Esztergom és Vidéke, 1992

1992-07-10 / 26-27. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 Ferenc József császár és király hosszú uralkodása alatt többször is megfordult Esztergomban. Most az első, 140 évvel ezelőtti látogatásáról számolunk be. 1852 tavaszán vetődött fel a bécsi udvarban a gondolat: elérkezett az ideje annak, hogy I. Fernec József fényes külsőségek között Magyarországra látogasson, megjelenésével javítson a belpolitikai helyzeten, a feszültségeken. A szabadságharc leverését követő megtorlások még tartottak, ezrek sínylődtek az osztrák birodalom börtöneiben, szolgáltak besorozott közlegényként Itáliában, Galíciában. A fiatal uralkodó megjelenésétől az udvar és a császár tanácsadói az ország megnyugvását remélték, de talán még nagyobb szerepet játszott az a külpolitikai hatás, amit a „forradalmi" országban, a „lázadók" földjén tett sikeres úttól reméltek. A liberális Anglia, Párizs, az itáliai államok számára akarták bizonyítani az uralkodó biztos hatalmát, erős pozícióját. Természetes, hogy a király útjából az esztergomi látogatás sem maradhatott ki. Scitovszky János prímással és a vármegyei császári királyi biztossal előre egyeztették az utazás, a látogatás forgatókönyvét. „A lobogókkal, zöld ágakkal, és virágfüzérekkel feldiszitett gőzhajói kiszállóhelyen a Hercegprímás és főispán, megyei főnök, úgy a káptalan, s uradalmak küldöttsége ágyúk durrogása, és a néphymnust zengedező zeneszó mellett üdvözlendi a Felséges Fejedelmet, ki is kocsira ülvén, az esztergomi járás 500 főnyi bandériumából hely szűke miatt kisebb számú csapat előlovaglása mellett, a két felől felállított megyei községek felettünk álló romok közelében, mellyek hajdan dicső épségükben keriték e helyet, hol első fejedelmünk Sz. Istvánnak bölcsője ringott, leteszi Cs. Kir. Felséged lábaihoz határtalan alattvalói hódolatát—Esztergom vármegye s annak székhelye Esztergom városa, kegyeletteljesen esedezvén: hogy Csász. Kir. Apostoli Felsséged e hódolatot legkegyelmesebben elfogadni méltóztassék. S midőn áldjuk, ünnepeljük, és Ferenc József Esztergomban küldöttei, a céhek, a tanuló ifjúság, füzérekkel ékesített és fehérbe öltözött leánykák, közigazgatási, törvénykezési, álladalmi és egyházi hivatalnokok, katonai méltóságok közt haladand az úgynevezett kisduna hidjáig, melly a birodalom egyes tartományainak címereivel, koszorúkkal, és zászlókkal kiékitett előcsarnokot képezend a híd belső szélén felállított diadalkapuhoz." Itt került sor Takács István előre jóváhagyott beszédének elmondására. 1852. július 2-át mutatott a naptár. A polgármester magyar beszéde a következő volt: unokáink, által is áldani, ünnepeltetni fogjuk e Napot, mellyen Cs. Kir. Apostoli Felsséged nemzetboldogító kőrútjában Esztergom Vármegyét és annak székhelyét legmagasabb látogatásával boldogítani kegyelmeskedett, jobbágyi szeretettel és hűség érzelmeivel óhajtjuk: hogy a Gondviselés Cs. Kir. Apostoli Felségedet nagy bizalmának boldogitására számtalan évekig dicsőségesen uralkodni engedje, éltesse. Éljen!" A korabeli bécsi és pest-budai sajtó részletesen beszámolt I. Ferenc József esztergomi programjából, amely a tervezettnek megfelelően történt. Az uralkodó megtekintette és hosszasan időzött a Bazilika építkezésén, s a magyarországi látogatás befejezése után, 1852. augusztus 30-án évi 14.000 Ft segélyt ajándékozott a hercegprímásnak az építkezés befejezésére. A feldíszített városban a mai Rákóczi téren „10 láb magasságú, a városbeli községek által emelt diadalkapú alatt szinte fehérbe öltözött leánykák váiják Urunkat, őt az ártatlanság őszinte örömével üdvözlendők." A várhegyre felvezető út mellett a lovasbandérium sorakozott fel, s gondoskodtak arról is, hogy „külön tisztelgő csapatot képezend a megyei Miesbach Alajos féle kőszénbányák legénysége bányászati öltözetben, sajátszerű zászlóik alatt, és egyenruházott tisztjeik vezetése mellett." A fényes külsőségek között megrendezett látogatás sem belföldön, sem külföldön nem érte el a kellő hatást, a megyei nemesség vezető része sem most, sem az 1857-es országos látogatás alatt nem tisztelgett az uralkodó előtt, Jagasics Sándor megyefőnök őszinte bánatára. Ortutai András Olykor megesik a levéltárossal, hogy egyéb iratok keresése közben olyasvalami is a kszébe akad, amire álmában se gondolt. Néha ezekről a „furcsaságokról" a lap hasábjain is hírt adunk, mint például a kétszáz évvel ezelőtti szenttamási röpcéduláról, amelyben „az rabló mester" a házak felgyújtásával fenyegetőzött, vagy a száz évvel ezelőtt lefoglalt kártyákról. De találtunk már ólompecséttel lezárt paprika tasakot, amelyet azért foglaltak le a múlt század derekán, mert kiderült: őrölt paprika gyanánt bontott tégla porát bocsájtotta áruba az élelmes kereskedő. Közelebbi történelmünk is néha megdöbbentő „felfedezni valókat" kínál: amikor Dorog járási tanács anyagait rendeztük, az egyik iratkötegen furcsa roncsolást fedeztünk fel. Persze, mindjárt ki is bontottuk. A mintegy tíz centi vastag köteg közepe táján megakadva, az iratokat megpörkölve egy pisztolygolyó lapult. Hogy miként került oda, s főleg mikor, azt nem tudjuk, csak azt, hogy az utolsó irat dátuma 1956. október 26-a! De minden eddiginél érdekesebbnek tűnik egy 1837-es irat, amelyre a tapintás vezetett rá. Rendezés közben ugyanis feltűnt, hogy mennyire rugalmas, puha. Mi lehet benne? Az akkurátusan becsomagolt „valami" — mint gyorsan kiderült — farfasfül volt. Illetve fülek, egy nagy és tíz kicsi. Mellékletei egy, a „Nemes Esztergom Vármegyéhez" írt folyamodásnak: „Mulo Május 19-ik napján a Bátorkeszi Méltóságos Uradalomhoz tartozó, és Bátorkeszi gyeitül kecsegtettvén, bátorkodtunk mély alázatosságunkkal folyamodni, 's egyszer' s mind térd hajtva könyörögni azért: hogy nékünk is az elfogott, és el is öltt ött Farkas fiak jutalom díjját meg adattni kegyessen méltóztattna. Bátorkeszin Julius 9-én 1837-ik Esztend." Levéltári kuriózumok „Farkas fiaknak füleit a Tettes Nemes Vármegyének..." Határában fekvő Erdőségben, alul is meg irtt Bese András, és Bentze Istvány Tettes Komárom Vármegyében helyezett Madar Helységbeli Lakosok fogtunk volt Ött Farkas fiakat, a mellyeket, mint fellebb nevezett Uradalom hív Jobbággyi azonnal által is adtuk, és reménylűk, hogy bizonyság okáért azon Farkas fiaknak füleit a Tettes Nems Vármegyének az érdekelt Uradalom meg is küldötte, minél fogva minthogy együgyü elgondolásukkal tudjuk, hogy a Tettes Nemes Vármegye, nagy kegyességénél fogva illyenekt Kegyesen megjutalmazni érdem szerént szokva; annál fogvást miis a Tettes Nemes Vármegye drága keManapság, amikor egész Magyarországon fia farkas sem találtatik, furcsának hathat, hogy volt idő, amikor pusztításukért még pénzt is fizetett a vármegye. Nos, ehhez tudni kell, hogy abban az időben a még meglehetősen nagy, összefüggő erdőségek a ragadozók elszaporodását is segítették, így, amikor a XVIII. század elején tért hódított a tudatos vadgazdálkodás eszméje, az első lépés a ragadozók irtása volt. Levéltárunkban fennmaradt a Komárom vármegyében fekvő gesztesi uradalom vadkilővő lajstroma, amiből kiderül pl. hogy, 1766-ban 34 farkast lőttek ki! E kilövések dacára a XIX. század elején ismét farkasinvázió lehetett, mert Komárom vármegye közgyűlése az 1778ban 1 forintban megállapított „lövő pénzt" 1815-ben 4 forintra, 1832-ben 5 (!) forintra emelte. S még ezzel se tudtak gátat vetni a farkasok okozta károknak, ezért például a környei fővadász 1942. december 1 -jére a helybeli lakosokat kirendelte farkas vadászira! Esztergom vármegye nem volt ilyen bőkezű. A bátorkeszi Pálffyuradalom erdejében kilőtt farkasfiakraaz 1837. szeptember 4-i kisgyűlés a következő határozatot hozta: „A" Nemes Megyének régi végzésénél fogva a' Farkas fülektől járultatni szokott dij mennyiségének, ugy mint az öreg farkas kiirtásáért 3 Ftal, a'fiatal farkasokétulpedig egyenkint 1 Ft30-ral számít óla g összesen 10 Ft 30 (krajcár) az illetőknek rendszabályos kifizetése végett az Adószedő Utalnak kiadni rendeltetett." A már említett lajstrom szerint a tatai uradalom utolsó farkasát 1846-ban, a gesztesiét 1857-ben lőtték meg. Legalábbis az utolsó „lövőpénzt" ekkor fizették ki. (bencze)