Esztergom és Vidéke, 1991

1991-03-15 / 10. szám

4 ESZTERGOM ES VIDEKE MÁRCIUS 15: — 169 — 1848. szelleme, a magyar forradalom és szabadságharc emlékezete az esztergomi sajtóban - levéltári esszé Már az adatgyűjtéskor egyre motoszkált a fejemben, hogy mondandómat egy verssel illene kezdenem, miként eszemben és lelkemben is poézissal kezdődik a magyar forradalom és szabadságharc mindmáig tartó éposza. Hogy számomra így kezdődik, apám tehet róla, aki nyiladozó elmémbe - elejét veendő talán a későbbi idők dudváinak? - alapkőként a Talpra, magyar!-\. ültette. Hangsúlyozom, nem így: Nemzeti dal, hanem Talpra, magyar! Sajátos helyzetünkben, programadó-üzenetet tehát. Ma már azt is felmérem: nem is taníthatott másra, hiszen ő nap mint nap azt a göcsörtös somfát látta a szülői ház ablakából, amely alatt - ama szeptember végén, Koltón - élete legboldogabb napjaiban a véres napokról, az „... - ott hagyjanak engem összetiporva!" s az özvegyi fáy tyolról - rótta vízióit a Költő. De én most nem tőle vettem alkalomhoz illő versezetet, hanem Tompa Mihály tói a gólyához írt költeményét. Mindenek előtt az oldott kéve szívszorító allegóriája miatt. Mert azóta is az oldott kéve sorsának átka üli a nemzetet. Múltunk olyan, mint a szökőár: hol a fellegekbe csap, hol a házak tövének feszül. Szabó Áron bácsitól, a gyergyóremetei öreg székelytől ugyanezt a gondolatot így hallottam megfogalmazni: - Tudod, fiam, miért ácsolták oly magosra fölénk az eget? Nehogy lerúgjuk fene nagy háborgásainkban vajmelyik csillagot! De azt már én se értem, a völgyeket miért ásták oly mérhetetlen mélyre... Nem kétséges, másfél esztendeig ez a nép, ez a nemzet tetteivel az eget ostromolta, hittel hitte: bármily magasra is ácsolták fölé a szabadság csillagát, akkor is övé lesz az! Csillag helyett bitó, Kufstein, Szamosjúvár, Bach-korszak, jobb esetben Turin... és mérhetetlen mélységű szakadék, nem csak a magyar lelkekben. Csillaghágóink között Bem apó, a lengyel; nem az egyetlen, aki más nép fiaként mellénk állt. Nem azért, mert különösen erős szálak kötötték a magyarsághoz, hanem mert a magyarságot látta azon az úton, amelyen saját népének is felmutathatja a szabadság fényességes csillag-ragyogását! Erdélyben úgy mondottuk: Világosnál csak a zászlókat tettük le, Aradnál csak hősöket vesztettünk, de a szabadság vágyát nem adtuk oda. Az a mienk, s lesz is, míg valahol a földön akad ember, aki Petőfi nyelvén bár csak annyit is ki tud még mondani: Talpra, magyar! Sokáig, nagyon sokáig a honi újságokban, így az esztergomi lapokban se lehetett leírni ezt a szót: szabadság; vagy a másikat: március idusa. A hatalom görcsbe meredt a legártatlanabb jelzőkre is. A Hölgyfutár című, enyhén szólva visszafogott lappal történt meg az a különös sajtóper, amely jól érzékelteti a már említett görcsöt. Az egyik 1852-es számában naiv kis novellát közölt; ebben egy magyar ifjú megismerkedik egy tiroli leánnyal, a fiú szerelemre gyúl, s mikor el kell válniuk, így búcsúzik: „Isten véled, idegen bércek leánya!" Nos, ez a mondat, pontosabban az „idegen bércek" három havi lapfelfüggesztést hozott a Hölgyfutárnak. Á budai kormány vizsgálatot rendelt el, bizottságot állított össze, amely bölcsen emígyen döntött: márpedig Tirolban nincsenek idegen bércek. Tirol az egységes Monarchiához tartozik, s a novella kitétele nem más, mint a Birodalom egysége elleni támadás! Még abban az évben sajtórendtartás intézményesítette a cenzúrát. Az újságokat, megjelenésük előtt egy órával be kellett mutatni a rendőrségnek, és ha az a tartalomban kivetnivalót talált, akkor a lapot újra kellett szerkeszteni. Érthető, hogy ezt, már csak anyagi érdek miatt is, lehetőleg kerülte minden lap, így igen erős öncenzúra fejlődött ki; de ha ez nem lett volna elég indok az „önfegyelemre", a rendtartás alapján a következő megtorlásra számíthatott: - 20 évig terjedő börtön járt „izgatásért az uralkodási forma erőszakos megváltoztatására", - öt évig terjedő börtön „csábításért az országos közigazgatás megvetésére", - aki viszont csak „közbiztonságot nyugtalanító jóslatot közölt", megúszhatta fél esztendővel. Ez volt tehát hivatva arra, hogy bilincsbe verje a márciusi gondolatokat; a hatalom azonban kifelejtette számításából, hogy ez a furcsa nyelv: a magyar; ez a furcsa lélek: a magyar; ez a minden mástól különböző jelkép-kommunikációra hajlamos nép: a magyar nép megtalálja a módját március tüzének őrzésére. Sorolhatnám a neveket, írások címét, de példaként csak ennyit: Arany János: walesi bárdok", 1861. És most lapozzuk fel Esztergom lapjainak több mint nyolcvan évfolyamát, 1863-tól 1948-ig. _ 1863-ban jelenik meg az Esztergomi Újság. Ennek március 8-i számában egy ártatlannak, a cenzúra szempontjából veszélytelennek minősített versike jelent meg Temetőben címmel, Kalmár Róza aláírással: „Itt vagyok a temetőben, /Elmerengek hantok felett. /Hova lett róla a zöld fű?/Hervadt kór ók virág helyett.. .(...) Oh, jöjj újra te szép tavasz! /Hozz virágot, hozz madárdalt!/ Nézd mily csöndes a temető, /S mily virágtalan e kis hant!" Ne kérjük most számon a versike művészeti gyöngéit, lássuk meg inkább azt, hogy mi célból íródott. S talán még azt a sorát elemezni is érdemes lenne: Hervadt kórók virág helyett... Két évvel később, 1865. október 8-án, az egyik kis hírből megtudjuk: Kolozsváron kiadták Petőfi színnyomatú arcképét. Hát igen, Kolozsvár messzebb volt Bécstől! Ahogy távolodunk időben, egyre több jel utal arra: mindkét részről a megbékélés felé hajlanak. 1867. június 8-án I. Ferenc József „Isten kedvező kegyelméből" Magyarország „apostoli királya" lesz. A királyi kegy azonban nem hasonBÉKE. SZABADSÁG, EGYETÉRTÉS! Pest, márci.' 18. Nagy ünnepet ülünk ! a magyar nemzet' "nyolezszázados életének legdicsöbb ünnepnapját. A nemzet kivítla Istentől keblébe oltntt szent jogait, kivltta a béke és e g y e t ér t é s

1 rendítlen alapján! Egy csöp vér' ontása nélkül adott életet az erélyes nemzetakarat 24 óra alatt azon eszméknek , melyekért annyi éveken keresztül hiába küzdött annyi jeles. Nagy ünnepet ül különösen a sajtó, mert mától fogva a sajtó szabad. Többé nem kell hívatlannak meggyónnunk gondolatinkat, és rónnen hirdethetésére absolutióért esedeznünk. A sajtó'u'ósó vértanúja Stancsics Mihály tegnap estve szabadságba helyeztetett, és családjának visszaadatolt! De vegyük föl elején a gyorsrohanalu események' fonalát. Tegnap reggeli 8 órakor e következő proclnmatio vala a falakra kiragaszlva , magyar és német nyelven : Mit kiván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság, és egyetértés. 1) Kívánjuk a sajió szabadságát, censura eltörlését. 2) Felelős ministeriumo! Buda-Pesten. 3) l'ivenkinti országgyűlést Pesten. 4) Törvény elolli egyenlőségei polgári és vallási tekintetben. 5) Nemzeti őrsereg. 6) Közös teherviselés. 7) Úrbéri viszonyok megszüntetése. 8) Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján. 9) Nemzeti Bank. 10) A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre , a külföldieket vigyék el tőlünk. 11) A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak. 12) Unio. Egyenlőség, szabadság, testvériség! A szikra elég volt magasztosai! föllobogó lelkesedésre emelni a polgárok' ezreinek rokonérző szivét. A mindenfelé tarlott lelkes és hazafias szónoklatok a hazafiság' szent láigjával fogadtatának. Déltilán 3 órakor a városi tanács és választó polgárság' termei, melyek századokon át zárva valának , megnyiltanak a népnek, és itt rövid értekezés után a tanács és választópolgárság egyszivvel egyakarattal elfogadá s magáévá tevé a fónebb 12 pontban előadott hazafiúi ohajtások s kivánatokat, és azokat ezen közgyűlésben az országgyűléshez intézendő kérelmezésként aláirta. Ez ünnepélyes lett után a közgyűlés következő határozatokat hozott: 1) Pest város említett közkívánatait egy választmány haladékta:anul személyesen terjeszsze elő az ország' rendelnek , Ó Felségét pedig hódolva szeretett koronás királyunkat kérje meg, hogy ezen országgyűlést minél előbb Pestre tegye át. 2) A köz gyülcs választmányt biza meg , hogy az a rend fentarlásáró! czélszeiüen intézkedve, határozatait foganatosítsa. Melyeknek leljesitéseül a nevezett választmány kiküldetéséhez képes: a) Tüstént átment Iludára a nagym. m. királyi helytartó tanácshoz, s ugyanott azon kormányszéki határozatot nyerte , mely szerint a censura nyomban megszüntette!(Ml, a sajtó anynyi százados bilincsei alól fölszabadult, s addig is, mig sajtótörvények ho/.aiandnak, a sajtókihágások fölött a nemzel' bizodalmát biró s a nagy mélt. helytartó tanács állal a hozandó törvényig ideiglenesen kinevezendő egyének fognak a fenálló törvények szerint Ítélni. b) Kieszkozöltetelt, hogy a sor-katonaság nem fog a rend' fcntariásába elegyedni, melynek biztosításául a választmány intézkedett, hogy a pesti polgári örsereg eddigi száma jelenleg 15QP-ra szaporiltass' k s mini nemzeti örsereg nemzeti színekkel ékesít tessék. — A beírás ma egész nap tartolt, s a kellő szám többszörösen is fódözve van az ajánlkozottak által. c) Kieszközlötte , hogy St-incsics M.hál hazánkfia , ki azért inert szabadon irt, miül slalusfogoly lludáu le vala tartóztatva , bírói Ítéletig nyomban szabadon bocsáttatolt, s a nép' kíséretében családjának adatott vissza. Ily békés és törvényes uton minden véron tás és csendzavar nélkül kivivolt nagyszerű reform-diadal' megünnepléseűl ma Budapest kivilágíltatik , s innentúl Pest város, mint a haza szive törvényházának tornyán nemzeti színű zászló lobog. A tegnap nagy tényeit nagyszerű színházi estünnep zárta be. Erről jövőre, most csak anynyit, hogy Petöfl' alább kővetkező nemzeti dala 2 lítható az istenihez: nem elnéző, nem megbocsájtó. Főleg a sajtóval szemben könyörtelen; soha nem szerette a zsurnalisztákat. A kiegyezést nem rájuk értette. Sajnos, Böszörményi László - Nagykálló képviselője - egy frissen indított lap, a Magyar Újság szerkesztője ezt nem érezte meg, következésképpen megírta: „ Én az osztrák ház uralmát hazám függetlenségével és önállóságával incompatibilisnek hiszem." Ez a mondat pert hozott a nyakára, a pert elveszítette, egy évi börtönt és 2000 forint - egy alispán egy évi fizetése! - pénzbüntetést róttak ki rá. Tulajdonképpen halálos ítéletét mondták ki ezzel, ugyanis a büntetés letöltésére a Lipót utcai Sörház-kaszárnya nyirkos kazamatájába vitték, tudván róla, hogy tüdőbeteg. 1869. március 24-én zárkájában meg is halt. A per és annak következménye nagy port vert fel, a kiegyezéskor fellélegzett szerkesztők ismét tompábbra fogták a szót. Ez a megállapítás azonban inkább a fővárosi lapokra, valamint a nagyobb városok újságjaira vonatkozik, míg az esztergomiakra éppen a nyitás, a szabadabb, szókimondóbb beszéd kezd jellemzővé válni. Ennek magyarázatát tovább kellene kutatni, a bátorság talán a sajátos esztergomi viszonyokkal - Szent István szülővárosa, magyar királyok volt székvárosa, egyházi központ stb., de egyebekkel is - magyarázhatók. Tény, hogy már az 1867. október 6-án (!) induló Esztergomi Közlöny első számában, kéthasábos vezércikkben, Haan Rezső azt írja: „A nehéz idők elviharzottak. Új korszak küszöbén állunk Mi fájó a múltban, vonjuk rá a feledés fátyolát... mert az utóbbi két évtizednek még az emlékezete is átkos." (egyértelmű,!) Cikkét így fejezi beírna is tanulságos következtetéssel: „ Új életnek indult e haza ... s ha akarjuk, hogy élete legyen, mint volt egykoron, félvilágra kiható: fel kell ragadnunk a század fegyverét - az értelmiséget s példás kitartással, lankadatlan szorgalommal kell küzdenünk, mert a megpróbáltatás napjai még nem múltak el." A lap számról számra egyre bátrabban fogalmaz. Október 20-án, az első oldal közepében, cím nélkül egy, az előbbinél is nagyobb terjedelmű, egyértelműen politikai publicisztikát közöl: „Ha minden átalakulási mozgalom forradalom, úgy az 1848-as évet is annak nevezhetjük. Nem csupán politikai irányban indultunk átalakulni, hanem társadalmi életünk legmélyebb rétegeiben is, valljuk meg majdnem a családi tűzhelyig. (...) Mondjuk ki, az 1848-i reformok előképül a 18. századbeli franczia mozgalmakat tartják; talán számítva, talán önkénytelenül, de mégis mindig a nemzet természetébe átment históriai múltra visszanézve."