Esztergom és Vidéke, 1991

1991-12-20 / 43-44. szám

20: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Nyilt levél Kari Marxhoz! Kedves Károly bátyám, bocsáss meg, hogy így ismeretlenül megszólítalak. Tudom, ismeretségünk igencsak egyoldalú. Mint magas növésű úttörőnek, mosolygós „atyai" arcképedet műidig nekem kellett vinni a május elsejei felvonulásokon, így tehát volt lehetőségem elgyönyörködni boltozatos homlokodban és bozontos szakálladban. Fiatalkorodban bizonyára körülrajongott hím lehettél; nem véletlenül volt egy világszép grófnő a feleséged. Azt már gyermekfővel is éreztem, hogy beleestél a tollforgatók tipikus csapdájába: íróasztalnál alkottál meg ilyen-olyan gondolatpiramisokat, s szentül hitted, hogy ettől a világ gyökerestül megváltozik, s maholnap - ha képletesen is - valóban kolbászból lesz a kerítésünk. Holott már az ókori bölcselők is tudták: megújítani csak a meglévőt lehet, azt is csak apránként - a többi csak vi\Ágfe(forgatás. A világ sudrái - földönfutó szegényei - egy ideig talán hittek jelszavadnak: Világ proletárjai, egyesüljetek! - S hogy kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete! - Hát igen, ami a kísértetmivoltot illeti: valóban az volt: rettegtek is tőle a népek eleget. Bizony, híveid nem voltak valami közkedveltek. Már gyermekkoromban megütötte a fülemet a zaftos „büdös komenyisták" szlogen, amit persze nemigen értettem. Az egyenlőségre nézvést talán volt is bennünk valamiféle nosztalgia, de egyre inkább derengett: ez csak a zsíroskenyér-elosztásra vonatkozhat. Kolbászkerítésre semmiképp. Az egyenlőség-álmot szerencsére hamar kialudtuk, s csipáinkat is kitöröltük. Ennek velejét talán Sartre írta le a legőszintébben: Aki húszéves korában nem kommunista, de harmincéves korában még mindig az, az nem tisztességes ember! Kedves Károly bátyám, tudom, volt egy szent szádékod, de a túlvilágon bizonyára nagyokat bólogatsz, s nekünk szurkolsz; ha meglátod a téged idéző plakátot: Világ proletárjai, bocsássatok meg nekem! Rossz szellemed - mint Aladiné -, hála légyen, visszabújt a palackba. - Egyre kérlek, e palackot jól dugaszoljad be, nehogy pitiáner josztf Sztálinok szabaduljanak ki belőle. S arra is vigyázz, ha kortyolgatni támad kedved - tudom, kedvelted a finom sört nehogy véletlenül ehhez az üveghez nyúlj!Egy alkalommal a londoni British Múzeum könyvtárában kedvenc tartózkodási helyeden láttam A Tőke eredeti, első kiadásának egy példányát. Ha még egyszer eljutok oda, szeretném mellette látni a magyar fídeszesek „a kommunizmus utolsó lehelete" feliratú konzerv-dobozát. - Ha látnád, sörtől habos bajszodat megigazíntva, bizonyára azt dörmögnéd: fiúk, igazatok van!... (s.j.) LENIN SZÉKELY t/^vW testőre A hircs-ncvcs Bors Gergellyel, Lenin személyi testőrével Csíkszcnlgyürgyön találkoztam. Az öreg a Icílcncveuct taposta, amikor felkerestem. Kettesben maradtunk. Sejtette már, hogy miért keresem, hisz elöltem már sokan kérdezgették — hol hivatalosan, hol csak úgy a mesék kedvéért — oroszországi emlékeiről. Valamikor nyugdíjat is kapott a szovjet követségtől, de ekkorra, már csuk az Aurora folyóiratot húzogatta a sánta postás kisebb-nagyobb megszakításokkal. Szikár, száraz, bajusztalan alakjában volt valami nem parasztos. Igen, megvolt benne a világot járt emberek letisztult nyíltsága. Haját félre lesülte és pizsamakabátban fogadott, u konyhaasztalon könyvek feküdtek szanaszét, ceruzával néhol sűrűn aláhúzva. Szeme frissen csillogott ráncokkal tcii arcúból, nagy mesélőkedvét már mozdulatai, mimikája is elárulták. Bors Gergely fiatal legényként — annak rendje és módja szerint — berukkolt magyar katonának Ferenc Jóska seregébe, s az első ütközetek egyikében el is fogták az oroszok — annak rendje és módja szerint — óriási ködben, sűrű rengeteg közepén. Hadifogolyként fél Oroszországot bejárta, s aztán kitették valahová az Isten hála mögé, egy jómódú paraszthoz, földet művelni, kaszálni. Ott nagyon megkedvelték „Gligort", ami természetes is volt, hisz a földet ő éppúgy szerette, mint az ottaniak, s fúrnl-faragni ügy tudott, mint senki más. Egy napon aztán a házigazdára is sor kcriilt. behívták katonának. Nagy volt a sírásrívás a népes családban, de csak addig, amíg az öregek ki nem találtak egy jobb megoldást. Coup de théátrc: elküldik Gligort a gazda helyett, hisz így ő ls közelebb kerülhet a szülőföldjéhez, hátha sikerül megszöknie. A személycsere nieg is történt — egy pár liter' vodka Jóvoltából —, s az oroszul már jól beszélő Gligor nemsokára azon veszi észre magát, hogy egy nagyváros állomásán ácsorog, mint orosz gyalogos. Még egy cou;> de théütre: valaki a hátára üt: — Bors úr, hát maga mit keres Itten? — A kérdező zsidó fakercskeilő, aki a háború előtt sok jó deszkaüzletet kötött Bors Gergely apjával. Az első ijedtség után az égből potytyant ismerős jó „botot" ajánl: álljon be Bors úr egy új szolgálatba. Hogy milyenbe, az még titok, de a siker biztosított. Egyelőre egy nagyon fontos személyt kell az állomáson várni, s épp iljen jóvágású székely legényre van szükség, aki nem ijed meg a saját árnyékától. és a szive is a helyén van. Hogy l:i az illető, az is titok még, de e-< Bors Gergelyt nem is nagyon érdekli, a lényeg az, hogy modern ismétlőpisztolyt kap, s élelmet is bőségesen. A várt idegen meg is érkezik. Lopva, éjszaka. Kis, köpcös emberke, na<;y fekete kabátban. Ez is olyan zsidóforma. Az események felgyorsulnak, a csíkszentgyörgyi Bors Gergely ott van I,enln oldalán, a Téli l'alola ostrománál. Szive a helyén. Jól ls tartjuk. TáriaJ U idegenek, mindenre elszánt fickók. Hitetlenül csóválom a fejein, hamar észreveszi. Fényképeket kerít elő a fiókból: — Na, fiatalúr, nézze csak: ez itt I.enin, mellette Krupszkája. mellettük én, bekötött fejjel, a balomon Sztálin — a súj, hogy megette vóna — a fiával ... A Téli Palota ostromából csak 'aaynyira emlékszik, hogy istentelen nagy hideg volt, s a cári kadétok bent a/.t a parancsot kapták, hogy semmisítsek meg a cári vodkakés/.ietekcí. Kzck kezdték is lelkiismeretesen .bcleöntögctni a szeszt a lefolyókba,, amit a kin

r.. tick közül valaki liainarokaa észrevett, megállapítva, hogy a kanálisokban ním szennylé, de drága vodka csörgedezik... A következmények nyilvánvalóak..., nagyon hideg volt.s egy jó adag vodkával könnyebb s volt győzelemro vinni a forradalom vérvörös lobogóját. A harc végére -sak Lenin, s még néhányan a környezetéből józanok. Bors Gergely ezek után w Lenin személyi testörségében marad, árnyékként kíséri mindenüvé, népgyűlésekre, megbeszélésekre. A legkellemetlenebb emlék Sztálin,-azaz Dzsugásvili, ahogy akkoriban nevezték. Nagy zsarnok és öntelt. Fiával világos nappal az utcán erőszakol meg nőket, s nem szereti ai idegeneket. Részegen több ízben megkísérel Lenin életére törni, ilyenkor valóságos vadállat. I^nln, ő nagyon jó, olyan öreguras. A számára érkező élelmiszer csomagot a legnagyobb éhínség idején is kiosztja, s már beteg, nagyon beteg. Bors Gergely az első adódó al»" halommal le is lépik, s hamarosan már „Nagyrománia" területén van, a kellemetlenre, kínosra változott új világban. Otthon mintha mi sem történt volna, a falu zökkenőmentesen visszafogadja. í) is szó nélkül vedlik vissza székely gazdává. Negyvennégy. Orosz katonák, akik már semmit sem értenek cmlékeibőr," felidézett szavaiból. Később hivatalos interjúk. Rövid életrajz és képei egy könyvben, mely a románok „Nagy Forradalomban" való hűséges részvételéről szól. Nyugdíj, később csak Aurora. S ezzel nagyjából be is fejeződik Bors Gergely földi pályafutása. Nyolovankettöben halt meg, kilencvennégy éves korában. HAJDÚ FARKAS-ZOLTÁN (Uészlet a szerző Érintések című hosszabb írásából, amely a Csíki-kaláka cimű kötetben fog rövidesen megjelenni a székelyudvarhelyi Infoprcss kiadásában.) Így múlik el a világ dicsősége... 1985. november 7-én néhány hetes fiamat a Kis-Duna partján a kiskocsival sétáltatva gyönyörű napsütés simogatott minket. A ködös novemberre fittyent hányva zuhogott a napfény, harsogott a szférák zenéje; színpompás levélszőnyeg a parton, kedves mosolygós emberek mindenütt Én fiam létezésétől eltelve ballagtam épp a Prímási palota felé, amikor... mint aki nem jól lát, s megdörzsöli szemét, az aszfaltba gyökereztem: a palota kerti kapuja előtt vörös zászló leng! Ez abban a varázsos őszi pompában olyan természetellenesnek tűnt, mint a szigeti sétaút közepén a kétméteres betonoszlop! Mit keres itt a vörös vászondarab, ebben a történelmi miliőben, és miért nem veszik le, egyáltalán miféle ízlésficam ez itt?... Hiszen a hivatalosak hiába is szépítgették a dolgot, mégiscsak egy idegen, elnyomó hatalom jelképe volt. Ekkor, 1985-ben, számomra, aki igazán nem vagyok jövendőmondó, már derengett: a vég napjai jönnek, s rabságunknak vége már... És fiamnak e vászon már csupán történelmi illusztráció lesz. S lám... most hat éves lévén nem tudja, mi a vörös zászló, a magyarról viszont megtanulta: piros fehér, zöld, ez a magyar fold... Ellenérzéseim tárgyát, a vörös vásznat gyorsan lencsevégre kaptam, ne csak Balla művész úrnak legyenek történelmi felvételei! Mindazonáltal kérem, e képet ne vegyék propagandának - a panoptikum számára készült..