett zongoráztam, oboáztam és korán bekerültem az esztergomi szimfonikusok közé. A középiskolát a ferenceseknél végeztem. Ott ismerkedtem meg egy újabb hangszerrel, az orgonával, s kedvemre gyakorolhattam. Az iskolatársaimnak tetszhetett, mert sokszor biztattak és hallgatták játékomat. Ekkor már Klinda Magdolna volt a zongoratanárom. - Hogy fért meg együtt a zene és a tanulás? - Bejárós voltam, de a stúdiumokon ott kellett lennem. Később egyre többször kijutottam a zeneiskolába, mert a tanulás jól ment. Elsősorban a latin, a német és az orosz. Latinból bejutottam az országos döntőbe. Ez az ELTÉ-n volt. Oroszból Nyitrai Lászlóné tanított Jelesen érettségiztem. A zene akkor kerekedett felük bennem, mikor bejutottam a Zeneakadémia előkészítő csoportjába. Avarné Nemes Zsuzsa lett a csoportvezetőnk. Zongorázni Komjáthyné Manyi néni tanított. Korábban tőle tanult Schiff András, Ránki Dezső, Némethy Attila... Esztergomból jártam fel. Avarné Nemes Zsuzsa ajánlott be Medveczky Ádámnak, az Operaház zeneigazgatójának. Szívesen foglalkozott velem. A fiával egy iskolába jártunk a ferencesekhez. Becsüli városunkat. Ennek köszönhetem, hogy tanítványa lehettem. - Hogyan zajlott le a felvételi? - Az elméleti felvételin kívül vezényelnem is kellett. A Honvéd Szimfonikusokkal próba nélkül léptem fel. A 17 felvételizőből másodikként, 4,7 átlaggal jutottam be a Zeneakadémiára. Négyünket vettek fel erre az évfolyamra. Szeptember közepén lesz az évnyitónk. - Mit csinálsz a nyáron? - Munkácsra, Kárpátaljára utazunk az Akadémiával, zenei táborba. Templomi koncerteket tervezünk. Betanuljuk Schubert C-dúr miséjét, s többször előadjuk. Ezután szüleimmel és testvéreimmel töltök néhány napot, majd felköltözöm Budapestre. - Azért majd Esztergomban is láthatunk? - Továbbra is szeretnék játszani a szimfonikusokkal. Amikor csak tehetem, mindig szerepelni fogok. Nekik is köszönhetem, hogy bejutottam a Zeneakadémiára! (Pálos)