Esztergom és Vidéke, 1992

1992-07-10 / 26-27. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE VENDÉGOLDALA 3 >>> A nagy - tágöblű vagy amforaszerű - edények éppúgy ennek a „természetelvű" alakításnak a művei, ahogy a költőibb térplasztikák. A Kollár György emlékére készült kereszt például: mintha csak két, egymást metsző mély ránc volna a Föld gondterhelt arcán. ... Vidámabban csobog a kút: mintha igazi forrást foglalt volna be, mintha örökmozgó víz pihenne meg a kavicsokon, amelyek itt azért olyan természetesen igaziak, mert agyagból teremtettek azok is. Egy valódi bokortól kissé takartan nagy, barázdált kagyló-forma: mintha a súgólyukat rejtené, ahonnan Földisten sugallja ezt a hatalmas földi színjátékot, a természet történéseit, az ember cselekedeteit, közöttük Székely Gábor összes művét... Mert ezek a plasztikák úgy „értik" ezt a sugallatot, mintha ezzel a színtérrel együtt teremtették volna őket. Csupa élet: hétköznapi csoda, természeti és természetes. Agyag és samott földből vett költészete, amely a többesélyes létet folytató-ígérő alakzataival füvek, fácskák, ibolyák földjére vágyakozik... Ég alá, víz mellé - az anyag földszíneivel, terrakotta vörösbarnájával, itt-ott a kékes, zöldes mázak vagy oxidok egy-egy égre, vízre emlékező pillantásával. Néha az ég madarait is megidézve, a földhöz kötött némasághoz „beszédes" társakat, szabad fészekrakókat... Az emberi törekvés kékmadarát, a „véges végtelen" örök megkísértőjét. Fészekodvába húzódva, haldoklónak látjuk? Mintha önmaga síremléke lenne?... A Másik Esélyről is üzen: - hogy „poraiból" megélesztheti, felröppentheti még az Örök Újrakezdés lebírhatatlan ereje... A kerek földön és ég alatt flóra és fauna győzedelmes vegetációja egy-egy feketés folttal, feketsügygyel, fekete rózsával: a születésben már benne rejlő elmúlás intéseivel?... így „kerek a világ", egy keramikus „képírói költészete" így szól ezen a kiállításon létünk teljességéről. Nekünk szól: mai embereknek - a múltak lelkével. Babitsnak is, ha örök tekintete az Előhegy felől ide fordul... És sütkérező gyíkoknak, tollászkodó madaraknak is, amelyek majd akkor látogatnak ide, ha a mi forgalmunk megszűnik... Nagyfalusi Tibor NYÁRI TÁRLATOK NAPTÁRA BAJOR ÁGOST festőművész június 19-én megnyitott kiállítása szeptember 6-ig tekinthető meg a Balassa Bálint Múzeum Pázmány Péter utcai épületében. (Szünnap: hétfő) SZÉKELY GÁBOR keramikusművész kiállításának megnyitására június 26-án került sor. Szabadtéren, a Vármúzeum bejárata előtt augusztus 31-ig látható. A SEPSISZENTGYÖRGYI "Rügyek" és "Mohos" fotóklubok —az Esztergomi Fotóklub vendégeként —városunkban "alkotó-táborozott". Június 30-án megnyitott tárlatuk a Zöldház előcsarnokában július végéig hétköznapokon váija az érdeklődőket A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZEK tárlata a Vármúzeum rondellájában augusztus 2-ig tart nyitva. (Szünnap: hétfő A július 3-i megnyitón a kiállítók közül négy művész vehette át a szakmai zsűri által odaítélt díjakat. A Megyei Önkormányzat díját megosztva Varkoly László és az esztergomi Kántor János kapta, Tatabánya Város díját Varga Bencsik József, Esztergom Város diját pedig Végvári I. János. (Ez utóbbit Kund Ferenc alpolgármester adta át a festőművésznek.) Vecsési Sándor festőművész —a zsűri elnöke —megnyitójának szövegét és két díjazott mű fotóját a következő oldalon közöljük. Székelyek, atyámfiai! Ne lepődjetek meg. A három nagy Áronotok szólított meg így benneteket valahányszor fontos pillanatokhoz érkeztetek. Vagy stációkhoz. Én csupán a közös szülőföld jogán teszem ezt, és annak okán, hogy itt vagytok. Biztom tudom: számotokra nem szokványos pillanat a mai, hisz követjárásban vagytok. A Testvérhon követeiként jótettek ősi szokás szerint visszafordítani a látogatást, de főleg azért, hogy általatok emlékezetünkbe vegyük: a hullámzó reménység által százszor megcsalatottan is, de vagytok még. Nem üres kézzel jótettek, fénnyel írt üzeneteket hoztatok, melynek értelmét megfejtésre ránk bízzátok. Ezekből a fotókból az máris kiolvasható: nem csak éltek, de viharcsendes perceitekben még alkottok is, dacára annyi évtizedes szellemi elvonókúrának. Ti tudjátok, miként teszitek, a ti titkotok - egyben élnitudásotok titka is - miként lehet lármafa-figyelés közben múzsákkal szót érteni. Nem firtatom. A tiszteletetekre ide szép számmal összegyűlt érdeklődő nevében csak annyit mondanék: örülök, hogy itt vagytok, Isten hozott mindannyiotokat Esztergom várának és a magyar Sionnak tövébe! Tisztelt közönség, kedves barátaim! Bölcs ítészek már megmondták: jaj annak az alkotásnak, amelyet meg kell magyarázni! Mi sem áll távolabb tőlem annál, hogy most kiokosító mankót adjak e tárlat megértéséhez. Kinek szeme van és látni akar, az meglátja, ki a látottakat érteni is szeretné, az bizton meg is érti. Egy valamit azonban nem hallgathatok el. Önök, akiknek megadatik, hogy évente több hasonló kiállítást is megtekinthetnek, nyilván hallották már idézni Walter Hegétől a következőt: „A készülék zárját elkattintani igen egyszerű dolog, de a valódi szépet kiválasztani a végtelen gazdagságból: művészet. Milyen sok fényteremnek úgy a fotóművészek, mint a fenyő alján a gomba. Ha igazat adunk Paolo Mantegazzának - „Az író tollal ír, a festő ecsettel, a szobrász vésővel, a fényképész fénnyel" - akkor ez azt is jelenti: tálentum kell hozzá. A meglátás, a megérzés, a megértés és a megkomponálás tálentuma. Miként a zeneszerző a patak sietős járásából - a rengeteg szavát érzékeltetendő - csak azt a hangot emeli a mű szférájába, amikor a csepp a felsőszikladarabról az alsóra lépik:, aként tesz a tálentált fotós is: sűrít egyetlen kockába egy egész viÜZENET —FÉNYÁBRÁKBAN Sepsiszentgyörgyi fotóművészek kiállítása képet látunk, amelyek csak fotográfiák, s milyen kevés közöttük a kép!" Valóban ilyen egyszerű lenne az út a fényképtől a képig? Valóban a képet csak a „valódi szép" nemesíti művészfotóvá? Aki ezt vallja, hiszi, annak nem ajánlom ezt a kiállítást. Mert csalódni fog. Nem a sértés szándékával mondom: Isten mentsen a „valódi szép" fotóktól! Persze, ezt nem a technikai kivitelezésre értem. Aki egy kicsit is járatos Erdélyben, tudja: mily végtelen, valódi szépet kínál az a föld. Tamásival mondva: széles jókedvében lehetett a Teremtő, amikor Föld-abroszának eme táján tett-vett. Bár a fentiek szerint logikus lenne, Erdélyben sem lágot. Legalábbis érzésvilágot. Egyetlen, vigyázállásba merevített fénnyel az árnyékot is. Bizonyítandó, szavahihetőbb embert, minden művészethez értőbbet idéznék tanúskodásra: Thomas Mannt: „A fényképezés művésze kiválasztja az egyes tárgyat a jelenségek tömegéből, elszigeteli, kiemeli, jelentőssé teszi, lelket ad bele." Ez utóbbit, szívem szerint, alá is húznám, mert semmilyen művészi alkotást nem fogadok el, amelyből nem érzem ki a lélek sugarát. Lett légyen az meleg, langyos, vagy fagyos. A lélekmetsző hidegnek is meg van az a haszna, hogy érezvén - jobban felöltözöm Tehát cselekszem. Az Önökre váró képekből ilyen is, olyan is, meg amolyan is sugárzik. Melyik kisebb, melyik nagyobb intenzitással. Látnak a szó fotótechnikai értelmében igazán szépnek mondható képeket, de amit ábrázolnak, s a fényábrában rejtve üzennek, az korántsem mindig szép, jó és nemes. Egy hányatott népnek már csak ilyenek a hétköznapjai! Áron, a farkaslaki - már 60 évvel ezelőtt! - így írt haza, szólítván népét ismét Agyagfalvára: „Atyámfiai, székelyeknek nevez titeket a világ, és nem tudja, hogy a történelmen feketén végighúzódó árvaságot jelent ez a szó. És nem tudja azt, hogy azoknak az árváknak pártfogója ugyanvalóst nem találtatik." (...) Látlak titeket, immár nem vitézi öltözetben, hanem a búbánat kardjával a fejetek felett és a könnyek megszaporodott gyöngyeivel szemetek kútjában. (...) Látlak beléesve a gondok kövei közé, eltörött örömpoharakkal és a régi vígság megszáradt ágával. De ott lebegteti homlokotok mezején, mint egy örök zászlót, a magyar Lelket az idö. És én azt mondom: e jelben győzni fogunk!" Székely romantikát ne keressenek e tárlaton. Ezért ne keressenek. Derűlátást keressenek és találni fognak. Ezért fognak találni. Ne „a valódi szépet" keressék, hanem az igazat. Kérem, értsék meg az üzenők fényekben és vonalakban rejtjelezett igazát, s ha megtalálták és megértették - töprengjenek el rajta! Bencze Gs. Attila