Esztergom és Vidéke, 1991

1991-03-29 / 12. szám

6: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE IDŐLAPOZÓ Nyuszi hozta piros tojás Fazekas Anna egyik kedves versét olvastam gyerekeimnek, és mindjárt az első versszakban egy régi diákszokást véltem felfedezni: Húsvét előtt, házról házra Kasba, szakajtóba, Tojást szedtem, megfizettem: egy tojás egy nóta." A régi időkben ugyanis szokásban volt, hogy az iskolák növendékei, köztük azok az ifjak is, akik az Esztergomi Székesegyházi Iskolába jártak, húsvét előtt tojást mentek gyűjteni a környező falvakba. Ennek a diákszokásnak a legrégebbi leírása, amely ma is olvasható, az 1525-ben íródott Confabulationes tyronum liberarium című kis könyvecskében található. Itt mondja az egyik diák, hogy ő a kapott tojásokért (amit akkor a magyarok tikmonynak, vagy tyúkmonynak hívtak) a „Christe qui lux" kezdetű dalt énekelte. Az összegyűjtött tojásokat aztán a diákok kifestették, és húsvét vasárnapján ajándékba adták ismerőseiknek. Ez a népszokás is a régmúlt időkben keletkezett. Fennmaradt az utókornak egy érdekesség: 1209-ben I. Edward király alattvalóitól nem kevesebb, mint 450 tojást kapott! Hogy neki is a nyuszi hozta-e ezeket a tojásokat nem tudjuk, ezt már homály fedi. Tényleg, mi köze van a nyuszinak a tojásokhoz? Több magyarázat létezik, ezek közül a legvalószínűbb az, hogy az évszázadok alatt két fogalom összecserélődött: hajdan ugyanis Némethonban a tojásokkal együtt egy gyöngytyúkot is ajándékoztak az emberek húsvétkor, aminek a neve: Haselhuhn, közkedvelten Hasel volt. Élt azonban egy másik állat is nagyon hasonló névvel, a Hase, a nyuszi... Egy bizonyos, 1572 körül már a nyuszi hozta a tojást, az élet újjászületésének legősibb jelképét. A festett, hímes tojás elterjedése is igen régi időkre esik. Megtaláljuk majd minden nép történetében, így az irániak és a kínaiak szokásaiban is. Egy monda szerint, i.e. 356-ban a macedón király udvarában a tyúkok piros tojást tojtak, így hozták a világ tudtára, hogy megszületett Nagy Sándor... Pár évszázaddal később pedig Mária a kis Jézuskának festett be tojásokat pirosra, amivel a Gyermek játszott Názáretben. Ma nincs olyan magyar vidék, ahol a húsvét előtti napokban ne készítenének gyönyörű, hímes, piros tojásokat. Erről a ma már általánossá váló szokásról, mai tudásunk szerint, az első magyar adat 1672-ből való. Ebben az évben adtak ki egy kis könyvet, Sopronyi piros tyúkmony címmel. Igaz akkor még nem a boltban vett tojásfestékkel festettek, hanem a saját maguk által előállított anyagokkal. Pl.: sárga lett az a tojás, amelyet vadalma, zöld dióhéj, száraz hagymahéj és sáfrány főzetőbe tettek. A vadalma és a vadkörte héja együtt főzve barna szint kölcsönzött a tojásoknak. A bürökből zöld, a gubacsból fekete festéket nyertek. Később börzsönyforgácsot használtak az „igazi" piros tojás festéséhez. A tojásokat karcolták, írták viasszal, festették tussal - egy dolog közös volt bennük, mindegyik csodaszép lett! Ma is bárki kipróbálhatja ezeket az ősi tojásfestési módokat, örömet fog szerezni a munka során önmagának, és örülni fognak mindazok, akiknek húsvét vasárnapjának reggelén a nyuszi a fészekbe bele fogja tenni az általunk festett, díszes, piros tojásokat! Bánomyné Kovács Ildikó Az egykori Vármegyeháza pompás palotája után az esztergomi barokk építészet legünnepélyesebb épületéhez, a Városházához érkezünk, amely Esztergom főterén, a középkori Piac-tér tengelyében állva, méltóképpen képviseli a királyváros rangját. A városnak a középkorban nyert kiváltságait, a XIII. századi pecsétnyomó megtalálása után, 1725-ben erősítette meg a király. Akkor a városháza a tér északi oldalán, a mai bírósági épület helyén állt és csak 1728-ban szerezte meg a város a mai helyén álló nemesi kúriát a kamarától. Általánosan tudott, hogy ezen a telken állt Bottyán János földszintes háza, melyet a király 1698-ban nemesi kúriává nyilvánított, ami adómentességetjelentett. Bottyán János az esztergomi vár felszabadításánál tűnt ki 1683-ban, majd a török elleni, az ország déli határáig tartó harcokban elért sikeréért I. Lipót ezredesi ranggal tüntette ki. E csatákban vesztette el fél szemét, ezért Vak Bottyánnak nevezték. Az 1699. évi karlócai békekötés után visszatért esztergomi házába, de nemsokáig élvezhette a nyugalmat, mert a szabadságharc hírére, 1704-ben csatlakozott II. Rákóczi Ferenc seregéhez, ahol oly sikerrel harcolt, hogy máig is legendák övezik alakját. Házát azonban Kucklánder osztrák várparancsnok azonnal önkényesen elfoglalta. A város már akkor szerette volna megszerezni. Bottyán 1709-ben bekövetkezett halála után a kamara tette rá a kezét, és csak 1728-ban adta el a városnak 4400 Ft-ért. Nézzük meg jobban ezt a nagyszabású „lábasházat", melynek homlokzata 80 m széles, földszintjét 11 árkádív képezi, felette 15 ablak nyílik. A középrész, a kiugró rizalittel, a bejáratot és az emeleti dísztermet hangsúlyozza. A kapubejárat eltűnik a középső szélesebb boltív alatt, így még festőibbé teszi a középrészt. A főtengely legfőbb dísze a konzolokon nyugvó szalagfonatos, kőkorlátos erkély. Az erkélyre nyíló emeleti ajtó kiképzése a leggazdagabb, záródása az ablakoktól eltérően íves, amit még a középen megtört párkány hogy teljesen új székházat épít. A tervezésre Mayer Jakab és Hartmann Antal kaptak megbízást, de az építés folyamán még elszámolásokat nyújtanak be Kirchoffer András és Schaden Lénárt építőmesterek is. A nyugták nagyrészét Mayer Jakab írta alá. így őt tekinthetjük az építkezés vezetőjének. Mit tudunk róla? Apja, Mayer Krisztián is esztergomi építőmester volt, akinek a Szólaljatok meg, régi esztergomi házak! (14) A VÁROSHÁZA is hangsúlyoz. Mellette a két ablakon már feltűnik a század hetvenes éveire jellemző finom rocaille stukk díszítés, ami az emeleti oldalszárnyak ablakain ismétlődik. A középrészt tinpanon zárja, melynek közepén a város címere foglal helyet, négy sarkán a befejezés évszámával: 1773. Az épületet a kettős manzárttető „koronázza" meg, amelyért annyit harcoltak a tervező helyi építőmesterek. A kamara elnöke Grassalkovics Antal ugyanis ezt túl költségesnek találta és nem akarta jóváhagyni. E vita egész menete - a tervező és kivitelező mesterek nevével és az összes nyugtákkal - a város irattárában fennmaradt. így most névszerint is megismerhetjük azokat a XVIII. századi esztergomi építőmestereket, akiknek a város kivételes szépségű barokk épületét köszönhetjük. Bottyán János kúriája eredetileg földszintes volt, a város 1728-ban emeletet húzatott rá, de csak fából. Ezt 1770-ben villámcsapás érte és leégett. Ekkor határozta el a város, neve a Buda-i kapu építésénél maradt fent. Fia, Jakab (1734-1810) 1761-ben polgárjogot nyert, 1766ban már tanácstag, 1770-73-ig a városháza tervező építésze, 1772-84 között Török András altábornagy bélai birtokán építi a kastélyt és a templomot, majd Piliscsabán a nagy barokk plébániatemplomot. Főfelügyelője volt az esztergomi káptalan építkezéseinek. A másik tervező és építésvezető Hartmann Antal volt, aki 1763-ban Vácról került - Oracsek Ignác budai építőmester pallérjaként - Esztergomba, Barkóczy Ferenc érsek várhegyi építéseihez. 1768-ban, Oracsek Ignác halála után, polgárjogot szerzett a királyi városban. 1773-ban céhmester, 1774-ben pedig a választott polgárság tagja. Háza volt a királyi városban, a Lőrinc utca déli oldalán. Mint önálló építőmester túlnyomóan az érsekség számára dolgozott. Ő építette a nyergesújfalui templomot, a plébániát és a vendégfogadót, a süttői templomot és plébániát, a börzsönyi nagytemplomot, a péliszentkereszti, végül a Várhegyen a Hildebrand terve szerinti, 1821-ben lebontott templomot. Kirchoffer András Ausztriából jött, 1761. augusztus 31-én vették fel a királyi város polgárai és mesterei közé. 1774-ben tanácstag lett, 1784ben már néhaiként említik. Schaden Lénárd 1737-ben Esztergomban született, Apja Schaden András is esztergomi kőműves volt. Lénárd 1761. szeptember 24-én kapta meg a királyi város polgáijogát. , Túlnyomórészt az érsekség számára dolgozott. Az Esztergom várhegyi építkezéseknél kisebb létesítményeket épített. Épített még önállóan Héregen a plébániánál, a mocsi plébániánál, dolgozott a kamara számára is. 1772-82-ig ő építette a visegrádi plébániatemplomot. E két utóbbi építőmester a tanácsháza építkezésénél csupán kivitelező volt. A tanácsháza keleti homlokzata éppen úgy háromtengelynyi széles- < ségű volt 1773-ban, mint amilyen ma a nyugati, a Deák Ferenc utcai homlokzat. 1778-ban Mária Terézia adományából gimnázium céljára építik a mai torony alatti részt. Ekkor ugyanez a négy építész szerepel a városi jegyzőkönyvekben, mint az első építkezéseknél, akik a főépülettel teljesen azonosan építették fel két év alatt ezt a keleti szárnyat és így mégmonumentalissabbáváltaváros « közigazgatási központja egészen a vármegye házáig. Városképi szempontból egységes barokk együttest képez a Városháza a Bottyán János utcai barokk palotasorral. Prokoppné dr. Stengl Marianna