Esztergom és Vidéke, 1992
1992-07-31 / 29. szám
2 2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 250 Peíer Eastborough: CSALÁDI N A P P A L I Nyári számunkhoz - ahogy tavaly, most is - kértünk, és íme, kaptunk egy szórakoztató kriminovellát Peter Eastborough-tól. Akkor első regénye (Tóbiás az angyallal) megjelenéséről számolhattunk be; ezúttal több jó hírünk is van az esztergomi szerzőről. (Akinek immár kiléte sem titok, hiszen idén tavasszal a 24 óra c. lapban és a helyi tévében is „leleplezte" magát: Várady Eszter a polgári neve, foglalkozása pedig könyvtáros.) Az Editorg illetve a Téka kiadóknál egy-egy könyvre aláírt szerződése van; a Rakéta Regényújság augusztus közepétől kezdi folytatásokban közölni legújabb - A Sátán nevében című - regényét. Ugyanezt a téli könyvvásárra a Pannon Kiadó fogja megjelentetni. Ezzel a céggel olyan szerződést írt alá a szerző, amelyben hosszabb távra, rövidebb álnéven kötelezte el magát. A közeljövőben megjelenő négy regény - színvonalasan szórakoztató, izgalmas olvasmányok - bizonyára mind szélesebb körben népszerűsítik majd az írót. Valószínűleg egyre többen szeretnék megjegyezni a nevét, amelyen újabb regényeit kereshetik. Ehhez a régi álnév túl nehéz „feladvány" volt. Az új: Peter East (Pítör íszt) - próbálgassák, kedves olvasóink! Ugye, hogy könnyű emlékezni rá? S hogy érdemes is: győződjenek meg róla itt, lapunkban, s augusztus közepétől a Rakéta Regény új ságban. Jó szórakozást kívánunk! Mr. Boosy üzlete sajátságos hangulatott árasztott. Mr. Boosy bútorkereskedő volt, és egyszerű ember létére olyan fejlett esztétikai", arány- és tér-érzékkel rendelkezett, hogy bármelyik belvárosi lakberendező is megirigyelhette volna. Nem csoda hát, ha üzlete virágzott; tágas, sejtelmes megvilágítású bolthelyiségét inkább teremnek lehetett nevezni, fura, sokszínű teremnek, melyben meghitt lakászugok bújnak meg, egy nagyanyáink korát felidéző nappali, apró hali-részletek, kényelmes hálószobák, még egy dolgozószoba is, rózsafa-íróasztallal, nehéz bőrgarnitúrával, üveges könyvszekrénnyel. Az öregember aznap bukkant föl először, mikor Leoncetti gorillái ismét megjelentek, hogy beszedjék a sápot Mr. Boosytól. Tétován jött szegényes ruhájában, ócska, fényesre kopott botjára támaszkodva végigcsoszogott a helyiségben, ámulva kapta fejét jobbra-balra, míg végül megállapodott Mr. Bossy egyik büszkeségén, a „családi nappalinak" nevezett szobarészlet előtt. Tulajdonképpen nem volt különösebben nagy szám: színes, rózsás huzatú kanapé egy-két díszes díványpárnával, hozzátartozó füles fotellel, négylábú, kihúzható kerek asztal, állólámpa, kétajtós tükrös szekrény, meg egy pohárszék. No meg persze az elmaradhatatlan perzsaszőnyeg és két kép: virágcsendélet, meg valami hangulatos rom tömeg - nyilván Görögországból a lemenő nap édeskés fényében. Az öregember lába gyökeret vert és igézve bámulta ezt az illuzórikus szobarészietet. Mr. Boosy nem ért rá vele foglalkozni; Leoncetti két embere foglalta le. Egyikük zsebredugott kézzel, terpeszben állt meg előtte, majomszerű felsőtestét kidüllesztve. Tekintetét tükrös napszemüveg rejtette, melynek üvege zöldben játszott. Másikuk, egy kreolbőrű, faarcú alak könnyed léptekkel körbejárt, mit sem törődve az egy-két lézengő nézelődővel, egy terjedelmes asszonyságnak neki is ment, mintha csak véletlenül történt volna, s a méltatlankodásnak jeges pillantással vette elejét. - Nos, barátom - mondta a szemüveges - ez az utolsó figyelmeztetés. Mr. Leoncetti már türelmetlen. - Nem vagyok a barátja - felelte Mr. Boosy. Haragja nagyobb volt, mint az ijedtsége. - Menjen a fenébe. Mondtam, hogy nem fizetek. A kreolbőrű kényelmesen odasétált, fölemelte vastag, izmoktól duzzadó kaiját és Mr. Boosy felé nyúlt. Az üzelettulajdonos ösztönösen hátrább akart lépni, de aztán erőt vett magán és dacos tekintettel várta az ütést. A kreolbőrű azonban finom mozdulattal Mr. Boosy csokomyakkendőjéhez nyúlt és megigazította. - Tudja, ha legközelebb is kénytelenek leszünk eljönni mondta közben lágyan - nyomorékká lőjük. Aztán szétverjük itt ezt az egész kócerájt - körbelendítette a kezét, majd a mozdulat befejeztével követhetetlen gyorsasággal elkapta a csokornyákkendőt, és megrántotta. Mr. Boosy széles, joviális arca kivörösödött. - És akkor majd bánhatja, hogy nem költött a koszos üzlete védelmére, barátom. Hisz annyi erre a kétes alak, nem gondolja? - érdeklődött lágyan a kreol, de meg sem várva a választ, hirtelen elengedte Mr. Boosyt, aki hátratántorodott és a torkához kapott. Egyetlen szót sem szólt. A két alak még egy vérfagyasztó percig némán bámulta a tulajdonost, aztán, minthacsaköszszebeszéltek volna, ugyanabban a pillanatban fordítottak hátat és nesztelen ragadozóléptekkel elhagyták az üzletet. Mintha addig a pillanatig mindenki visszatartotta volna a lélegzetét, halk sóhaj rezgett végig a levegőn. Majd, mintha mi sem történt volna, a nézelődök tovább tébláboltak, Mr. Boosy pedig megköszörülte a tóikat vállat vont és megkereste szemével az öregembert. Az öregember bent állt a nappaliban. Pontosabban topogott. Botját a kanapéra fektette és ide-oda forgott, mindenhez hozzáért, aztán a pohárszék ajtaját kezdte nyitogatni. Mr. Boosy összevonta a szemöldökét és odaballagott. - Tetszik a bútor, uram? - kérdezte udvariasan, noha az öreg ütött-kopott alakján végigpillantva, nyilvánvaló volt számára: a látogató nincs abban a helyzetben, hogy akár egy ócska lámpaernyőt is megvásároljon. Az öregember tanácstalanul pillantott rá apró szemeivel. Arca ráncos volt, akár az aszott alma, feje csaknem tökéletesen kopasz. Válasz helyett odasántikált a tükrös szekrényhez, megnyitotta és enyhén reszkető kezével vádlón az ajtó mögött ásító ürességbe mutatott: - Látja? - kérdezte panaszosan. Hangja vékony volt, sipító. - Hát végül csak megtette. Mindent elvitt, és elhagyott engem! - gondosan becsukta a szekrényajtót és a füles fotelhez botorkált - Pedig tudja, mennyire szeretem! - hangja elcsuklott, öreg álla megremegett. - Mármost mit csinálok én egyedül ebben az üres lakásban? magábaroskadtan ült és a régi romokat ábrázoló képre bámult. Mr. Boosy először nem értette. Aztán igyekezett az öregember lelkére beszélni: -Uram, ez itt egy üzelet. Hallja, uram...? Ezekben a bútorokban már régen nincs semmi. Ezek itt eladásra várnak...! Az öregember ránézett. - Gondolhattam volna - sóhajtotta - Emilia annyira önfejű... De hogy mindent... mindent magával vitt! - csak csóválta a fejét és megint csak a romtömeget ábrázoló kép tanulmányozásába merült. Ajka némán mozgott, mintha hosszú monológot adna elő valakinek, néha bólintott, fölemelte reszkető kezét, majd visszaejtette az ölébe. Mr. Boosy még egy kísérletet tett, hogy felvilágosítsa az öregembert, aki láthatóan eltévedt a maga mögött hagyott rengeteg idő kusza ösvényein - de mindhiába. Aztán új vásárlók jöttek. Otthagyta hát az öreget, aki csendesen üldögélt a fotelben, törékeny alakja csaknem elveszett benne. Időnként fölállt, a pohárszékhez vagy a szekrényhez óvakodott, hogy újra és újra szembenézzen Emiliája hűtlenségének lehangoló bizonyítékaival - de nem zavart senkit. Mr. Boosy meg is feledkezett róla. Aznap délután két üzletet sikerült nyélte ütnie és ez elégedettséggel töltötte el. Leoncetti két fogdmegjének látogatása nem nyomasztotta. Az eljárás olyan fölháborítóan igazságtalan volt, hogy Mr. Boosy egyenes lelke egyszerűen nem vette komolyan a fenyegetőzést. Záráskor jutott újra eszébe az öreg és kellemetlen érzésekkel nézett elébe az újabb magyarázkodásnak. Hogy dobja ki ezt a szerencsétlent...? De nem volt semmi baj. Mr. Boosy első felszólítására az öregember úgy nézett rá, mint aki álmából ébredt, nem szólt egyetlen szót sem, megkereste botját és nehézkesen a kijárat felé bandukolt. - Minden jót - morogta elmenőben és Mr. Boosy eltűnődött, vajon milyen sivár kis szobába kell majd hazatérnie különös látogatójának. Attól kezdve az öregember minden délután megjelent. Olyan három óra felé jött, egyenesen a „családi nappali" felé tartott és minden alkalommal megismétlődött a jelenet az üres bútorok nyitogatásával. Mr. Boosy hagyta. Kicsit tartott tőle, hogy az öreg összepiszkítja majd a huzatot, de sosem történt ilyen baleset A vásárlók vagy a csak nézelődők nem lepődtek meg rajta; volt aki egyenesen úgy vélte, Mr. Boosy szándékosan ülteti oda - végüüs idős alakjától csak otthonosabb lett a szobabelső. Leoncetti emberei másfél hét múlva jöttek újra. Egy fiatal pár »>